SZÜNET

Hello, drágák!

Nem résszel érkeztem, még mindig nem, és ezt szörnyen röstellem. Ezért, ahogyan az a címből is kiderült a blog meghatározatlan ideig szünetelni fog. Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom, de eléggé összecsaptak a dolgok a fejem felett. Ezek leginkább magánéleti dolgok, amiket nem részleteznék, mert számotokra nem fontosak. Soha nem kellett még szüneteltetnem egyetlen blogomat se, viszont úgy érzem, hogy nem húzhatom tovább. Több, mint egy hónapja nem volt rész, és bár elkezdtem már, sőt, majdnem be is fejeztem, mégsem érzem jónak. Ihletem lenne, bőven, éppenséggel csak leírni nem tudom. Túl sok dolog kavarog bennem, szóval először próbálom ezeket összerakni magamban, aztán újra belevágni az írásba.

Viszont... ugye hétfőtől megkezdődik az iskola. Ez megint csak egy ok, ami miatt húzódik a szünet. Nem tudom, hogyan lesz, tényleg nem... A kilencedik és a tizedik még nem számított, viszont a tizenegyedik osztály már élesben megy, és fontos, hogy jól teljesítsek, különben nem tudok főiskolára menni. 

Szörnyen sajnálom, és elnézéseteket kérem, de nagyon bizonytalan, hogy mikor lesz újra rész. De sietek. És amint rendezem a dolgaimat, az lesz az első dolgom - persze a tanulás mellett -, hogy nekiesek az írásnak. 

Jók legyetek, élvezzétek ki a maradék időd, és kitartást a következő évre! 288 nap múlva újra nyár (igen, tényleg kiszámoltam). xx

3. fejezet

Tekintettel arra, hogy már javában tombol a nyár, reggel egy deréksortot és egy nem sokat takaró ujjatlant választottam. Nem különösebben foglalkoztatott, hogy nézek ki, semmiben sem éreztem jól magam, ha emberek közé kellett mennem, így nem szándékoztam órákat töltetni a szekrényem előtt, miközben idegbajt kapok, hogy mit vegyek fel. Emiatt csupán a sortba betűrt fekete, lenge pólóban, és egy lestrapált, de imádott tornacipőben jelentem meg a stúdió előtt, ahonnét már hangos zaj hallattszódott ki. Amikor benyitottam, a hangokhoz kép is társult, nem is akármilyen... Niall – este utánuk néztem kicsit alaposabba, hogy ne legyen besülés a mai nap, így sikerült megjegyeznem a nevüket is -, szóval ő Louis-t kergette, aki egy telefont tartott a kezében, és menekült a szőke srác elől. A többiek pedig röhögve figyelték őket, és egymás között arra fogadtak, hogy mikor kapja el Niall Louis-t, vagy az utóbbi mikor fárad bele a futkosásba. Megrökönyödve, pislogás nélkül meredtem az öt srácra, akik elméletben már felnőtt emberek.

Az őrült kergetőzésnek akkor szakadt vége, amikor Lou elfutott előttem, aminek következtében majdnem fellökött, de észrevett, így megállt mellettem, és hatalmas vigyorral köszöntött. Hála megjelenésemnek, Niall utolérte őt, és ki is vette a kezéből a telefont, majd azonnal nyomkodni kezdte, rám se hederítve. Nem baj, megszoktam. Az emberek általában vagy észrevesznek és elkezdenek pusmogni, vagy fel sem tűnök nekik. Az utóbbi helyzetet jobban tudom kezelni, mint az előbbit. Louis bemutatta a többieket is, Zayn kivételével. Nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy a három srác elég érdekesen méregetett. Na, ez az, amit nem tudok lereagálni, rendszerint csak elpirulok, és elfordítom a fejem, ahogy most is tettem. Szerencsémre megérkezett Sally, így rá irányult a figyelem, amit ő még élvezett is. Nos, nem vagyunk egyformák.

- Kezdhetjük? - tapsolt kettőt Sally, miután bemutatkozott.

Az öt srác hevesen bólogatott, így bele is vágtak az interjúba, míg én próbáltam minden szögből fényképet készíteni róluk. Persze eléggé megnehezítette a dolgom, hogy, amikor Lou észrevette a fényképezőt, egyből elkezdett grimaszolni, és hasonló normálatlan fejeket vágni. Ajkamba harapva próbáltam visszatartani a feltörni kívánkozó nevetésemet, de miután Niall rájött, hogy bandatársa mit csinál, ő is egyből beszállt, így már ketten akadályozták a fényképezésemet, és dupla annyira nőtt az inger a nevetésre, amit egészen addig tudtam visszafojtani, amíg Louis oda nem fordult a szöszke sráchoz csücsörítve, erősen azzal a szándékkal, hogy megpuszilja. Ez volt az a pillanat, amikor már nem tudtam tovább visszatartani, és hangosan felkuncogtam, amivel persze magamra vonzottam a figyelmet. Természetesen a két jómadár úgy tett mintha ők semmiről nem tudnának és teljesen normális fejjel néztek az őket interjúvoló lányra. Szememet forgattam, aztán elnézést kértem, szóval folytatódhatott is az interjú.

- Zayn, mesélj, milyen a kapcsolatotok Perrie-vel? - ennél a kérdésnél, már nem fényképeztem, csak figyeltem az interjút.

- Minden tökéletes, jól megvagyunk - mosolyra húzta a szája szélét, ám, aki jobban megfigyelte ajka szélének remegését, az tudhatta, hogy ez a mosoly csak mű volt. Sally is észrevette, ezért tovább faggatta.

- Mikorra tervezitek, és milyen esküvőt képzeltetek el?

- Az igazság az, hogy ezeket az ügyeket Perrie intézi. Szeretném, ha tökéletes lenne számára ez a nap, így rábízom az előkészületeket.

Kínosan elmosolyodtam, és hálát adtam azért, hogy ezt senki nem látta. Perrie nem intéz semmit, mert nem akarja elsietni, ráadásul azt mondta, hogy szeretné a vőlegényével együtt megszervezni az egészet, ha egyszer odajutnak. Szóval két kérdésből két hazugság. Igazán kíváncsi lennék, hogy mi is áll a háttérben.

- Louis, igazak a hírek, mi szerint Eleanorral szakítottatok?

- Igen, igazak - hangja megremeg, arca eltorzul, látom, hogy nem szívesen beszél erről.

Hogy is beszélni róla szívesen? Egy szakítás amúgy se piskóta, de ha az ember három évet tölt el valaki mellett, akkor még fájdalmasabb. Oké, talán tegnap este kicsit jobban utána jártam egy-két dolognak. Jó tisztába lenni mindennel, így nem érhet nagyobb meglepetés.

- Mi a helyzet azokkal a hírekkel, melyek szerint már tovább is léptél a kapcsolaton, és egy másik lánnyal sétálgatsz késő este? - a barna hajú fiú arckifejezése közömbös, míg én gyilkos tekintettel méregetem barátnőmet, még akkor is, ha tudom, hogy ez a dolga.

- Nincs köztünk semmi. Aznap este találkoztunk először Zayn jóvoltából, beszélgettünk, jól éreztem magamat vele, de csak barátok vagyunk.

Úgy látszik a válasz megfelelő volt, mert Sally abbahagyta Lou vallatását, helyette Harryt vette célpontba. Ezután az interjú hamar véget ért, alig telt el egy óra. Nagyon sok képet készítettem szokás szerint többet is, mint kellett volna, és megint nem tudok majd választani közöttük, de nem gond.

Alig pár perccel az interjú után szinte az összes fiú lelépett, csak Zayn maradt, míg én Sally-nek köszöntem meg ezredjére is, hogy elvállalta a fiúk kikérdezését. Nincs ebben tapasztalatom, ráadásul rám figyeltek volna, ami miatt tuti, hogy hebegtem-habogtam volna összevissza, amiért valószínűleg egészségesen kiröhögtek volna, szóval hálás vagyok Sally-nek, amiért bevállalta helyettem.

- Katie, válthatnánk majd pár szót? - Zayn kérdése félbeszakította a csevejünket.

- Ugh, persze. Egy pillanat - zavartan válaszoltam, és éreztem, ahogy szívem hevesebben kezd el verni.

Utálom őt, amiért ilyen érzéseket vált ki belőlem. Utálom, hogy barátnője, sőt menyasszonya van. Utálom, hogy a menyasszonya a legjobb barátnőm. De legfőképpen utálom, hogy vannak érzéseim iránta, amelyek teljesen viszonzatlanok.

- Hagylak is titeket beszélgetni. Holnap találkozunk! - Sally megölelt, mielőtt kisétált az ajtón, és kettesben hagyott a sötét hajú sráccal.

Kínos csend telepedett körénk, ameddig vártam, hogy Zayn belevágjon abba, amiért marasztalt. Fogalmam sem volt, hogy miről lehet szó, tényleg, még csak ötletem se volt, hogy mit akarna pont tőlem. Ezért kíváncsian vártam, hogy elkezdjen beszélni.

- Bocs, hogy feltartalak, gondolom ezer dolgod lenne. Nem zavarnálak, ha nem lenne fontos - bevezetése megzavart. - Biztosan tudod, hogy Perrie-nek pár napon belül születésnapja lesz... Nem tudom, milyen ajándékot vehetnék neki, ebben kérném a segítséged.

- Oh, hát ez igazán fogós kérdés. Ahogy Perrie-t ismerem, simán levennéd a lábáról egy gyönyörű ruhával, és néhány kiegészítővel.

- Úgy nézek ki, mint, aki képes ruhát vásárolni egy lánynak? - kínosan elröhögte magát, és tarkóját kezdte el birizgálni.

- Ha gondolod, elmehetek veled segíteni - ajánlottam fel, bár már akkor tudtam, hogy ez hiba volt.

- Ennek igazán örülnék. Holnap ráérnél esetleg? Felvehetnélek munka után, vagy ahogy neked megfelel.

Csak bólintottam, aztán megbeszéltük, hogy holnap akkor munka után felvesz, és elmegyünk a Harrods-ba valamit nézni Perrie-nek. Alapból be se tenném oda a lábam, hiszen egyetlen ruha többe kerül, mint a fizetésem. Egyszer voltam annyira elvetemült, hogy bementem, de az olcsó, turkálós ruháimban szinte kinéztek onnét. Nem volt kellemes, így alig öt perc után szinte kimenekültem.

Zayn felajánlotta, hogy hazavisz, amit nem is utasítottam vissza. Mondanám, hogy azért, mert nem volt kedvem sétálni, de inkább csak azért, hogy vele lehessek. Néha egy szerelmes kis tinilánynak érzem magam, ami elég szánalmas, hiszen régen kinőttem már abból a korból, hogy elérhetetlen embereket bálványozzak, és úgy viselkedjek, mint egy vihogó tini, de nem tehettem ellene. Már csak az is boldogsággal töltött el, hogy mellette lehettem. Szánalmas vagyok. A lehető legszánalmasabb.

Szándékosan a rész végére hagytam most a felesleges rizsát, hiszen most kicsit több mindent szeretnék megosztani veletek. Elsősorban köszönöm a feliratkozókat, a kommenteket, a pipákat, a díjat. Nem tudom elégszer megköszönni és elmondani, hogy mennyire hálás vagyok mindenért.

Másodrészt pedig... a blog ma ünnepli az első szülinapját. Már, ha egy blog ezt ünnepelni tudja. Nem lényeg... Leírni nem tudom, hogy mennyi érzés kavarog bennem. Hálás vagyok, hihetetlenül, tényleg nem tudom elégszer hangoztatni, úgy érzem nem elég csak egyszer megköszönnöm. Rettentően boldog vagyok, hogy egy éve belevetettem magam az írásba. Nem írok tökéletesen, ezzel tisztában vagyok, soha nem is mondtam hasonlót. De vannak, akik olvasnak, akik szeretik a történetem. Nekem ez bőven elég. Nem kell több száz feliratkozó, nem kell egy csomó megjegyzés, nem kell egy valagnyi pipa. Bőven tökéletes az, amennyit kapok. Mert ezzel is boldog vagyok. 

Úgy érzem - legalábbis remélem -, hogy az első történetem óta fejlődtem. Voltak kétségeim, nem egyszer éreztem úgy, hogy nekem ez nem megy, hogy csak egy újabb béna író vagyok. Talán ez igaz is, de hála nektek, és egy embernek, aki mindig lelket önt belém, még mindig itt vagyok. És ha akarjátok, ha nem, akkor is boldogítalak titeket a történeteimmel. Muhaha (elnézést, túl sok Szent Johanna Gimit olvastam a napokban). 

Szóval még egyszer köszönöm, köszönöm, és köszönöm!

Imádlak titeket! xx

Érinthetetlen - I. Díj

Nem, még nem résszel jelentkezem, hanem egy díjjal, amelyet Blaze-nek köszönhetek!

A címet, azért így írtam, hiszen ennek a történetnek ez az első díja, azonban a blognak ez már - ha jól számoltam - a hatodik. Elképzelhetetlenül hálás vagyok! xx

Szabályok:

Rakd ki, kitől kaptad a díjat!

Írj 11 dolgot magadról!

Válaszolj 11 kérdésre!

Írj 11 kérdést!

Küldd tovább 11 embernek!

11 dolog rólam:

1. Teljesen beleszerettem a Trónok harca című sorozatba.

2. Ma volt az első napom a munkahelyemen. 

3. Kontaktlencsét szeretnék.

4. Hirtelen haragú vagyok.

5. Sokkal jobban érzem magam, ha nem vagyok kisminkelve, ha van rajtam smink, akkor a szokásosnál is jobban feszengek.

6. Fogyni szeretnék, de túl lusta vagyok tenni ennek az érdekében.

7. Nagyon könnyen változik a hangulatom.

8. Hihetetlenül rá tudok görcsölni a dolgokra.

9. Eléggé paranoiás vagyok.

10. Utálom a szemüvegemet, pontosabban azt utálom, hogy szemüveges vagyok.

11. Az utolsó ponton mindig sokat gondolkodok, mert az ötödik után már semmi nem jut eszembe.

Válasz a 11 kérdésre:

1. Van olyan ember a sztárvilágból, akire felnézel? Ha igen, miért?

Demi-re nagyon felnézek. Többek között azért, mert eszméletlenül erős lány. 

2. Nagy családot szeretnél, vagy inkább kisebbet? 

Minél kisebb, annál jobb...

3. Általában társaságban, vagy egyedül szeretsz lenni?

Megfelelő társaságban. De szeretek egyedül is lenni.

4. Honnan jött az ötlet a bloggeres nevedről?

Hát... igazából nem tudom. Csupán csak próbáltam olyan neveket keresni, amelyek valamennyire jellemeznek, vagy közelebb állnak hozzám.

5. Ha nem te írnád a blogodat, olvasnád?

Fogalmam sincs. Ez valószínűleg soha nem fog kiderülni.

6. Az írás számodra hobbi, vagy komolyabban is szeretnél vele foglalkozni?

Szeretnék komolyabban, de ez még eléggé a jövő zenéje.

7. Könnyen megnyílsz az emberek előtt, vagy inkább zárkózott típus vagy?

Igazából ez változó. Az esetek többségében nagyon nehezen nyílik meg, de vannak olyan emberek, akik előtt könnyen. Bár ilyenből elég kevés van.

8. Volt már olyan, hogy megirigyelted mások alapötleteit?

Nem. Egyszerűen csak felnéztem rájuk, amiért kitaláltak egy brutálisan jó alaptörténetet.

9. Melyik süteményt szereted a legjobban?

Jó kérdés. Talán a muffint, bár nem vagyok nagy süti evő.

10. Miből áll a napod?

Felébredek, kikelek az ágyból, fürdök és hajat mosok, felöltözök, megnézem az fb-met, twitteremet stb, sorozatot nézek, barátokkal vagyok, és ha jut időm, írok. Bár ez most a munkának köszönhetően változni fog.

11. Örülsz, hogy elkezdtél írni?

Igen, mindenképpen.

11 kérdés:

1. Mit csinálsz szívesen szabadidődben?

2. Gondolkoztál már azon, hogy elkezdj írni egy tőled teljesen távol álló fajtájú blogot?

3. Honnan merítesz ihletet?

4. Ha tehetnéd, hova utaznál el a legszívesebben?

5. Mit szeretsz az írásban?

6. Mi idegesít legjobban egy blogban?

7. Fontosnak tartod a szereplő választást, vagy nem különösebben érdekel?

8. Melyik az az egy szó, amely a legjobban jellemez téged?

9. A történeted tartalmaz olyan eseményeket, amik már veled is megtörténtek?

10. Mi az a tulajdonság, amit szeretsz az emberekben?

11. Magabiztos, vagy visszahúzódó vagy?

Akiknek küldöm:

Az én szememmel láss

2. fejezet

Hi, Babes!

Rossz szokásomhoz híven csúsztam két napot, amiért bocsánat kéréssel tartozom. De most már itt vagyok, az új résszel.

Jó olvasást! xx

A puccos bárban töltött este utáni napon, Louis nem hívott. Nem is vártam, és, hogy őszinte legyek időm se volt ezzel foglalkozni. Teljesen el voltam havazva az elvégezendő munkáimmal, legyen az házimunka, vagy éppen a munkahelyi teendőim. Miután másnap délben kidobott az ágy, kellemetlenül, de neki láttam az itthoni feladataimnak, hiszen a lakás futott. Az edények a mosogatóban álltak, várva, hogy valaki vegye a fáradtságot és megtisztítsa őket, a bútorokon vastagon állt már a por, és egy alapos söprés-felmosás is ráfért már kicsiny otthonomra. Szépen, sorjában neki is láttam az elvégezendő dolgoknak, és, mire kimerülten lehuppantam a kanapémra, az óra mutatója már jócskán elhagyta a kettes számot. Nem kapcsoltam be a tévét, ahogy zenét sem kezdtem el hallgatni, csupán csak végigdőltem a kissé kényelmetlen kanapén, és próbáltam kiverni a gondolataimból a sötét hajú fiút. Akárhogy is próbálkozom, szinte magam előtt látom mosolygós arcát, és majdhogy hallom kicsit rekedtes hangját, amitől kiráz a hideg.

Szerencsémre nem tudtam túlságosan gondolataimba mélyedni, mert a telefonom hangosan csörögni kezdett. Ám attól se lettem sokkal boldogabb, hogy a főnököm keresett. Megkért - vagy inkább utasított -, hogy ugorjak be a szerkesztőségbe, mert kellenék.

A belvárosban dolgoztam, az egyik helyi újságnál. Nos, tévhiteket eloszlatva, nem egy nagy menő, sikeres, felkapott újságnál dolgozom. Panaszkodni nincs okom, bár nem egy Vogue, de azért viszonylag jól megy a sorunk. Tűrhető fizetéssel, kellemes munkai légkörrel. A főnökünket leszámítva minden tökéletes. Az én dolgom mindössze a fotózás, amivel semmi probléma nincs, hiszen imádom a munkámat. Világ életemben jobban szerettem a kamera mögött állni.

- Mi a gond, Clara? - kopogás nélkül nyitottam be a főnököm irodájába, és próbáltam kedves hangsúlyt megütni.
- Értesüléseim szerint tegnap este együtt láttak téged Louis Tomlinson-nal... - már a bevezetés se tetszett, tudtam, mi fog következni, és egyáltalán nem akartam hallani. - Egy interjút akarok vele és a többi taggal. Fotókkal. Legkésőbb kedd éjfélre. Különben repülsz - csöppet sem kedvesen megzsarolt.
- Tudod, Clara, imádom a munkámat, meg minden, de szerinted, hogy a fenébe hozzam ezt össze? Tegnap ismertem meg, valószínűleg soha többet nem fogunk beszélni. Ki van zárva, hogy megcsináljam!
- Intézd úgy, hogy beszéljetek. Találkozz vele, ha kell feküdj le vele, engem nem érdekel. Legkésőbb kedd éjfélre az e-mail fiókomban akarom látni a kész interjút, kiegészítve a képeiddel!

Villámokat szóró tekintettel csaptam rá az ajtót, és cseppet sem tetszett az ötlet, miszerint készítsek vele és a másik négy sráccal interjút. Nem lehetett volna, hogy esetleg egy Little Mix-es interjút akar? Perrie szó nélkül beleegyezett volna, ha tudja, hogy ezzel segít nekem. De egyszerűen nincs pofám megkérni Louis-t. Biztosan egyből azt feltételezné, hogy csak ki akarom használni, és csak azért voltam vele normális tegnap este. Egyszerűen csak nem akarom már most elszúrni azt, ami még el sem kezdődött közöttünk. Legyen az barátság, vagy akármi más. Ráadásul mégis, hogyan kell megcsinálni egy interjút?

- Tudok valamiben segíteni? - Sally, az egyik cikkírással foglalkozó lány kérdése nem lepett meg.
Nagyjából két éves ismeretségünk alatt közeli kapcsolatba kerültem a bohókás lánnyal, aki mindenkinek ott segít, ahol tud. Első találkozásunkkor haja még platinaszőkében pompázott, és imádott mindenféle színes cuccokban járkálni, valamint odavolt minden helyes, híres énekesért, színészért, bandatagért, és hadd ne kelljen tovább sorolnom. Azóta kinézete 180 fokos fordulatot vett. Tavaly levedlette az utolsó rózsaszín ruháját is, azóta egyetlen világos színt se láttam rajta, főleg nem rózsaszínt. Annál inkább előnybe helyezi a feketét, illetve minden lehetséges sötét színt, így nem is csodálkoztam, amikor néhány héttel ezelőtt besétált koromfekete hajjal. Ezzel persze nem kis meglepődést keltve. Mentségére legyen mondva barátságunk kezdetén volt 18 éves, akkor kezdett a cégnél. Most, 20 éves fejjel, pedig csak keresgéli a stílusát.

- Clara rákapott a legújabb pletykákra, és mindenáron hasznot akar húzni belőlem. Fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek.
- Mindig is mondtam neked, hogy jobb helyed lenne neked a kamera túloldalán. Minden adottságod meg van hozzá, és akkor még Clara-t se kéne elviselned, aki mindenkit úgy kezel, mint egy kutyát.
- Sally, kérlek, ezt a témát már vagy ötezerszer megvitattuk. Nem leszek egy üresfejű modell. Vita lezárva. Inkább segíts, hogy tarthatnám meg a munkámat, úgy, hogy ne tűnjek közben egy haszonleső ribancnak - nagyot sóhajtottam, mire Sally kinevetett, majd kifaggatott, hogy pontosan mi is lenne a dolgom.

Végül sikerült annyit elérnem, hogy Sally megcsinálná az interjút, így nekem már csak annyi lenne a dolgom, hogy megkérem Louis-t, hadd csinálhassak velük egy pár kérdéses, fotós cikket. Talán kevésbé tűnnék számítónak, ha elmondanám, hogy a főnököm kötelezett rá, és az állásom függ ettől. Viszont nem szeretném, ha sajnálatól egyezne bele. Sehogy sem jó. Talán igaza van Clara-nak, és nem fogom semmire vinni az életemben, ha néha nem vagyok önző, és nem taposok át néhány emberen. Azonban ez egyáltalán nem az én műfajom. Nem tudok csak magamra gondolni, nem tudok elfeledkezni arról, hogy mit gondolhatnak rólam az emberek, legfőképp nem lennék képes eltaposni az embereket, ezért inkább csak hagyom, hogy ők tegyék ugyanezt velem.

Később, miután hazaértem, Perrie-vel beszéltem pár szót, aki végül kiszedte belőlem szótlanságom okát. Aminek először nem örültem, de most már örülök, hogy megtette. Hiszen, hála neki, nem kellett senkinek könyörögnöm, és nem tűntem haszonlesőnek sem. Perrie megemlítette Zayn-nek, aki egyből felajánlotta, hogy beszél a többi sráccal, de felőle mehet az interjú. Majd pár perccel később, miután Perrie letette, hívásom volt egy általam ismeretlen számról, amit szokásomhoz híven elsőre nem vettem fel. Ezután SMS-em jött a számról, és azt elolvasva, még levegőt is elfelejtettem venni. Zayn írt, hogy az ő száma, és legyek szíves felvenni, mert meg kéne beszélni az interjú pontos idejét, és helyét, ráadásul egyeztetnem kéne a menedzserrel is, akitől végül is, a munkám függ. Hiszen, ha ő nem egyezik bele, akkor teljesen mindegy, hogy az öt srác, hogyan döntött. Szóval volt egy hosszú, és kellemetlen beszélgetésem a menedzserükkel, aki perceken keresztül arról faggatott, hogy milyen újság ez, és egyáltalán minek az interjú, majd felsorolta a feltételeit, de belement az egészbe. Hatalmas vigyor keletkezett az arcomon, amikor leraktam a telefont, és végigdőltem az ágyamon.

- Az interjú megbeszélve, holnap szabadok, azért az interjút holnap tartjuk, délután, a szerkesztőség stúdiójában, ahol a fotózás lesz - informáltam, még mindig levakarhatatlan vigyorral Sally-t, aki velem együtt örült, és biztosított arról, hogy ott lesz.

Le sem tudtam volna tagadni, hogy mennyire boldog vagyok, azért, mert sikerült. Előbb, mint gondoltam, és könnyebben, mint gondoltam. És még a munkámat is megtarthatom. Sally pedig biztosan tökéletes cikket ír, míg én elkészítem róluk a tökéletes képeket. Jó páros vagyunk, ezt bebizonyítottuk már a sok közös munkánk alkalmával.

Mielőtt lefeküdtem volna aludni, kikészítettem a holnapra szükséges dolgaimat, fejben összegeztem, hogy milyen beállásokban akarom a képeket csinálni, és előkészítettem a viselendő ruhámat. Mindezek, és egy hosszas forró fürdő után boldogon aludtam el, izgulva a másnap miatt. 

Akkor még nem is sejtettem, hogy mennyire felkavaró lesz...

1. fejezet

Hi, Babes!

Elsősorban szeretném megköszönni a gyönyörű fejlécet Tina-nak, másodsorban pedig... talán valakinek feltűnt már, hogy megváltozott a nevem. Nem pazarolnék sok időt erre, nincs semmi különleges oka, csupán csak közelebb áll hozzám ez a név. Ennyi.

Jó olvasást! xx

Az ajtó előtt egy nagydarab biztonsági őr állt, és ha nem az állt volna mellettem, aki, valószínűleg nem jutunk be. De hála esti partnerem befolyásának, egyből bejutottunk. Perrie és Zayn már egy félreeső asztalnál ültek és beszélgettek, szóval feléjük vettük az irányt.

- Már kezdtem azt hinni, hogy nem engedtek be titeket - felvont szemöldökkel néztem Perrie, hiszen ezt ő sem gondolhatta komolyan.

Láthatólag neki is leesett kijelentésének komolytalansága, mert kínosan elnevette magát és inkább visszafordult, hogy az ital ajánlatot vizsgálhassa. Mi is helyet foglaltunk mellettük, majd hasonlóan cselekedtünk, és az italokat vizsgáltuk, amíg a pincért meg nem érkezett.

- Mit hozhatok? - unottan nézett körbe rajtunk, én meg egyből feszengeni kezdtem, míg mindenki más sorolta az italokat.

Feszengtem, mert ez nem az én pénztárcámnak való hely. Egyetlen ital, többe került, mintha a sarki kocsmában seggrészegre ittam volna magam. Ezt én nem engedhettem meg magamnak. Ráadásul azt sem engedhettem meg magamnak, hogy egy este folyamán többször rendeljek. Már pedig Perrie és a két fiú ezt fogják csinálni. Folyamatosan újra és újra fogják töltetni a poharukat és meg sem fog kottyanni nekik ez a „kis” pénzkidobás.

- Katie, te mit kérsz? - Perrie kérdése rángatott ki civódásomból.

- Azt hiszem, én most kihagyom - elhúztam a számat, és próbáltam jelezni barátnőmnek, hogy nekem kellemetlen ez a helyzet. Nagyon is kellemetlen.

- Ma este az én vendégem vagy, szóval rendelj, amit csak akarsz - ajánlotta fel a jobbomon ülő fiú, elővillantva tökéletes colgate mosolyát.

Kellemetlenül megrendeltem a lehető legolcsóbb italt a lapról, majd próbáltam belefolyni a beszélgetésükbe, miután megköszöntem Louis-nak a nagylelkűségét. Ám akármennyire is próbálkoztam, nem sikerült beleszólnom egyik témába se, így csendben hallgattam, miközben egyre jobban felemésztett az a bizonyos „mégis mi a fenét keresek én itt?” érzés, melyet annyira, de annyira gyűlöltem. Nem tartoztam ide, ez egyáltalán nem az én világom volt. Ha akartam, se tehettem volna meg, hogy egy ilyen helyre járjak minden egyes alkalommal, amikor csak kedvem szottyan. És ha akartam, se tudtam volna beleszólni az olyan témákba, mint a turnék, fellépések, fotózások és a többi, amiről szó esett az este folyamán. Azonban hála Louis-nak, csak alig másfél órát kellett elviselnem, ebben a feszélyező helyzetben, amelyből már nagyon ki akartam szabadulni.

- Nem megyünk el sétálni? - fülemhez közel hajolva kérdezte, mire bólintottam. - Mi most lelépünk, srácok. - Érezzétek jól magatokat! - mosolyogva elköszönt a többiektől, majd utána én is ezt tettem.

Szoknyámat igazgattam, amikor egy pillantást vetettem Perrie-re. Tekintete ragyogott és úgy vigyorgott, mint egy őrült, majd rám kacsintott. Megráztam a fejem, inkább Louis után indultam, és áldottam az égieket, hogy csak másfél órát kellett kibírnom. Bár ez is másfél órával több volt, mint, amire bármikor is szükségem lett volna. És ezt Louis is érezte, szóvá is tette:

- Láttam, mennyire kínosan érzed magad bent. Nem szoktál ilyen helyekre járni, ugye? - kedvesen kérdezte, semmi lenézés nem volt a hangjában.

- Nem nekem való. A sarki kocsma nekem tökéletes, azt meg tudom fizetni - kínosan ajkamra haraptam, ezt nem akartam elmondani.

Ám úgy látszik, hogy mégis csak ér valamit, hogy ilyen drágába kerülnek azok az alkoholok, hiszen a hatásuk pár pohárka után tisztán jelentkezik. Rajtam legalábbis teljesen látható volt. Nem tudtam rendesen gondolkodni, mindezek mellett pedig szokatlanul jó kedvem volt egy olyan srác társaságában, akit eddig még csak képernyőkön láttam. És most itt áll előttem, mi több, velem beszélget. Ez már bőven több, mint, amit más valaha is akarna. Én mégis megkaptam, pedig nem is akartam. Soha nem akartam egy vakrandit Louis Tomlinson-nal, nem úgy, mint sokan mások, akik ölni képesek lennének ezért. Ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy nem becsülöm meg igazán az apró dolgokat. Mert mondjon bárki bármit, Louis igazán kedves srác, ezt megállapítottam ez idő alatt, ráadásul igencsak helyes. Összezárt szemekkel megráztam a fejemet. Nem gondolhatok Louis-ra úgy. Még csak véletlenül sem. Nem rég szakított a barátnőjével, mellesleg meg minek lenne szüksége egy olyan lányra, mint, amilyen én vagyok? Hiszen egy vagyok a sok közül. Nincs rajtam semmi különleges, nem vagyok híres, valószínűleg soha nem is leszek. Nem illek hozzá. Se máshoz. Ahhoz, akit azonnal ki kell vernem a fejemből, ahhoz, akinek eszembe se szabadna jutnia. Mégis minden egyes pillanatban felbukkan a gondolataimban, miközben nem akarom. Nem akarok gondolni rá, mert egyáltalán nem helyes.

- Minden rendben? Csendes vagy.

- Persze, csak kicsit talán megártott az a pár ital.

- Pár? Ugye tisztában vagy vele, hogy a hatodik után már nem számoltam? - édesen felnevetett, míg engem ezzel a kijelentésével szinte teljesen kijózanított. Oké, hazudnék, ha azt mondanám, hogy teljesen, de annyira igen, hogy tudjak gondolkodni.

- Basszus, az egy valag pénz. Nem kellett volna ennyit költened rám - kiakadásomat jogosnak éreztem, míg ő csak leintett, nem is foglalkozott vele.

- Nem számít. Másra többet is pazaroltam, pedig nem volt érdemes. Rád költeni legalább megéri. Hiszen kinek volt ma a legszebb partnere a pubban, ha nem nekem? - vigyora tudatosította bennem, hogy ő is részeg, ezért nem szóltam semmit, csak mosolyogtam.

Mosolyomat látva félkarral átkarolta a vállamat, és úgy sétáltunk tovább. Egy ideig csendben voltunk, de nem zavart, kellemes volt. És végre - a pubban történtek után - jól éreztem magam. Láttam, hogy Louis néhányszor szólásra nyitja a száját, aztán meggondolja magát, így csak vártam, hogy megszólaljon.

- Tudod, mióta El szakított velem, azóta nem éreztem magam boldognak. De most az vagyok. Bár nagy valószínűséggel inkább csak részeg, de örülök, hogy megismertelek. Ha nem egy hete szakított volna velem életem szerelem, akkor most megcsókolnálak - felnevetett, én pedig nevettem vele együtt. A szégyenlősségemet eltüntette az alkohol, így a várt pirulásom elmaradt.

- Tudod, - utánoztam vigyorogva. - Perrie vakrandijai nem szoktak jól elsülni. De jelenleg kifejezetten jól érzem magam. Csak arra a helyre ne kelljen többet visszamennem.

Egy óra sétálgatás után éreztem, ahogy a megivott alkohol mennyiség már nem azt a hatást váltja ki, melyet annyira imádtam, kezdtem józanodni. Így kezdtem egyre kínosabbnak érezni a csendeket, és többször pirultam el Louis enyhén félreérthető megjegyzésein. Kevesebbet beszéltem, és érezni kezdtem azt az érzést, amit talán a legeslegjobban utálok. Feszengtem. Nem tudtam felfogni, hogy Louis miért nem passzolt már le eddig, miért van még mindig velem. Ahelyett, hogy nálam ezerszer szebb modelleknél keresné a vigaszt. Kényelmetlenül éreztem magam a saját bőrömben, csak el akartam tűnni. Csendes, józan énem valamennyire a velem sétálgató fiút is visszahozta a realitás talajára, és már nem viccelődött annyit. Szinte érezni lehetett, ahogy egyre feszültebbé válik a légkör, és egyikünk se tudja, mit mondjon. Ennyit az alkohol pozitív hatásáról.

- Azt hiszem, józanok vagyunk - felnevettem a kijelentésre és Louis velem együtt nevetett.

Megvolt az a különleges képessége, hogy egyetlen mondatával oldja a feszültséget, ez már a pubban is kiderült. Ez tetszett benne. Hiszen lételemem kínos szituációkba hozni magamat, így mindenképpen imádom az olyan embereket, akik megfelelő megszólalásukkal ezt oldani tudják. Nem sokkal később Lou hazakísért.

- Látlak még? - kérdésére kis híján elnevettem magamat, de ajkamba harapva tartottam feltörni kívánkozó nevetésemet.

Nem maga a kérdés volt rám ilyen hatással, inkább csak azért, mert nagyon emlékeztetett egy elcsépelt romantikus sztori egyik kérdésére, de ennek nem adtam hangot.

- Amennyiben a pub közelébe se megyünk, nem költesz rám egy valag pénzt, és nem rúgunk be... na, akkor látsz még - feltételeim nem voltak nagyok, csak, ami elvárható volt.

- Jövőhéten hívlak - elköszönés nélkül távozott, vagyis, csak szeretett volna.

- Nem is tudod a számomat! - mosolygásomat már lehetetlen volt elrejteni.

- Oh, ne aggódj amiatt! - vigyorogva intett vissza, aztán eltűnt az este sötétjében.

Fél órával hazaérkezésem után már csörgött is a telefonom, és egyáltalán nem lepődtem meg, amikor Perrie neve virított a kijelzőmön. Hosszasan kérdezgetett az estém kimeneteléről, én pedig próbáltam kielégítően válaszolni kérdéseire, ami nem feltétlenül volt egyszerű dolog. Azonban a beszélgetés végére meg volt elégedve. Mind a válaszaimmal, mind a kerítő munkájával.  

Érinthetetlen - Prológus

Halihó!

Tudom, hogy késő van és más ember ilyenkor már az igazak álmát alussza, de én azért fent vagyok, és meghoztam a vadonatúj történetem prológusát. A designon már alakítgattam, de valószínűleg még fogok is.

A történetről így elöljáróban nem mondanék semmit, hiszen minden kiderül majd a maga idejében. A főszereplő lányról ejtenék csak pár szót... tisztában vagyok vele, hogy nem a szokványos hosszú szőke/barna hajú cuki lány, de pont ezért is választottam. Hiszen hozzá hasonlót, vagy pont Őt még nem igazán láttam blogokon.

Nem is fecsegnék tovább. Jó olvasást a prológushoz, és csodálatos nyári szünetet! xx

Egy átlagos, unalmas péntek estének ígérkezett, egészen addig, míg drága barátosném, Perrie be nem rontott az ajtómon, és nem kezdett el hadarni az esti terveinkről. Összeráncolt szemöldökkel próbáltam felfogni, hogy mégis miért beszél többesszámban, amikor az összes tervem annyi volt, hogy az ágyamban döglök, és hiú ábrándokat gyártok egy olyan személyről, akire még csak gondolnom se szabadna.

Viszont, miközben barátnőm folyamatosan beszélt, és beszélt, önkéntelenül is visszaemlékeztem azokra az időkre, amikor kifejezetten utáltam őt. Középiskola első osztályában volt szerencsém megismerni... ám a mai napig tisztán rémlik, hogy mennyire ellenszenves volt számomra. Túl hangos volt, túl barátságos, túl szőke, túl közkedvelt. Utólag beláttam, hogy ez mind csak féltékenység volt. Hiszen ki ne akarna jóba lenni mindenkivel? Ki ne akarná, hogy ne kelljen úgy járnia a suliban, hogy ne kelljen azon gondolkoznia, hogy vajon hányan súgnak össze valamit a háta mögött, majd röhögik ki érte? Perrie-nek nem volt szükséges ezen tépelődnie, hiszen az elsősöktől kezdve, egészen a felsőbb évesekig mindenkivel jóban volt, akivel meg nem, azt nem is ismerte. Valamiért mindenkivel megtalálta a közös hangot. Persze ez nem azt jelentette, hogy emiatt nem voltak utálói. Mert voltak, tekintve, hogy egykoron még én is az utálók táborát erősítettem.

Aztán valahogy beszélgetésbe elegyedtünk és kibontakozott a barátságunk. A barátságunk, mely az elején tele volt hullámvölgyekkel, kisebb-nagyobb megingásokkal, veszekedésekkel, majd kibékülésekkel, de itt vagyunk. Baráti kapcsolatunk talán erősebb, mint valaha, és lassan 21 évesen már nem is foglalkoztatnak az olyan gyerekes dolgok, miszerint neki több barátja van, mint nekem. Visszagondolva, fogom is rendesen a fejemet, hogy lehettem ekkora marha, hogy ezért utáltam valakit.

- Figyelsz te rám egyáltalán?

- Bocs, elismételnéd? Úgy értettem, hogy programUNK van - a többesszám jelzőjét hallhatóan megnyomtam a végén, felhívva a figyelmét, hogy elfelejtette ezt velem is megbeszélni.

- Igen, programunk - utánozva grimaszolt, majd legnagyobb sajnálatomra folytatta. - Zayn-nél lakik valami haverja most pár napig, mert nemrég szakítottak a barátnőjével. Arra gondoltunk, hogy bemutatnánk egymásnak titeket. Olyan régóta nem volt már senkid, talán jól kijönnétek.

- Pontosítok. Soha nem volt egyetlen normális kapcsolatom se, és ezt sürgősen verd ki a fejedből. Nem fogok elmenni egy vakrandira, csak azért, mert neked és Zayn-nek programotok volt, de közbejött a barátjának a látogatása. Biztosan nem. Esélytelen. Felejts el! - hevesen ráztam a fejemet.

Ez volt az egyetlen tulajdonság, amit az első pillanattól fogva utáltam benne. Mindenbe beleütötte az orrát. Tudom, hogy az esetek többségében csak segíteni szeretne, de általában a vakrandijai nem szoktak jól elsülni. Istenem! Két kezem kevés lenne, hogy megszámoljam hány sráchoz rángatott el, mondván, hogy: „Ő lesz az igaz!”. Persze ebből soha semmi nem lett, mert az összes általa bemutatott fiú vagy szörnyen sznob volt, vagy csak szörnyen unalmas. Ami meg még rosszabb, hogy esetenként ez a kettő együtt történt.

Szóval, elkerülve még egy ilyen esetet, inkább ezt passzoltam volna. Ám már akkor tudhattam volna, hogy Perrie ellen semmi esélyem. Ha ő egyszer eltervez valamit, akkor az úgy lesz. Még úgy is, ha a másik - jelen esetben én - foggal, körömmel harcol akaratosságával szemben.

Szóval makacsságom ide vagy oda, egy óra múlva már randira alkalmasan álltam a tükör előtt, és egy fáradt sóhajjal léptem ki a fürdőszobámból.

Nem volt nagy házam, éppen csak elfértem benne, de egy személynek pontosan elég volt. Rendelkeztem egy tágasnak aligha nevezhető nappalival, egy fürdővel, ahol igencsak szűkösen fért el, még egyetlen ember is. Aztán egy hálószobát is lehetett találni, amely talán pontosan akkora volt mint a nappali, így mindennek tökéletesen volt helye, még bőven sok is. Ezen kívül a nappaliból nyílt egy aprócska amerikai konyha, amely éppen arra volt elég, hogy néha összedobjak magamnak valami ehetőt. Mindössze csak ennyiből állt a hatodik emeleti kis lakásom, melyet már egy éve magaménak tudhatok.

- Pompásan festesz. Indulhatunk? - Perrie teljesen fellelkesedett, míg én olyan fejet vágtam, mint aki a kivégzésére készül. Úgy is éreztem magam.

- Van más választásom? - hiába húztam a számat, Perrie csak vigyorogva nemet intett a fejével, így kénytelen voltam követni őt az autójához, ami a ház előtt parkolt.

- Utálom, hogy magasan laksz.

- Bocs, nem mindenki engedhet meg magának egy luxus villát, valamelyik puccos környéken - védekezően felemeltem a kezemet, mire barátnőm csak a szemét forgatta és inkább beült a kocsiba.

Az úton leginkább csak a mellettünk elsuhanó nyüzsgő várost néztem.

Szerencsénkre - vagy számomra inkább szerencsétlenségemre - a házam közel helyezkedik el a belvároshoz, ám London forgalmas utcáin nem olyan könnyű eljutni egyik pontból a másikba, még akkor sem, ha gyalog 10 percre laksz. A forgalom borzalmas, és van, hogy gyalogolva előbb megteszel egy 5 kilométeres sávot, mint kocsival, vagy tömegközlekedéssel. Szinte ez az egyetlen dolog, melyet nem szeretek Londonban.

Fél óra múlva érkeztünk egy kisebb pub elé, amin már kívülről is érezhető volt, hogy ide nem a középosztály jár szórakozni, hanem inkább a felsőbb szintek gyülekező helye. És ez zavart. Eszméletlenül. Világ életemben híján voltam a pénznek. Amennyi kellett, annyi volt, de nem több. Nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy egy pár cipőt, vagy egy ruhát egyszer vegyek fel, aztán kidobjam, mert már volt rajtam. Középiskolás éveim elején ez kifejezetten idegesített, és utáltam az egész helyzetet, mert minden osztálytársamnak, vagy iskolatársamnak mindig a legújabb divatnak megfelelő holmijai voltak, míg én általában két szezont lehúztam egy ruhatárral, mert muszáj volt. Nem tehettem meg, hogy folyamatosan cserélgessen a ruháimat. Aztán hozzászoktam. Ettől függetlenül mindig kellemetlenül éreztem magam nálam sokkal tehetősebb emberekkel.

A hely előtt már távolról kiszúrtam Zayn-t, és a mellette álló srácot, akit egyből felismertem. Tekintetéből ítélve neki se volt sok kedve ehhez az estéhez. Egy jó pont neki.

- Sziasztok. Csodásan néztek ki - Zayn ránk mosolygott, és míg én elpirultam, addig ő Perrie szájára nyomott egy csókot.

Őszintén szólva kettejük kapcsolata mindig kételyeket ébresztett bennem. Majdnem két éves kapcsolatuk alatt egyszer sem hallottam Perrie-t Zayn-ről áradozni. Ha mégis, akkor úgy tűnt, mintha egy betanult szöveg lenne. Soha nem értettem, ám akárhányszor rákérdeztem, mindig azt mondta, hogy nem az a fajta, aki világgá kürtöli a szerelmét. És, ha nem ismerném 14 éves kora óta, akkor még el is hinném neki. Azonban tudom, hogy Perrie nem ilyen. Mielőtt híres lett, akárkivel volt, mindenki tudta, és egész nap azt hallgattam, hogy mennyire rendes, helyes, okos, jó fej és a többi. Míg Zayn kapcsán semmi. Néha elmondja, hogy mit csináltak, mit terveztek, de egyéb különleges dolgot nem mond. Én pedig nem kérdezek, ha akarja, úgyis elmondja. Talán pont ezért ennyire erős a barátságunk. Mindent tűrök, így Perrie kiélvezheti vezető pozícióját, míg én szorgosan követem a tanácsait, esetenként utasításait.

- Katie, bizonyára nem kell bemutatnom neked az „urat” - barátnőm a fiú felé bökött, akiről bár tudtam, hogy kicsoda, mégis illett volna, ha bemutatja nekem. Ám ezt egy szóval sem jegyeztem meg, csak bólintottam, egyetértve kijelentésével.

- Szuper. Ő itt Katie - fordult a szóban forgó „úr” felé, ezzel letudva a bemutatást.

A srác felém biccentett, de tőlem csak egy esetlen intésre futotta, ezért inkább barátnőmék után indultam, akik már a bejáratnál jártak.

- Sajnálom, hogy elrángattak. Hidd el, én se örülök neki - unottan beszélt, majd miután rájött, hogy mit mondott, egyből kijavította magát: - Félre ne érts, tényleg meseszép lány vagy, pont ahogy Zayn elmondta, de pár napja dobtak ki, nem is értem, miből gondolta Zayn, hogy egy randi majd jó ötlet lesz.

- Perrie évek óta zaklat a vakrandijaival. Mindig a szokásos duma: „Meg kell ismerned, hihetetlenül aranyos srác, illene hozzád!”. Aztán a randi első tíz percében kiderül, hogy teljesen unalmas az egész pasi - szememet forgattam, miközben hallottam, hogy a mellettem álló fiú felnevet.

- Van egy ötletem - szinte láttam, ahogy felvillant feje felett a villanykörte. - Járjunk a kedvükben, tegyünk úgy, mintha élveznénk az egész helyzetet, és talán abbahagyják a kerítőnő szerepet.

Elismerően biccentettem, mielőtt így válaszoltam:

- Ezennel cinkostársak vagyunk - vigyorogtam, miközben a kezemet nyújtottam felé, amit elfogadott és megrázott.

Új történet

Hi, Darlings! 

El sem hiszem, hogy milyen régen jelentkeztem már ezzel a bloggal kapcsolatban, de most nem is ez a lényeg.

A napokban belekezdtem egy újabb 1D-s történetbe.
Tudom, említettem már, hogy írok egy Louis-s fanfiction-t, viszont nem is olyan régen ráakadtam egy blogra, amelyben az az alaptörténete, amit én szerettem volna írni. Mentségemre legyen szólva én már jóval előbb elkezdtem gépen pötyögni magamnak a fejezetek, minthogy az említett blog megszületett volna, viszont ettől függetlenül az emlegetett blog írója gyorsabb volt. Előbb felrakta, így félreraktam az ötletemet. Megeshet, hogy egyszer majd befejezem, és felrakom, de nem látok rá sok esélyt.

Azonban, ahogyan már írtam az előbbiekben elkezdtem írni egy másik történetet, viszont Zayn főszereplésével. Nem szeretnék semmi konkrétat elárulni, majd a prológusból minden kiderül.

Előre láthatólag június közepe felé szeretném publikálni a prológust, utána pedig rendszeresen hozni a részeket.

Bízom benne, hogy a következendőkben is velem tartatok, és olvassátok majd az új írásomat. 

Június közepén érkezem a prológussal! xx

Új blog!

Hi, Babes!:)

Ahogy a címből is kiderült új blogot nyitottam. Ahogy az utószóba is leírtam már egy ideje tervben volt egy 5 Second of Summer blog, amely most megnyitotta a kapuit. 

ITT megtekinthető! 

A prológus már fent van, így valamennyire betekintést nyerhettek a főszereplő lány, Layla életébe.

Remélem benéztek, és olvasni fogjátok! Kíváncsian várom majd a véleményeteket.

További kellemes szünetet! xx

V. Díj

Köszönöm a díjat Csakegylány-nak!♥

Szabályok:

1. Rakd ki, hogy kitől kaptad a díjat!

2. Írj magadról 11 dolgot!

3. Válaszolj 11 kérdésre!

4. Írj 11 kérdést!

5. Küldd tovább öt embernek!

11 dolog magamról:

1. Elképesztő, hogy mennyire feldobott, amikor megláttam, hogy az egyik kedvenc blogom írójától kaptam díjat.

2. Szerintem le fogok betegedni, mert ramatyul érzem magam.

3. Annyi mindent kéne csinálnom/tanulnom holnapra, hogy inkább semminek nem állok neki.

4. Szombaton végre megtudtam venni kedvenc írónőm új könyvét, amit már ki is olvastam.

5. Utálok suliba járni.

6. Két hónap múlva ilyenkor már hazafelé tartok Londonból ( :( ).

7. Kávéfüggő vagyok (bár megeshet, hogy már említettem).

8. A konyhai tudományom palacsinta sütésig és rántotta készítésig terjed, itt megakad.

9. Drága barátnőm múlthét óta nincs suliban, és kezdi értelmét veszteni az életem nélküle.

10. Nekiálltam újra elolvasni a Bábelt, ha jól számolom, akkor nagyjából ötödik alkalommal.

11. Ha unatkozom órán, akkor fejben elkezdem tervezgetni a történeteim folytatását, de mire hazaérek, általában el is felejtem, hogy mit ötleteltem. 

11 válasz a kérdésekre:

1. Hogy vezetek le a stresszt? 

Csapkodok, földhöz vágok valamit, és nagyon rossz és káros szokás, de elszívok egy cigit, vagy többet, stressz függő.

2. Milyen fajta könyveket olvasol szívesen?

Mindent, ami tetszik.

3. Mi számodra a legfontosabb az életben?

A barátaim, még akkor is, ha néha nagyon rossz barát tudok.

4. Hogy képzeled el magad 15 év múlva?

Be kell vallanom, fogalmam sincs. Azt sem tudom, hogy mit fogok csinálni két hét múlva, vagy akár holnap. El akarom költözni, ebből az országból, de legalább ebből a városból, ebben biztos vagyok. De ezen kívül semmi konkrét, tényleg, még csak halvány elképzelésem sincs, hogy mit akarok csinálni.

5. Mi az a 3 dolog, amit a legszívesebben megváltoztatnál magadban?

A kinézetem, a személyiségem. Meg úgy az egész életem.

6. Szerinted egy ember lehet magával teljesen elégedett?

Csak a saját nevemben tudok beszélni, én pedig úgy gondolom, hogy teljesen soha nem elégedsz meg magaddal. Aztán megeshet, hogy csak velem van a gond.

7. Mennyire érdekel mások véleménye?

Sajnos nagyon is.

8. Mi a legnagyobb félelmed?

Hogy soha nem leszek elég jó. Gondolok itt barátságokra, szerelmekre, munkákra...

9. Milyen voltál kisgyerekként?

Fiús. Nagyon, nagyon fiús. Mindemellett pedig hihetetlenül rossz, és elképzelhetetlenül béna. Az utóbbiak mára se változtak sokat.

10. Milyen stílus áll hozzád a legközelebb?

Nincs kimondott. Ha lehet így mondani, mindenevő vagyok.

11. Mit vársz most a legjobban?

Hogy elvégezzem a Közgázt, aztán eltűnhessek itthonról, a lehető legmesszebbre.

11 kérdés:

-

Akiknek küldöm:

-

IV. Díj

Hi, Babes!:)

Megkaptam a negyedik díjamat is, ezúttal Esther-től. :)xx

Köszönöm Esther-nek!♥

Szabályok:

- Írj 11 dolgot magadról

- Válaszolj 11 kérdésre

- Írj 11 kérdést

- Küldd tovább 11 embernek

11 dolog magamról:

1. Nagyon szeretem Lea Michele új albumát.

2. Az említett albumot tegnap óta szerintem már vagy tízszer meghallgattam.

3. A változatosság kedvéért most is éppen az hallgatom.

4. Kedvenc színem a piros és a fekete.

5. Hétfő óta nem bírom rávenni magam, hogy megnézzem az Eredet-et, pedig imádom Leonardot, és kíváncsi is vagyok a filmre.

6. Hiányoznak a legjobb barátnőim.

7. Jelenleg a  Vigyázz rám, angyal című könyvet olvasom.

8. Az egyetlen, amit szeretek a tesiben, az a talajtorna.

9. Nagyon makacs tudok lenni, és hamar fellehet húzni apró dolgokkal is.

10. Harmadik óta szemüveges vagyok.

11. Utálok magamról beszélni.

11 válasz a kérdésekre:

1. Miért kezdtél blogolni?

Barátnőmmel együtt csak úgy kipattant a fejünkből egy ötlet, miközben Pesten ültünk várva a Szent Johanna Gimi 8. részének dedikálására. Aztán egy hónappal utána közzétettük az első - igazán pocsék - fejezetet. Majd megszerettem az írást, és elkezdtem saját magam írni, egyedül.

2. Hány blogod van?

Kettő.

3. Ki az egyes blogjaid közül a kedvenc általad megformált karakter?

Hm, nehéz kérdés, mert egy idő után szinte az összes karakter a szívemhez nő, de ha választanom kell, akkor a második történetemből megismert Matt-et választom.

4. Használsz helyesírás ellenőrzőt? 

Nem, nem igazán. Inkább többször átnézem, de lehet, hogy még így is akad benne pár elírt szó, amire nem figyeltem eléggé.

5. Szeretsz olvasni? Ha igen, akkor melyik a kedvenc könyved?

Imádok olvasni. Kedvencek... ezzel a kérdéssel mindig megfognak. Szent Johanna Gimi kötetek, Gyönyörű Sorscsapás, Veszedelmes Sorscsapás, Szürke Ötven Árnyalata trilógia, Szerelmem egy angyal, Vigyázz rám, angyal. Ezek, amiket képes vagyok többször elolvasni egymás után, de ezekből tényleg nem tudnék választani egy kiemelkedőt sem.

6. Milyen közösségi oldalakra vagy regisztrálva?

Twitter, Tumblr, We♥It, Facebook, Instagram.

7. Mi a kedvenc állatod?

Talán a kutyák, de nem vagyok az a nagy állatbarát típus.

8. Hogy hívják a legjobb barátod/barátnőd?

Martin, Zsófi, illetve Vancsi, de vele most éppen nem tudom mi a helyzet, mert megsértődött rám.

9. Van testvéred?

Igen, rendelkezek egy 11 éves öccsel. Rémálom.

10. Mondj magadról 3 rossz tulajdonságot?

Oh, csak hármat? Nos, akkor válogassunk... pesszimista vagyok, nincs önbizalmam, türelmetlen vagyok.

11. Elégedett vagy magaddal?

Nem. Soha nem is voltam. A megjelenésemben, az írásomban, akármimben találok kivetni valót.

11 kérdés:

-

Akiknek küldöm:

-

III. Díj

Hi, Babes! :)

A blog megkapta a harmadik díját, amit nagyon szépen köszönöm Tina M.-nek! xx

Köszönöm Tina M.-nek!♥

Szabályok:

- Írj 11 dolgot magadról.

- Válaszolj 11 kérdésre.

- Írj 11 kérdést.

- Küldd tovább 11 embernek.

11 dolog magamról:

1. Az egyik legjobb barátomat lassan 14 éve ismerem, aki mellesleg fiú, és mellesleg éppen mellettem kockul.

2. Most kaptam új telefont, mert a másiknak betörtem a belső képernyőjét.

3. Éppen az All Time Low That Girl című számát hallgatom.

4. Szeretném minél hamarabb közzétenni az új blogomat.

5. Pontosan két hónap múlva megyek Londonba.

6. Alig várom, hogy olvashassam Leiner Laura új könyvét.

7. Soha nem voltam még szerelmes.

8. Tűkön ülve várom, hogy vége legyen ennek az évnek.

9. Félek a magyar kisérettségitől.

10. A matekból pedig egyenesen rettegek.

11. Szeretnék Angliában élni.

11 válasz:

1. Hány tesód van?

Csak egy öcsém van, de az is bőven elég.

2. Kedvenc énekesed?

Demi Lovato, Justin Bieber, James Arthur.

3. Kedvenc blogod?

Nagyon sok blogot szeretek, de kiemelkedően kedvenceim a fordított blogok. Azok közül viszont nem tudnék kiválasztani egyet, ami a legkedvencebb.

4. Kedvenc játékod a telefonodon?

Nem igazán szoktam játszani se telefonon, se gépen.

5. Mi a kedvenc műsorod?

PLL, Glee.

6. Kedvenc tantárgyad?

Angol, és a töri is érdekel, csak lusta vagyok rendesen megtanulni.

7. Mi az álompasid neve?

Ashton Irwin (:D).

8. Hányadikos vagy?

Tizedikes.

9. Hány blogod van?

Kettő. Ezen kívül még van egy másik, amit barátnőmmel közösen írtunk, de aztán félbemaradt. 

10. Voltál már részeg?

Megesett.

11. Szereted a mesefigurákat?

Néhányat igen. Viszont Micimackó kifejezetten irritál.

11 kérdés:

1. Milyen zenei műfajt preferálsz? 

2. Jártál már máshol Magyarországon kívül? Ha igen, hol?

3. Mennyire egyezik meg a karaktereid személyisége a tiéddel?

4. Jelenleg mi a kedvenc dalod?

5. Hova utaznál el szívesen?

6. Kávé vagy inkább tea?

7. Mivel szeretnél foglalkozni a későbbiekben?

8. Mit jelent számodra az írás?

9. Mi a kedvenc filmed?

10. Van olyan ember az életedben, akiben feltétel nélkül megbízol?

11. Mit tennél meg most, ha lenne rá lehetőséged?

Akiknek küldeném:

I Need More

Shadow.

You And I

Utószó

Hi, Babes!:)

Nem írtam még ilyet, szóval pontosan nem tudom, miket szoktak egy utószóban leírni, ezért én inkább kicsit összegzem a blogot, és beszélek kicsit bővebben a továbbiakról.

Sokáig húztam, hogy megírjam, pedig már péntek estére, maximum szombat délutánra terveztem, de aztán valahogy nem találtam szavakat, nem tudtam, mit írhatnék, vagy csak nem akartam tudni.
Szerintem a közepébe csapva az egésznek beszélek kicsit a történetről. A kulissza titkokról, ha így tetszik.
A végét illetően több ötlet is megfordult a fejemben.
Amikor legelőször elgondolkodtam, hogy vajon mi legyen a vége, akkor azt terveztem, hogy a végén úgy kanyarítom a dolgokat, hogy Louis-val legyen együtt és, hogy ne legyen az se teljes happy end, persze ezért a tettéért valamennyien megutálták volna, főleg Eleanor. Aztán ezt az ötletet elvetettem.
A második lehetőség az volt, hogy elmegy egyetemre, elvégzi, s mindeközben együtt marad Liammel, és mindenkivel tökéletes lesz a kapcsolata, mert megtalálja az egyensúlyt a londoni és az amerikai élete között. Lényegében boldog befejezésnek tökéletes lett volna, de semmiképpen nem tartottam reálisnak. Valahogy annyira abszurdnak tűnt belegondolni, hogy semmi nem változik, ráadásul amúgy sem akartam boldog befejezést, ezért ezt az ötletet is inkább elfelejtettem.
Majd kitaláltam a harmadikat - a mostani befejezést. Azt gondolom, ez így megfelelő. Boldog a vége, mégsem jön össze Liammel. Tehát a célomat elértem.
Be kell vallanom, hogy imádtam írni ezt a történetet, de legfőképpen az utolsó részeket. Aztán az epilógusról nem is beszélek. Annak ellenére, hogy nem akartam megírni, mert azzal lezártam a történetet, mégis imádtam írni. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy beleszerettem Matt karakterébe. Bár - ha jól emlékszem - sötét hajúnak írtam le, nekem végig Ashton Irwin képe ugrott be ahogy írtam, holott legelőször egy teljesen más srácot képzeltem el hozzá.
Amikor elkezdtem írni egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ilyen történetet alakítok ki az egyetlen kis megírt prológusból. Általában spontán írok, szóval nincs kialakított képem arról, hogy mik fognak történni a részekben. Ritkán fordul elő, hogy van konkrét elképzelésem, mit akarok beleírni az elkövetkezendő fejezetekbe.
Végül, de nem utolsó sorban pedig szeretném megköszönni a feliratkozókat, a kommenteket, a pipákat, és a díjakat. Hihetetlenül hálás vagyok mindenért.

Pár szót ejtenék a továbbiakról, most kicsit részletesebben, mint az epilógus végén. Talán nem mondok újat azzal, hogy új történetet írok.
A történet - ami majd ide fog felkerülni - jelenleg íródik. De, mint említettem szeretném először teljesen befejezni, aztán publikálni. Annyit elárulhatok, hogy nem szokványos sztori, vagyis én még nem találkoztam ilyennel - ami persze nem azt jelenti, hogy nincs is ilyen, vagy senki más nem írt még ilyet. A főszereplője nem más lesz, mint az egyetlen Louis Tomlinson. A történetről talán annyit elárulhatok, hogy nem lesz benne semmilyen One Direction. A fiúk szerepelni fognak és barátok is lesznek, de csak átlagos emberekként. Remélem ennek ellenére azt is olvasni fogjátok.
Emellett pedig szintén folyamatban van egy másik történet írása. Amely egy 5SOS fanfiction lesz, Ashton főszereplésével. Jelenleg még csak az első fejezet van meg, szóval még az is várat magára, de valószínűleg azt előbb közzéteszem majd. Annak egy új blogot szánok, hiszen ide szeretnék csak One Direction fanfiction-ket felrakni. Amint az új blogom megnyitja a kapuit ide kiírom.

Nos, úgy gondolom, mást nem szerettem volna mondani. Köszönöm, hogy velem voltatok, és reménykedem, hogy lesztek is, hiszen még sokáig szeretném boldogítani a blogger világát a történeteimmel.:)

A lehető leghamarabb jelentkezem. xx

Epilógus

El sem hiszem, hogy hosszú évek után most haza utazom. Mióta Liam elhagyott azóta nem jártam London közelében, leginkább Eleanorék látogattak meg néha, de én be se tettem a lábamat Londonba. A nagyobb szüneteket mind Liz szülővárosában töltöttem a lánnyal együtt, aki már életem egyik legfontosabb emberévé avanzsált. Ő, Christian és Matt segítettek ki abból a mély érzelmi gödörből, amelyet a Liammel való szakításom okozott. Ezért örökké hálás leszek nekik, hiszen bele sem merek gondolni, hogy mit csináltam volna teljesen egyedül. Valószínűleg ott hagytam volna az egyetemet már az első félév után, és visszautaztam volna Londonba, hogy Eleanorra és Hopera támaszkodjak, de nem így lett. Talán senkinek nem okozok meglepetést, ha azt mondom, hogy a négy év alatt egyre inkább elkopott az otthoniakkal a barátságom. Az elején még szinte naponta beszéltem mindenkivel - Liamet kivéve, persze - és igyekeztem úgy beosztani az időmet, hogy ezek a napi kis telefon, vagy akár skype beszélgetések megmaradjanak, de nem sikerült. Foghatnám az időeltolódásra, vagy arra, hogy a fiúknak is, és nekem is sok dolgom volt, de ez nem lenne igaz. Ők folyamatosan próbáltak hívni, de mindig lemondtam, mert az itteniekkel programom volt, vagy egy valag tanulni valóm volt. Aztán egy idő után nem próbálkoztak, csupán csak párszor beszéltünk, akkor is én hívtam őket, és akkor se tartott az egész tovább maximum fél óránál. Elhidegültünk egymástól, ami valljuk be, az én hibám volt. Nem tudtam megtalálni az egyensúlyt az új és a régi életem között. Végül Hope is beleunt ebbe az egészbe, és élte a saját életét, amibe az évek múlásával egyre kevésbé tartoztam bele, de legalább havonta hallattunk magunkról, ez egészen a mai napig így megy. Egyedül a nővéremmel való kapcsolatom emlékeztet arra, hogy négy éve milyen is volt az életem.

- Bébi, lassan indulnunk kéne - ráz ki gondolataimból Matt hangja, ami most szomorúan cseng. Csendesen bólintok és felkapom a bőröndjeimet, és ezzel a mozdulattal bele is vágom a kocsi csomagtartójába. - Nem akarom, hogy elmenj - vallja be halkan, és ajkait lágyan az enyémekre nyomja.
- Őszintén megmondva kicsit félek - vallom be, mire Ő szorosan körém fonja a karjait nyugtatásképpen. - Hiányozni fogsz - nézek fel rá, miközben kissé elhúzódom tőle.
- Te is nekem. Hosszú lesz ez a két hónap nélküled - szontyolodik el, de egyből mosolyt erőltet az arcára. - - Semmi gond nem lesz. Csak egy hívásodba kerül, és ott leszek - ígéri a lehetetlent, mégis eléri, hogy jobb kedvem legyen.
- Mi lenne, ha velem jönnél? - vetem fel hirtelen támadt ötletem.
- Destiny, majd' fél éve nem láttad a nővéredet, míg velem mindennap találkoztál. Ha most veled mennék, akkor nagy eséllyel teljesen rám unnál - homlokát az enyémnek döntve beszél, édesen mosolyogva.
- Csak szeretnéd - vigyorogtam vissza rám.
- Soha nem szeretném - motyogja lágyan, és puszit nyom a számra. - Induljunk, mert elkésünk.

Karon ragad, míg másik kezével kinyitja nekem a kocsi ajtaját. Nem sok életkedvvel szállok be a kocsiba, mert tudom, hogy hova visz. Nem lehetek gyerekes, hiszen egykor mindenem Londonba volt, amit szerettem, de azóta már eltelt négy év, és már semmi nem köt oda a nővéremen kívül. Elmartam magam mellől mindenkit, és csakis a saját hülyeségemnek köszönhetem. Bár, ha nem követem el azt a hibát azon az estén, akkor talán soha nem ismerem meg az igazi Mattet, talán nem lenne ennyire jó a barátságom Lizékkel, mert több időt fordítottam volna az otthoniakra. Talán sok minden máshogy történt volna, amit most már bánnék. Bár sok időbe telt, mire túl tudtam lépni Liamen, de teljesen megérte. Nem mondom, hogy nem voltak szörnyű napjaim, amikor legszívesebben könyörögtem volna neki, hogy fogadjon vissza, de mára már csak hálás vagyok, amiért Liz nem engedte.

- Megjöttünk, Édes - riaszt fel ma már másodszor Matt hangja.

Nagy sóhajtás közepette szállok ki a kocsiból, majd megvárom, amíg Matt előveszi a csomagjaimat. A gépem felszállásáig még van egy kis időm, amiért most rettentően hálás vagyok.

- Gyere velem. Komolyan. Csak szállj fel velem, és gyere el Londonba - nézek rá, szinte már könyörgően, amikor meghallom a bemondó hangját, ami a gépre való felszállásra szólítja fel az utasokat.
- Holnap a legelső géppel utánad megyek, ígérem, de jelenleg lehetetlen kérsz tőlem, hiszen jegyem sincsen - neveti el magát keserűen, de hangjában érződik, hogy komolyan gondolja ígéretét.
- A reptéren foglak várni. Még táblát is viszek, amire felírom a nevedet, csakhogy véletlenül se keveredj el, valami gyönyörű lány társaságában.
- Nálad gyönyörűbb lányt keresve se találnék, és nem is akarok. Destiny, te vagy minden, amire valaha is vágytam, nem kell más lány - két kezével közrefogja az arcomat, ezzel elérve, hogy a szemébe nézzek. - Holnap ott leszek azon a gépen, és keresni foglak a tábláddal együtt - ígéretének megpecsételése érdekében csókban részesít, ami miatt igencsak nehézkesen húzódom el tőle.
- Szeretlek, Matt - motyogom halkan, fejemet a vállába fúrva.
- Én is szeretlek, bébi. De most menj, mert tényleg le fogod késni a gépet - noszogat, és egészen addig velem tart, amíg csak tud.

Búcsúnk hosszasan tart, és csak a biztonsági őr krákogása töri meg, jelezve, hogy induljak el. Egy utolsó szomorú pillantást vetek Mattre, majd elindulok a gép felé.

Vizslató szemekkel nézek körül a reptéren, nővéremet kutatva, akit nem is sokáig kell keresnem. Ahogy meglát, a nyakamba ugrik. Karjai közé zár, és vagy percekig szorongat, a végén szinte már levegőt is alig kapok.

- Hiányoztál - könnyes szemei láttán gombóc keletkezik a torkomban.
- Te is nekem, El, de már itthon vagyok. Még egy darabig itthon is leszek - mosolygok rá biztatóan.
- Pár hónapot, azalatt nem lehet bepótolni majdnem négy évet, amíg egy másik kontinensen éltél. Még akkor se, ha néha találkoztunk - rázza a fejét szomorúan. - Na, menjünk. Van egy kis meglepetésem - mosolyodik el, és nagyon nem tetszik nekem a vigyora.

Bőröndjeimet magam után húzva lépkedek az ajtónk felé. A ház kívülről semmit nem változott, de belülről annál többet. Egyedül a szobám néz ki úgy, ahogy hagytam. Eltekintve attól, hogy minden egyes szekrény üresen sorakozik, várva arra, hogy valaki feltöltse őket. Posztereimet nézegetve konstatálom, hogy megváltozott az életem, már ha ez eddig nem lett volna nyilvánvaló.

Nem sokáig van időm nézelődni, ugyanis Eleanor beront. Közli velem, hogy öltözzek át valami kényelmesbe, mert vásárolni megyünk. Kérését teljesítve keresek ki pár göncöt az egyik bőröndömből. Hajamat és sminkemet is megigazítom, majd Eleanor keresésére indulok, aki ebben a pillanatban rakja le a telefont a konyhában.

- Mehetünk? - kérdésére bólintok, majd elindulunk lejárni a lábunkat a közeli plázában.

Eleanor minden kis üzletbe berángat, amivel már az őrületbe kerget a végére, ugyanis egyetlen butikot sem enged végigjárni rendesen. Végül egy üzletben szerencsével járok, és körül tudok nézni, nagyjából három órányi futkosás után. A ruhákat nézegetve kezembe akadt egy vörös ruha, ami első látásra szerelem. Egyszerű, mégis számomra elég dögös.

- Jó választás, hadd lássam rajtad - áll meg mellettem nővérem, aztán egyből a próbafülke felé lökdös, ahol felpróbálom a ruhát. - Ezt muszáj megvenned - szögezi le, amikor kilépek, hogy megmutassam neki.

Én is ezen a véleményen vagyok, ugyanis meglepően jól áll rajtam, és az ára sem olyan vészes, szóval egyből a kasszák felé veszem az irányt, ahol fizetek a gyönyörűségért.

Két további órával később egy cipővel és egy kis kabátkával is kiegészül a ruhám, ugyanis Eleanor bejelentette, hogy estére terve van. Nem árulta el, hogy mi az, így gondolom meglepetés, ezért nem is faggatom, úgyse mondaná el. Hála az égnek most már Ő is úgy dönt, hogy ideje hazamenni. Ennek elérése érdekében hív egy taxit, amely egyenesen a házunk előtt teszi ki minket.

Szobámba érve csak leszórom a földre a vásárolt cuccokat, és végigdőlök az ágyon. Lefárasztott ez a jó pár óra vásárlás, még úgy is, hogy Liz mellett volt szerencsém megedződni ilyen téren. Hiszen nála többet még nővérem se bír eltökölni egy plázában.

- Nehogy elaludj nekem, hamarosan kezdj el készülődni. Még van másfél órád - határozottan beszél, miközben én csak nyöszörgök, és beletemetem a fejem a párnámba.

Már majdnem sikerült elaludnom, amikor berontott, emiatt most meg tudnám fojtani, akár egy kis kanálka vízben is. Csak azért kegyelmezek meg, mert a nővérem és, mert fél éve nem láttam. Ennyi még belefér a viszontlátás örömébe.

Komótosan kelek ki az ágyból, semmi kedvem most bármit is csinálni, de El kedvéért megteszem. Tényleg nem lehet pár hónap alatt több év kihagyást bepótolni, ezért annyi időt töltök vele, amennyit csak tudok. Földre szórt zacskókat felszedem, ezután kihalászom belőlük a vásárolt dolgokat, amelyeket magamra is kapkodok gyorsan. Hajam és sminkem úgy áll, ahogy hagytam, így csupán megerősítem a sminket, hogy erősebb legyen, aztán visszaülök az ágyam szélére. Nagyjából 10 percem maradt, utána pedig fogalmam sincs, hogy mit fogunk csinálni, de előbb utóbb úgyis meglátom. Előtte viszont még pötyögök egy sms-t Mattnek. Hosszas üzenetcsatánkat nővérem töri meg, és kirángat a házból. Mai napon már sokadszorra ülök taxiban, ráadásul ugyanaz a pasi jött most is, aki az előbb hazahozott minket, így mosolyogva köszön nekünk.

Alig fél óra múlva egy számomra teljesen ismeretlen környéken állunk meg, ami tele van kertes házakkal, és tisztán megállapítható, hogy nem éppen szegények laknak erre felé, ezért is fogalmam sincs, hogy mi a fenét művelünk erre.

- Mit keresünk itt? - adok hangot kíváncsiságomnak.
- Csak gyere utánam.

Eleanor le is tud ennyivel, miközben ajkain végig sejtelmes mosoly játszik, amivel az őrületbe kerget, mert nem tudom, hogy miért vigyorog ennyire. A házba beérve azonban nem várt meglepetésben van részem. Mindenki ott áll, aki régen számított, és vigyorogva néznek rám. Utoljára talán a 18. születésnapom ünneplésén láttam az egész bagázst így együtt, barátnőkkel kiegészülve.

Meglepettségemben a szám elé kapom a kezemet, egy hang sem jön ki a számon, nem tudok kinyögni egy értelmes szót se, helyette csak könny szökik a szemembe. Nem is tudom, kihez fussak, hogy először megöleljem, de ezt eldöntik helyettem, mert Niall egy hatalmas vigyorral az arcán von ölelésébe. Őt követik a többiek is, és érett, felnőtt emberekhez híven Liammel is hasonlóan köszöntjük egymást, legalább pár pillanatig félrerakva a múlt sérelmeit.

Mind egyszerre kezdenek faggatni, én meg nem is tudom, hogy kinek a kérdésére válaszoljak először. Mégis talán nekem van a legfontosabb kérdésem. Mit keresnek itt. Örülök nekik, őszintén, csak csodálom, hogy kapcsolatunk - szinte már kihalása után - is mindannyian itt vannak.

- Mivel a diplomaosztódon nem lehettünk ott, ezért feltétlenül be kell pótolni, hiszen ilyen élmény csak egyszer van az életedben. Megeshet, hogy Mattékkel már megünnepelted, de mi kimaradtunk - magyarázza vigyorogva Eleanor, és pár pillanat alatt le is esik, hogy miért volt egész nap ennyire titokzatos.

Mosolyogva nézek rajtuk végig, de nem szólalok meg. Nem tudom, mit mondhatnék. Hónapok óta nem hallattam magam felől, furán venné ki magát, ha előállnék egy „hiányoztatok” szavacskával. Hiszen én nem kerestem őket.

Alig egy óra alatt már szinte kiszárad a szám, annyit beszélek, mert minden apró kis dolog érdekli őket. Főleg, amikor Hope sikít egy nagyot rám nézve. Nem értem, hogy mi a baja, ezért ijedten nézem, miközben felém mutogat, és csak tátog, mint egy hal. Pillanatok alatt felfogom, hogy mi okozza csodálatának tárgyát.

- Destiny Calder! - szólít egész nevemen, miközben hangneme fenyegető. - Nehogy azt merészeld mondani nekem, hogy az egy eljegyzési gyűrű az ujjadon, de te egy büdös szót nem szóltál róla!
- Ugh, szóval az úgy volt... - kezdek bele bocsánatkérő mosollyal, de esélyem sincs befejezni, mert mindenki nekem esik a kérdéseivel. - Egyszerre csak egy kérdésre tudok válaszolni.
- Mikor? Mióta vagytok együtt? Én miért nem tudok semmiről? Kiről van szó egyáltalán? - pislog nagyokat Zayn, akit igencsak érdekel a helyzet, és ezek szerint pár fontos információról lemaradt.
- Malik, kicsit le vagy maradva - vigyorgok rá, mire megforgatja a szemeit. - Mattnek hívják, és nagyjából két éve vagyunk együtt. Csak pár hónapja kérte meg a kezemet - az utolsó mondatomon elpirulok, még mindig furcsa belegondolni, hogy eljegyeztek.

Gratulációjuk jól esik, és pár pillanatig újra 17 évesnek érzem magam. Újra velük, Londonban. Csupán csak egyetlen változás van. Liammel már nem vagyunk egy pár, és már mindketten túlléptünk a múltunkon. Én az életem további részét Amerikában terveztem Mattel az oldalamon. Liam pedig egyre csak sikeresebb lesz, és egy gyönyörű barátnővel rendelkezik már. Remélem, olyan lány, amilyet megérdemel. Csak reménykedni tudok, hogy ez a lány már okosabb lesz, és eszébe sem fog jutni félrelépni, hiszen Liam egy főnyeremény. Mégsem érzem magam rosszul, hogy új lány van az életében, hiszen én is továbbléptem. Liam a múltam egy olyan szakasza, amelyre boldogan emlékezek majd vissza. Minden egyes kis vele töltött pillanatra, de nekem Matt mellett van a helyem.  

Hi, Babes!

Meghoztam a történet epilógusát, amelyet nagyon nem akartam megírni, hiszen eléggé a szívemhez nőtt már a történet, de muszáj volt megírnom, hogy felrakhassam.

Direkt a végére hagytam, mivel ez most talán kicsit hosszabb lett, mint szokott, de remélem elolvassátok, és remélem, hogy tetszett az epilógus.:)

Szóval... most egy pár hónapig/hétig/napig eltűnök, aztán jelentkezem a következő történetemmel. Mivel ez kicsit más fajtájú történet lesz, ezért csak, akkor fogom publikálni, ha megírtam az összes fejezetet hozzá, hiszen félek, hogy talán nem tudnám befejezni. 

Holnap még érkezek egy kisebb utószó szerűséggel, aztán határozatlan ideig nem fogok majd jelentkezni, de utána mindenképpen érkezem a következő történetemmel.

Végül, de nem utolsó sorban pedig, tervben van egy 5SOS fanfiction is. Nem tudom mennyire ismeritek a bandát, de én személy szerint halálosan oda vagyok értük is, így fogok írni egy olyat is. A linket feltétlenül kiírom majd ide is. Valószínűleg azt előbb fogom publikálni, mint az itteni következő történetemet. Remélem mindkettőt olvasni fogjátok majd! :) 

Várom a véleményetek megjegyzésben, és tényleg örülnék, ha pár mondat erejéig kifejtenétek, hogy mi volt a véleményetek a blogról! xx

Love ya'll.♥

II. Díj

Hi, Girls!

Kaptam egy újabb díjat Molly-tól, amiért nagyon hálás vagyok. El sem hiszitek, hogy milyen boldoggá tud tenni.:)

Köszönöm szépen Molly-nak! ♥

Szabályok:

1. Köszönd meg a díjat, akitől kaptad. 

2. 11 dolog magamról.

3. Válaszolj 11 kérdésre.

4. Tegyél fel 11 kérdést.

5. Küldd el 11 embernek.

11 dolog magamról:

1. Szeretek enni. (:D)

2. A barátaim igazán fogyatékosak, de imádom őket, egytől egyig.

3. A körömlakkom rózsaillatú (ne kérdezzétek, fogalmam sincs, hogy lehetséges ez).

4. Éppen Bubblegum Bitch-et hallgatok. 

6. Eléggé önbizalom hiányos ember vagyok.

7. Kávé függő vagyok.

8. Novemberben levágattam a hosszú hajamat hasonlóra, mint amilyen Miley-nak van.

9. Nem szeretem azokat az embereket, akik elítélik a melegeket.

10. Múlt péntek óta folyamatosan az új 5SOS számot hallgatom.

11. Végül pedig, utálok magamról írni, mert nem vagyok érdekes ember.

11 válasz a kérdésekre:

1. Mit szeretsz az írásban?

Hogy megnyugtat, kikapcsol, egy másik világba repít... mindent. 

2. Mit éreztél, amikor megkaptad az első kommentedet?

Őszintén? Teljesen fel voltam dobódva, és percekig sikítoztam. Nagyon jól esett, hiszen az elején nem hittem volna, hogy bárkit is érdekelni fog majd a történetem.

3. Mi az abszolút elfogadhatatlan számodra?

Az ítélkezés, kétszínűsködés és a gerinctelenség. 

4. Mit nézel meg először a blogon: a történet tartalmát vagy a szereplőket?

A történet tartalmát, illetve a prológust.

5. Befolyásol egy-egy történet olvasásakor a blog külseje?

Nem igazán. Ha tetszik egy történet, akkor nem foglalkozom a külsejével. Az olyan lenne, mintha a barátaimat is a külsőjük alapján válogatnám...:')

6. Hogy találtad ki az általad írt blog/blogok alaptörténetét?

Ez jó kérdés, ugyanis fogalmam sincs. Csak leültem, írtam, és jött az egész magától.

7. Mi alapján keresel női karaktereket? 

Ez függ magától a történettől is. Mivel jelen esetben a főszereplő lány, Destiny Eleanor testvére volt, ezért olyan lányt kellett keresnem, aki hasonlít El-re. De általában azt is fontolóra veszem, hogy az adott lány illene-e az adott főszereplő mellé, vagy egyáltalán a lányra illene-e az a személyiség, amit gondolok. 

8. Milyen fanficeket szoktál olvasni leginkább?

Általában 1D-s történeteket, de most lementettem könyvjelzőnek pár The Vamps-eset is, csak még nem volt időm nekiállni olvasni.

9. Hova szeretnél eljutni a közel/távol jövőben?

A közeljövőben Londonba, és ha minden jól megy, és nem akasztom ki mamiékat addig, akkor májusban megyek. A távol jövőben pedig szeretnék eljutni Amerikába. Itt külön nem emelnék ki semmit, hiszen ha tehetném az egészet körbejárnám. Ahogy Ausztráliát is.

10. Mit szeretsz az országodban leginkább?

Igazából egy igazán kicsi városban élek, és ezen kívül csak Budapesten, Pécsen, Sopronban és Szombathelyen voltam, de Budapesten kívül csak osztálykirándulás lévén, így nem igazán tudnék nyilatkozni. Keszthelyt viszont utálom, nem történik semmi, az itteni emberek - főleg a korombeliek - borzalmasak, semmi lehetőség arra, hogy egy nyári napon összegyűlj valahol a barátaiddal. De ha mégis ki kéne emelnem valamit, akkor az a Balaton lenne. Az itt az egyetlen jó dolog.

11. Mik azok a problémák - az országodon belül -, amit szívesen megváltoztatnál? 

A társadalom. 

11 kérdés:

1. Szüleid tudják, hogy blogolsz? Ha igen, mit szólnak hozzá?

2. Kedvenc országod?

3. Barátaid tudnak róla, hogy történetet írsz? Ha igen, támogatnak benne, olvassák?

4. Mik a terveid a jövőre nézve? 

5. Szeretnél komolyabban is foglalkozni az írással, vagy ez csak hobbi?

6. Mit néztél utoljára? Mi a véleményed róla?

7. Kik azok a bloggerinák, akiknek szívesen olvasod az írásait?

8. Hogy jött az ötlet, hogy megírd ezt a blogot?

9. Milyen témájú könyveket/blogokat olvasol?

10. Milyen stílusú zenét részesítesz előnybe? 

11. Mi az amitől ideges leszel?

Akiknek küldöm:

essie booth

Nesi

Do_Payne

Csakegylány