Utószó

Hi, Babes!:)

Nem írtam még ilyet, szóval pontosan nem tudom, miket szoktak egy utószóban leírni, ezért én inkább kicsit összegzem a blogot, és beszélek kicsit bővebben a továbbiakról.

Sokáig húztam, hogy megírjam, pedig már péntek estére, maximum szombat délutánra terveztem, de aztán valahogy nem találtam szavakat, nem tudtam, mit írhatnék, vagy csak nem akartam tudni.
Szerintem a közepébe csapva az egésznek beszélek kicsit a történetről. A kulissza titkokról, ha így tetszik.
A végét illetően több ötlet is megfordult a fejemben.
Amikor legelőször elgondolkodtam, hogy vajon mi legyen a vége, akkor azt terveztem, hogy a végén úgy kanyarítom a dolgokat, hogy Louis-val legyen együtt és, hogy ne legyen az se teljes happy end, persze ezért a tettéért valamennyien megutálták volna, főleg Eleanor. Aztán ezt az ötletet elvetettem.
A második lehetőség az volt, hogy elmegy egyetemre, elvégzi, s mindeközben együtt marad Liammel, és mindenkivel tökéletes lesz a kapcsolata, mert megtalálja az egyensúlyt a londoni és az amerikai élete között. Lényegében boldog befejezésnek tökéletes lett volna, de semmiképpen nem tartottam reálisnak. Valahogy annyira abszurdnak tűnt belegondolni, hogy semmi nem változik, ráadásul amúgy sem akartam boldog befejezést, ezért ezt az ötletet is inkább elfelejtettem.
Majd kitaláltam a harmadikat - a mostani befejezést. Azt gondolom, ez így megfelelő. Boldog a vége, mégsem jön össze Liammel. Tehát a célomat elértem.
Be kell vallanom, hogy imádtam írni ezt a történetet, de legfőképpen az utolsó részeket. Aztán az epilógusról nem is beszélek. Annak ellenére, hogy nem akartam megírni, mert azzal lezártam a történetet, mégis imádtam írni. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy beleszerettem Matt karakterébe. Bár - ha jól emlékszem - sötét hajúnak írtam le, nekem végig Ashton Irwin képe ugrott be ahogy írtam, holott legelőször egy teljesen más srácot képzeltem el hozzá.
Amikor elkezdtem írni egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ilyen történetet alakítok ki az egyetlen kis megírt prológusból. Általában spontán írok, szóval nincs kialakított képem arról, hogy mik fognak történni a részekben. Ritkán fordul elő, hogy van konkrét elképzelésem, mit akarok beleírni az elkövetkezendő fejezetekbe.
Végül, de nem utolsó sorban pedig szeretném megköszönni a feliratkozókat, a kommenteket, a pipákat, és a díjakat. Hihetetlenül hálás vagyok mindenért.

Pár szót ejtenék a továbbiakról, most kicsit részletesebben, mint az epilógus végén. Talán nem mondok újat azzal, hogy új történetet írok.
A történet - ami majd ide fog felkerülni - jelenleg íródik. De, mint említettem szeretném először teljesen befejezni, aztán publikálni. Annyit elárulhatok, hogy nem szokványos sztori, vagyis én még nem találkoztam ilyennel - ami persze nem azt jelenti, hogy nincs is ilyen, vagy senki más nem írt még ilyet. A főszereplője nem más lesz, mint az egyetlen Louis Tomlinson. A történetről talán annyit elárulhatok, hogy nem lesz benne semmilyen One Direction. A fiúk szerepelni fognak és barátok is lesznek, de csak átlagos emberekként. Remélem ennek ellenére azt is olvasni fogjátok.
Emellett pedig szintén folyamatban van egy másik történet írása. Amely egy 5SOS fanfiction lesz, Ashton főszereplésével. Jelenleg még csak az első fejezet van meg, szóval még az is várat magára, de valószínűleg azt előbb közzéteszem majd. Annak egy új blogot szánok, hiszen ide szeretnék csak One Direction fanfiction-ket felrakni. Amint az új blogom megnyitja a kapuit ide kiírom.

Nos, úgy gondolom, mást nem szerettem volna mondani. Köszönöm, hogy velem voltatok, és reménykedem, hogy lesztek is, hiszen még sokáig szeretném boldogítani a blogger világát a történeteimmel.:)

A lehető leghamarabb jelentkezem. xx

Epilógus

El sem hiszem, hogy hosszú évek után most haza utazom. Mióta Liam elhagyott azóta nem jártam London közelében, leginkább Eleanorék látogattak meg néha, de én be se tettem a lábamat Londonba. A nagyobb szüneteket mind Liz szülővárosában töltöttem a lánnyal együtt, aki már életem egyik legfontosabb emberévé avanzsált. Ő, Christian és Matt segítettek ki abból a mély érzelmi gödörből, amelyet a Liammel való szakításom okozott. Ezért örökké hálás leszek nekik, hiszen bele sem merek gondolni, hogy mit csináltam volna teljesen egyedül. Valószínűleg ott hagytam volna az egyetemet már az első félév után, és visszautaztam volna Londonba, hogy Eleanorra és Hopera támaszkodjak, de nem így lett. Talán senkinek nem okozok meglepetést, ha azt mondom, hogy a négy év alatt egyre inkább elkopott az otthoniakkal a barátságom. Az elején még szinte naponta beszéltem mindenkivel - Liamet kivéve, persze - és igyekeztem úgy beosztani az időmet, hogy ezek a napi kis telefon, vagy akár skype beszélgetések megmaradjanak, de nem sikerült. Foghatnám az időeltolódásra, vagy arra, hogy a fiúknak is, és nekem is sok dolgom volt, de ez nem lenne igaz. Ők folyamatosan próbáltak hívni, de mindig lemondtam, mert az itteniekkel programom volt, vagy egy valag tanulni valóm volt. Aztán egy idő után nem próbálkoztak, csupán csak párszor beszéltünk, akkor is én hívtam őket, és akkor se tartott az egész tovább maximum fél óránál. Elhidegültünk egymástól, ami valljuk be, az én hibám volt. Nem tudtam megtalálni az egyensúlyt az új és a régi életem között. Végül Hope is beleunt ebbe az egészbe, és élte a saját életét, amibe az évek múlásával egyre kevésbé tartoztam bele, de legalább havonta hallattunk magunkról, ez egészen a mai napig így megy. Egyedül a nővéremmel való kapcsolatom emlékeztet arra, hogy négy éve milyen is volt az életem.

- Bébi, lassan indulnunk kéne - ráz ki gondolataimból Matt hangja, ami most szomorúan cseng. Csendesen bólintok és felkapom a bőröndjeimet, és ezzel a mozdulattal bele is vágom a kocsi csomagtartójába. - Nem akarom, hogy elmenj - vallja be halkan, és ajkait lágyan az enyémekre nyomja.
- Őszintén megmondva kicsit félek - vallom be, mire Ő szorosan körém fonja a karjait nyugtatásképpen. - Hiányozni fogsz - nézek fel rá, miközben kissé elhúzódom tőle.
- Te is nekem. Hosszú lesz ez a két hónap nélküled - szontyolodik el, de egyből mosolyt erőltet az arcára. - - Semmi gond nem lesz. Csak egy hívásodba kerül, és ott leszek - ígéri a lehetetlent, mégis eléri, hogy jobb kedvem legyen.
- Mi lenne, ha velem jönnél? - vetem fel hirtelen támadt ötletem.
- Destiny, majd' fél éve nem láttad a nővéredet, míg velem mindennap találkoztál. Ha most veled mennék, akkor nagy eséllyel teljesen rám unnál - homlokát az enyémnek döntve beszél, édesen mosolyogva.
- Csak szeretnéd - vigyorogtam vissza rám.
- Soha nem szeretném - motyogja lágyan, és puszit nyom a számra. - Induljunk, mert elkésünk.

Karon ragad, míg másik kezével kinyitja nekem a kocsi ajtaját. Nem sok életkedvvel szállok be a kocsiba, mert tudom, hogy hova visz. Nem lehetek gyerekes, hiszen egykor mindenem Londonba volt, amit szerettem, de azóta már eltelt négy év, és már semmi nem köt oda a nővéremen kívül. Elmartam magam mellől mindenkit, és csakis a saját hülyeségemnek köszönhetem. Bár, ha nem követem el azt a hibát azon az estén, akkor talán soha nem ismerem meg az igazi Mattet, talán nem lenne ennyire jó a barátságom Lizékkel, mert több időt fordítottam volna az otthoniakra. Talán sok minden máshogy történt volna, amit most már bánnék. Bár sok időbe telt, mire túl tudtam lépni Liamen, de teljesen megérte. Nem mondom, hogy nem voltak szörnyű napjaim, amikor legszívesebben könyörögtem volna neki, hogy fogadjon vissza, de mára már csak hálás vagyok, amiért Liz nem engedte.

- Megjöttünk, Édes - riaszt fel ma már másodszor Matt hangja.

Nagy sóhajtás közepette szállok ki a kocsiból, majd megvárom, amíg Matt előveszi a csomagjaimat. A gépem felszállásáig még van egy kis időm, amiért most rettentően hálás vagyok.

- Gyere velem. Komolyan. Csak szállj fel velem, és gyere el Londonba - nézek rá, szinte már könyörgően, amikor meghallom a bemondó hangját, ami a gépre való felszállásra szólítja fel az utasokat.
- Holnap a legelső géppel utánad megyek, ígérem, de jelenleg lehetetlen kérsz tőlem, hiszen jegyem sincsen - neveti el magát keserűen, de hangjában érződik, hogy komolyan gondolja ígéretét.
- A reptéren foglak várni. Még táblát is viszek, amire felírom a nevedet, csakhogy véletlenül se keveredj el, valami gyönyörű lány társaságában.
- Nálad gyönyörűbb lányt keresve se találnék, és nem is akarok. Destiny, te vagy minden, amire valaha is vágytam, nem kell más lány - két kezével közrefogja az arcomat, ezzel elérve, hogy a szemébe nézzek. - Holnap ott leszek azon a gépen, és keresni foglak a tábláddal együtt - ígéretének megpecsételése érdekében csókban részesít, ami miatt igencsak nehézkesen húzódom el tőle.
- Szeretlek, Matt - motyogom halkan, fejemet a vállába fúrva.
- Én is szeretlek, bébi. De most menj, mert tényleg le fogod késni a gépet - noszogat, és egészen addig velem tart, amíg csak tud.

Búcsúnk hosszasan tart, és csak a biztonsági őr krákogása töri meg, jelezve, hogy induljak el. Egy utolsó szomorú pillantást vetek Mattre, majd elindulok a gép felé.

Vizslató szemekkel nézek körül a reptéren, nővéremet kutatva, akit nem is sokáig kell keresnem. Ahogy meglát, a nyakamba ugrik. Karjai közé zár, és vagy percekig szorongat, a végén szinte már levegőt is alig kapok.

- Hiányoztál - könnyes szemei láttán gombóc keletkezik a torkomban.
- Te is nekem, El, de már itthon vagyok. Még egy darabig itthon is leszek - mosolygok rá biztatóan.
- Pár hónapot, azalatt nem lehet bepótolni majdnem négy évet, amíg egy másik kontinensen éltél. Még akkor se, ha néha találkoztunk - rázza a fejét szomorúan. - Na, menjünk. Van egy kis meglepetésem - mosolyodik el, és nagyon nem tetszik nekem a vigyora.

Bőröndjeimet magam után húzva lépkedek az ajtónk felé. A ház kívülről semmit nem változott, de belülről annál többet. Egyedül a szobám néz ki úgy, ahogy hagytam. Eltekintve attól, hogy minden egyes szekrény üresen sorakozik, várva arra, hogy valaki feltöltse őket. Posztereimet nézegetve konstatálom, hogy megváltozott az életem, már ha ez eddig nem lett volna nyilvánvaló.

Nem sokáig van időm nézelődni, ugyanis Eleanor beront. Közli velem, hogy öltözzek át valami kényelmesbe, mert vásárolni megyünk. Kérését teljesítve keresek ki pár göncöt az egyik bőröndömből. Hajamat és sminkemet is megigazítom, majd Eleanor keresésére indulok, aki ebben a pillanatban rakja le a telefont a konyhában.

- Mehetünk? - kérdésére bólintok, majd elindulunk lejárni a lábunkat a közeli plázában.

Eleanor minden kis üzletbe berángat, amivel már az őrületbe kerget a végére, ugyanis egyetlen butikot sem enged végigjárni rendesen. Végül egy üzletben szerencsével járok, és körül tudok nézni, nagyjából három órányi futkosás után. A ruhákat nézegetve kezembe akadt egy vörös ruha, ami első látásra szerelem. Egyszerű, mégis számomra elég dögös.

- Jó választás, hadd lássam rajtad - áll meg mellettem nővérem, aztán egyből a próbafülke felé lökdös, ahol felpróbálom a ruhát. - Ezt muszáj megvenned - szögezi le, amikor kilépek, hogy megmutassam neki.

Én is ezen a véleményen vagyok, ugyanis meglepően jól áll rajtam, és az ára sem olyan vészes, szóval egyből a kasszák felé veszem az irányt, ahol fizetek a gyönyörűségért.

Két további órával később egy cipővel és egy kis kabátkával is kiegészül a ruhám, ugyanis Eleanor bejelentette, hogy estére terve van. Nem árulta el, hogy mi az, így gondolom meglepetés, ezért nem is faggatom, úgyse mondaná el. Hála az égnek most már Ő is úgy dönt, hogy ideje hazamenni. Ennek elérése érdekében hív egy taxit, amely egyenesen a házunk előtt teszi ki minket.

Szobámba érve csak leszórom a földre a vásárolt cuccokat, és végigdőlök az ágyon. Lefárasztott ez a jó pár óra vásárlás, még úgy is, hogy Liz mellett volt szerencsém megedződni ilyen téren. Hiszen nála többet még nővérem se bír eltökölni egy plázában.

- Nehogy elaludj nekem, hamarosan kezdj el készülődni. Még van másfél órád - határozottan beszél, miközben én csak nyöszörgök, és beletemetem a fejem a párnámba.

Már majdnem sikerült elaludnom, amikor berontott, emiatt most meg tudnám fojtani, akár egy kis kanálka vízben is. Csak azért kegyelmezek meg, mert a nővérem és, mert fél éve nem láttam. Ennyi még belefér a viszontlátás örömébe.

Komótosan kelek ki az ágyból, semmi kedvem most bármit is csinálni, de El kedvéért megteszem. Tényleg nem lehet pár hónap alatt több év kihagyást bepótolni, ezért annyi időt töltök vele, amennyit csak tudok. Földre szórt zacskókat felszedem, ezután kihalászom belőlük a vásárolt dolgokat, amelyeket magamra is kapkodok gyorsan. Hajam és sminkem úgy áll, ahogy hagytam, így csupán megerősítem a sminket, hogy erősebb legyen, aztán visszaülök az ágyam szélére. Nagyjából 10 percem maradt, utána pedig fogalmam sincs, hogy mit fogunk csinálni, de előbb utóbb úgyis meglátom. Előtte viszont még pötyögök egy sms-t Mattnek. Hosszas üzenetcsatánkat nővérem töri meg, és kirángat a házból. Mai napon már sokadszorra ülök taxiban, ráadásul ugyanaz a pasi jött most is, aki az előbb hazahozott minket, így mosolyogva köszön nekünk.

Alig fél óra múlva egy számomra teljesen ismeretlen környéken állunk meg, ami tele van kertes házakkal, és tisztán megállapítható, hogy nem éppen szegények laknak erre felé, ezért is fogalmam sincs, hogy mi a fenét művelünk erre.

- Mit keresünk itt? - adok hangot kíváncsiságomnak.
- Csak gyere utánam.

Eleanor le is tud ennyivel, miközben ajkain végig sejtelmes mosoly játszik, amivel az őrületbe kerget, mert nem tudom, hogy miért vigyorog ennyire. A házba beérve azonban nem várt meglepetésben van részem. Mindenki ott áll, aki régen számított, és vigyorogva néznek rám. Utoljára talán a 18. születésnapom ünneplésén láttam az egész bagázst így együtt, barátnőkkel kiegészülve.

Meglepettségemben a szám elé kapom a kezemet, egy hang sem jön ki a számon, nem tudok kinyögni egy értelmes szót se, helyette csak könny szökik a szemembe. Nem is tudom, kihez fussak, hogy először megöleljem, de ezt eldöntik helyettem, mert Niall egy hatalmas vigyorral az arcán von ölelésébe. Őt követik a többiek is, és érett, felnőtt emberekhez híven Liammel is hasonlóan köszöntjük egymást, legalább pár pillanatig félrerakva a múlt sérelmeit.

Mind egyszerre kezdenek faggatni, én meg nem is tudom, hogy kinek a kérdésére válaszoljak először. Mégis talán nekem van a legfontosabb kérdésem. Mit keresnek itt. Örülök nekik, őszintén, csak csodálom, hogy kapcsolatunk - szinte már kihalása után - is mindannyian itt vannak.

- Mivel a diplomaosztódon nem lehettünk ott, ezért feltétlenül be kell pótolni, hiszen ilyen élmény csak egyszer van az életedben. Megeshet, hogy Mattékkel már megünnepelted, de mi kimaradtunk - magyarázza vigyorogva Eleanor, és pár pillanat alatt le is esik, hogy miért volt egész nap ennyire titokzatos.

Mosolyogva nézek rajtuk végig, de nem szólalok meg. Nem tudom, mit mondhatnék. Hónapok óta nem hallattam magam felől, furán venné ki magát, ha előállnék egy „hiányoztatok” szavacskával. Hiszen én nem kerestem őket.

Alig egy óra alatt már szinte kiszárad a szám, annyit beszélek, mert minden apró kis dolog érdekli őket. Főleg, amikor Hope sikít egy nagyot rám nézve. Nem értem, hogy mi a baja, ezért ijedten nézem, miközben felém mutogat, és csak tátog, mint egy hal. Pillanatok alatt felfogom, hogy mi okozza csodálatának tárgyát.

- Destiny Calder! - szólít egész nevemen, miközben hangneme fenyegető. - Nehogy azt merészeld mondani nekem, hogy az egy eljegyzési gyűrű az ujjadon, de te egy büdös szót nem szóltál róla!
- Ugh, szóval az úgy volt... - kezdek bele bocsánatkérő mosollyal, de esélyem sincs befejezni, mert mindenki nekem esik a kérdéseivel. - Egyszerre csak egy kérdésre tudok válaszolni.
- Mikor? Mióta vagytok együtt? Én miért nem tudok semmiről? Kiről van szó egyáltalán? - pislog nagyokat Zayn, akit igencsak érdekel a helyzet, és ezek szerint pár fontos információról lemaradt.
- Malik, kicsit le vagy maradva - vigyorgok rá, mire megforgatja a szemeit. - Mattnek hívják, és nagyjából két éve vagyunk együtt. Csak pár hónapja kérte meg a kezemet - az utolsó mondatomon elpirulok, még mindig furcsa belegondolni, hogy eljegyeztek.

Gratulációjuk jól esik, és pár pillanatig újra 17 évesnek érzem magam. Újra velük, Londonban. Csupán csak egyetlen változás van. Liammel már nem vagyunk egy pár, és már mindketten túlléptünk a múltunkon. Én az életem további részét Amerikában terveztem Mattel az oldalamon. Liam pedig egyre csak sikeresebb lesz, és egy gyönyörű barátnővel rendelkezik már. Remélem, olyan lány, amilyet megérdemel. Csak reménykedni tudok, hogy ez a lány már okosabb lesz, és eszébe sem fog jutni félrelépni, hiszen Liam egy főnyeremény. Mégsem érzem magam rosszul, hogy új lány van az életében, hiszen én is továbbléptem. Liam a múltam egy olyan szakasza, amelyre boldogan emlékezek majd vissza. Minden egyes kis vele töltött pillanatra, de nekem Matt mellett van a helyem.  

Hi, Babes!

Meghoztam a történet epilógusát, amelyet nagyon nem akartam megírni, hiszen eléggé a szívemhez nőtt már a történet, de muszáj volt megírnom, hogy felrakhassam.

Direkt a végére hagytam, mivel ez most talán kicsit hosszabb lett, mint szokott, de remélem elolvassátok, és remélem, hogy tetszett az epilógus.:)

Szóval... most egy pár hónapig/hétig/napig eltűnök, aztán jelentkezem a következő történetemmel. Mivel ez kicsit más fajtájú történet lesz, ezért csak, akkor fogom publikálni, ha megírtam az összes fejezetet hozzá, hiszen félek, hogy talán nem tudnám befejezni. 

Holnap még érkezek egy kisebb utószó szerűséggel, aztán határozatlan ideig nem fogok majd jelentkezni, de utána mindenképpen érkezem a következő történetemmel.

Végül, de nem utolsó sorban pedig, tervben van egy 5SOS fanfiction is. Nem tudom mennyire ismeritek a bandát, de én személy szerint halálosan oda vagyok értük is, így fogok írni egy olyat is. A linket feltétlenül kiírom majd ide is. Valószínűleg azt előbb fogom publikálni, mint az itteni következő történetemet. Remélem mindkettőt olvasni fogjátok majd! :) 

Várom a véleményetek megjegyzésben, és tényleg örülnék, ha pár mondat erejéig kifejtenétek, hogy mi volt a véleményetek a blogról! xx

Love ya'll.♥

II. Díj

Hi, Girls!

Kaptam egy újabb díjat Molly-tól, amiért nagyon hálás vagyok. El sem hiszitek, hogy milyen boldoggá tud tenni.:)

Köszönöm szépen Molly-nak! ♥

Szabályok:

1. Köszönd meg a díjat, akitől kaptad. 

2. 11 dolog magamról.

3. Válaszolj 11 kérdésre.

4. Tegyél fel 11 kérdést.

5. Küldd el 11 embernek.

11 dolog magamról:

1. Szeretek enni. (:D)

2. A barátaim igazán fogyatékosak, de imádom őket, egytől egyig.

3. A körömlakkom rózsaillatú (ne kérdezzétek, fogalmam sincs, hogy lehetséges ez).

4. Éppen Bubblegum Bitch-et hallgatok. 

6. Eléggé önbizalom hiányos ember vagyok.

7. Kávé függő vagyok.

8. Novemberben levágattam a hosszú hajamat hasonlóra, mint amilyen Miley-nak van.

9. Nem szeretem azokat az embereket, akik elítélik a melegeket.

10. Múlt péntek óta folyamatosan az új 5SOS számot hallgatom.

11. Végül pedig, utálok magamról írni, mert nem vagyok érdekes ember.

11 válasz a kérdésekre:

1. Mit szeretsz az írásban?

Hogy megnyugtat, kikapcsol, egy másik világba repít... mindent. 

2. Mit éreztél, amikor megkaptad az első kommentedet?

Őszintén? Teljesen fel voltam dobódva, és percekig sikítoztam. Nagyon jól esett, hiszen az elején nem hittem volna, hogy bárkit is érdekelni fog majd a történetem.

3. Mi az abszolút elfogadhatatlan számodra?

Az ítélkezés, kétszínűsködés és a gerinctelenség. 

4. Mit nézel meg először a blogon: a történet tartalmát vagy a szereplőket?

A történet tartalmát, illetve a prológust.

5. Befolyásol egy-egy történet olvasásakor a blog külseje?

Nem igazán. Ha tetszik egy történet, akkor nem foglalkozom a külsejével. Az olyan lenne, mintha a barátaimat is a külsőjük alapján válogatnám...:')

6. Hogy találtad ki az általad írt blog/blogok alaptörténetét?

Ez jó kérdés, ugyanis fogalmam sincs. Csak leültem, írtam, és jött az egész magától.

7. Mi alapján keresel női karaktereket? 

Ez függ magától a történettől is. Mivel jelen esetben a főszereplő lány, Destiny Eleanor testvére volt, ezért olyan lányt kellett keresnem, aki hasonlít El-re. De általában azt is fontolóra veszem, hogy az adott lány illene-e az adott főszereplő mellé, vagy egyáltalán a lányra illene-e az a személyiség, amit gondolok. 

8. Milyen fanficeket szoktál olvasni leginkább?

Általában 1D-s történeteket, de most lementettem könyvjelzőnek pár The Vamps-eset is, csak még nem volt időm nekiállni olvasni.

9. Hova szeretnél eljutni a közel/távol jövőben?

A közeljövőben Londonba, és ha minden jól megy, és nem akasztom ki mamiékat addig, akkor májusban megyek. A távol jövőben pedig szeretnék eljutni Amerikába. Itt külön nem emelnék ki semmit, hiszen ha tehetném az egészet körbejárnám. Ahogy Ausztráliát is.

10. Mit szeretsz az országodban leginkább?

Igazából egy igazán kicsi városban élek, és ezen kívül csak Budapesten, Pécsen, Sopronban és Szombathelyen voltam, de Budapesten kívül csak osztálykirándulás lévén, így nem igazán tudnék nyilatkozni. Keszthelyt viszont utálom, nem történik semmi, az itteni emberek - főleg a korombeliek - borzalmasak, semmi lehetőség arra, hogy egy nyári napon összegyűlj valahol a barátaiddal. De ha mégis ki kéne emelnem valamit, akkor az a Balaton lenne. Az itt az egyetlen jó dolog.

11. Mik azok a problémák - az országodon belül -, amit szívesen megváltoztatnál? 

A társadalom. 

11 kérdés:

1. Szüleid tudják, hogy blogolsz? Ha igen, mit szólnak hozzá?

2. Kedvenc országod?

3. Barátaid tudnak róla, hogy történetet írsz? Ha igen, támogatnak benne, olvassák?

4. Mik a terveid a jövőre nézve? 

5. Szeretnél komolyabban is foglalkozni az írással, vagy ez csak hobbi?

6. Mit néztél utoljára? Mi a véleményed róla?

7. Kik azok a bloggerinák, akiknek szívesen olvasod az írásait?

8. Hogy jött az ötlet, hogy megírd ezt a blogot?

9. Milyen témájú könyveket/blogokat olvasol?

10. Milyen stílusú zenét részesítesz előnybe? 

11. Mi az amitől ideges leszel?

Akiknek küldöm:

essie booth

Nesi

Do_Payne

Csakegylány

23. fejezet - Vége van

Hi, Girls! :)

Megérkeztem az utolsó résszel. Jövőhéten jön az epilógus, és vége ennek a történetnek. A továbbiakról majd később beszámolok, hiszen mindent a maga idejében.

Jó olvasást! 

Hagyjatok jelet magatok után! xx

Sejtésem sincs, hogy mennyi idő telhetett el azóta, mióta Liz magamra hagyott, amiért rettentően hálás vagyok neki. Annyi érzelem kavarog bennem, és ebben az esős idő se segít. Az ablakban ülve figyelem, ahogy az esőcseppek neki ütköznek az ablaknak, majd arról versenyezve lefolynak, és végleg eltűnnek. Ezzel együtt a könnyeim is patakként csorognak le az arcomon, a fejem szinte már fáj a gondolkodástól, míg a mellkasom szorít, és véresre harapdáltam az ajkaimat. Nem így terveztem a nyaram utolsó napját, tekintettel arra, hogy életem legjobb nyarát éltem át. Nem voltam felkészülve arra, hogy amerikai életem első adandó alkalmával hatalmas galibát okozok magamnak. Egy hatalmas hülyeséget, amire még csak nem is emlékszek. El kell mondanom Liamnek, minél hamarabb. De egyszerűen nem merem, mert tisztában vagyok a következményekkel. Minden szó nélkül szakítana velem, amit meg is értek. Nincs szüksége olyan barátnőre, aki megcsalja Őt, egy szinte tök ismeretlen, arrogáns, és öntelt sráccal.

Durván törlöm le a könnyeimet kézfejemmel, amikor kicsapódik a szobaajtó. Lesokkolva nézem a fiút, aki belép.

- Ne... csak ezt ne - suttogom, miközben fejemet visszahajtom az ablakra.

Nem jelenhet meg csak így, nem pont most. Valaki nagyon ellenem dolgozik ott fent, és fogalmam sincs, hogy mit vétettem, hogy ilyen események követik egymást. Őszintének kell lennem vele, még akkor is, ha ez azzal jár, hogy talán most látom utoljára, legalább egy jó darabig.

Mosolyogva néz, nekem viszont csak újra előtörnek a könnyeim, és összekulcsolt térdeimre fektetem a homlokom. Képtelen vagyok gyönyörű szemeibe nézni. Túl gyáva vagyok, hogy elmondjam neki az igazságot, viszont túl gyenge vagyok, hogy hazudjak neki.

- Destiny, jól vagy? - kérdezi aggódva, és pillanatokon belül mellettem terem és karjai közé zár, ami miatt még jobban felzokogok.

Percekig ölel, és próbálom mélyen az emlékezetembe vésni ezt a pillanatot, hiszen ilyen többet nem lesz. Talán pár perc, talán csak pár óra múlva, de már nem fog így ölelni többet. Akármennyire is bocsát meg könnyen, ez most más lesz, és én ezt tudom. Pont ezért félek annyira elmondani neki. Szeretem Őt. Mindennél jobban szeretem, és nem vagyok rá készen, hogy elengedjem.

- Kicsim, mi a baj? - hangja kétségbeesett, de nem mozdulok, meg sem szólalok. - Kérlek, legalább néz rám - szinte könyörög, amely valósággal széttöri a szívem eddig is apró darabkáit. - Velem van gond? Az istenért is, mondj már valamit! - hangja immáron megváltozik és dühösen cseng.

Feláll mellőlem. Hallom, ahogy a szobában járkál, miközben szinte tapintani lehet a feszültséget kettőnk között. Ha akarom, ha nem, itt az alkalom. El kell mondanom neki. Nem húzhatom, nem játszhatom meg, hogy minden rendben van, hogy aztán még inkább megutáljon.

- Liam - szólok, torkomban dobogó szívvel, míg Ő rám szegezi a tekintetét. - Valamit el kell mondanom - mondom halkan, és a gombóc a torkomban egyre nagyobb. El is kell kapnom Liamről a pillantásom, hiszen félő, hogy újra sírógörcsöt kapok. Igyekszem figyelmen kívül hagyni fürkésző pillantásait, és egy tetszőleges pontot kezdek el bámulni, miközben belevágok mondanivalómba. - Reggel óta azon töröm a fejem, hogy mondjam el ezt neked, és valójában sokkal megkönnyítetted a helyzetemet, hogy megjelentél. Azt le szeretném szögezni, hogy nem vagyok rá büszke, sőt talán életemben nem szégyenkeztem még semmi miatt ennyire, de mindenki követ el hibákat, most rajtam volt a sor. Tisztában vagyok azzal, hogy erre nem kifogás, hogy részeg voltam, de több mentséget nem tudok felhozni. Nem emlékszem semmire, de így is biztosan állíthatom, hogy nem érte meg az a pár óra azt, hogy ezért felrúgjam ezt a kapcsolatot, de mégis megtettem. Tudom, hogy utálsz most, de muszáj volt elmondanom. Nem lettem volna képes úgy a szemedbe nézni ezek után, hogy nem jut eszembe, amit tettem - összevissza beszélek, de reakciójából ítélve megértette, hogy mit akartam elmondani az előbb. Leszegem tekintetem, képtelen vagyok szemeibe nézni, amelyek most annyira csalódottan vizslatnak. De nem szól semmit, csak csendben néz, mai az őrületbe kerget. - Mondj valamit, kérlek! Legalább kiabálj, vagy küldj el a fenébe - hangom könyörgő, és gyenge, de Ő csak felnevet.

Ez nem olyan igazi nevetés, hanem a kínos fajta. Ezen kívül azonban semmi reakciót nem mutat, míg én csak folyamatosan sírok.

- Tudtam, hogy nehéz lesz egy távkapcsolat, de nem hittem, hogy ekkora problémát tud okozni - szólal meg halkan, hosszas hallgatás után. - Nem tudom, mit vétettem, amiért más fiú mellett kerested a boldogságot, még ha csak egy estére is. Szorgosan keresek egy magyarázatot, hogy hol hibázhattam, amiért ezt érdemlem, de semmit nem találok - sóhajt fel lemondóan, és barna szemeit az enyémekbe fúrja. - Vége van - mondja, és hangneme közömbös, majd kisétál az ajtón.

Összeesek, de ez sem zavar, folytatom tovább a zokogást. Ahogy kilépett azon az ajtón... mintha kitépte volna a szívemet és magával vitte volna. Abban a pillanatban, amikor az becsukódott utána egy részem megszűnt létezni, és csak ürességet érzek. Ürességet és felemésztő szomorúságot. Hangosan zokogok, és rohadtul nem érdekel, hogy ki hallja, vagy ki nem. Csak azt akarom, hogy elmúljon ez a szar érzés, csak érzéktelen akarok lenni. Perpillanat ez minden vágyam.

Az ajtó halkan nyílik ki, és Liz lép be rajta mosolyogva, ám azonnal megváltozik a hangulata, amikor megpillant a földön.

- Jézusom! Mi történt veled? - segít fel azonnal, és érzem, hogy aggódik.

- Li-liam... itt járt -  szaggatottan veszem a levegőt, és alig bírok beszélni.

- Oh, édesem - habozás nélkül átölel, és szorosan magához tart, én meg teszem, amit eddig.

Egészen addig így ülünk az ágyamon, amíg a telefonom csörögni nem kezd. Nővérem száma és képe villan fel, és akármennyire nincs kedvem beszélgetni, most szükségem van rá, még telefonon keresztül is.

Másfél órás beszélgetés utána valamennyivel nyugodtabb vagyok. Eleanornak sikerül kicsit megnyugtatnia, és már nem kapok sírógörcsöt minden egyes alkalommal, ha Liamre gondolok. Liz is mindent megtesz, hogy a kedvemben járjon, valamint áthívta Christiant meg Bradet is. Így esélyem se volt, hogy végigszomorkodjam az estét, hiszen Ők hárman tettek róla, hogy fájjon a hasam a nevetéstől, annak ellenére is, ha erőm se volt nevetni.

Az első iskolai hónapot egyetlen szóval tudnám jellemezni: pörgős. Egyik óráról a másikra, folyamatos diktálás, ebből kifolyólag folyamatos tanulás. Így hát időm se volt Liamre, és az elcseszett szerelmi életemre gondolni. Csupán csak hétvégéken, mint például ma is. Hiszen mi a fenét csináljak szombat reggel, ha a szobatársam még alszik, a tanulnivalót bevágtam tegnap este, és semmi tennivalóm? Vagyis ez túlzás, mert a konyhában egy halom edény várja, hogy valaki elmosogassa, a szennyest el kéne cipelni a mosókonyháig, és egy alapos söprés és felmosás se ártana a szobának. De mindezt nem tudom úgy csinálni, hogy Liza még az igazak álmát alussza mellettem, mert hajnalig buliztak tegnap, és igencsak zabos lenne, ha felébreszteném. Ezért inkább csak elindítok egy vidám lejátszás listát a telómon, és füleseimet bedugva hallgatom a felcsendülő számokat. Egy szám se játszódik le végig, amikor üzenetem érkezik. Szememet forgatva olvasom el Matthew üzenetét, aki azóta rám van akadva, mióta részegen kicsit átléptük a határokat. Ami miatt történetesen szakítottunk Liammel. Az üzenetben csak annyi áll, hogy lenne-e kedvem meginni egy kávét vele. Végiggondolom a lehetőséget, és arra jutok, hogy most már nincs veszíteni valóm, ráadásul egy pár órába még senki nem hall bele, egy kávéba meg főleg nem.

Fél óra múlva már összekészülve várom lent a kollégium előterében, ami most teljesen kihalt, tekintettel arra, hogy szombat van, és reggel tíz óra. Nem is értem, hogy Matt mit keres ébren ilyenkor. Alighogy felrémlik a neve, egyből meg is jelenik. Egyszerű fekete pólóba, és farmerban, ezer wattos vigyorral az arcán, ami igazán jól áll neki. Gondolatban ezért fejbe csapom magam, aztán viszonozom a köszönését, és követem.

Ismeretségünk rövid ideje alatt most van időnk rendesen beszélgetni. Kellemeset csalódok benne, hiszen alapjáraton egy kedves srác, akivel bármiről el lehet beszélgetni, nem is értem, miért játssza az arrogáns fiút. Ez az oldala sokkal jobban áll neki.

Egy kis kávézóba térünk be, ahol még csak kevesen tartózkodnak. A pultnál leadott rendelést pár perc múlva meg is kapjuk, és továbbállunk a parkig.

- Miért döntöttél a Harvard mellett?

- Amikor jelentkeztem, akkor éppen szakítottunk Liammel, és úgy döntöttem, hogy jó lesz nekem messze tőle. Aztán a dolgok máshogy alakultak, és nem akartam eljönni, de elmondásuk szerint nem mondhatok le erről csak miattuk - vonok vállat, és csodálkozom, hogy ilyen könnyedén beszélek róla. - Persze maga az iskola is tetszett, és sok jó véleményt olvastam róla - teszem hozzá gyorsan, mire felnevet.

- Sajnálom - értetlenül nézek rá, ezért folytatja. - Sajnálom, hogy miattam szakítottatok.

- Az ilyenhez két ember kell, ez nem a te hibád. Ráadásul a tényen semmit nem változtat. Meg kell tanulnom elengedni, és boldogan élni nélküle - mondom, és így is gondolom. - Amúgy, többet kéne kedvesnek lenned. Kipróbálhatnád.

- Próbáltam, de nem tetszett - felvont szemöldökkel nézek rá, majd hitetlenkedve elnevetem magam. - Túl korai lenne randira hívni? - kérdésére lefagyok.

Vajon túl korai lenne igent mondanom egy randira? Végül is nem gyászolhatom a tönkretett kapcsolatomat életem végéig, és semmi nincs időponthoz kötve. Másrészt eltudnám felejteni Liamet legalább addig? Próbálok megfontolt választ adni, de amellett döntök, hogy nem érdekel. Ha így kellett lennie, akkor ezek után megragadok minden lehetőséget, ami adódik.

- Nem - mosolygok rá végül, mire elvigyorogja magát.

- Hétre érted megyek, nem kell túlságosan kiöltöznöd - még mindig vigyorogva beszél.

- Hova megyünk?

- Nem mondom el, majd meglátod.

- Miért voltál ennyire biztos benne, hogy igent mondok?

- Nem voltam, csak reménykedtem, hogy igent mondasz - csak bólintok, ezzel le is zárva ezt a témát, és a visszaindulunk a kollégium felé.

A lépcső tetején egy apró puszival köszön el, és a másik irányba indul, míg én saját szobám felé veszem az irányt, ahol szobatársamat már ébren találom. Jó kedvűen köszönök neki, és talán egy hete először tényleg vidámnak érzem magam. Akármennyire is nem akarom bevallani ez Matt érdeme.

I. Díj

Hi, Girls!:)

Nem, nem résszel érkeztem, az még várat magára, mert éppen betegeskedem. Ahogy a címből is kiderült megkaptam életem első díját Dóry-tól, amiért nagyon hálás vagyok. Hihetetlenül jól esik, de tényleg.:')

11 dolog magamról:

1. Meglepődtem, amikor megkaptam a díjat.

2. Bele vagyok szerelmesedve Travisbe a Gyönyörű, illetve a Veszedelmes Sorscsapásból. 

3. Van egy öcsém, aki 6 évvel fiatalabb nálam.

4. Directioner és Lovatic vagyok.

5. Demi Lovato a példaképem.

6. Hála drága barátnőmnek - igen Zsófi, rád gondolok, ha olvasod - teljesen odáig vagyok a Bring Me The Horizon együttesért is.

7. Éppen James Arthur albumát hallgatom.

8. Nem szeretem a sötétet.

9. Szép lassan sikerül az egész szobámat Brit zászlós dolgokkal gazdagítanom.

10. Azt hiszem valamikor május felé lesz két éve, hogy directioner vagyok.

11. PLL, Ravenswood, Carrie Diaries, AHS és Glee fan vagyok.:D

11 válasz:

1. Mit jelent számodra az írás?

Kikapcsolódást. Amikor írok kiszakadok a számomra cseppet sem kellemes valóságból, és olyan életet "élhetek" amilyet szeretnék. Ilyenkor megpróbálom kiadni az érzéseimet. Az írás mindig megnyugtat. Nagyon szeretek írni, habár tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok profi, és van még mit tanulnom.

2. Miért épp ezt a történetet írod, vagyis mit jelent neked ez a történet?

Nos, - ahogy az előbb is említettem már - egy-egy történet mindig megajándékoz egy új élettel is. Amikor ez elején nekiálltam nem tudtam, hogy mit akarok kihozni belőle, fogalmam sem volt, mi lesz a közepén, mi lesz a végén, csak spontán írtam. Igazából Destiny-ben kicsit magamat látom, így soha nem okozott különösebb gondot ez a történet, egyszer sem érzetem azt, hogy abba akarom hagyni. Egyszerűen csak szeretem írni, és szomorú vagyok, hogy lassan vége lesz.

3. Mi alapján válogattad a szereplőidet?

Ugyebár az öt srác teljesen adott volt, ahogy Eleanor is. Destiny karaktere először más volt, aztán az egyik kedvenc sorozatomban megpillantottam Katie Findlayt, aki akár Eleanor eltitkolt ikertestvére is lehetne, ezért kérdéses se volt, hogy karakter csere lesz. A többiekhez nincs kialakított sztárképem, őket inkább tudnom hasonlítani a barátaimhoz. 

4. Miért pont a két főszereplőd lett a főszereplőd? 

Igazából csak úgy jött. Nem tudnék pontos indokot mondani. Szerettem volna írni egy Liam-es blogot, Destiny karaktere meg beugrott. Aztán meg is lett a két főszereplő.

5. Mely műfajú és témájú történeteket kedveled és szereted leginkább?

Kimondottan kedvelt műfajom nincs. Mindent elolvasok, ha tetszik. Előnyben részesítem a kicsit szomorúbb történeteket, amelyben vagy nincs, vagy nem teljesen boldog befejezés. Persze elolvasom azt is, amelyiknek boldog a vége, de azt annyira nem tartom életszerűnek. 

6. Boldog véget tervezel-e a történetednek, avagy sem?

Nem. A történet írása során több opció is felmerült, de az összeset elvetettem, és amellett döntöttem, hogy nem lesz boldog befejezés. 

7. Van(nak)-e inspirációid a történeteidhez? Ha igen mi(k)?

Ez változó. Van amikor egy zene ad ihletet, de megesik, hogy egy átélt élményt írok le, persze a szereplőim életéhez igazítva. Ezek mellett sokszor előfordul, hogy we♥it-ezés közben támad egy ötletem, vagy szimplán csak csendben bámulok magam elé, és tök lényegtelen dolgokon gondolkozva beugrik valami.

8. Melyik karakter lennél szívesebben a szereplőid közül? 

Destiny. 

9. Írtál-e már olyan történetet, amelyben te magad vagy a főszereplő? Ha nem, akkor írnál?

Még nem írtam, és az elkövetkezendőkben valószínűleg nem is fogok. Túl unalmasnak találom magam ahhoz, hogy magamról írjak. 

10. Gondolkoztál már azon, hogy a későbbiekben is foglalkozz az írással? 

Megfordult már a fejemben. Ám tisztában vagyok azzal, hogy nagyon sokat kell még ahhoz fejlődnöm, hiszen még igencsak kezdő vagyok.

11. Egy 10 skálán, mennyire számítanak/fontosak az olvasók véleménye? 

Szerintem 10. Igazából világ életemben olyan ember voltam, aki sokat adott/ad mások véleményére, így természetesen fontosnak tartom az olvasóim véleményét.

11 kérdés:

1. Hogyan jött az ötlet a blogoláshoz? 

2. Mi alapján kezdesz el olvasni egy történetet?

3. Honnan szoktál inspirációt meríteni?

4. Szeretnél komolyabban is foglalkozni majd az írással?

5. Mikor kezdtél blogolni?

6. Hogyan vezeted le a feszültséget?

7. Mi alapján válogatod a szereplőidet?

8. Mi az, amire mindig is vágytál/vágysz?

9. Ha egy napra sztár lehetnél, kinek a bőrébe bújnál? Miért?

10. Szoktál az életedből kiragadni részleteket és beleszőni a történetedbe?

11. Melyik a legkevésbé kedvelt tantárgyad?

Nekik küldeném:

*kriszti

Azy

Macy C. Morrow

J. Samuels

Bree Parker 

22. fejezet - Elég nagy hibát követtél el

Hi, Babes! :)

Egy napos csúszással, de megérkeztem az új résszel. Aminek a végéért lehet, hogy kicsit utálni fogtok majd... 

Többet nem is igazán akartam hozzáfűzni, szóval csak jó olvasást!

Hagyjatok jelet magatok után! xx

A szobatársammal hamar megtaláljuk a közös hangot, és ezek után örömmel könyvelem el magamban, hogy már az első itt töltött napomon gazdagodtam két baráttal.

- Bocs, én tényleg nem akarok beleszólni, de miért nem hívod fel? Rossz nézni, hogy érkezésed óta a telefonodat szorongatod és percenként rápillantasz - szól rám Liza, mire észbe kapok és lerakom a telefont.
- Azt mondta, majd hív, ha ráér. Nem akarom zavarni. Ráadásul azt se tudom, náluk most mennyi is az idő, így fogalmam sincs, hogy éppen koncertezik-e vagy sem. Inkább nem zavarom. Megvárom, hogy ő hívjon - vonok vállat, és még egyszer ránézek a telefonomra, mire újonnan szerzett barátnőm elneveti magát.

Szerencsére a téma másfelé terelődik, és Liz elmeséli, hogy a barátja is idejár. Azt is meg tudom, hogy Brad - így hívják a barátját - egy évvel idősebb nálunk, és ennek az aprócska ténynek nagy jelentősége volt abban, hogy itt kötött ki.

- Izgulsz a holnapi nap miatt? - először nem értem, miért kéne izgulnom, aztán rájövök, hogy holnap gólyanap.
- Már nem. Egészen reggelig még attól is féltem, hogy belépjek ide. A nővérem nélkül elég elveszettnek érzem magam, és bár semmi pénzért nem vallanám be neki, de nélküle valószínűleg a bolti eladót nem merném megkérdezni, hogy a keresett dolgot hol találom - nevetem el magam kínosan, és egy cseppnyi túlzás sem volt a mondatomban.

Egészen késő estig beszélgetünk, és legnagyobb csodálatomra teljesen fesztelenül viselkedek vele, mintha ezer éve ismerném. Sok mindent meg tudok róla. Szinte az élete összes fontos, és annyira nem fontos monumentumát megosztja velem, aminek örülök. Reggel még azon izgultam, hogy fogok beilleszkedni, egyáltalán lesz-e valaki, aki normálisan fog viszonyulni hozzám, de kellemeset csalódtam. Eddig minden tökéletesen megy.

Liz ráz fel álmomból, és úgy látszik, Ő már teljesen fitt, míg én jelenleg úgy érzem magam, mint akin áthajtottak. Ennek ellenére egyből a telefonomra pillantok annak reményében, hogy legalább egy üzenet vár, de semmi. Mintha nem is léteznének. Tudom, hogy csak egy nap telt el, de megígérték, hogy mindennap hívni fognak, ahogy azt is, hogy még az érkezésem napján hívtak, de ezt se tették meg. Nem lehetek dühös, elvégre van saját életük, ahogy most már nekem is, és sajnos a különböző utakon folytatjuk tovább, még pár évig biztosan. Ettől függetlenül mióta repülőre szálltam, azóta várom a hívásukat. Bármelyikőjükét. Az sem érdekelne, ha esetleg Zayn hívna fel, hogy mi újság van, csak hallani akarom a hangjukat. Annyira üresnek érzem magam, és ezen az se segít, hogy már most sikerült barátokra lelnem. Hiszen Ők nem helyettesíthetik az otthoniakat.

Oké, elég lesz az önsajnáltatásból, hiszen alig egy napja hagytam ott őket! Nem várhatom el, hogy minden szabad percükben engem hívogassanak, hiszen tudom, hogy én sem fogom ezt tenni, amint elkezdődik az év. Ráadásul Liza már a nyakamon csüng, hogy siessek, mert be akar mutatni a barátjának. Egy utolsó pillantást vetnék az eddig kezemben szorongatott telefonra, de Liz kikapja a kezeim közül.

- Elég lesz. Este felhívod őket, de ez a nap csakis a miénk. Garantálom, hogy jól fogod érezni magad! - mosolyog magabiztosan, és vidámságból valamennyi rám is ragad.

Kómásan kelek ki a puha, és meglepően kényelmes ágyból és az ablakhoz lépek. Hét ágra süt a nap, és szobatársam öltözékét látva igencsak meleg is lehet, ezért én is valami lenge ruhát kerítek elő, még kipakolatlan bőröndöm mélyéről. Nem viszem túlzásba, csak egy koptatott derékfarmert veszek fel, ami alá betűröm fehér mintás pólómat, és a biztonság kedvéért magamra kapok egy piros kockás inget is. Ehhez kedvenc fekete bakancsomat párosítom, kezemre néhány karkötőt rakok, köztük a nővéremtől kapott bőrkarkötőt is. Hajamat hullámosan hagyom, majd mindehhez csak kevés sminket használok. Kellemes illatú parfümömből pár fújásnyit nyomok magamra és kilépek a fürdőből, ahol eddig készülődtem.

- Azt a mindenit. Igazán kitettél magadért - csettint egyet, miközben megdicsér.

Mosolyogva köszönöm meg, bár kicsit zavarban vagyok. Belém karol és bezárja magunk után az ajtót, és a fiúk oldala felé ráncigál. Szó szerint beront az egyik ajtón, és összekarolásunknak hála én is beesek rögtön utána. Vigyorogva enged el, és azonnal a szobában lévő fiú felé ugrándozik, majd egy csókot nyom a szájára, ebből gondolom, hogy Ő lehet a barátja, akiről már annyit hallottam tegnap.

- Brad, Ő itt Destiny, a szobatársam. Destiny, Ő pedig Brad, a barátom - mutat be minket egymásnak mosolyogva. Bénán intek egyet, ami miatt mindkettőjüknek felfelé gördül a szája. - Hol az öcséd?
- A fürdőben tollászkodik. Órák kérdése és elkészül - forgatja a szemeit, és ezzel egy időben kilép egy srác az ajtón.

Pontosabban az a srác, akit tegnap megismertem. Christian. Tökéletesen beállított hajjal, laza, nyárias időnek megfelelő ruhákban lépi át a fürdő küszöbét, és csak azután figyel fel ránk.

- Destiny, kellemes meglepetés - néz rám vidáman, ami miatt Liz és Brad is egyből rám figyelnek. - Már akartalak hívni, hogy megtisztelnél-e a társaságoddal.

Szobatársnőm, és barátja szeme közöttünk ugrál, és felvont szemöldökkel vizslatnak minket.

- Nem tudtam, hogy ismeritek egymást - szólal meg Brad, bár nem értem, hogy ez miért ekkora szám.

Két ember ismeri egymást. Ennyi. Jó, megesik, hogy egészen tegnapig még életünkben nem hallottunk egymásról, de nem olyan nagy cucc ez.

- Destiny-től próbáltam megkérdezni, hogy merre találom az állomást, de Ő is azt kereste. Aztán megismerkedtünk, csupán csak ennyi. De ne nézzetek már úgy ránk, mintha ez olyan hatalmas ügy lenne, hogy ismerjük egymást - forgatja a szemeit, mire elkuncogom magam, a testvére viszont vállába bokszol. - Inkább induljunk, nem akarok elkésni, de fogalmam sincs, hova kell menni - ajánlja, és bólintunk.

Végig haladunk a koleszon, ahol a hozzánk hasonló gólyák már izgatottan várják a gólyanapot. Úgy látszik az új iskolától való izgalom nem korhatáros. A parkon keresztül megyünk, amibe beleszeretek, és ott meg is állunk, látva, hogy mindenki oda tömörül. Nagyjából fél óra várakozás után egyre nagyobb tömeg gyűlik, és csak remélni tudom, hogy lassan elkezdjük. Azonban előtte még odacsapódik hozzánk egy számomra ismeretlen srác. Brad kezet ráz vele, majd Christian és Liz is szívélyesen üdvözlik, ami miatt kissé kényelmetlenül érzem magam.

- Oh, hello, hölgyem - fordul felém, amikor észrevesz, és villant egy ezer wattos vigyort, ami miatt legszívesebben a szememet forgatnám, de nem teszem. - Matthew vagyok, de szólíts nyugodtan Matt-nek - folyamatosan vigyorog, én csak bólintok, és igyekszem nem figyelni rá.

Éjfekete haja, rikító kék szemei, és enyhe borostája rosszfiús külsőt kölcsönöz neki, és elfeledteti mindenkinek a kissé arrogáns modorát, amely már két mondatából megmutatkozott az előbb. Érzem, és látom is, ahogy tekintetével zavartalanul végig mér, és most már nem állom meg, hogy ne forgassam meg a szemeimet. Liz felkuncog mellettem, ezért a fekete hajú srác szemei elhagyják lábaimat, és ezúttal már barátnőmet tiszteli meg figyelmével, aminek kimondottan örülök.

- Destiny, bármit is mond, egy szavát se hidd el. Nagy csajozós - beszél nekem Liz, és most én kuncogom el magam.
- Szóval Destiny - ahogy beszél hallatszik amerikai akcentusa. Bármennyire is nem akarom bevallani, tetszik, ahogy a nevemet mondja, még akkor is, ha eddigi, nagyjából két perces ismeretségünk alatt egy arrogáns bunkónak tűnik. - Végzet - ízlelgeti tovább nevemet mosolyogva. - Meg kell hagyni, eddig nagyon is úgy tűnik, hogy illik hozzád - kacsint, de én csak fintorra húzom ajkaimat.
- Minden új csajnál így próbálsz bevágódni? - kérdezem felvont szemöldökkel.
- Eddig még bevált - csettint látszólag bosszúsan, de aztán elvigyorogja magát, ezzel engem is mosolygásra késztetve. Talán még sem halott ügy ez a srác, lehet még normális is.

Az igazgató beszélni kezd, így szerencsémre alig két pillanat múlva be kell fognia a száját, ezért esélye sincs elrontani modorával a tökéletes kinézetét.

Miután az igazgató köszönti a gólyákat, és a néhány megjelent felsőbbévest, ledarálja mai nap menetét, és néhány hasznosabb tudni valót. Húsz perc után abbahagyja, és kezdetét veszi a gólyák napja.

Az órák telnek, de az esemény még mindig tart, mindenféle érdekes, és néha kevésbé érdekes dolgokkal megspékelve. Matt valahogy minden második mondatát úgy intézi, hogy nekem szóljon, és lehetőleg valami zavarba ejtő legyen, de egy idő után már figyelmen kívül hagyom. Közben megtudom, hogy a srác Brad legjobb barátja, szóval valószínűleg oszlopos tagja lesz a mi kis társaságunknak. Esküszöm, amíg ki nem nyitja a száját, addig semmi baj nincs vele. Hiszen szerintem egyetlen lányt nem láttam a mai napon, aki nem nézte volna Őt árgus szemekkel. Hogy őszinte legyek, igazán helyes, de mindent elront azzal, ha megszólal.

Gondolataimból az egyre csörgő telefonom szakít ki. A képernyőn Liam neve szerepel, felette az egyik közös képünkkel. Elmosolygom magam, de kinyomom a telefont. Bár tegnap óta erre a hívásra várok, de most éppen nem alkalmas. Gyorsan írok neki egy üzenetet, mielőtt még azt hiszi, hogy nem érdeklem. Nem viszem túlzásba, csupán annyit írok neki, hogy később visszahívom. Nem válaszol, ami nem rá vall. Az összes ilyen, és ehhez hasonló kis semmiségre válaszol. Legtöbbször egy smiley-t, akár egy okét, de mindig visszaír valamit, jelezve ezzel, hogy értette, és elolvasta. Semmi értelme nincs, de tőle már annyira megszokottnak számít.

Már javában besötétedik, amikor visszatérünk a szobáinkba, persze leginkább amiatt, mert a gólyanap után, még a parkban maradtunk egy pár órát. A délután folyamán megbeszéltük, hogy körülnézünk a városba, beülünk valahová, vagy elmegyünk valami klubba, kihasználva a maradék pár napot a nyárból. Amíg Liza elfoglalja a fürdőszobát, addig én gyorsan visszahívom Liamet. Már éppen kinyomnám, hiszen a sokadik csörgés után már feleslegesnek tartom tovább zargatni, de aztán szinte az utolsó csörgésre felveszi. Fáradt hangon szól bele, amiből rögtön tudom, hogy felébresztettem. Francos időeltolódás!

- Szia, bocs, ha felébresztettelek - szabadkozok azonnal, és tényleg rosszul érzem magam. Fogalmam sincs, hogy hány óra lehet éppen náluk.
- Semmi baj. Ha a hajnali három órai ébresztés azt jelenti, hogy hallhatom a hangodat, akkor semmi ellenvetésem - bár nem látom, hallom hangján, hogy mosolyog.

Szememet lehunyva képzelem magam elé az arcát, az édes mosolyát. Eszeveszettül hiányzik, pedig alig két napja váltunk el. Ezt érzem május óta folyamatosan. Alig találkozunk azóta. A turnékezdés húzós volt, azért az első másfél hónapban nem is igazán találkoztunk. Aztán Eleanorral egy hetet töltöttünk velük, majd júliusban ők jöttek haza pár hétre, amolyan kisebb pihenésként. Után viszont újra gőzerővel folytatták, és egészen egy héttel ezelőttig megint csak nélkülöznöm kellett, egészen addig, amíg haza nem utazott, hogy elköszönhessen. És jelenleg itt vagyok, miközben Ő éppen a világ távol eső részén fekszik, Londonban. Ahonnét legutóbbi tudomásaim szerint, számomra holnap, számára viszont már ma repül vissza.

Nem sokat beszélgetünk, csupán elújságolom neki a mai napom, és Ő is beszámol az elmúlt két napjáról. Nagyjából ennyire van időnk, mert Liz már ki is lép a fürdőből. Mosolyogva néz rám, mire visszamosolyogok, és idejét látom, hogy elköszönjek Liamtől. Ha otthon lennék, akkor töltenék magamnak egy kád vizet, és a kádban ülve órákig hallgatnám még Liam beszámolóját, csakhogy hallhassam kissé rekedtes hangját, ami jelenleg nagyon is rekedt, tekintettel arra, hogy náluk éppen hajnal van.

- Liam, most le kell tennem, mert össze kéne készülnöm. Holnap beszélünk - mondom a telefonba, miközben vállammal tartom a fülemhez, kezeimmel pedig beviszem magammal a szükséges dolgokat a fürdőbe.
- Szeretlek, Destiny - mondja a telefonba lágyan, mire a szívem ezerszer hevesebben kezd verni, és érzem, hogy ég az arcom, miközben teljesen elpirulok. Egyetlen szavával képes ilyen reakciót kiváltani belőlem.
- Szeretlek - mondom halkan, és bontom a vonalat.

Liz vigyorogva néz rám, és inkább ruháimba temetem vörös arcomat, majd bezárkózom a fürdőben. Alig egy óra alatt elkészülök, így tizenegy óra felé már bele is vághatjuk magunkat az esti életbe. Nem igazán öltözöm ki, csak egy ahhoz hasonló szerelést kapok fel, mint amilyen a nap folyamán volt rajtam. Annyi különbséggel, hogy póló helyett egy fekete, virágmintás toppot veszek, amely csak a mellem alatti területig ér le, és a nadrágnak is magasabb a dereka. Hajamat hullámosan hagyom, és erősebb sminket használok, aztán elhagyom a fürdőt. Liz elismerően nézi a választásomat, ami megmosolyogtat. A fiúk már lent várnak minket, és mivel megérkezünk, akár el is indulhatunk, hogy kezdetét vegye az este.

Egy kisebb pubban indítjuk az estét, ahonnét tovább is állunk, miután megalapoztuk a hangulatot. Kissé már spicces állapotban állítunk be a kicsiny méretű szórakozó helyre, ahol a fiúk újabb körrel szolgálnak, és elfogadom, annak ellenére is, hogy tudom, nem kéne többet innom.

*

Csörömpölésre kelek, és eltelik pár perc, mire rájövök, hol is vagyok éppen. Liz sajnálkozva néz rám, és már rohan is egy seprűért, hogy összeszedje a széttört pohár darabkáit. A darabok minden egyes érintkezésének a hangja még nagyobb fájdalmat okoz a fejemben, ami így is szét akar hasadni. Ezért inkább a párnába temetem azt, remélve, hogy ezzel enyhíteni tudom az esti lerészegedésem eredményét. Próbálkozásom teljességgel eredménytelen, de nem is tudom, hogy mit várok. Átkozom magam, hogy miért kell minden egyes alkalommal ennyit inni, miért nem bírok mértéket tartani.

- Tessék, ezt vedd be - nyújt felém szobatársnőm egy kis fehér pirulát, és egy pohár vizet. Nyögve ülök fel, hogy elfogadjam, de minden mozdulat még nagyobb fájdalmat okoz. Gyorsan nyelem le a gyógyszert, és erősen szorítok azért, hogy perceken belül elmulassza a fájdalmaimat. - Nagyon kiütötted magad este, tudod?
- Érzem - sóhajtok fel, miközben igyekszem nem megmozdulni.

Várom, hogy fejembe visszatérjenek az este történései, de ehelyett csak egy nagy feketeséget látok, mintha a tegnap este meg sem történt volna. Csupán csak a másnaposságom bizonyítja ennek az ellentétét, de bár ne tenné. Még ez is sokkal egyszerűbb, és elviselhetőbb lenne, ha Liam mellett ébredhettem volna, ha most megcsókolhatnám, ha csak erős karjai közé bújhatnék. Sajnos mindezt nem tehetem meg, hiszen kilométerek választanak el minket jelenleg.

- Destiny, én tényleg nem akarok még nagyobb fájdalmat okozni neked, így is látom, hogy eléggé ki vagy, de azt hiszem, elég nagy hibát követtél el este - mondja halkan Liz, és a szívem hevesebben kezd verni.