2014. július 15., kedd

3. fejezet

Tekintettel arra, hogy már javában tombol a nyár, reggel egy deréksortot és egy nem sokat takaró ujjatlant választottam. Nem különösebben foglalkoztatott, hogy nézek ki, semmiben sem éreztem jól magam, ha emberek közé kellett mennem, így nem szándékoztam órákat töltetni a szekrényem előtt, miközben idegbajt kapok, hogy mit vegyek fel. Emiatt csupán a sortba betűrt fekete, lenge pólóban, és egy lestrapált, de imádott tornacipőben jelentem meg a stúdió előtt, ahonnét már hangos zaj hallattszódott ki. Amikor benyitottam, a hangokhoz kép is társult, nem is akármilyen... Niall – este utánuk néztem kicsit alaposabba, hogy ne legyen besülés a mai nap, így sikerült megjegyeznem a nevüket is -, szóval ő Louis-t kergette, aki egy telefont tartott a kezében, és menekült a szőke srác elől. A többiek pedig röhögve figyelték őket, és egymás között arra fogadtak, hogy mikor kapja el Niall Louis-t, vagy az utóbbi mikor fárad bele a futkosásba. Megrökönyödve, pislogás nélkül meredtem az öt srácra, akik elméletben már felnőtt emberek.
Az őrült kergetőzésnek akkor szakadt vége, amikor Lou elfutott előttem, aminek következtében majdnem fellökött, de észrevett, így megállt mellettem, és hatalmas vigyorral köszöntött. Hála megjelenésemnek, Niall utolérte őt, és ki is vette a kezéből a telefont, majd azonnal nyomkodni kezdte, rám se hederítve. Nem baj, megszoktam. Az emberek általában vagy észrevesznek és elkezdenek pusmogni, vagy fel sem tűnök nekik. Az utóbbi helyzetet jobban tudom kezelni, mint az előbbit. Louis bemutatta a többieket is, Zayn kivételével. Nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy a három srác elég érdekesen méregetett. Na, ez az, amit nem tudok lereagálni, rendszerint csak elpirulok, és elfordítom a fejem, ahogy most is tettem. Szerencsémre megérkezett Sally, így rá irányult a figyelem, amit ő még élvezett is. Nos, nem vagyunk egyformák.
- Kezdhetjük? - tapsolt kettőt Sally, miután bemutatkozott.
Az öt srác hevesen bólogatott, így bele is vágtak az interjúba, míg én próbáltam minden szögből fényképet készíteni róluk. Persze eléggé megnehezítette a dolgom, hogy, amikor Lou észrevette a fényképezőt, egyből elkezdett grimaszolni, és hasonló normálatlan fejeket vágni. Ajkamba harapva próbáltam visszatartani a feltörni kívánkozó nevetésemet, de miután Niall rájött, hogy bandatársa mit csinál, ő is egyből beszállt, így már ketten akadályozták a fényképezésemet, és dupla annyira nőtt az inger a nevetésre, amit egészen addig tudtam visszafojtani, amíg Louis oda nem fordult a szöszke sráchoz csücsörítve, erősen azzal a szándékkal, hogy megpuszilja. Ez volt az a pillanat, amikor már nem tudtam tovább visszatartani, és hangosan felkuncogtam, amivel persze magamra vonzottam a figyelmet. Természetesen a két jómadár úgy tett mintha ők semmiről nem tudnának és teljesen normális fejjel néztek az őket interjúvoló lányra. Szememet forgattam, aztán elnézést kértem, szóval folytatódhatott is az interjú.
- Zayn, mesélj, milyen a kapcsolatotok Perrie-vel? - ennél a kérdésnél, már nem fényképeztem, csak figyeltem az interjút.
- Minden tökéletes, jól megvagyunk - mosolyra húzta a szája szélét, ám, aki jobban megfigyelte ajka szélének remegését, az tudhatta, hogy ez a mosoly csak mű volt. Sally is észrevette, ezért tovább faggatta.
- Mikorra tervezitek, és milyen esküvőt képzeltetek el?
- Az igazság az, hogy ezeket az ügyeket Perrie intézi. Szeretném, ha tökéletes lenne számára ez a nap, így rábízom az előkészületeket.
Kínosan elmosolyodtam, és hálát adtam azért, hogy ezt senki nem látta. Perrie nem intéz semmit, mert nem akarja elsietni, ráadásul azt mondta, hogy szeretné a vőlegényével együtt megszervezni az egészet, ha egyszer odajutnak. Szóval két kérdésből két hazugság. Igazán kíváncsi lennék, hogy mi is áll a háttérben.
- Louis, igazak a hírek, mi szerint Eleanorral szakítottatok?
- Igen, igazak - hangja megremeg, arca eltorzul, látom, hogy nem szívesen beszél erről.
Hogy is beszélni róla szívesen? Egy szakítás amúgy se piskóta, de ha az ember három évet tölt el valaki mellett, akkor még fájdalmasabb. Oké, talán tegnap este kicsit jobban utána jártam egy-két dolognak. Jó tisztába lenni mindennel, így nem érhet nagyobb meglepetés.
- Mi a helyzet azokkal a hírekkel, melyek szerint már tovább is léptél a kapcsolaton, és egy másik lánnyal sétálgatsz késő este? - a barna hajú fiú arckifejezése közömbös, míg én gyilkos tekintettel méregetem barátnőmet, még akkor is, ha tudom, hogy ez a dolga.
- Nincs köztünk semmi. Aznap este találkoztunk először Zayn jóvoltából, beszélgettünk, jól éreztem magamat vele, de csak barátok vagyunk.
Úgy látszik a válasz megfelelő volt, mert Sally abbahagyta Lou vallatását, helyette Harryt vette célpontba. Ezután az interjú hamar véget ért, alig telt el egy óra. Nagyon sok képet készítettem szokás szerint többet is, mint kellett volna, és megint nem tudok majd választani közöttük, de nem gond.
Alig pár perccel az interjú után szinte az összes fiú lelépett, csak Zayn maradt, míg én Sally-nek köszöntem meg ezredjére is, hogy elvállalta a fiúk kikérdezését. Nincs ebben tapasztalatom, ráadásul rám figyeltek volna, ami miatt tuti, hogy hebegtem-habogtam volna összevissza, amiért valószínűleg egészségesen kiröhögtek volna, szóval hálás vagyok Sally-nek, amiért bevállalta helyettem.
- Katie, válthatnánk majd pár szót? - Zayn kérdése félbeszakította a csevejünket.
- Ugh, persze. Egy pillanat - zavartan válaszoltam, és éreztem, ahogy szívem hevesebben kezd el verni.
Utálom őt, amiért ilyen érzéseket vált ki belőlem. Utálom, hogy barátnője, sőt menyasszonya van. Utálom, hogy a menyasszonya a legjobb barátnőm. De legfőképpen utálom, hogy vannak érzéseim iránta, amelyek teljesen viszonzatlanok.
- Hagylak is titeket beszélgetni. Holnap találkozunk! - Sally megölelt, mielőtt kisétált az ajtón, és kettesben hagyott a sötét hajú sráccal.
Kínos csend telepedett körénk, ameddig vártam, hogy Zayn belevágjon abba, amiért marasztalt. Fogalmam sem volt, hogy miről lehet szó, tényleg, még csak ötletem se volt, hogy mit akarna pont tőlem. Ezért kíváncsian vártam, hogy elkezdjen beszélni.
- Bocs, hogy feltartalak, gondolom ezer dolgod lenne. Nem zavarnálak, ha nem lenne fontos - bevezetése megzavart. - Biztosan tudod, hogy Perrie-nek pár napon belül születésnapja lesz... Nem tudom, milyen ajándékot vehetnék neki, ebben kérném a segítséged.
- Oh, hát ez igazán fogós kérdés. Ahogy Perrie-t ismerem, simán levennéd a lábáról egy gyönyörű ruhával, és néhány kiegészítővel.
- Úgy nézek ki, mint, aki képes ruhát vásárolni egy lánynak? - kínosan elröhögte magát, és tarkóját kezdte el birizgálni.
- Ha gondolod, elmehetek veled segíteni - ajánlottam fel, bár már akkor tudtam, hogy ez hiba volt.
- Ennek igazán örülnék. Holnap ráérnél esetleg? Felvehetnélek munka után, vagy ahogy neked megfelel.
Csak bólintottam, aztán megbeszéltük, hogy holnap akkor munka után felvesz, és elmegyünk a Harrods-ba valamit nézni Perrie-nek. Alapból be se tenném oda a lábam, hiszen egyetlen ruha többe kerül, mint a fizetésem. Egyszer voltam annyira elvetemült, hogy bementem, de az olcsó, turkálós ruháimban szinte kinéztek onnét. Nem volt kellemes, így alig öt perc után szinte kimenekültem.
Zayn felajánlotta, hogy hazavisz, amit nem is utasítottam vissza. Mondanám, hogy azért, mert nem volt kedvem sétálni, de inkább csak azért, hogy vele lehessek. Néha egy szerelmes kis tinilánynak érzem magam, ami elég szánalmas, hiszen régen kinőttem már abból a korból, hogy elérhetetlen embereket bálványozzak, és úgy viselkedjek, mint egy vihogó tini, de nem tehettem ellene. Már csak az is boldogsággal töltött el, hogy mellette lehettem. Szánalmas vagyok. A lehető legszánalmasabb.


Szándékosan a rész végére hagytam most a felesleges rizsát, hiszen most kicsit több mindent szeretnék megosztani veletek. Elsősorban köszönöm a feliratkozókat, a kommenteket, a pipákat, a díjat. Nem tudom elégszer megköszönni és elmondani, hogy mennyire hálás vagyok mindenért.
Másodrészt pedig... a blog ma ünnepli az első szülinapját. Már, ha egy blog ezt ünnepelni tudja. Nem lényeg... Leírni nem tudom, hogy mennyi érzés kavarog bennem. Hálás vagyok, hihetetlenül, tényleg nem tudom elégszer hangoztatni, úgy érzem nem elég csak egyszer megköszönnöm. Rettentően boldog vagyok, hogy egy éve belevetettem magam az írásba. Nem írok tökéletesen, ezzel tisztában vagyok, soha nem is mondtam hasonlót. De vannak, akik olvasnak, akik szeretik a történetem. Nekem ez bőven elég. Nem kell több száz feliratkozó, nem kell egy csomó megjegyzés, nem kell egy valagnyi pipa. Bőven tökéletes az, amennyit kapok. Mert ezzel is boldog vagyok. 
Úgy érzem - legalábbis remélem -, hogy az első történetem óta fejlődtem. Voltak kétségeim, nem egyszer éreztem úgy, hogy nekem ez nem megy, hogy csak egy újabb béna író vagyok. Talán ez igaz is, de hála nektek, és egy embernek, aki mindig lelket önt belém, még mindig itt vagyok. És ha akarjátok, ha nem, akkor is boldogítalak titeket a történeteimmel. Muhaha (elnézést, túl sok Szent Johanna Gimit olvastam a napokban). 
Szóval még egyszer köszönöm, köszönöm, és köszönöm!
Imádlak titeket! xx

2014. július 10., csütörtök

Érinthetetlen - I. Díj

Nem, még nem résszel jelentkezem, hanem egy díjjal, amelyet Blaze-nek köszönhetek!
A címet, azért így írtam, hiszen ennek a történetnek ez az első díja, azonban a blognak ez már - ha jól számoltam - a hatodik. Elképzelhetetlenül hálás vagyok! xx



Szabályok:

Rakd ki, kitől kaptad a díjat!
Írj 11 dolgot magadról!
Válaszolj 11 kérdésre!
Írj 11 kérdést!
Küldd tovább 11 embernek!

11 dolog rólam:

1. Teljesen beleszerettem a Trónok harca című sorozatba.
2. Ma volt az első napom a munkahelyemen. 
3. Kontaktlencsét szeretnék.
4. Hirtelen haragú vagyok.
5. Sokkal jobban érzem magam, ha nem vagyok kisminkelve, ha van rajtam smink, akkor a szokásosnál is jobban feszengek.
6. Fogyni szeretnék, de túl lusta vagyok tenni ennek az érdekében.
7. Nagyon könnyen változik a hangulatom.
8. Hihetetlenül rá tudok görcsölni a dolgokra.
9. Eléggé paranoiás vagyok.
10. Utálom a szemüvegemet, pontosabban azt utálom, hogy szemüveges vagyok.
11. Az utolsó ponton mindig sokat gondolkodok, mert az ötödik után már semmi nem jut eszembe.

Válasz a 11 kérdésre:

1. Van olyan ember a sztárvilágból, akire felnézel? Ha igen, miért?
Demi-re nagyon felnézek. Többek között azért, mert eszméletlenül erős lány. 
2. Nagy családot szeretnél, vagy inkább kisebbet? 
Minél kisebb, annál jobb...
3. Általában társaságban, vagy egyedül szeretsz lenni?
Megfelelő társaságban. De szeretek egyedül is lenni.
4. Honnan jött az ötlet a bloggeres nevedről?
Hát... igazából nem tudom. Csupán csak próbáltam olyan neveket keresni, amelyek valamennyire jellemeznek, vagy közelebb állnak hozzám.
5. Ha nem te írnád a blogodat, olvasnád?
Fogalmam sincs. Ez valószínűleg soha nem fog kiderülni.
6. Az írás számodra hobbi, vagy komolyabban is szeretnél vele foglalkozni?
Szeretnék komolyabban, de ez még eléggé a jövő zenéje.
7. Könnyen megnyílsz az emberek előtt, vagy inkább zárkózott típus vagy?
Igazából ez változó. Az esetek többségében nagyon nehezen nyílik meg, de vannak olyan emberek, akik előtt könnyen. Bár ilyenből elég kevés van.
8. Volt már olyan, hogy megirigyelted mások alapötleteit?
Nem. Egyszerűen csak felnéztem rájuk, amiért kitaláltak egy brutálisan jó alaptörténetet.
9. Melyik süteményt szereted a legjobban?
Jó kérdés. Talán a muffint, bár nem vagyok nagy süti evő.
10. Miből áll a napod?
Felébredek, kikelek az ágyból, fürdök és hajat mosok, felöltözök, megnézem az fb-met, twitteremet stb, sorozatot nézek, barátokkal vagyok, és ha jut időm, írok. Bár ez most a munkának köszönhetően változni fog.
11. Örülsz, hogy elkezdtél írni?
Igen, mindenképpen.

11 kérdés:

1. Mit csinálsz szívesen szabadidődben?
2. Gondolkoztál már azon, hogy elkezdj írni egy tőled teljesen távol álló fajtájú blogot?
3. Honnan merítesz ihletet?
4. Ha tehetnéd, hova utaznál el a legszívesebben?
5. Mit szeretsz az írásban?
6. Mi idegesít legjobban egy blogban?
7. Fontosnak tartod a szereplő választást, vagy nem különösebben érdekel?
8. Melyik az az egy szó, amely a legjobban jellemez téged?
9. A történeted tartalmaz olyan eseményeket, amik már veled is megtörténtek?
10. Mi az a tulajdonság, amit szeretsz az emberekben?
11. Magabiztos, vagy visszahúzódó vagy?

Akiknek küldöm:



2014. július 3., csütörtök

2. fejezet

Hi, Babes!
Rossz szokásomhoz híven csúsztam két napot, amiért bocsánat kéréssel tartozom. De most már itt vagyok, az új résszel.
Jó olvasást! xx

A puccos bárban töltött este utáni napon, Louis nem hívott. Nem is vártam, és, hogy őszinte legyek időm se volt ezzel foglalkozni. Teljesen el voltam havazva az elvégezendő munkáimmal, legyen az házimunka, vagy éppen a munkahelyi teendőim. Miután másnap délben kidobott az ágy, kellemetlenül, de neki láttam az itthoni feladataimnak, hiszen a lakás futott. Az edények a mosogatóban álltak, várva, hogy valaki vegye a fáradtságot és megtisztítsa őket, a bútorokon vastagon állt már a por, és egy alapos söprés-felmosás is ráfért már kicsiny otthonomra. Szépen, sorjában neki is láttam az elvégezendő dolgoknak, és, mire kimerülten lehuppantam a kanapémra, az óra mutatója már jócskán elhagyta a kettes számot. Nem kapcsoltam be a tévét, ahogy zenét sem kezdtem el hallgatni, csupán csak végigdőltem a kissé kényelmetlen kanapén, és próbáltam kiverni a gondolataimból a sötét hajú fiút. Akárhogy is próbálkozom, szinte magam előtt látom mosolygós arcát, és majdhogy hallom kicsit rekedtes hangját, amitől kiráz a hideg.
Szerencsémre nem tudtam túlságosan gondolataimba mélyedni, mert a telefonom hangosan csörögni kezdett. Ám attól se lettem sokkal boldogabb, hogy a főnököm keresett. Megkért - vagy inkább utasított -, hogy ugorjak be a szerkesztőségbe, mert kellenék.
A belvárosban dolgoztam, az egyik helyi újságnál. Nos, tévhiteket eloszlatva, nem egy nagy menő, sikeres, felkapott újságnál dolgozom. Panaszkodni nincs okom, bár nem egy Vogue, de azért viszonylag jól megy a sorunk. Tűrhető fizetéssel, kellemes munkai légkörrel. A főnökünket leszámítva minden tökéletes. Az én dolgom mindössze a fotózás, amivel semmi probléma nincs, hiszen imádom a munkámat. Világ életemben jobban szerettem a kamera mögött állni.
- Mi a gond, Clara? - kopogás nélkül nyitottam be a főnököm irodájába, és próbáltam kedves hangsúlyt megütni.
- Értesüléseim szerint tegnap este együtt láttak téged Louis Tomlinson-nal... - már a bevezetés se tetszett, tudtam, mi fog következni, és egyáltalán nem akartam hallani. - Egy interjút akarok vele és a többi taggal. Fotókkal. Legkésőbb kedd éjfélre. Különben repülsz - csöppet sem kedvesen megzsarolt.
- Tudod, Clara, imádom a munkámat, meg minden, de szerinted, hogy a fenébe hozzam ezt össze? Tegnap ismertem meg, valószínűleg soha többet nem fogunk beszélni. Ki van zárva, hogy megcsináljam!
- Intézd úgy, hogy beszéljetek. Találkozz vele, ha kell feküdj le vele, engem nem érdekel. Legkésőbb kedd éjfélre az e-mail fiókomban akarom látni a kész interjút, kiegészítve a képeiddel!
Villámokat szóró tekintettel csaptam rá az ajtót, és cseppet sem tetszett az ötlet, miszerint készítsek vele és a másik négy sráccal interjút. Nem lehetett volna, hogy esetleg egy Little Mix-es interjút akar? Perrie szó nélkül beleegyezett volna, ha tudja, hogy ezzel segít nekem. De egyszerűen nincs pofám megkérni Louis-t. Biztosan egyből azt feltételezné, hogy csak ki akarom használni, és csak azért voltam vele normális tegnap este. Egyszerűen csak nem akarom már most elszúrni azt, ami még el sem kezdődött közöttünk. Legyen az barátság, vagy akármi más. Ráadásul mégis, hogyan kell megcsinálni egy interjút?
- Tudok valamiben segíteni? - Sally, az egyik cikkírással foglalkozó lány kérdése nem lepett meg.
Nagyjából két éves ismeretségünk alatt közeli kapcsolatba kerültem a bohókás lánnyal, aki mindenkinek ott segít, ahol tud. Első találkozásunkkor haja még platinaszőkében pompázott, és imádott mindenféle színes cuccokban járkálni, valamint odavolt minden helyes, híres énekesért, színészért, bandatagért, és hadd ne kelljen tovább sorolnom. Azóta kinézete 180 fokos fordulatot vett. Tavaly levedlette az utolsó rózsaszín ruháját is, azóta egyetlen világos színt se láttam rajta, főleg nem rózsaszínt. Annál inkább előnybe helyezi a feketét, illetve minden lehetséges sötét színt, így nem is csodálkoztam, amikor néhány héttel ezelőtt besétált koromfekete hajjal. Ezzel persze nem kis meglepődést keltve. Mentségére legyen mondva barátságunk kezdetén volt 18 éves, akkor kezdett a cégnél. Most, 20 éves fejjel, pedig csak keresgéli a stílusát.
- Clara rákapott a legújabb pletykákra, és mindenáron hasznot akar húzni belőlem. Fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek.
- Mindig is mondtam neked, hogy jobb helyed lenne neked a kamera túloldalán. Minden adottságod meg van hozzá, és akkor még Clara-t se kéne elviselned, aki mindenkit úgy kezel, mint egy kutyát.
- Sally, kérlek, ezt a témát már vagy ötezerszer megvitattuk. Nem leszek egy üresfejű modell. Vita lezárva. Inkább segíts, hogy tarthatnám meg a munkámat, úgy, hogy ne tűnjek közben egy haszonleső ribancnak - nagyot sóhajtottam, mire Sally kinevetett, majd kifaggatott, hogy pontosan mi is lenne a dolgom.
Végül sikerült annyit elérnem, hogy Sally megcsinálná az interjút, így nekem már csak annyi lenne a dolgom, hogy megkérem Louis-t, hadd csinálhassak velük egy pár kérdéses, fotós cikket. Talán kevésbé tűnnék számítónak, ha elmondanám, hogy a főnököm kötelezett rá, és az állásom függ ettől. Viszont nem szeretném, ha sajnálatól egyezne bele. Sehogy sem jó. Talán igaza van Clara-nak, és nem fogom semmire vinni az életemben, ha néha nem vagyok önző, és nem taposok át néhány emberen. Azonban ez egyáltalán nem az én műfajom. Nem tudok csak magamra gondolni, nem tudok elfeledkezni arról, hogy mit gondolhatnak rólam az emberek, legfőképp nem lennék képes eltaposni az embereket, ezért inkább csak hagyom, hogy ők tegyék ugyanezt velem.
Később, miután hazaértem, Perrie-vel beszéltem pár szót, aki végül kiszedte belőlem szótlanságom okát. Aminek először nem örültem, de most már örülök, hogy megtette. Hiszen, hála neki, nem kellett senkinek könyörögnöm, és nem tűntem haszonlesőnek sem. Perrie megemlítette Zayn-nek, aki egyből felajánlotta, hogy beszél a többi sráccal, de felőle mehet az interjú. Majd pár perccel később, miután Perrie letette, hívásom volt egy általam ismeretlen számról, amit szokásomhoz híven elsőre nem vettem fel. Ezután SMS-em jött a számról, és azt elolvasva, még levegőt is elfelejtettem venni. Zayn írt, hogy az ő száma, és legyek szíves felvenni, mert meg kéne beszélni az interjú pontos idejét, és helyét, ráadásul egyeztetnem kéne a menedzserrel is, akitől végül is, a munkám függ. Hiszen, ha ő nem egyezik bele, akkor teljesen mindegy, hogy az öt srác, hogyan döntött. Szóval volt egy hosszú, és kellemetlen beszélgetésem a menedzserükkel, aki perceken keresztül arról faggatott, hogy milyen újság ez, és egyáltalán minek az interjú, majd felsorolta a feltételeit, de belement az egészbe. Hatalmas vigyor keletkezett az arcomon, amikor leraktam a telefont, és végigdőltem az ágyamon.
- Az interjú megbeszélve, holnap szabadok, azért az interjút holnap tartjuk, délután, a szerkesztőség stúdiójában, ahol a fotózás lesz - informáltam, még mindig levakarhatatlan vigyorral Sally-t, aki velem együtt örült, és biztosított arról, hogy ott lesz.
Le sem tudtam volna tagadni, hogy mennyire boldog vagyok, azért, mert sikerült. Előbb, mint gondoltam, és könnyebben, mint gondoltam. És még a munkámat is megtarthatom. Sally pedig biztosan tökéletes cikket ír, míg én elkészítem róluk a tökéletes képeket. Jó páros vagyunk, ezt bebizonyítottuk már a sok közös munkánk alkalmával.
Mielőtt lefeküdtem volna aludni, kikészítettem a holnapra szükséges dolgaimat, fejben összegeztem, hogy milyen beállásokban akarom a képeket csinálni, és előkészítettem a viselendő ruhámat. Mindezek, és egy hosszas forró fürdő után boldogon aludtam el, izgulva a másnap miatt. 
Akkor még nem is sejtettem, hogy mennyire felkavaró lesz...