Tekintettel arra, hogy már
javában tombol a nyár, reggel egy deréksortot és egy nem sokat
takaró ujjatlant választottam. Nem különösebben foglalkoztatott,
hogy nézek ki, semmiben sem éreztem jól magam, ha emberek közé
kellett mennem, így nem szándékoztam órákat töltetni a
szekrényem előtt, miközben idegbajt kapok, hogy mit vegyek fel.
Emiatt csupán a sortba betűrt fekete, lenge pólóban, és egy
lestrapált, de imádott tornacipőben jelentem meg a stúdió előtt,
ahonnét már hangos zaj hallattszódott ki. Amikor benyitottam, a
hangokhoz kép is társult, nem is akármilyen... Niall – este
utánuk néztem kicsit alaposabba, hogy ne legyen besülés a mai
nap, így sikerült megjegyeznem a nevüket is -, szóval ő Louis-t
kergette, aki egy telefont tartott a kezében, és menekült a szőke
srác elől. A többiek pedig röhögve figyelték őket, és egymás
között arra fogadtak, hogy mikor kapja el Niall Louis-t, vagy az
utóbbi mikor fárad bele a futkosásba. Megrökönyödve, pislogás
nélkül meredtem az öt srácra, akik elméletben már felnőtt
emberek.
Az őrült kergetőzésnek akkor
szakadt vége, amikor Lou elfutott előttem, aminek következtében
majdnem fellökött, de észrevett, így megállt mellettem, és
hatalmas vigyorral köszöntött. Hála megjelenésemnek, Niall
utolérte őt, és ki is vette a kezéből a telefont, majd azonnal
nyomkodni kezdte, rám se hederítve. Nem baj, megszoktam. Az emberek
általában vagy észrevesznek és elkezdenek pusmogni, vagy fel sem
tűnök nekik. Az utóbbi helyzetet jobban tudom kezelni, mint az
előbbit. Louis bemutatta a többieket is, Zayn kivételével. Nem
tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy a három srác elég érdekesen
méregetett. Na, ez az, amit nem tudok lereagálni, rendszerint csak
elpirulok, és elfordítom a fejem, ahogy most is tettem.
Szerencsémre megérkezett Sally, így rá irányult a figyelem, amit
ő még élvezett is. Nos, nem vagyunk egyformák.
- Kezdhetjük? - tapsolt kettőt
Sally, miután bemutatkozott.
Az öt srác hevesen bólogatott,
így bele is vágtak az interjúba, míg én próbáltam minden
szögből fényképet készíteni róluk. Persze eléggé
megnehezítette a dolgom, hogy, amikor Lou észrevette a fényképezőt,
egyből elkezdett grimaszolni, és hasonló normálatlan fejeket
vágni. Ajkamba harapva próbáltam visszatartani a feltörni
kívánkozó nevetésemet, de miután Niall rájött, hogy bandatársa
mit csinál, ő is egyből beszállt, így már ketten akadályozták
a fényképezésemet, és dupla annyira nőtt az inger a nevetésre,
amit egészen addig tudtam visszafojtani, amíg Louis oda nem fordult
a szöszke sráchoz csücsörítve, erősen azzal a szándékkal,
hogy megpuszilja. Ez volt az a pillanat, amikor már nem tudtam
tovább visszatartani, és hangosan felkuncogtam, amivel persze
magamra vonzottam a figyelmet. Természetesen a két jómadár úgy
tett mintha ők semmiről nem tudnának és teljesen normális fejjel
néztek az őket interjúvoló lányra. Szememet forgattam, aztán
elnézést kértem, szóval folytatódhatott is az interjú.
- Zayn, mesélj, milyen a
kapcsolatotok Perrie-vel? - ennél a kérdésnél, már nem
fényképeztem, csak figyeltem az interjút.
- Minden tökéletes, jól
megvagyunk - mosolyra húzta a szája szélét, ám, aki jobban
megfigyelte ajka szélének remegését, az tudhatta, hogy ez a
mosoly csak mű volt. Sally is észrevette, ezért tovább faggatta.
- Mikorra tervezitek, és
milyen esküvőt képzeltetek el?
- Az igazság az, hogy ezeket
az ügyeket Perrie intézi. Szeretném, ha tökéletes lenne számára
ez a nap, így rábízom az előkészületeket.
Kínosan elmosolyodtam, és hálát
adtam azért, hogy ezt senki nem látta. Perrie nem intéz semmit,
mert nem akarja elsietni, ráadásul azt mondta, hogy szeretné a
vőlegényével együtt megszervezni az egészet, ha egyszer
odajutnak. Szóval két kérdésből két hazugság. Igazán kíváncsi
lennék, hogy mi is áll a háttérben.
- Louis, igazak a hírek, mi
szerint Eleanorral szakítottatok?
- Igen, igazak - hangja
megremeg, arca eltorzul, látom, hogy nem szívesen beszél erről.
Hogy is beszélni róla szívesen?
Egy szakítás amúgy se piskóta, de ha az ember három évet tölt
el valaki mellett, akkor még fájdalmasabb. Oké, talán tegnap este
kicsit jobban utána jártam egy-két dolognak. Jó tisztába lenni
mindennel, így nem érhet nagyobb meglepetés.
- Mi a helyzet azokkal a
hírekkel, melyek szerint már tovább is léptél a kapcsolaton, és
egy másik lánnyal sétálgatsz késő este? - a barna hajú fiú
arckifejezése közömbös, míg én gyilkos tekintettel méregetem
barátnőmet, még akkor is, ha tudom, hogy ez a dolga.
- Nincs köztünk semmi. Aznap
este találkoztunk először Zayn jóvoltából, beszélgettünk,
jól éreztem magamat vele, de csak barátok vagyunk.
Úgy látszik a válasz megfelelő
volt, mert Sally abbahagyta Lou vallatását, helyette Harryt vette
célpontba. Ezután az interjú hamar véget ért, alig telt el egy
óra. Nagyon sok képet készítettem szokás szerint többet is,
mint kellett volna, és megint nem tudok majd választani közöttük,
de nem gond.
Alig pár perccel az interjú után
szinte az összes fiú lelépett, csak Zayn maradt, míg én
Sally-nek köszöntem meg ezredjére is, hogy elvállalta a fiúk
kikérdezését. Nincs ebben tapasztalatom, ráadásul rám figyeltek
volna, ami miatt tuti, hogy hebegtem-habogtam volna összevissza,
amiért valószínűleg egészségesen kiröhögtek volna, szóval
hálás vagyok Sally-nek, amiért bevállalta helyettem.
- Katie, válthatnánk majd pár
szót? - Zayn kérdése félbeszakította a csevejünket.
- Ugh, persze. Egy pillanat -
zavartan válaszoltam, és éreztem, ahogy szívem hevesebben kezd
el verni.
Utálom őt, amiért ilyen
érzéseket vált ki belőlem. Utálom, hogy barátnője, sőt
menyasszonya van. Utálom, hogy a menyasszonya a legjobb barátnőm.
De legfőképpen utálom, hogy vannak érzéseim iránta, amelyek
teljesen viszonzatlanok.
- Hagylak is titeket
beszélgetni. Holnap találkozunk! - Sally megölelt, mielőtt
kisétált az ajtón, és kettesben hagyott a sötét hajú sráccal.
Kínos csend telepedett körénk,
ameddig vártam, hogy Zayn belevágjon abba, amiért marasztalt.
Fogalmam sem volt, hogy miről lehet szó, tényleg, még csak
ötletem se volt, hogy mit akarna pont tőlem. Ezért kíváncsian
vártam, hogy elkezdjen beszélni.
- Bocs, hogy feltartalak,
gondolom ezer dolgod lenne. Nem zavarnálak, ha nem lenne fontos -
bevezetése megzavart. - Biztosan tudod, hogy Perrie-nek pár napon
belül születésnapja lesz... Nem tudom, milyen ajándékot
vehetnék neki, ebben kérném a segítséged.
- Oh, hát ez igazán fogós
kérdés. Ahogy Perrie-t ismerem, simán levennéd a lábáról egy
gyönyörű ruhával, és néhány kiegészítővel.
- Úgy nézek ki, mint, aki
képes ruhát vásárolni egy lánynak? - kínosan elröhögte
magát, és tarkóját kezdte el birizgálni.
- Ha gondolod, elmehetek veled
segíteni - ajánlottam fel, bár már akkor tudtam, hogy ez hiba
volt.
- Ennek igazán örülnék.
Holnap ráérnél esetleg? Felvehetnélek munka után, vagy ahogy
neked megfelel.
Csak bólintottam, aztán
megbeszéltük, hogy holnap akkor munka után felvesz, és elmegyünk
a Harrods-ba valamit nézni Perrie-nek. Alapból be se tenném oda a
lábam, hiszen egyetlen ruha többe kerül, mint a fizetésem.
Egyszer voltam annyira elvetemült, hogy bementem, de az olcsó,
turkálós ruháimban szinte kinéztek onnét. Nem volt kellemes, így
alig öt perc után szinte kimenekültem.
Zayn felajánlotta, hogy hazavisz,
amit nem is utasítottam vissza. Mondanám, hogy azért, mert nem
volt kedvem sétálni, de inkább csak azért, hogy vele lehessek.
Néha egy szerelmes kis tinilánynak érzem magam, ami elég
szánalmas, hiszen régen kinőttem már abból a korból, hogy
elérhetetlen embereket bálványozzak, és úgy viselkedjek, mint
egy vihogó tini, de nem tehettem ellene. Már csak az is
boldogsággal töltött el, hogy mellette lehettem. Szánalmas
vagyok. A lehető legszánalmasabb.
Szándékosan a rész végére hagytam most a felesleges rizsát, hiszen most kicsit több mindent szeretnék megosztani veletek. Elsősorban köszönöm a feliratkozókat, a kommenteket, a pipákat, a díjat. Nem tudom elégszer megköszönni és elmondani, hogy mennyire hálás vagyok mindenért.
Másodrészt pedig... a blog ma ünnepli az első szülinapját. Már, ha egy blog ezt ünnepelni tudja. Nem lényeg... Leírni nem tudom, hogy mennyi érzés kavarog bennem. Hálás vagyok, hihetetlenül, tényleg nem tudom elégszer hangoztatni, úgy érzem nem elég csak egyszer megköszönnöm. Rettentően boldog vagyok, hogy egy éve belevetettem magam az írásba. Nem írok tökéletesen, ezzel tisztában vagyok, soha nem is mondtam hasonlót. De vannak, akik olvasnak, akik szeretik a történetem. Nekem ez bőven elég. Nem kell több száz feliratkozó, nem kell egy csomó megjegyzés, nem kell egy valagnyi pipa. Bőven tökéletes az, amennyit kapok. Mert ezzel is boldog vagyok.
Úgy érzem - legalábbis remélem -, hogy az első történetem óta fejlődtem. Voltak kétségeim, nem egyszer éreztem úgy, hogy nekem ez nem megy, hogy csak egy újabb béna író vagyok. Talán ez igaz is, de hála nektek, és egy embernek, aki mindig lelket önt belém, még mindig itt vagyok. És ha akarjátok, ha nem, akkor is boldogítalak titeket a történeteimmel. Muhaha (elnézést, túl sok Szent Johanna Gimit olvastam a napokban).
Szóval még egyszer köszönöm, köszönöm, és köszönöm!
Imádlak titeket! xx