10. fejezet - Minden csak annyira bonyolult, mint amennyire azzá tesszük

Hali!:)
Meghoztam a 10. részt is, és készülőben van egy újabb one shot is. 
Szomorúan veszem észre, hogy az öt feliratkozó ellenére 2-3 pipa van összesen és egy darab komment se. :/ Nem baj, én azért lelkesen folytatom az írást, de néha egy pozitív, vagy negatív kritikának igazán örülnék, hogy tudjam, mi a véleményetek és esetleg változtathassak a történeten, vagy akármin. Szóval kérlek írjátok le a véleményeteket, akár pozitív, akár negatív. 
Oh, és mielőtt az lemaradna... Nagyon nagyon boldog 20. születésnapot Liamnek! 

Na, de nem is szaporítom tovább a betűket. 

Jó olvasást, és élvezzétek ki a maradék három napot!:) xx

Még mindig dühösen meredtem a mellettem ülő fiúra, és nem értettem, hogy mi a fenét keres itthon, amikor a többiek nincsenek itt.

- Miért nem a többiekkel vagy? - kérdeztem miután szívverésem visszatért a normális tempójába.
- Mert nem volt kedvem elmenni - rántotta meg a vállát.

Még megmaradt csokimat majszoltam, amikor Zayn kikapta a kezemből az utolsó kockát.

- Add már vissza! - bokszoltam bele vállába, mire a csokit a szájához emelte.

Gyorsan utána kaptam, de ezzel csak annyit értem el, hogy beleestem az ölébe, ő pedig vigyorogva bekapta a maradék csokimat.

- Igazán nehezedre esett volna felállni és kimenni egy másik csokiért - morogtam, inkább csak magamnak.

Mivel annyira elvoltam foglalva a csokival, eszembe se jutott Zayn megjelenését tanulmányozni. Egy egyszerű rövidnadrágot viselt, fekete, mintás felsővel. Arca borostás volt, barna szemeiben pedig ott volt a megszokott csillogás, amelyet annyira imádtam. Ajkai kisebb mosolyra húzódtak, amikor felfedezte, hogy őt bámulom, én pedig zavartan fordítottam a fejem a tévé képernyőjére, ahol éppen az egyik számukat játszották. Hitetlenkedve felsóhajtottam, míg az ő mosolya még szélesebb lett.

- Hallottam a dalodat - váltott át hirtelen komolyra. - Tetszik - mosolyodott el hirtelen, ami az én arcomra is egy halvány mosolyt csalt. - Még mindig nem tudom elhinni, hogy ezt te írtad.
- Pedig teljesen egyedül írtam - vontam meg vállam hanyagul.
- Harryről szól? - tette fel a kérdést, ami igazán váratlanul ért.

Nem értettem, hogy miért kérdezi, hiszen miért is szólna Harryről? Rendben, ő csak annyit lát, hogy jól elvagyunk együtt és semmit nem tud az érzéseimről, se az iránta érzettekről, se a Harry iránt érzettekről.

- Nem, nem róla szól - ráztam meg végül nemlegesen a fejem
- Akkor?
- Miért érdekel ennyire? - húztam fel a szemöldököm.

Csendben megrázta a fejét miszerint ejtsük inkább a témát. Értetlenül néztem a mellettem ücsörgő fiúra, és próbáltam bármi félve érzelmet is leolvasni az arcáról de nem igazán sikerült. Miért van az, hogy az egyik pillanatban még bunkó, aztán megcsókol, aztán megint bunkó, és utána meg kedves? Miért nem tudok rajta kiigazodni? Miért szeretem még mindig? Hirtelen ötlettől vezérelve öleltem át, amin meglepődött, de nem sokkal később ő is karjai közé zárt. Biztonságban éreztem magam, miközben szívem majdnem kidobogott a helyéről, és a hasamban repkedő pillangók fele biztosan öngyilkos lett a hirtelen jött nyomástól.

- Hiányoztál - suttogta fülembe, amitől kirázott a hideg.

Nem szóltam semmit, csak szorosabban öleltem át. Édes istenem, mennyire hiányzott az ölelése, mennyire hiányzott, hogy a közelébe lehessek és hallhassam a hangját, még annak ellenére is, ha pontosan tudom, hogy barátnője van. Hátamat kezdte el simogatni, miközben már jól ismert, és imádott illatától elnyomott az álom. Arra ébredtem fel, hogy valaki lerakott egy ágyra. Résnyire nyitott szemmel néztem, hogy hol vagyok és ki hozott fel.

- Maradj velem. Kérlek - kaptam Zayn csuklója után, miután rájöttem, hogy a szobámban vagyok.

A fiú mosolyogva ült le az ágyam szélére, miközben végig simított az arcomon. Érintésétől a megszokott, és jól eső bizsergés futott át a testemen. Halkan dúdolt valamit, amíg újra át nem léptem az álmok határát.

Reggel korán ébredtem, arra, hogy valaki óvatosan rázza a vállam, miközben a nevemet hajtogatja. Fáradtan nyitottam ki a szememet és kérdőn néztem Hannára, aki röviden elmagyarázta, hogy mindjárt indulniuk kell a fiúknak. Még mindig a tegnapi ruhámban voltam, aztán vissza emlékeztem a tegnap estére és egy mosoly futott át az arcomon. Mivel még csak hat óra volt, ezért a pizsamámat magamra kapva siettem le. Lent nem találtam őket, ezért gondoltam, még készülődnek, így Harry szobája felé vettem az irányt. Egy halk kopogás után beinvitált.

- Sajnálom, hogy tegnap este már nem találkoztunk - öleltem át kissé szomorúan.

- Egy hét múlva jövünk, utána még annyit találkozunk, amennyit, csak akarunk. Ez most így alakult - mosolyodott el, miközben végig simított arcomon.

Megbeszéltük, hogy amint visszajöttek beülünk valahová egy kávéra, vagy megnézünk egy filmet, vagy akármit, csak kettesben leszünk. Mosolyogva bólogattam, majd jelezte, hogy itt az ideje lassan készülődnie, mert el fog késni. Újra átöleltem, majd, mikor már kifelé tartottam a csuklómnál fogva visszahúzott és megcsókolt. Ez a csók más volt, mint a többi, amit eddig Harrytől kaptam. Valami különös érzés fogott el miközben ajkai lágyan kényeztették az enyémeket. Összezavarodottan léptem ki a szobából, majd sorra mindenkihez benéztem pár mondat és búcsú erejéig. Zaynt direkt a végére hagytam. Hogy miért? Fogalmam sincs, hogy ma éppen melyik oldalát mutatja nekem. Miután beléptem a szobába csak az ágyon fekvő Zaynnel találtam szembe magam.

- Hát te? Nem készülődsz? - néztem rá értetlenül.
- Bőröndjeim becsomagolva, ruha rajtam, hajam tökéletesen beállítva. Én kész vagyok - mosolyodott el féloldalasan. Ez jó jel, ezek szerint most nem fog bunkózni. - Na, és mi járatban?
- Csak jöttem elköszönni - vontam vállat mosolyogva.
- Minek? Nem évekre, vagy hónapokra megyünk, csak egy rövidke kis hét lesz. Utána sietek haza bosszantani téged - nyújtotta rám nyelvét, mire nevetve vállába ütöttem.

Elvigyorodott majd erős karjai közé zárt, miközben kezeimet nyaka köré fontam. Államnál fogva felemelte a fejemet és lágy csókot nyomott ajkaimra, majd még egyet és még egyet. Ezt megunva mélyítettem el a csókot, miközben még szorosabban magamhoz húztam. Mosolyogva váltam el tőle, miközben belül mardosott a bűntudat. Hihetetlen nagy ribancnak éreztem magam abban a pillanatban. Nincs 10 perce, hogy Harryvel csókolóztam, most meg Zaynnel, akinek ráadásul barátnője van. Igazából nem értettem, hogy miért akadok most ki ezen, amikor otthon ez egy teljesen megszokott szombat estébe simán belefért volna, de most nem volt szombat este és nem is volt megszokott, ráadásul ez London. Az a város, amely már annyiszor megváltoztatta az életemet. Apuék egy óra múlva le is léptek, én pedig visszafeküdtem aludni.

*

Nincs fél napja, hogy a fiúk elmentek, de már most hiányoznak. Tényleg, mindenki, még akkor is, ha nem sokszor beszélek a többiekkel. Éppen Hannának ecseteltem a tegnap estét, aztán a ma reggeli búcsúzkodást. Minden egyes mondatomnál láttam rajta, hogy ha tehetné félbe szakítana, de nem tette. Türelmesen, vegyes érzelmekkel az arcán hallgatta végig a mondandómat.

- Rony, ez most abba kell hagynod. Vagy Harryvel, vagy Zaynnel, de egyszerre két fiút nem hülyíthetsz - szögezte le barátnőm.
- Miért nem? - vigyorodtam el, amiből egyből rájöhetett, hogy nem komoly a kérdésem. - De mégis mit csináljak? Zayn az, aki a bizonytalan pont, és mégis őt szeretem, de mellette ott van Harry is, aki a biztos pontot jelenthetné akár az életemben és érzek is iránta valamit - magyaráztam elkeseredetten, szinte már a hajamat tépve.

Hanna szüntelenül Harry mellett érvelt, miközben a szívem Zayn mellett, ezért inkább ejtettem a témát és felvetettem, hogy Abigail és Carol itt alhatnának, ha már úgyis miénk az egész lakás. Hanna egyből beleegyezett, így most már csak azon volt a sor, hogy felhívjam őket. Nem kellett őket sokat kérlelni, hiszen a csajos este hallatán egyből belelkesedtek és közölték, hogy fél óra múlva érkeznek. Hannával addig előkészítettük a terepet. Szereztünk négy, a pincében porosodó hálózsákot és leterítettük a nappaliba. Előkerültek a közkedvelt horror és romantikus filmek és levezetésnek pár vígjáték, majd cipőimet magamra kapva rohantam át a boltba és egy tonnányi popcornnal és mindenféle más nassolni valóval tértem haza. Kitöltöttük az összes nasit tálakba, majd négy műanyag poharat megragadva az üdítőkkel a kezemben sétáltam be a nappaliba, majd leraktam a kanapé előtt lévő dohányzó asztalra. Sokáig szemeztem az asztallal, majd úgy döntöttem, hogy jobb helyen lenne inkább a fal mellett, így áttoltam. Egy csajos ottalvós bulihoz elengedhetetlen kellékek a béna copfok és a ciki pizsamák, na meg legalább három csomag százas zsebkendő.

*

- Ez annyira nem ér, hogy neked még a pizsamád is dögös - fortyogott Abigail a pink Hello Kittys pizsamájában, mire másik két barátnőm hevesen bólogatott. - Szerintem ti se szóljatok semmit, mert a tiétek meg cuki, de ez? - nézett magára a pizsamáját húzogatva.

Csak nevetve hallgattam a morgását, és felajánlottam neki, hogy ha abbahagyja, akkor holnap elmegyek és veszek magamnak valami vér ciki pizsamát. Egy tipikus 'győztem' vigyorral az arcán közölte, hogy velem tart. Elhamarkodott döntés volt, de legalább megbékélt. A popcornt ettük, miközben zsebkendővel a kezünkben törölgettük könnyeinket a Felhők felett három méterrel első részén. Lehet, hogy nem a legújabb film, sőt az is előfordulhat, hogy már századjára nézzük végig mindannyian, de még így is minden egyes alkalommal bőgünk a végén. Mi lányok már csak ilyenek vagyunk. Ha a fiúk ezt látnák... ők soha nem értenék meg, hogy mi a jó abba, hogy rendezünk egy estét, amin direkt olyan filmet nézünk, amin tudjuk, hogy bőgni fogunk. De, hogy őszinte legyek még én sem értem. Ez csak olyan lányos dolog. Gondolatmenetem megmosolyogtatott, de fejemet megrázva visszazökkentem a filmbe.

- Szóval most akkor mi van Zaynnel? És Harryvel? - kérdezősködött Abigail.
- Már háromszor elmeséltem, hogy mi történt búcsúzáskor. Aztán még háromszor elmondtam, hogy fogalmam sincs, és ezt csupa nagybetűvel értsd, hiszen jelenleg pont annyira kilátástalannak érzem az egész helyzetet - csaptam dühösen a combomra, egy nagy sóhaj közepette.
- És azt is hallottuk már, hogy Zaynt szereted. Akkor hol itt a probléma? - értetlenkedett Carol.
- Ez bonyolult - ráztam a fejem lemondóan.
- Minden pont annyira bonyolult, mint amennyire azzá tesszük - oktatott ki Hanna is.
- Milyen nap is van? Mert azt hiszem elfelejtettem, hogy ma csoportos zavarjuk össze Veronicát nap van – morogtam és elcsoszogtam a hátsó kertig, majd rágyújtottam.

Fájt bevallanom, de Hannának igaza volt. Részben. Hiszen, ha csak Zaynt szeretném, és nem lenne barátnője, akkor ez tényleg ennyire egyszerű lenne. De Zaynnek barátnője van, és, hogy ezt tetőzzem még Harry iránt is érzek valamit. Valami megmagyarázhatatlant.

*

A csajokkal töltött este nagyon hamar elrepült, még úgy is, hogy egész este virrasztottunk. Témáról témára ugráltunk, de volt, hogy csak a semmin veszekedtünk, vagy éppen párnával püföltük egymást. Aztán jöhettek a horror filmek, amik után sikeresen berezeltünk, így nem aludtunk.

A napok felvettek egyfajta monoton ritmust, és az egész hét így telt el. Késő estig beszélgettünk, vagy elmentünk bulizni, aztán valamikor délután felkeltünk. Ha jó idő volt, akkor a medence mellett loptuk az időt, miközben a fiúk hívását vártuk, akik minden egyes nap izgatottan mesélték, hogy aznap mi történt velük, vagy milyen volt a koncertjük. Hannával már tűkön ülve vártuk, hogy a fiúk gépe végre leszálljon, de addig még volt legalább két óránk. Ez alatt az egy hét alatt a ruhatáramat teljesen kicseréltük, és voltam egy fotózáson. Persze, nem kezdek modell karrierbe, bármekkora álmom is volt, szimplán csak a készülendő albumhoz készítettünk „pár” fényképet, és elkezdtük a munkálatokat. Hanna éppen anyukájával csevegett mosolyogva, én pedig kicsit irigykedve néztem rá. Ha akkor, 16 évesen, nem zárok ki mindent és mindenkit az életemből, akkor most én is vidáman beszélhetnék anyuval telefonon, sőt talán most is éppen otthon ülnék, arra várva, hogy végre hazaérjen és elmesélhessem neki, hogy mi történt aznap. Hiszen egészen két évvel ezelőttig ez így volt. Szerettem őt, pontosabban most is szeretem, de már nem olyan a kapcsolatunk. Soha nem beszélünk egymással, ha mégis, akkor általában veszekszünk, és ez mind miattam van. Én csesztem el. A nagyiékat se láttam már isten se tudja, mióta. Szörnyen hiányoznak, főleg a papa.

- Hanna, nagy gond lenne, ha én most elmennék itthonról? Meg szeretném látogatni a nagyiékat.
- Menj csak - mosolygott, majd folytatta a beszélgetést.

Felkaptam egy egyszerű szoknyát és egy magassarkút, aztán indultam is. Az utat gyalog tettem meg, hiszen 20 percnyire laknak innét. Egy apró mosollyal csengettem be a házba, majd vártam, hogy valaki kinyissa belülről, hiszen kívülről csak kulccsal lehet, amivel én nem rendelkezek. Halk csoszogást hallottam, majd az ajtó kitárult és a megdöbbent papámmal találtam szembe magam.

- Rony, kicsim, annyira hiányoztál - vont szorosan karjai közé.

Sietősen viszonoztam ölelését, és igyekeztem nem szabadjára engedni a kitörni készülő könnyeimet. Szörnyen érzem magam, amiért egy hívásra sem méltattam őket. Elhúzódva a mackó termetű férfitől láttam, hogy neki is könnyes a szeme. Eddig bírtam. Halkan sírdogálni kezdtem és újra megöleltem.

- Rob, ki jött? - csoszogott ki mami is az előszobába, majd amikor meglátott az ő tekintete is könnyesedni kezdett és sietősen körülölelt karjaival. - Kincsem, el sem hiszed, hogy mennyire hiányoztál nekünk - törölte meg könnyes szemét és én is így tettem, majd sajnálkozó arccal néztem rájuk. - De most itt vagy, és ez a lényeg. Gyere, éppen sütit sütöttem és a tea is most lett kész. Vagy kávét kérsz? - mosolygott miközben letelepedtünk a konyhaasztal köré.
- Inkább kávét kérek, köszönöm.
- Kevés tej, két cukor - kacsintott vigyorogva és én sem bírtam megállni, hogy ne terüljön szét az arcomon egy hatalmas mosoly.

Papáék kifaggattak mindenről. De szó szerint. Elmeséltem, hogy mi volt az „eltűnésem” oka, hogy mi járatban vagyok erre, szóval tényleg mindent, amit csak tudni lehetett. Annyira nyugodt volt minden. Mindig is imádtam itt lenni. Míg a többi ember azt gondolná, hogy egy egész nyár a nagyszülőkkel borzasztó én mindig is ezt vártam egész évben. Halkan majszoltuk a sütinket, ki kávéval, ki teával, amikor a papa kezéből kiesett a bögre és elájult. Sokkolva néztem a földön fekvő, imádott papámat és hirtelen nem is tudtam, hogy mit csinálhatnék. Mama kétségbeesetten tárcsázta a mentők számát. Papa mellett guggolva rázogattam, miközben könnyeim patakokban folytak.

- Papa, kérlek, hallod! Kelj fel, kérlek! - szinte már üvöltöttem vele.

Mama derekamnál fogva felrángatott a földről és közben megérkeztek a mentősök is, akik azonnal elszállították. Csak egy ember mehetett velük, így nekem taxiznom kellett. Nem érdekelt, hogy jutok el a kórházig, ha futva, az is mindegy, de ott kellett lennem. Remegve írtam egy sms-t Hannának, hogy ne várjanak haza, és hívásaival mit sem törődve pattantam ki a taxiból, miután kifizettem a fuvart. Óráknak tűnő percekig tartott, mire megtaláltam a váróban zokogó nagymamámat. Nem tudom meddig várhattunk, talán órák is eltelhettek, az idő érzékemet teljesen elvesztettem, aztán végre megjelent a főorvos.

- Mondja, ugye meggyógyul!? - néztem rá könyörgően.
- Ön Mr. Weaver hozzátartozója?
- Az unokája vagyok. Mondjon már valamit az istenért is! - emeltem meg a hangom miközben a könnyeimmel küszködtem.
- A nagyapja súlyos agyvérzést kapott, és ezáltal agylágyulást, ami annyit jelent, hogy nagy esély van esetleges bénulásra, beszéd vagy látászavarra. Ezek a főbb tünetei. Bénulás esetén gyógytornász kötelezően ajánlott, valamint infúzióra van kötve. A betegség leggyakoribb kiváltó okai a dohányzás és a magas mértékű alkoholizálás, magas vérnyomás, cukor, illetve szív betegség. A betegség maga nem gyógyítható, csak a beteg állapota.

Egy idő után már csak az orvos mozgó száját láttam, de nem értettem, hogy mit beszél.

- Bemehetek hozzá? - kérdeztem, ezzel félbeszakítva, mire csak bólintott és útba igazított.

Amikor beléptem a kórterembe ott feküdt az ágyon, legyengülve és nehézkesen pislogva.

- Ígérd meg nekem, hogy rendbe jössz - szorítottam meg a kezét könnyes szemekkel.
- Rony, ilyet nem ígérhetek - válaszolt nehézkesen.
- Csak ígérd meg - estem kétségbe.
- Ígérem - simított végig a hajamon, majd a keze erőtlenül esett le maga mellé, és a mellettem lévő gép hangosan sípolni kezdett.

Nem értettem mi van, nem fogtam fel semmit. Egyik pillanatban még bent ültem mellette, utána pedig a kórtermen kívül. Hangosan zokogva emeltem fel a tekintetem az ajtóra, amin az orvos kilépett, érzelemmentes arccal.

Tizenegyedik rész: 2013. 09. 03.

9. fejezet - Neked igazán bejött az élet

Hali!:)
Meg is hoztam a kilencedik részt. A napokban eléggé letört voltam, már az is felmerült bennem, hogy nem írom tovább, vagy szünetet tartok, mert teljesen a padlón voltam. Aztán kilábaltam ebből a problémából is, így újult erővel gyártom a fejezeteket. A 16. részig előre meg van írva, így legalább szeptember végéig biztos, hogy tudom folyamatosan hozni a friss fejezeteket, de utána nem tudom, milyen rendszerességgel lesz új. Na, nem feltétlenül a tanulás miatt, hiszen minden fogadalmam ellenére soha nem tanulok, vagy nem eleget, inkább csak anyutól fog függeni a dolog, hogy mennyi korlátozást kapok az esetleges rossz jegyeim miatt. De mindegy is. Ez még arrébb van. Nem is húzom tovább. Pipálni és kommentelni ér. 
Ui.: Köszönöm szépen az ÖT feliratkozót!:)
Jó olvasást! xx

Shut up and kiss me

Volt egy gyenge sejtésem, hogy miért jött Niall, és ez pár pillanattal később be is igazolódott.

- Oh, bocs, nem akartam, csak így rád törni, csak a segítségedet szerettem volna kérni -  fordította el a fejét szégyenlősen, mire felnevettem.
- Egy pillanat és visszajövök - mondtam, aztán el is tűnten, majd később az alvópólómban léptem ki a fürdő ajtón és ültem le a sráccal szemben. - Szóval, miben lehetek segítségedre?
- Elszeretném hívni Hannát randizni, de nem merem. Ő annyira más. Nagyszájú, szókimondó, egyáltalán nem szégyenlős vagy visszahúzódó, teljes ellentéte azoknak a lányoknak, akik eddig egy kicsit is tetszettek - édes vallomására felnevettem. Ő teljesen az a fiú, aki Hanna mellé kell.
- Niall, ne legyél nyuszi. Nyomás, és hívd el randizni. Nincs veszteni valód - tessékeltem ki a szobából mosolyogva.

Niall egy utolsó ijedt pillantás kíséretében végül távozott, így magamra maradtam. Laptopomat előhalászva nyitottam meg a különféle közösségiket. A sok „rajongó” üzenetén már kínomban csak röhögni tudtam. Nem értettem, hogy miért jó az nekik ha utálkoznak. De ha ettől jobban alszanak, akkor egészségükre. Én csak nevetni tudok rajtuk. Miközben ezen törtem az agyam felugrott fb-n egy kis chat ablak. Mosolyogva válaszoltam otthoni barátunk kérdésére a hollétünk felől. Nem sokáig beszélhettünk, ugyanis éppen bandázni indultak, de nagyjából felvázolta az elmúlt napok történéseit, aztán le is lépett.

- Tőled zeng ez az egész rohadt ház - rontott be idegesen Zayn, mire abbahagytam az éneklést, de a zene még mindig üvöltött. - Megtennéd, hogy kikapcsolod? - kérdezte már valamivel kedvesebben, de én csak vigyorogva, nemlegesen megráztam a fejem és folytattam az éppen aktuális szám éneklését.

Hatalmas vigyorral az arcomon énekeltem végig a refrént, ám akkor olyan dolog történt, amire nem számítottam. Épphogy abbahagytam az éneklést Zayn ajkait az enyémekre nyomta. Először csak lefagyva és értetlenül meredtem magam elé, aztán szemeimet lecsukva csókoltam vissza, majd engedtem utat nyelvének. Tisztában voltam vele, hogy ez egy cseppet sem helyes, de abban a pillanatban nem érdekelt, ott, akkor nem számított semmi. Túl sokáig vártam erre a csókra, ahhoz, hogy most ellenálljak, így hát hajába túrva még közelebb húztam magamhoz, már amennyire ez lehetséges volt.

- Rony... - nyitott be valaki, de látványukra lefagyott és mondandója félbe maradt.

A hangra kb fél másodperc alatt szétrebbentünk Zaynnel és az ajtóban álló valakire néztünk, aki nem más volt, mint Harry. Oh, istenem! Amikor Harry szemébe néztem és megláttam benne azt a hihetetlen mértékű csalódottságot, ami mellett megcsillant a lenézés halvány kis sugara is szégyenemben legszívesebben elsüllyedtem volna. Nem vagyok Harry barátnője, mégis úgy éreztem magam, mintha éppen megcsaltam volna, és ő erre rájött volna. Édes istenem, idejét sem tudom, hogy mikor szégyelltem magam ennyire utoljára. Csak lesajnálóan végig nézett rajtunk aztán eltűnt. Csak lefagyva álltam a szoba közepén, miközben a szemem egyre inkább csillogott a könnyektől.

- Ezt jól elcsesztük - szólaltam meg egy kis idő múlva, Zayn pedig csak bólintott. - De amúgy is... ez mire volt jó? Minek csókoltál meg?
- Nem nagyon ellenkeztél.
- Itt most nem is arról van szó, hogy ellenkeztem-e, hanem arról, hogy miért csókoltál meg? - kérdeztem, most már hangosabban.
- Nem tudom, oké? Nem tudom! - akadt ki Zayn, majd ő is ott hagyott.
- Hát ez szuper! - motyogtam már csak magam dühösen.

Szemeimet égették a könnyek és a pár perccel ezelőtti jókedvem eltűnt. Beszélni akartam Harryvel. Félelmeimet legyőzve kopogtattam be az ajtaján. Nem válaszolt, nem nyitott ajtót, úgyhogy még egyszer kopogtam. Semmi reakció. A kilincset lenyomva léptem be a szobába, ahol az ágyon Harry ült, térdére könyökölve, miközben fejét a tenyerébe hajtotta. Óvatosan elé lépkedtem és kezeit elvettem arca elől. Szemeiben könnyeket véltem felfedezni, amitől egy pillanatra megrettentem. Ez miattam lenne?

*Harry szemszöge*

- Sajnálom Harry - motyogta lesütött szemekkel.

Nem volt jogom haragudni rá, hiszen nem a barátnőm. Oh, pedig semmi másra nem vágyom jobban, mint arra, hogy Ronyt a barátnőmnek hívhassam. Rony halkan szipogott előttem, a tekintetemet kutatva, valamiféle válaszra várva. Ahogy előttem állt, olyan törékeny, és kiszolgáltatott látványt nyújtott, hogy nem voltam képes haragudni rá. Bármennyire is próbáltam, nem ment. Szorosan magamhoz öleltem, és ölelésemet azonnal viszonozta. Kezeit a nyakam köré fonta és fejét a nyakamba fúrta. Lélegzetvételeit éreztem nyakamon, amitől jóleső bizsergés járta át az egész testem és kirázott a hideg. Reakciómat észrevéve halkan felkuncogott, mire helyzetünkön fordítva az ágyra löktem és két kezemmel támaszkodtam fölötte, majd csikizni kezdtem.

- Ne... Harry, kérlek... hagyd abba! - könyörgött akadozva a nevetéstől.

Szemeibe a csillogás visszatér, ahogy a mosoly is az arcára. Gyönyörű látványt nyújtott, ahogy édesen nevetett alattam, miközben könyörgött, hogy hagyjam abba a csikizést. Kérésének eleget téve abbahagytam, ám kezeimet feje fölött támasztottam és egy apró puszit nyomtam a nyakára, amitől megint csak felkuncogott. Egy gyors csókot nyomtam a szájára és már le is szálltam róla.

- Holnap után elutazunk - avattam be, bár lehet, hogy ő már tudott róla, pontosabban az arcán kiülő zavar nem ezt mutatta. - Lesz egy kisebb turnénk néhány amerikai városban, de csak egy hét lesz az egész.

Nem szólalt meg, egy árva szó se hagyta el a száját, csupán az arcára kiülő érzelmekből tudtam, hogy szomorú amiatt, hogy egy időre egyedül hagyjuk. Legszívesebben magammal vinném, és soha többet nem hagynám magára, nem engedném, hogy szomorú legyen, de nem tehetem. Egyrészt, mert erről már beszéltünk Paullal, de hajthatatlan, és állítása szerint Ronynak most a saját karrierjét kell intéznie, minden más tényező másodlagos. Másrészt viszont nem vagyok tisztába az ő érzéseivel irántam. Nem vagyok számára közömbös, ez az egy amiben teljesen biztos vagyok, arról viszont fogalmam sincs, hogy ezek az érzések mennyire komolyak, vagy éppen mennyire nem. Szeretném azt hinni, hogy teljesen viszonzottak az érzéseim, de felesleges lenne ezzel hitegetnem magam. Teljesen tisztában vagyok vele, hogy azok az érzelmek, amelyeket Zayn iránt táplál kimagasodnak azok mellett, melyeket irántam. Emiatt a gondolatmenet miatt, akaratlanul is eszembe jutott a csókjuk. Amikor megláttam őket úgy éreztem, hogy egy tőrt forgatnak a szívemben, és mindemellett hihetetlenül dühös voltam Zaynre. Azért, mert bár fogalma sincs Rony érzéseiről játszik vele.

- Harry, hahó. Itt vagy? - legyezett szemem előtt Rony, gondolom már egy jó ideje, mire ránéztem. - Na végre - fújtatott unottan. - Csak el akartam köszönni, mivel holnap korán kelek - húzta a száját.
- Tudtommal Dannel csak háromkor találkozol - néztem rá értetlenül, hiszen nem tudtam semmilyen másfajta programjáról.
- Az lehet, de nem rég hívott Caroline, hogy holnapra tegyem szabaddá magam, mert ő mindenáron elrángat engem és Hannát vásárolni. Mindezt délelőtt kell megtenni, mert délután valami szörnyen fontos programja van - forgatta a szemeit, amin felnevettem. - Szóval, megyek is. Jó éjt, Harry - nyomott puszit az arcomra és mosolyogva elhagyta a szobát.

Hosszú perceken keresztül néztem a már bezárult ajtót, amelyen át Rony elhagyta a szobát. Vajon mikor estem bele ennyire? Tagadhatatlan, hogy az első pillanatban megtetszett, hiszen kinek ne tetszene? Aztán olyan gyorsan történt minden, és itt vagyok. Fülig szerelmesen, egy olyan lányba, aki az egyik bandatársamért van oda, aki nem mellesleg az egyik legjobb barátom. Az élet nem habostorta, ez már biztos. Örültem volna, ha Rony a holnapi napját itthon tölti, velünk együtt. Ah, kinek akarok hazudni? Azt szerettem volna, ha velem lett volna egész nap, de mint mindig most is keresztül húzták a számításaimat. Délelőtt bevásárló körút, és tapasztalatból tudom, hogy a lányoknak ez általában nem két perc, bár Rony már nem egyszer bebizonyította, hogy egy kicsit sem olyan, mint a többi lány. Aztán, ha hazaér, akkor rohan is gondolom, hogy a menedzserével találkozzon, ha egyáltalán hazajön... utána pedig ötletem sincs, hogy mikor ér haza, így csak reménykedni tudok, hogy legalább egy pár órát tudok vele kettesben tölteni, mielőtt elutaznánk. Jó, nem hónapokról van szó, csupán egy hét, de akkor is. És amúgy is... nagyon idegesít Rony menedzsere. Kínosan elmosolyodtam és rájöttem, hogy nem lehetek féltékeny minden Ronyval szembe jövő srácra, már csak azért sem, mert nincs jogom féltékenynek lenni.

*Rony szemszöge*

Vegyes érzések kavarogtak bennem, ahogy az erkélyen ülve a cigimet szívtam. Fogalmam sincs, hogy Zayn miért csókolt meg, arról meg végképp nincs, hogy Harrynek mennyire lehetnek komolyan az érzései irántam, ha ennyire letört volt a csók miatt. Ami még inkább aggaszt, hogy én mit érzek? És egyáltalán ki iránt? A cigicsikket elnyomva lépkedtem a szobánk felé és azonnal ágyba is bújtam. Csak abban tudtam reménykedni, hogy a vásárlás és a Dannel való találkozás valamennyire eltereli majd a figyelmemet.

*

Fáradtan, zacskók tömegével telepedtünk le egy Starbucks eldugott kis sarkába. A plázában fellelhető összes boltot végig jártuk, és drága barátnőim szerintem a női részlegen található ruhák felét rám aggatták. Amikor viszont elnéztem a pólókhoz és a nadrágokhoz, azonnal visszaráncigáltak a szoknyás részlegre, miszerint ma csak azt vehetek. Vállat rántva rájuk hagytam, és türelmesen felpróbálgattam az összes általuk kiválasztott ruhát. Az utolsó üzletnél viszont elszakadt a cérna, és nem voltam hajlandó több ruhát megpróbálni, így a kávézás mellett döntöttünk. Ennek ellenére, viszont imádtam a délelőtt és a kora délután minden egyes percét. Abigail, Car és Hanna nagyon jól kijönnek egymással, aminek hihetetlenül örülök. Éppen a tegnapi nap történéseit ecseteltem a három lánynak, amikor a pincérnő végre kihozta a rendelést. Pincérnő, a fenéket, még nálunk is fiatalabb lehetett, gondolom nyári munka. Egy másodperc alatt felfogta, hogy ki is vagyok és azonnal kérdezgetni kezdett a srácokról aztán kért velem egy közös fényképet. Mosolyogva válaszolgattam azokra a kérdésekre, amelyek nem a fiúk magánéletével, vagy éppen az enyémmel kapcsolatosak. Furcsálltam, hogy kért tőlem képet, de gondoltam miért ne? Nem halok bele. Ezer wattos mosollyal az arcán köszönte meg, majd távozott is. Mind a három lány értetlenül figyelte a jelenetet és valamiféle magyarázatot vártak, de csak a vállamat húzogattam. Én se tudtam megmagyarázni.

- Egyszerre két fiú? Egy dögös menedzser? Veronica, neked igazán bejött az élet - veregetett hátba Abigail.

Csak a szememet forgattam kijelentésén, majd szörnyülködve láttam, hogy elfogok késni. Sietve elköszöntem barátnőimtől, majd Hannának lepasszoltam a csomagjaimat, mivel felajánlotta, hogy hazaviszi. Egy ölelés, két puszi után sietősen távoztam. London összes közlekedési eszközét használatba véve próbáltam eljutni időben a megbeszélt helyre. Eszem ágában sem volt taxizni, így maradtak a tömegközlekedési eszközök. Negyed négyre estem be a kis kávézóba, ahol tegnap voltunk és tekintetemmel Dant kerestem, akit egyből meg is találtam. Az egyik ablak melletti asztalnál ült, miközben mosolyogva intett felém.

- Bocs a késésért - huppantam le a székre levegőért kapkodva, majd kértem egy kávét. - Szóval, elhoztam az eddig megírt dalszövegeimet. Vannak régiek, de van, ami mostanában íródott - halásztam ki a táskámból a füzetet, amibe a szövegeket írom.

Kifejezéstelen arccal olvasta a dalszövegeket, én pedig kezdtem egyre jobban beparázni, hogy nem tetszik neki, aztán végre megszólalt.

- Kifejezetten tetszenek. Ahogy reméltem is, nem az összes nyálas és romantikus, hanem vannak olyanok is, amelyek egy gyorsabb ritmussal slágergyanúsnak tűnnek, viszont vannak, amik igazán érzelmesek. Tetszik, hogy nem semmit mondó a szövegük, de mégsem eret vágok, annyira depressziós. Tökéletes - bólintott mosolyogva, nekem pedig egy hatalmas kő esett le a szívemről. - Egyébként tegnap említetted, hogy saját tapasztalatok alapján írod a számokat. Így gondolom, hogy minden szám mögött áll egy személy is, nem igaz?
- A legtöbb szám mögött egy ember áll, ám vannak olyanok, amik nem igazán köthetők senkihez.
- Szabad megkérdeznem, hogy ki ez a fiú? Mert minden bizonnyal, nem írnál szerelmes dalt egy lányról - mosolyodott el.
Um... a srác, aki a dalok nagy részét ihlette már két éve nem része az életemnek. Pontosabban jelenleg újra része, csak nem azt a szerepet tölti be, amit régen - kerteltem, hiszen jelenleg még nem állt szándékomban kiteregetni a múltam Dannek.
- Értem. Harryvel mennyire komoly ez köztetek? - oké, kezdem úgy érezni magam, mintha vallatáson lennék.
- Nem tudom - nevettem fel kínosan. - Egyenlőre behatárolni se tudom, hogy mi ez közöttünk.

Ezek után a magánéletem további része is kibeszélésre került, én pedig próbáltam minél ködösebben válaszolni a fel tett kérdésekre. Hat óra felé járhatott, amikor Dan felajánlotta, hogy haza visz. Sűrű köszönetnyilvánítás után pattantam be a kocsijába. Az út hazafelé alig fél óra volt, de ez alatt megbeszéltük a fontosabb dolgokat, mint például egy fotózás, a stúdiózás és az ezekkel járó dolgok. Hirtelen soknak tűnt, és nem akartam mást, csak gondtalanul üldögélni a medence szélén és azon gondolkozni, hogy mit kezdjek magammal, hiszen ez a sok rám zúduló dolog kicsit aggasztónak tűnt, én pedig bepánikoltam. Dan vicces kedvében volt, így azzal „nyugtatott”, hogy minél híresebb leszek ez annál nehezebb lesz, de egy idő után megszokom. Hát kösz Dan, most erre volt szükségem... Nagyjából tizedszerre is megköszönve a fuvart szálltam ki a kocsiból. Fáradtan próbáltam megtalálni a megfelelő kulcsot az ajtóhoz, amit zárva találtam. A házba belépve csend fogadott. Gondolom a fiúk elmentek valamerre, Hannával együtt. Pedig mennyire szerettem volna most valakit magam mellett tudni, valakivel megbeszélni, hogy mennyire megijedtem a rám váró kötelességektől, és csak úgy mindenről. Elveszettnek és kétségbeesettnek éreztem magam, és még egyedül is voltam, ami csak tetőzte mindezt. Alapjáraton egy vidám lány vagyok, de nekem is vannak perceim, óráim, rosszabb esetben még napjaim is, amikor magamba zuhanok. Most sem szándékoztam mást tenni, csak hagytam, hogy a kétségbeesés magával ragadjon és a mélybe rántson. James Arthur Impossible számával indítottam, aztán azt követték a szomorúbbnál szomorúbb számok. Okos vagy Rony, tedd padlóra magad. Képzeletben adtam egy pacsit magamnak, aztán pedig jól nyakon vágtam magam. Fejemet megrázva hessegettem el őrült gondolataimat. Végig gondoltam, hogy van-e értelme egyáltalán ennek az egésznek, amit művelek? Nem, egyáltalán nincs. Túlreagálom, mint mindig mindent. Ha más kibírja a sztár életet, akkor nekem is menni fog, hiszen soha nem futamodok meg, ahogy most se fogok. Végig fogom csinálni, még akkor is, ha nehéz lesz, mert ez az egy dolog, amit szeretek csinálni, nem fogom ilyen könnyen feladni. Újult erővel nyomtam ki a laptopból éppen üvöltő, könnyfakasztó számot és ugrándoztam lefelé a lépcsőn, hogy valami ehetőt kutassak magamnak. Lustaságomnak hála, csak egy tábla csoki esett áldozatomul, amit a nappali kanapéján, tévé nézés közben fogyasztottam el. A kinti fülledt meleget felváltotta először egy lágy szellő, aztán egyre inkább kezdett erősödni, én pedig egyre inkább kezdtem félni. És ezen az sem segített, hogy a hátam mögötti lépcső nyikorogni kezdett, majd a léptek egyre közelebbről jöttek, míg valaki le nem huppant mellém a kanapéra.

- Te nem vagy normális! Halálra ijesztettél - szorítottam kezem szívemre, ezáltal remélve, hogy egy kicsit megnyugszok.

Tizedik fejezet: 2013. 08. 29.

One shot [Niall&Liz]

Hali!:)
Mint a címből kiderült most nem egy újabb résszel érkezem, hanem egy novella féleséggel. Ezúttal Niallel a főszerepben. Igazából ez az első ilyen történet, amit megírtam, így nem tudom mennyire lett jó, de remélem, hogy ez is elfogja nyerni a tetszéseteket. Kommentben várom a véleményeiteket, hogy esetleg ennek legyen-e folytatása, vagy másfajták legyenek-e. Akár pozitív, akár negatív a véleményed írd le, kérlek! Hiszen nem tudok tanulni, ha nem kapok néha egy kis kritikát. Legyen az negatív, vagy pozitív. :)
Jó olvasást! xx

Made in the USA

Éppen Miami egyik homokos és gyönyörű tengerpartján élveztem a nap forró sugarait a testemen, miközben egyetlen bátyám és a srácok az esti fellépésükre készülődtek. A kapcsolatunk tökéletes, bár ez a kis kiruccanásom büntetésképp szolgál. Persze azt még mindig nem értem, hogy melyik szülő küldi a gyerekét Miami városába, a világhírű bátyjához, csak azért, mert büntetésben van. Ami nem is igazán büntetés, anyu csupán azt akarta, hogy ne otthon üljek, a laptopom felett görnyedve, és történetek százait gyártva, miközben más bulizik, iszik és ki tudja mi a jó eget csinál még. Soha nem tartoztam ebbe a kategóriába, ahogy soha nem is tartoztam nagyobb baráti társaságokba sem, de nekem ez így teljesen tökéletes volt. Egész általános iskola alatt egy barátnőm volt, de sajnos a szüli válása miatt el kellett költöznie, mert az anyukája Párizsban kapott állást, így a gimnáziumot már nem kezdhettük együtt. Azóta három hosszú év eltelt, a kapcsolatunk megszakadt, és a bátyámékon kívül nem rendelkezem más barátokkal. Az iskolában állandó kiközösítettként tengetem a napjaimat, amelyek mindig ugyanúgy telnek. Felkelek, elpakolom a táskám, összekészülök, beérek a suliba, átnézem a tananyagot, szorgosan jegyzetelek órákon, hazamegyek, tanulok és egy gyors fürdés után már le is fekszem aludni. Emiatt persze rengeteg bántást kapok, az még csak rá tesz egy lapáttal, hogy a bátyám nem is akárki. Szerintük... én viszont még mindig azt a három évvel ezelőtti fiút látom benne, akinek valóra váltak az álmai.

- Lizy, hát itt vagy - szólalt meg az a hang, amelytől már három éve pillangók csapdosnak a hasamban.

A hang irányába kaptam a fejem és megláttam a mosolygós fiút. Hónalja alatt egy törölközős cipelt, amit le is terített mellém. Felsőtestét összesen egy fehér póló takarta, ám két másodperccel később már attól is megszabadult, így félmeztelenül vágta le magát a törölközőre, miközben tekintetét végig vezette rajtam.

- Mindjárt jönnek a többiek is - informált mosolyogva, amitől az én arcomon is helyet kapott egy apró mosoly.

Niall az évek alatt nagyon jó barátommá avanzsált, annak ellenére is, hogy az első pillanattól kezdve oda vagyok érte. 14 éves voltam, amikor Liam jelentkezett másodszorra az X faktorba, és az összes előadáson ott voltam. Már az első találkozásnál elbűvölt Niall. A kék szemeivel, a mosolyával, teljesen belezúgtam. Persze, amikor ezt megosztottam anyuval csak mosolyogva legyintett, nem gondolta volna, hogy több lesz egy tipikus kamasz plátói szerelemnél. Aztán összerakták Liammel, és három másik fiúval egy bandába. Utána akarva, akaratlanul is többet találkoztam vele, és egyre szorosabb kapcsolat alakult ki közöttünk. És most egy kisebb kimaradás után, de újra találkoztunk. A kapcsolatunk a régi, szerencsére, de emellett szerencsétlenségemre is. Három éve folyamatosan görcsbe rándul a gyomrom neve, hangja, vagy nevetése hallatán. Három éve titkolom előle, hiszen félek, hogy elrontanám a barátságunkat egy bugyuta szerelmi vallomással. Gondolkodtam volna én tovább is, ha hirtelen nem kezdek el lebegni. Na, nem mintha szuperhős lennék, vagy hasonló, szimplán csak megérkeztek a többiek is, és úgy gondolták, hogy mekkora poén lenne beledobni a vízbe. Niall, Liam és Harry állt kint a parton nevetve, míg Zayn és Louis pontosan előttem álltak, amikor prüszkölve, vizet köpködve jöttem fel a víz alól. Gyilkos pillantásokkal díjaztam az előbbi tekintetüket, majd a part felé indultam. A két jómadár bocsánatot kérve futottak utánam, de nem vették észre az eléjük rakott lábamat, így Zayn felborult, arccal a homokba, rá pedig Louis esett. Egy diadalittas mosollyal az arcomon fogtam kezembe a pénztárcámat és célba vettem az egyik kis tengerparti bár egyikét. Egy mojito koktéllal a kezemben tértem vissza a fiúk közé, és telepedtem le a törölközőmre.

- Elizabeth, abban alkohol is van? - szaladt össze Liam szemöldöke az ital láttán.

Széles mosollyal bólintottam, ő pedig hitetlenkedve bámult rám.

- Payne, a húgod nem csak 17 éves? - ráncolta össze Harry a szemöldökét, Liam pedig egy nagyot sóhajtva bólintott. - Hogy szerezted azt a koktélt? - fordította felém a tekintetét érdeklődve.

- Odamentem és leadtam a fiatal pultos srácnak a rendelést - vigyorogtam.

- Tehát fiatal pultos srác... hát persze.

Soha nem tartottam magam különösebben szép lánynak, de egy angyali tekintettel bármit ellehet érni.

*

A mai és a holnapi napunk szabad, pontosabban szólva a fiúknak szabad, így lesz társaságom. A lap top előtt ültem, miközben lázasan pötyögtem a történet szavait. Egy idő után halk kopogásra lettem figyelmes, majd a felbukkanó szőke fejre. Automatikusan csaptam le a laptopot, amit az ír fiú megilletődve figyelt, majd annyiban hagyta a dolgot és helyet foglalt mellettem, illetve végig terült az ágyon.

- Mi járatban? - emeltem rá tekintetemet halványan mosolyogva.

- Csak azon gondolkoztam, milyen régen volt már, hogy csak ketten mentünk valahova - tekintetét végig a plafonon tartotta miközben beszélt. - Elmehetnénk valahová, persze, ne gondolj rosszra, csak mint két barát - fordult felém mosollyal az arcán, mintha ezzel akart volna megnyugtatni.

Javaslatára bólintottam, és próbáltam mosolyogni, de nem igazán ment. Mint két barát. Természetesen, mint két kibaszott barát. Istenem, soha nem beszélek csúnyán... teljesen megőrjít.

- Jó ötlet - erőltettem mosolyt arcomra. - Valami ötlet, hogy hova menjünk?

- Ami azt illeti nem gondolkodtam nagyon a programokon, de teljesen mindegy is. A legrosszabb helyen is jó veled lenni - mosolyodott el kisfiúsan, én pedig fülig pirultam.

Végül megegyeztünk, hogy egy óra múlva találkozunk a hallban és lemegyünk sétálni a partra.

Egy egyszerű kék póló, farmer, és a pólóhoz színben passzoló saru felvétele után felkaptam a kis táskámat és pillanatokkal később már a liftben álltam és pillangókkal a gyomromban vártam, hogy a hallba érjek. Niall, ahogy megpillantott felállt az addigi ülőhelyéről és felém indult.

- Csinos vagy - belepirultam bókjába, miközben végig mért, tetőtől talpig.

Még mindig pipacspiros fejjel motyogtam egy alig hallható köszönöm szócskát, és el is indultunk. Nyolc óra felé járt az idő, de a nap még mindig sütött, bár már lemenőben volt. A tengerparton sétálva beszélgettünk jelentéktelen dolgokról, de nekem mégis sokat jelentettek. A part egy eldugottabb részén, a homokban foglaltunk helyet és a naplementében gyönyörködtünk. Biztosan állíthatom, hogy életem egyik legjobb estéje a mai, és még nincs vége. Éppen a számomra elkövetkezendő tanévről beszélgettünk, amikor Niall ajkai hirtelen az enyémeket érintették. Meglepődve, de annál nagyobb örömmel hunytam le a szemem és csókoltam vissza. Nem tartott sokáig a csók, mindössze pár másodpercig, mert utána Niall megszakította azt. Lesütött szemekkel bámultam a tengert, és nem mertem a mellettem ülő fiúra nézni.

- Sajnálom, nem is értem, mi ütött belém - sajnálkozott Niall, én pedig úgy éreztem, egy világ dől össze bennem.

Egy műmosollyal egy időben sűrűn pislogtam felfelé, nehogy utat törjenek maguknak a szememben gyülekező könnyek.

- Lizy, minden rendben? - szemem sarkából láttam, hogy a mellettem ülő rám néz, de nem válaszoltam.

Ha most megszólaltam volna, vagy szimplán csak elhunytam volna a szememet biztos, hogy elbőgtem volna magam. De Niall csak nem hagyott békén. Ujjaival az állam alá nyúl és oldalra fordította a fejemet. Szemeimet szorosan lehunytam, de teljesen mindegy volt. Így is, úgy is meglátta a kicsorduló könnyeimet, amiket próbáltam eltitkolni előle.

- Mi a baj? Miért sírsz? - aggodalmaskodott, de nem válaszoltam. Nem találtam a hangomat. - Liz, kérlek, mondd el mi a baj. Segíteni akarok!

- Nem tudsz - ráztam meg a fejem motyogva. - Komolyan, soha nem tűnt fel neked ez alatt a három év alatt, hogy van egy bolond lány, aki az első pillanattól fogva odáig van érted? Tényleg, egyetlen egyszer sem vetted észre, hogy sokkal, de sokkal több vagy nekem, mint egy barát? Ennyire vak lennél? - kérdeztem a könnyeimmel küszködve.

Nem is gondolkodtam, csak beszéltem. Felálltam a csodálkozó fiú mellől és a hotel irányába siettem. Egyedül akartam lenni. Csak a kitalált kis történeteimet akartam írogatni, és kiadni az érzéseimet. Az elképzelt irományaimban boldog vagyok. Nehézségek árán, de mindig sikerül a boldogság. A valóságban miért nem ennyire nehéz? Miért kell mindegy egyes dolgot túlbonyolítani? Ha beleszeretek valakibe, akkor az miért nem járhat azzal, hogy automatikusan ő is belém esik? Elhessegettem fejemből a negatív gondolatokat, és fittyet hányva az emberek kíváncsi tekintetére szaladtam tovább, míg végül a hotel halljában találtam magam. Liftbe bevágódva szuggeráltam azt, hogy haladjunk gyorsabban. A szerelvényből kilépve egyenesen bátyámnak ütköztem, aki meglepetten nézett rám. Nem foglalkoztam vele, csak minél előbb a saját szobámban akartam lenni.

*

Az utóbbi egy hétben mindenkivel kerültem a találkozást, ha ez lehetséges volt. Senki nem értette, hogy mi a bajom. Danielle, Perrie és Eleanor is állandóan a nyakamba voltak. Vagy az ajtómon dörömböltek, vagy smsben, akár twitteren zaklattak a kérdéseikkel. És bármennyire is imádom őket, nem volt kedvem kiönteni a lelkem, és elmondani, hogy mi a bajom. Egyedül a bátyámmal kommunikáltam, de vele is csak azért, hogy megnyugtassam, élek még. Így, hogy a nyár vége egyre vészesebben közeleg, egyre inkább félek. Félek az egész érettségis hercehurcától, az örökös kitaszítottságtól. A többiek csak úgy látnak, ahogy kinézek, és amit csinálok. De az nem én vagyok. Nem vagy a kitűnő tanuló, anyuci picilánya. Egyáltalán nem. Jó, nem is vagyok egy züllött, állandóan bajban lévő lány, tele haverokkal, de szerintem ez még nem ok arra, hogy valakit kiközösítsünk. Kár, hogy ez csak az én álláspontom. A többiek nem így látják. Szerintük ciki, ha valaki jól tanul és szeretne valamit kezdeni az életével. Na, ez meg a másik. Fogalmam sincs, hogy mit akarok kezdeni magammal, de kiakarok tűnni. Nem akarom, hogy úgy ismerjenek, mint Liam Payne húga, pontosabban nem akarom, hogy csak ezért ismerjenek.

- Na, jó, Liz. Én meguntam. Nem tudom, miért rohantál el, de ez semmire nem megoldás! - dörömbölt az ajtómon valaki, és hang alapján Niallre tippelnék.

Nagyot sóhajtva nyitottam ki az ajtómat, mire az ír srác invitálás nélkül beljebb lépett, mintsem törődve dühös tekintetemmel. A szoba közepére érve lecövekelt és megfordult. Kezeit lazán lógatta maga mellett. Szőkés haja kuszán állt, Crazy Mofos feliratú pólója pedig kicsit gyűrötten ölelte körül felső testét. Első ránézésre az aranyos szó jut róla eszünkbe, és talán ez az oka, hogy az összes rajongó visszahúzódónak, és kissé bolondocskának tartja, na meg kicsikét ügyetlenekkel. Ám ha valaki megismeri, akkor rájön, hogy nem visszahúzódó. Ezer örömmel beszélget idegenekkel, és a közhiedelemmel ellentétben nem az a tipikus jó fiú.

Közelebb lépkedtem hozzá és vártam, hogy megszólaljon, de nem tette. Helyette inkább megszüntette kettőnk között a távolságot és karjait a derekamra téve húzott közelebb magához. Karjaimat reflexből a nyaka köré fontam, ami megmosolyogtatta. Közelebb hajolt hozzám, majd megállt, várva a reakciómra. Egy hatalmas mosollyal túrtam bele a hajába, és nyomtam ajkaimat az övére. Ez a csók tökéletes volt. Senki nem zavarta meg, és egyikőnknek sem állt szándékában megszakítani. Ebben az egyetlen csókban benne volt az összes érzésem. A fájdalom, amit éreztem, mert biztos voltam benne, hogy nem szeret viszont. A hiány, ami szinte megölt, amikor nem láttam hónapokig. És az a mérhetetlen mennyiségű szeretet, amit iránta érzek.

- Szeretlek - suttogta még szinte a számba, amikor elváltak ajkaink.

- Én is szeretlek, Niall - nyomtam egy puszit a szájára, majd mosolyogva nyakába fúrtam a fejemet.

Három hosszú évet vártam erre a pillanatra, és most megtörtént. Itt áll előttem az a srác, akinek egyetlen pillantásától elolvadok, és éppen az előbb mondta, hogy szeret. Mosolyom levakarhatatlan, pulzusom az egekben, és szerintem még Niall is érzi a felgyorsult szívverésem, olyan szorosan tart karjai között.

- Liz, nem tudod.... - lépett be a szobába Liam, majd, mikor meglátott minket egy hatalmas vigyor terült szét arcán, aztán le is lépett.

Niallel összenéztünk, aztán elmosolyodtunk. Most már teljesen biztos, hogy én vagyok a legszerencsésebb lány az egész világon.

*

December 25. A nap, amelyet minden évben annyira várok, és ez most se volt máshogy. Bár az idei karácsony teljesen más. Pár napja megünnepeltük a nagykorúságomat, tegnap pedig Louis születésnapját. Az említett az én születésnapomon persze nem hagyhatta ki, és pohárköszöntőt mondott. Elsorolta, hogy most már legálisan ihatok, cigizhetek, szerencsejátékozhatok és vehetek alkohol és dohányárut. Szüleim nem igazán találták viccesnek, persze tudták, hogy mind a három dolog messze áll tőlem, így nem vették figyelembe. Aztán miután a családdal ünneplést letudtuk elmentünk bulizni, mert a többiek ragaszkodtak hozzá. Úgy gondolták, hogy ideje lenne megtörnöm a szokásaimat és „bevadulni”. Ami náluk annyit jelentett, hogy próbáltak leitatni és Louis már spicces állapotban rám akarta tukmálni, hogy szívjak el egy szál mérget. Udvariasan megköszönve utasítottam el ajánlatát. A „vadulásból” természetesen csak annyi lett, hogy megittam két koktélt, és bőven elégnek is éreztem. Louis születésnapján viszont mindenki egy kicsit eleresztette magát, még bátyám is, így elég másnapos állapotban keltem, Niall mellett, aki már régóta hivatalosan is a barátom. A világ legeslegjobb barátja. Egy fájdalom csillapító bevétele után csak reménykedni tudtam, hogy nem leszek egész nap ilyen állapotban. Az idei karácsonyt Niallnél töltöm, és jönnek a családtagjai, na meg a bátyámék, anyuékkal együtt. Liammel jön Danielle is, aminek kifejezetten örülök. Találkoztam már Niall szüleivel, mégis minden találkozásnál izgulok, bár tudom, hogy nagyon kedves emberek. Egy csinosabb ruhát magamra kiválasztva foglaltam el a fürdőszobát, ahol egy gyors és nem mellesleg forró fürdő után begöndörítettem a hajamat, felvittem egy alapsminket és felöltöztem. Szépnek éreztem magam, és boldognak, ám egy senkinek, aki minden percben attól retteg, hogy a barátja elhagyja majd egy gyönyörű szupermodellért. Bár nem igazán szoktam ilyeneken agyalni, hiszen teljesen megbízom Niallben, ráadásul annyiszor elmondja, hogy mennyire szép vagyok, hogy már kezdem elhinni.

- Kicsim, készen vagy? - kopogott be az ajtón.

Kilépkedtem a fürdőből, és próbáltam nem teljesen belepirulni abba, hogy szokása szerint végigmért. Miközben megcsókolt kezei lejjebb csúsztak a derekamról, és egészen a combomig csúsztatta őket, majd megemelt. Lábaimat dereka köré, kezeimet pedig nyaka köré fontam, csókunkat egy pillanatra sem megszakítva. Az ágy szélébe rúgva megállt, és ráfektetett, míg ő két kezével fejem felett támaszkodott. Alsó ajkamat harapdálva néztem a fiúra, aki egy percet sem habozott, mohón kapott ajkaim után. Levegőért kapkodva váltam el tőle, míg ő éppen ruhámtól akart megszabadítani, ha engedem neki.

- Niall, fél óra és itt van mindenki - húztam a számat. - Hosszú még a nap - kacsintottam rá, látva csalódott, kisfiús tekintetét, mire egyből elmosolyodott.

Kisvártatva mindenki megérkezett, és jöhetett a Karácsony egyik legjobb pontja. A karácsonyi vacsi. Oké, a történethez hozzá tartozik, hogy imádok enni, ami szerény véleményem szerint meg is látszik rajtam, de, amikor ezt Niallnek mondom, csak a szemét forgatva nyugtat meg, hogy tökéletes vagyok, neki mindenképpen. És ennyi nekem bőven elég is.

- Lizy, hogy megy a suli? - kérdezett mosolyogva barátom anyukája.

- Jól. Barátokkal nem igazán büszkélkedhetek, de a tanulmányi eredményem kitűnő.

- Gondolkoztál azon, hogy mit fogsz csinálni érettségi után?

- Igen. De semmire nem jutottam - vallottam be. - Őszintén, fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek.

- Világéletedben fotós akartál lenni, miért nem keresel egy ilyen egyetemet és tanulsz tovább, majd élsz az álmaidnak? - forgatta a szemeit anyu azzal a tipikus „mi lenne veled nélkülem” fejjel.

Egy hálás puszit nyomtam az arcára, és eldöntöttem, hogy így fogok cselekedni.

Miután mindenki lelépett sulikat kerestem neten, amik mindenképpen szóba jöhetnek, és találtam is párat, így boldogan kapcsoltam ki a laptopomat.

(Ne felejtsetek el kommentelni!)

8. fejezet - A menedzser

Hali!:)
Meghoztam a nyolcadik fejezetet. Nem tartom kifejezetten profi munkának, sőt egyáltalán nem, de ezért remélem néhány pipát megérdemel. És most is köszönöm a négy pipát a hetedik fejezethez!:)
Jó olvasást! xx

Dark paradise

Harry szótlanul követett, és nekem sem állt szándékomban megszólalni. Ez nem az a Zayn volt, akit én megismertem. Teljesen megváltozott. Elköszöntem gyorsan Harrytől és Hannával közös szobánk felé vettem az irányt.

- Zayn mondta, hogy keresel - forgattam a szememet, ami nem barátnőmnek, hanem sokkal inkább a hírvivőnek szólt.

- Úristen, Rony, el sem hiszed, hogy ki fog itt koncertezni! - kezdett el visítva ugrándozni, amit megrökönyödve néztem egy ideig, majd elnevettem magam.

- A kedvenc bandáddal egy házban élsz, tehát fogalmam sincs, hogy kinek örülsz ennyire.

- Lehetetlen alak vagy... - most rajta volt a sor, hogy a szemeit forgassa. - Szőke, lány, imádod - mondta azt a három szót, amiből egyből rájöttem, hogy kiről beszél.

Nem vagyok őrült rajongó típus így csak egy hatalmas mosolyra futotta, semmi visítás, vagy ugrálás, de Hanna ezzel meg is elégedett, hisz rólam volt szó.

- Apuuu! - kiabáltam le neki, miközben lefelé baktattam a lépcsőn.

- El kellett mennie pár dolgot elintézni, hamarosan jön, csak ne visíts már - motyogta unottan Zayn, aki a nappaliban ült a többiek társaságában.

- Mi az, ami ennyire fontos? - mosolyodott el Liam.

- Taylor Swift Londonban koncertezik! - mosolyodtam el megint, mire Harry megkövült arccal nézett rám.

- Te szereted Taylort? - ocsúdott fel először Louis.

- A kedvenc énekesnőm, pontosabban az egyik kedvenc. Miért? - néztem végig a srácokon értetlenül.

Barátnőmre néztem, akinek egyből leesett a dolog, ám én még mindig értetlenül álltam a fiúk előtt, hiszen fogalmam sem volt, hogy ez miért ekkora tragédia.

- Taylor Harry volt barátnője - avatott be Hanna, mire csak vállat rántottam.

Kit érdekelt, hogy kinek a kije volt? Szeretem a zenéjét és a zeneszövegeit, ennyi elég nekem.

A többiek éppen megint bulizni készültek ám én ezúttal nem tartok velük, ahogy Harry sem, mivel felajánlotta, hogy velem marad. Ajánlatát ezer örömmel fogadtam el, hiszen amúgy unalmas, magamba zuhanós estét tartanék, de Harry mellett ez igazán lehetetlen feladat.

*

- Hova mész? - értetlenkedett Harry, mire csak az erkély ajtóra mutattam.

Gondolataimba mélyedve gyújtottam rá, amit a mellettem ülő fiú nem nézett jó szemmel, de nem szólt semmit, csak csendben fürkészte arcomat. Eddig hihetetlennek tartottam, hogy egyszerre két ember iránt is érezzek valamit, de jött Harry és bebizonyította, hogy ez igenis lehetséges. Azóta a nyár óta próbáltam egy falat építeni a szívem köré, és szinte már megtiltottam magamnak, hogy bárki másba beleszeressek így nem is értem, hogy Harrynek, hogyan sikerül folyamatosan ledöntögetnie a gondosan felépítgetett kis falaimat. Abban biztos vagyok, hogy egyáltalán nem közömbös számomra, és én se vagyok az számára, ez teljesen látszik a viselkedéséből, de fogalmam sincs, hogy mennyire komolyak az érzései. Vajon igaz, amit az újságokban leírnak róla? Vagy csak kamu? Nem, biztos, hogy alaptalan, hiszen lett volna alkalma bensőségesebb kapcsolat kialakítására, de még se tette. Lehúzzák az újságokban, miközben nem is sejtik, hogy a helyes arc mögött, egy sokkal értékesebb srác lapul, mint amilyennek leírják. Nem csodálom, hogy rajongók milliói őrülnek meg érte. Zayn viszont... nem is tudom, ha most valaki megkérne, hogy mondjam el, mit gondolok róla a válaszom valami olyasmi lenne, hogy egy kibaszott nagy tahó, akiből még ennek ellenére sem tudok kiszeretni. Hogy is tudnék, az után a felejthetetlen három hónap után? Nem szerettem ki belőle, csak meg kellett tanulnom nélküle élni, ami nem volt egyszerű feladat. Az elején még reménykedtem, hogy hívni fog, vagy ad valami életjelet, aztán, amikor barátnője lett, aki ráadásul gyönyörű és híres is, teljesen felhagytam a reménykedéssel. De Zayn mindig is olyan lesz, mint egy dal a lejátszási listámon. Mindig túl fogok lépni rajta, de soha nem fogom kitörölni. Az, amit Harry iránt érzek, teljesen eltörpül amellett, amit Zayn iránt, és ez talán így helyes, talán azt akarom, hogy ez így is maradjon. Más most biztos azt hiszi, hogy teljesen meghülyültem, de nem. Megakarom tartani ezt az érzést, még akkor is ha fáj, mert ha nem érezném, akkor teljesen üresnek érezném magam, de aki volt úgy igazán szerelmes, az tudja milyen érzés, hogy felejtenie kéne, de még sem akar.

*

Óráknak tűnő percekig forgolódtam az ágyban, miután a többiek is hazaérkeztek aztán meguntam. Egy hosszú és hideg zuhany után felvettem az első kezembe akadó ruhát. Próbáltam halkan kimenni, hogy alvó barátnőm ne keljen fel, ami össze is jött. Fogalmam sincs, hogy mit kezdjek magammal, ezért reggelizés és a vele járó kávézás után a semmittevést választottam. Mivel hajnal volt, ezért semmi nézhető műsort nem adtak, pornót nézni meg nem igazán volt kedvem, szóval ötletem se volt, hogy mivel tudnám lekötni magam, amíg a többiek, vagy legalább apu fel nem ébrednek. Fülhallgatómat használva indítottam el a telefonom megtalálható lejátszási listát. Hol magam elé bambulva próbáltam nem sírni az éppen szóló zenén, hol pedig a zenével együtt énekeltem. Már halálra untam magamat, de még mindig sehol senki. Átöltözni nem volt kedvem, ezért ahogy voltam úgy léptem ki az ajtón abból a célból, hogy elmegyek futni. Egy ujjatlan toppon kívül nem volt rajtam semmi, bár lehet, hogy a reggeli hidegben legalább egy vékonyabb pulcsi el kélt volna, de most nem érdekelt. A városban már most, pontosabban még mindig nagy volt a forgalom, így eszembe se jutott, hogy a parkon kívül máshová menjek.

Már egy jó ideje futottam, amikor megcsörrent a telefonom. Meg se nézve a kijelzőt vettem fel.

- Veronica, mégis hol a jó istenben vagy te fél kilenckor? - üvöltött a telefonba barátnőm.

- Futottam, éppen hazafelé tartok - raktam le a telefont, mielőtt még a telefonban kezd el velem veszekedni.

Levegő után kapkodva estem be a házba. Soha életemben nem szoktam futni, ez meg is látszott, csupán csak azt nem értem, hogy honnan jött most ez az elvetemült ötletem, hogy ilyenkor elmenjek futni, amikor máskor kilenckor még javában alszok.

- Hogy a francba jutott eszedbe, hogy elmenj futni? Ilyen korán? - nézett rám álmosan barátnőm, és nem is értettem, hogy miért nem alszik.

- Őszintén? Fogalmam sincs. Ki kellett adnom a feszültséget, egészséges módon.

- De ilyenkor? - méregetett még mindig értetlenül.

- Nem tudtam aludni.

Csak fejcsóválva mosolygott és az emelet felé csoszogott, gondolom éppen az ágya felé tart, annak a reményében, hogy vissza tud aludni. Jobb elfoglaltság híján a közösségiket bújtam. Az összes directioner a Harryvel való kapcsolatomat taglalja, vagy éppen azt, hogyha Zayn közelébe merek menni és szétszakítom őket Perrievel, akkor nagyon megkeserülöm. Hát, jó... nem állt szándékomban az utóbbit megtenni, de hálás vagyok, hogy figyelmeztettek. Hitetlenkedve ráztam a fejemet. Komolyan ilyenek a rajongók? Ennek mi értelme van? Attól még nem fognak a fiúk közlébe kerülni, ha elűzik a barátnőiket, vagy bármelyik másik lányt, aki egy kicsit közelebbi kapcsolatot ápol a fiúkkal. A nagy unalomban gondoltam meglátogatom az otthon igencsak nagy hírnévnek örvendő pletykaoldalt és kicsit utána járok, hogy mégis mi történt Harry és Taylor között. Nem sokáig foglalkoztatott az ügy, mondjuk ha foglalkoztatott volna, se tudtam volna rá több időt szentelni, ugyanis apu elzavart átöltözni és kapkodott össze-vissza. Először nem értettem, hogy hova ez a nagy sietség, aztán felvilágosított, hogy igazából csak én vagyok késésben, mire egyből leesett, hogy találkozom a leendő menedzseremmel. Amikor beértem a szobába már Hanna is öltözködött, ezért én is így tettem. Amikor karöltve leértünk már mindenkit lent találtunk. Apu kiparancsolt minket a házból.

- Veronica, már megint egy liternyi vattacukrot magadra fújtál. Megőrülök tőled - panaszkodott barátnőm már a kocsiban ülve, utalva arra, hogy a parfümöm sok és tömény.

Csak vállat rántottam, hiszen én személy szerint oda meg vissza voltam a vattacukor illatú parfümömtől. Az út csendesen telt, hiszen a többiek még csak most kezdtek el felébredezni. A megbeszélt helyre sikerült előbb érkeznünk mint kellett volna, így apu is megnyugodhatott, hogy nem késett el senki sehonnét. Pár perccel később egy szőkés hajú, enyhén borostás magas srác érkezett meg. Először nem tudtam, hogy ki ő, majd apu bemutatta, ezáltal kiderült, hogy ő nem más, mint az új menedzserem, aki szerintem, és, ahogy láttam Hanna szerint is a világ leghelyesebb menedzsere. Miközben Dan és apu elmélyülten kommunikáltak én kicsit jobban szemügyre vettem Dant. Egy koptatott farmer rövidnadrágot és egy egyszerű fehér pólót viselt, aminek ujja alól tökéletesen kilátszódtak igencsak feszes és nagy izmai, amitől csak még dögösebb lett. Szőkés haja és borostája pedig csak tetőzte mindezt, nem beszélve a szürke szemeiről. Barátnőm kuncogása zavarta meg Dan tanulmányozását, ezért felé kaptam a tekintetem, megnézve, hogy mi lehet olyan vicces. Hanna is a fiút bámulta, ezért gondolom inkább a fantáziájában történtek vicces dolgok, de azt hiszem, hogy nem akarom megtudni mikre gondolhatott.

- Egy csöppet sem feltűnő, hogy már vagy öt perce csorgatjátok a nyálatokat - szólalt meg egy unott hang mögöttem, amit Zaynhez tudtam párosítani.

- Minek jöttél el egyáltalán? - tettem fel az első eszembe jutó kérdést, mire csendbe maradt.

Nem sokkal később apuék is befejezték a diskurálást és hozzánk csapódtak.

- Veronica el kell, hogy mondjam, hogy első hallásra beleszerettem a hangodba, ezért kerestem fel egyből Pault, hogy minél előbb lecsaphassak rád, no meg hangodra – mosolygott Dan. Mosolygás közben előtűntek a gödröcskéi is. Magamban közben megtárgyaltam, hogy a menedzserem a férfi ideálom.

- Köszönöm - vigyorodtam el, miközben kiűztem a fejemből a Dannel kapcsolatos gondolatokat. - Um, és inkább csak Rony.

- Rendben. Srácok, szerintem térjünk be egy kávézóba, hiszen ott sokkal kényelmesebb lenne beszélgetni.

A többiekkel együtt csak bólintottunk beleegyezve az ötletébe és már el is indultunk egy kisebb forgalommal, és kisebb hírnévvel rendelkező eldugott kis kávézó felé. Nem sokan voltak, leginkább csak idősebbek, ami tökéletes is volt. Egy kisebb terasza volt a helységnek, amit apró kerítés ölelt körbe, és kék színben pompázott, ezzel tökéletes kontrasztot adva a kék színű kávézóval. A kinti asztalok közül kettőt összetolva ültünk le, és a falon elhelyezkedő hangszórókból felcsendülő kellemes zenét hallgattuk. Összesen két percig, amíg Harry meg nem állapította, hogy milyen dögös a pincér csaj. Az étlappal fejbe vágva jeleztem, hogy inkább fogja be, mire csak vigyorogva húzogatta a szemöldökét, amiért cserébe még egy szúrós pillantást is kapott. Louis és Hanna vigyorogva figyelte a közöttünk lezajló jelenetet, Zayn pedig unottan a szemeit forgatta, míg a többi fiú az étlapot fürkészte. A pincérlány felénk közeledett, majd megállt mellettünk, hogy felvegye a rendelést. Első látásra szimpatikus lánynak tűnt, egészen addig, amíg Harry végig nem mérte tetőtől talpig. Szemeim szikrákat szórtak, és nem értettem reakciómat. Hiszen nem vagyok senkije Harrynek, így nincs jogom féltékenynek lenni. Ettől függetlenül szerencsétlen lányt majdnem megöltem a tekintetemmel, amit Harry is észrevett, miután levette a tekintetét a dekoratív pincércsajról. Először elvigyorodott, majd derekamat átölelve húzott közelebb magához, mire én is csak elmosolyodtam.

- Nos Rony, az első számodat illetően viszont nem nyilatkoztál még semmit. Te magad írtad, vagy esetleg más, vagy valaki segített? - fordult felém Dan.

- Teljesen egyedül írom a szövegeket. Általában az életből szerzett tapasztalatim alapján.

- Ez kicsit Taylor Swiftes megnyilvánulás volt.

- Hatalmas kedvencem Taylor. Imádom a zenéjét, és felnézek rá, amiatt, hogy nem hagyja abba, amit csinál, annak ellenére sem, hogy nem egy ember szólja le a munkáját.

- Gondolhattam volna, hogy a kedvenced. Ráadásul még pasi téren az ízlésetek is megegyezik - nevette el magát.

Először nem értettem, hogy miért is mondja, majd beugrott, hogy Harry Taylor volt pasija, aki most engem ölel át. Nevetve csóváltam meg a fejemet. Harry már nem találta ennyire viccesnek Dan beszólását, úgyhogy csak unottan méregette. Oldalba böktem, hiszen tekintetével szinte megölte menedzserem, úgy, ahogy én a pincérlányt, mire elmosolyodott és nyomott egy puszit a hajamba.

- Ti együtt vagytok? - kérdezett rá végül.

- Um, nem igazán - motyogtam és velem egy időben Harry is rávágta, hogy nem.

Dan tovább nem is foglalkozott a témával, így a beszélgetés más irányba terelődött. Szóba került, hogy nyilvánosságra kéne hozni a nem rég felvett számomat, és megnézni az emberek véleményét, hiszen rajtuk áll minden, mert ha már az se tetszik nekik, akkor nem sok értelme van egy albumot is kiadni. Egyet értettem Dannel, de nem akartam ilyen gyorsan feladni, így reménykedtem, hogy az emberek szeretni fogják, amit csinálok.

- Rony, nem akarok tolakodó lenni, de igazán érdekelnének az általad írt számok, persze ha van még.

- Jelenleg nem tartok magamnál egyet se, de elég sok megírt dalszövegem van. Vannak elég régiek, azok nem tudom, hogy mennyire eladhatók vagy éppen a többi mennyire nyeri el a tetszésedet...

- Szeretném látni őket. Látatlanban nem tudok mit mondani, de a felvett szám szövegét hallva a többi sem lehet rosszabb - vágott közbe.

- Akkor holnap esetleg megmutathatnám - ajánlottam fel.

- Szuper. Akkor holnap találkozzunk ugyanitt háromkor. Lehetőleg egyedül gyere, sokkal kényelmesebb lenne úgy beszélgetni.

Beleegyezően bólintottam, míg Harry morogva fejezte ki nem tetszését a találkozóval kapcsolatban. Komolyan mégis mit gondol? Hogy az első adandó alkalommal rányomulok a menedzseremre, vagy fordítva? Ah... ugyan már.

*

- Iszonyat mázlista vagy, ugye tudod? - támadott le barátnőm, mire végre hazaértünk és kettesben maradtunk. - Nem minden énekesnőnek van egy ilyen dögös menedzsere. Ah, ha az ágyban is csak feleennyire jó, akkor már egy isten - ábrándozott Hanna.

- Hallod, te nem vagy normális! - dobtam meg nevetve egy díszpárnával. - Nem mászhatok rá a saját menedzseremre.

- Miért is? - vágott értetlen képet és hirtelen kellett kifogásokat gyártanom.

- Mert menedzserem! - oké, ez gyenge volt... - Ráadásul apám kinyírna, na meg nem tarthatok két vasat a tűzben, miközben egy harmadikba vagyok szerelmes.

- Oh, Rony lassan már szentté avathatnálak. Eddig valahogy soha nem érdekelt, ha minden buliban mással vagy miközben Zaynt szereted.

- Ez igazán övön aluli volt - néztem rá rosszallóan. - Nem tudom... egyszerűen csak már így is egy kibaszott kurvának érzem magam - magyaráztam szemlesütve, Hanna viszont csak értetlenül nézett. - Ah, egyszerűen csak zavar, hogy Harry iránt nem táplálok olyan érzéseket, mint Zayn iránt, és mégis van ez a valami közöttünk. Én nem akarom kihasználni őt, de egyszerűen ha mellettem van, akkor nem érdekel más, csak csókolni akarom, vagy megölelni, vagy szimplán csak mellette lenni. Aztán valahogy eszembe jut Zayn és akaratlanul is azon gondolkozom, hogy milyen jó lenne vele lenni - motyogtam, és már a sírás határán álltam, amit Hanna is észrevett.

Szorosan magához húzott, de szerencsére nem mondogatta a szokásos 'minden rendben lesz' és hasonló közhelyeket. Nem tudom, mit csinálnék, ha ő nem lenne mellettem. Kibújtam ölelő karjaiból és egy mosolyt festettem az arcomra.

- És mi a helyzet a fiúkkal? Eddig hét igazán helyes fiúval is találkoztál, olyan választ nem fogadok el, hogy egyik se tetszik, legalább egy kicsit – néztem rá, és a mosolyom most már igazi volt.

- A hét srác közül kettő számomra tiltott területnek számít, ha tetszenek ha nem. Hiszen legjobb barátnő volt pasijára nem mozdulunk rá, na meg a barátpasijára se, vagy hogy fogalmazzak - beszélt össze-vissza. - Szóval kettő alapból kilőve. Jake és Noah nem az esetem, Louisnak barátnője van, Liam nem rég szakított a barátnőjével, ezért értelemszerűen nem mozdulnék rá, Niall meg... ő csak Niall. Cuki, szőke, kék szemű, gyönyörű hanggal - fejezte be mondandóját.

- Niall tökéletesen olyan srác, aki neked kell.

Hanna csak leintett, jelezve, hogy hanyagoljuk a témát. Értetlenül bámultam az ajtó irányába, amin az előbb lépett ki, aztán vállat vonva elmentem zuhanyozni. Ruhát nem hoztam be, ezért törölközőben lépkedtem kifelé a fürdőből. Nem kis meglepést okozott az ágyamon ülő fiú.

- Segíthetek valamiben? - néztem rá kérdően, mire felém kapta tekintetét.

Kilencedik fejezet: 2013. 08. 24.

7. fejezet - Csók a víz alatt

Hali!:)

Meg is érkeztem a hetedik fejezettel. Köszönöm szépen az előző részhez kapott három pipát! A továbbiakban is remélem, hogy ugyan ennyit, esetleg többet is kaphatok, pár kommentel fűszerezve, persze telhetetlen nem vagyok, így ezzel is bőven megelégszem, sőt iszonyatosan örülök neki!:)

Jó olvasást! xx

Már fent voltam, de a szememet még nem nyitottam ki, gondoltam pihenek egy kicsit, mielőtt az egész napomat a stúdióban tölthetném.

- Ébren van már? - hallottam meg egy ismerős hangot.

- Még nincs. Felébreszthetnéd, Paul azt mondta, hogy hamarosan indulni szeretne.

Bár nem láttam őket biztos voltam benne, hogy már a szobán belül állnak, mert egyre közelebbről hallottam a lépteiket.

- De édesen alszik - nevetett fel Harry az alvópózomon. - Mint egy kis szuperhős - mondta, mire elmosolyodtam.

- Aha, csak kár, hogy nem alszik, hanem hallgatózik.

- A francba, lebuktam - biggyesztettem le alsó ajkamat, miután felültem az ágyamban.

Hanna egyből kivonult a szobából, így Harryvel kettesben maradtam.

- Elkísérhetlek a stúdióba?

- Persze. Örülök, hogy eljössz. Viszont, akkor fel kéne öltöznöm, mert nem hinném, hogy pizsamában kéne elmennem - szálltam ki az ágyból és megindultam a szekrény felé.

- Nekem semmi kifogásom nem lenne az ellen, ha egész nap pizsamában kéne téged látnom – mért végig tetőtől talpig, miközben ajkába harapott.

Nem értettem, hogy miért mondta, aztán végignéztem magamon. A „pizsamám” jelen esetben egy fehérneműt jelentett. Oké, ez ciki. Nem is igazán néztem, hogy mit veszek fel, csak pár cuccot gyorsan magamra kaptam, de az összeállítás még így is tetszett, így akár mehettünk is, miután elvégeztem a reggeli teendőimet.

Minden erőmet és érzelmemet beleadtam a számba, így viszonylag hamar kész lettünk. A végeredmény igazán jó lett. Már este nyolc is elmúlt, így apu úgy döntött, hogy ő haza megy, de mi Harryvel nem mentünk vele, inkább sétálgattunk a városban és kérésemre betértünk egy Starbucksba is, az elmaradhatatlan kávémért.

- Miért cigizel? - tette fel első eszébe jutó kérdését Harry, amikor rágyújtottam.

- Először azt hittem, hogy ettől majd jobb lesz. Utána pedig rászoktam és nem tudtam letenni, pedig próbáltam, de úgy, hogy a baráti társaságodból mindenki cigizik egyenlő a lehetetlennel. Aztán meg már úgy voltam vele, hogy nem is akarok leszokni - vontam vállat.

Harry bólintott, majd további semleges témákat érintve gyalogoltunk hazafelé. Észre se vettem, hogy idő közben meg is érkeztünk. Ahogy beértem barátnőm egyből letámadott. Elmondása szerint sajnálhatom, hogy kihagytam a mai napot velük, mert Eleanor hihetetlenül kedves és aranyos lány. Igazából sajnálom, hogy nem ismerhettem meg, de hosszú még ez a nyár, biztos vagyok benne, hogy még fogunk találkozni.

A laptopom előtt ültem, amikor megcsörrent a telefonom. A kijelzőn egy rég látott név szerepelt, így vigyorogva vettem fel.

- Oh, Veronica megtisztelt és felvette a telefont. Tartsd egy kicsit, ezt fel kell írnom valahova - kezdett el beszélni, amint felvettem, mire a szememet forgattam, mint mindig. - Ne forgasd a szemeidet!

- Mi? Honnan tudtad?

- Ismerlek... Mindegy is. Csak azért hívtalak, hogy told ki a seggedet a parkba.

- Abigail, tudod te, hogy hány óra van? - meredtem magam elé meglepődve. Mit akarhatnak ezek csinálni ilyen későn?

- Igen, este tíz lesz. Negyed óra múlva a parkba. Pontos legyél! - köszönt el és letette.

Hitetlenkedve ráztam meg a fejemet, miután tudatosult bennem, hogy barátnőm semmit nem változott. Már csak amiatt se, mert még mindig él a kis hagyományunk, miszerint nem becézzük egymást, ha mégis, az is csak nagyon ritkán fordul elő. Mivel az idő így estére eléggé lehűlt előkerestem egy melegebb cuccot és miután felöltöztem már el is indultam.

- Majd jövök - intettem mindenkinek és leléptem.

Hallottam, hogy a többiek utánam kiabálnak, hogy hova megyek, de így is késében voltam, tehát nem foglalkoztam vele, csak fülesemet a fülembe dugva jutott eszembe, hogy Abigaillel mégis miért nem becézzük egymást. Így utólag visszagondolva a történet elég vicces... Minden akkor kezdődött, amikor kamaszként az első nyaramat töltöttem a nagyinál. A parkban ismerkedtem meg velük, ami már akkor a törzshelyük volt. 14-15 éves lehettem, még nem ismertem őket annyira. Abigail a fekete hosszú hajával, erős sminkjével és fekete cuccaival már első látásra unszimpatikusnak tűnt. Az érzés teljesen kölcsönös volt, ugyanis, ahogy betettem a lábamat közéjük az első kérdése az volt, hogy „Ki ez a pláza barbie?”. Mondanom se kell, hogy hónapokig mentek köztünk folyamatosan a szópárbajok, amin a többiek elég jól szórakoztak. Ám egyik nap csak ketten voltunk kint, amit a többiek ügyesen kiterveltek. Szokásos szópárbajaink lezajlása után viszont beszélgetni kezdtünk. Mint két normális ember. Hála többieknek azóta a legjobb barátnőim egyikének mondhatom, de még mindig nem becézzük egymást.

- Na, Veronica is idetalált végre - szólalt meg az emlegetett lány, amikor megérkeztem.

- Talán elmondhatnád, hogy mi volt ilyen szörnyen fontos este tízkor.

- Oh, szívesebben lettél volna a One Directionös szépfiúddal? - nyávogott elvékonyított hangom, mire vállba ütöttem.

- Nem járunk - válaszoltam a fel nem tett kérdésükre.

- De a vak is látja, hogy van köztetek valami - cukkolt tovább Noah.

- Tudod Noah, inkább keríts magadnak valakit és utána majd nyugodtan piszkálhatsz - vigyorogtam rá.   

Miután a többiek kérdőre vontak, hogy mégis hova tűntem az elmúlt napokban elmeséltem nekik, hogy éppen az első saját dalomat vettem fel, amit először nem is akartak elhinni, sőt ha jól számoltam, akkor még tizedjére is megkérdezték, hogy nem csak szívatom-e őket, így énekelnem kellett nekik. Biztosítottak róla, hogy ők lesznek az elsők, akik megveszik az új albumomat, tehát jól telt az este. A park teljesen üres volt lassan hajnali egykor, csupán csak a mi üvöltő zenénket lehetett hallani, na meg minket, ahogy énekeltük.

- You're from the 70's, but i'm a 90's bitch - üvöltöttük a lányokkal egyszerre.

Majd a szám folytatódott, ahogy az éneklésünk is. Hosszú évek óta először éreztem azt, hogy cigi és pia nélkül is eltudom engedni magam és tudok szórakozni.

- Ideje lenne indulnom - néztem az órára, és teljesen biztos voltam benne, hogy barátnőm le fogja szedni a fejemet, hogy merre jártam eddig.

Egy öleléssel elköszöntem mindenkitől és cigivel a kezemben, zenét hallgatva indultam haza.

- Veronica Higgins, mégis hol a bánatban voltál te ilyenkor?

- Hanna, nyugi már. Csak Carolineékkal voltam a parkban, ami nagyjából negyed órára van innét. Nem erőszakoltak meg, nem raboltak el, nem is támadtak rám, élek és virulok. És ha megbocsátasz, akkor elmegyek aludni, mert fáradt vagyok - kerültem ki vigyorogva és a fürdőbe rohantam.

Egy gyors zuhanyzás után végre befeküdhettem az ágyamba és alhattam.

Reggel, ah, fenéket délután egykor keltem, frissen és egyáltalán nem fáradtan. A fiúk nem sokkal ébredésem után le is léptek, valami interjúra, amit Hannával együtt meg is néztünk. A szokásos kérdések voltak, és már kezdtem örülni, hogy rólam semmit nem kérdeznek, de persze, miért is lett volna szerencsém...

- Harry, mint azt megtudhattuk a menedzseretek lányával te elég közeli kapcsolatba kerültél, ha fogalmazhatok így - nevetett fel, mire én csak egy szemforgatással díjaztam. - És az is kiderült, hogy a lány Zayn régi barátnője volt, akiről még akkor nem sokat tudtunk, sőt szinte semmit. Emiatt nincs közöttetek feszültség? Vagy esetleg Perrie nem féltékeny a lányra? Hiszen régi nagy szerelem, ráadásul még egy házban is éltek jelenleg, úgy tudom.

Oké, felpofozom ezt a nőt, esküszöm.

- Rony és én, nagyon jó barátok vagyunk, de semmi több - mosolygott Harry, mire én is elmosolyodtam, de egy szavát sem hittem el.

Bármennyire is utálom bevallani, még a hülye is észrevenné, hogy köztünk sokkal több van, mint egy szimpla barátság, de hálistennek nem szándékozik mások orrára kötni, a riporternő pedig úgy látszik bevette, így teljesen meg voltam elégedve.

- Na és Zayn? Veletek mi a helyzet?

- Ronyval két éve vége van, azóta Perrie a barátnőm, akit szeretek - adta a rövid, de sokatmondó választ.

Valami ehhez hasonló válaszra számítottam, mégis kicsit szíven ütött. Kicsit még kínozták a srácokat a barátnős kérdésekkel, és azt hiszem, hogy Liamnek volt ez a legrosszabb. Hiszen nem olyan régen szakítottak Daniellel, és pontosan tudom, hogy néha még évek se elegendők, hogy ki szeress valakiből.

Nem sokkal az interjú után hazaérkeztek a fiúk és apu is, akinek az arcán egy hatalmas mosoly foglalt helyet, amit nem értettem.

- Nos, azt kell, hogy mondjam, egy sztárpalánta él velünk együtt - mivel értetlenül néztünk rá, ezért folytatta. - Rony, egy kedves ismerősöm, aki szintén menedzser meghallgatta a felvett számodat és azonnal lecsapott rád. Szerinte egy kész főnyeremény vagy, és ha ő azt mondja, akkor biztos így van.

Kicsit váratlanul ért az egész, de hihetetlenül boldog voltam. Végül is azt csinálhatom, amit szeretek, ráadásul mások szerint jól is csinálom.

- A nevét megtudhatnám? Na meg az életkora is igazán érdekelne - kérdeztem mosolyogva.

- Daniel Thompson. Dan 23 éves, nem rég kezdett a szakmában dolgozni, de az egyik legprofibb menedzserré vált, akit ismerek és éppen szabad. Pontosabban most már a te menedzsered.

- Tehát... fiú, és mindössze öt évvel idősebb - gondolkozott hangosan Hanna vigyorogva.

- Ez igazán jól hangzik - vigyorodtam el én is. - Már ha egyáltalán dögös - húztam a számat, arra a lehetőségre gondolva, hogy csúnya. Ami nem lenne probléma, hiszen a menedzserem, de ha dögös akkor az csak plusz pont.

Hannával megegyeztünk, hogy mindenképpen velem tart holnap a Dannel való találkozóra, legnagyobb sajnálatunkra a fiúk is közölték, hogy velünk jönnek. Mondjuk nem értem minek, de nekem mindegy.

Mivel Londonhoz képest elég jó idő volt, a hátsó kert adta lehetőséget kihasználva fürdőruhában lépkedtem ki a medencéhez. Semmi esetre nem akartam úszni, ugyanis utálok, csak napozni akartam. A medence szélére rakott egyik napágyat egyből használatba is vettem, majd a telefonomon elindítottam Lana Del Rey számait tartalmazó lejátszási listámat és élveztem, ahogy a nap égeti a testem. Nem sokáig élvezhettem a napfürdőzést ugyanis valaki kikapta a fülemből a fülest a telefonnal együtt, aztán a következő pillanatban a medencében landoltam.

- Barmok - úsztam ki szitkozódva a medence széléhez, ahol a többiek jóízűen nevettek rajtam. - Legalább segítenétek? - nyújtottam kezemet feléjük egy ördögi vigyorral.

Harry mit sem sejtve megfogta a kezemet, ám nem figyelt eléggé, mert megrántottam és egyensúlyát elvesztve bezuhant mellém a vízbe. Egy pillanatra még a lélegzetem is elakadt, amikor feljött a víz alól. Na nem azért, mert olyan szörnyű látványt nyújtott. Pont az ellentéte miatt. Én meg képzelem, hogy nézhettem ki... ah, inkább bele sem gondoltam. Rém izgalmas gondolat menetemet az szakította félbe, hogy megint víz alá kerültem. Mivel Harryn kívül senki más nem volt a medencében ezért gyanítottam, hogy ő az.

Sötétedésig ültünk a medence mellett osztozva a napágyakon, hiszen amúgy nem fértünk volna el. Éppen Harry, már megszáradt tincseit csavargattam, miközben a feje az ölemben pihent. Mosolya szinte levakarhatatlan volt, ám ez Zaynről már nem volt elmondható. Tekintetével szinte helyben kinyírta Harryt, ami viszont engem mosolygásra késztetett. Zayn nem is sokáig maradt köreinkben, és lassan követték őt a többiek is, így csak Harryvel maradtunk kint ketten, nekünk viszont semmi kedvünk nem volt bemenni.

- Nem jössz úszni? - bökött fejével a medence felé.

- Nem szeretek - ráztam meg a fejemet egyből.

- Naaaa, a kedvemért - nézett rám kiskutya szemekkel.

Bár úszni nem mentem vele, annyival megelégedett, hogy leültem a medence széléhez és a lábamat belelógatva figyeltem, miközben úszik pár hosszt. Miután megunta odaúszott hozzám, és kezeit a combomra rakva belehúzott a vízbe. Megilletődve figyeltem mit csinál, de nem volt ellenemre. Ajkai egyre közelebb voltak, mire behúztam a víz alá. Mindig is ki akartam próbálni, hogy milyen lehet víz alatt csókolózni, bár soha nem Harryvel képzeltem el, de így is tökéletes volt. De úgy látszik, hogy valaki nem úgy gondolta, és ezt egy hangos köhögéssel fejezte ki. Unottan fordultam meg és ültem vissza medence szélére.

- Gusztustalanul romantikus volt - rágózott unottan.

- Irigykedsz, Malik - néztem rá mosolyogva, mire csak egy szemforgatást kaptam válaszul.

- Hanna kért meg, hogy szóljak. Valami szörnyen fontos dolgot akar megbeszélni veled. Gondolom letörött a műkörme, ezért most elkezd majd nyávogni - vigyorgott gúnyosan.

- Egyet jól jegyezz meg Zayn. Engem piszkálhatsz, kritizálhatsz, szidhatsz, amit csak szeretnél, de azt nem tűröm el, hogy a barátaimmal ugyan ezt tedd.

- Mert mit csinálsz? Rendezel egy szörnyen romantikus jelentet Harryvel, csak azért, hogy féltékennyé tegyél? - mosolyodott el öntelten.

- Nehogy azt hidd, hogy ez rólad szól.

- Nem hiszem. Teljesen biztos vagyok benne - vigyorgott még inkább, amivel sikerült még jobban felidegesítenie.

Harry szomorú ábrázata, és Zayn önelégült mosolya eléggé közrejátszott az utána következő cselekedetemben. Az általam adott pofon váratlanul érte Zaynt, és szemei kikerekedtek, így most rajtam volt a sor, hogy fülig érjen a szám. Harry kezét megfogva kulcsoltam össze ujjainkat és húztam be a házba.  

Nyolcadik fejezet: 2013.08. 19.