Epilógus

El sem hiszem, hogy hosszú évek után most haza utazom. Mióta Liam elhagyott azóta nem jártam London közelében, leginkább Eleanorék látogattak meg néha, de én be se tettem a lábamat Londonba. A nagyobb szüneteket mind Liz szülővárosában töltöttem a lánnyal együtt, aki már életem egyik legfontosabb emberévé avanzsált. Ő, Christian és Matt segítettek ki abból a mély érzelmi gödörből, amelyet a Liammel való szakításom okozott. Ezért örökké hálás leszek nekik, hiszen bele sem merek gondolni, hogy mit csináltam volna teljesen egyedül. Valószínűleg ott hagytam volna az egyetemet már az első félév után, és visszautaztam volna Londonba, hogy Eleanorra és Hopera támaszkodjak, de nem így lett. Talán senkinek nem okozok meglepetést, ha azt mondom, hogy a négy év alatt egyre inkább elkopott az otthoniakkal a barátságom. Az elején még szinte naponta beszéltem mindenkivel - Liamet kivéve, persze - és igyekeztem úgy beosztani az időmet, hogy ezek a napi kis telefon, vagy akár skype beszélgetések megmaradjanak, de nem sikerült. Foghatnám az időeltolódásra, vagy arra, hogy a fiúknak is, és nekem is sok dolgom volt, de ez nem lenne igaz. Ők folyamatosan próbáltak hívni, de mindig lemondtam, mert az itteniekkel programom volt, vagy egy valag tanulni valóm volt. Aztán egy idő után nem próbálkoztak, csupán csak párszor beszéltünk, akkor is én hívtam őket, és akkor se tartott az egész tovább maximum fél óránál. Elhidegültünk egymástól, ami valljuk be, az én hibám volt. Nem tudtam megtalálni az egyensúlyt az új és a régi életem között. Végül Hope is beleunt ebbe az egészbe, és élte a saját életét, amibe az évek múlásával egyre kevésbé tartoztam bele, de legalább havonta hallattunk magunkról, ez egészen a mai napig így megy. Egyedül a nővéremmel való kapcsolatom emlékeztet arra, hogy négy éve milyen is volt az életem.

- Bébi, lassan indulnunk kéne - ráz ki gondolataimból Matt hangja, ami most szomorúan cseng. Csendesen bólintok és felkapom a bőröndjeimet, és ezzel a mozdulattal bele is vágom a kocsi csomagtartójába. - Nem akarom, hogy elmenj - vallja be halkan, és ajkait lágyan az enyémekre nyomja.
- Őszintén megmondva kicsit félek - vallom be, mire Ő szorosan körém fonja a karjait nyugtatásképpen. - Hiányozni fogsz - nézek fel rá, miközben kissé elhúzódom tőle.
- Te is nekem. Hosszú lesz ez a két hónap nélküled - szontyolodik el, de egyből mosolyt erőltet az arcára. - - Semmi gond nem lesz. Csak egy hívásodba kerül, és ott leszek - ígéri a lehetetlent, mégis eléri, hogy jobb kedvem legyen.
- Mi lenne, ha velem jönnél? - vetem fel hirtelen támadt ötletem.
- Destiny, majd' fél éve nem láttad a nővéredet, míg velem mindennap találkoztál. Ha most veled mennék, akkor nagy eséllyel teljesen rám unnál - homlokát az enyémnek döntve beszél, édesen mosolyogva.
- Csak szeretnéd - vigyorogtam vissza rám.
- Soha nem szeretném - motyogja lágyan, és puszit nyom a számra. - Induljunk, mert elkésünk.

Karon ragad, míg másik kezével kinyitja nekem a kocsi ajtaját. Nem sok életkedvvel szállok be a kocsiba, mert tudom, hogy hova visz. Nem lehetek gyerekes, hiszen egykor mindenem Londonba volt, amit szerettem, de azóta már eltelt négy év, és már semmi nem köt oda a nővéremen kívül. Elmartam magam mellől mindenkit, és csakis a saját hülyeségemnek köszönhetem. Bár, ha nem követem el azt a hibát azon az estén, akkor talán soha nem ismerem meg az igazi Mattet, talán nem lenne ennyire jó a barátságom Lizékkel, mert több időt fordítottam volna az otthoniakra. Talán sok minden máshogy történt volna, amit most már bánnék. Bár sok időbe telt, mire túl tudtam lépni Liamen, de teljesen megérte. Nem mondom, hogy nem voltak szörnyű napjaim, amikor legszívesebben könyörögtem volna neki, hogy fogadjon vissza, de mára már csak hálás vagyok, amiért Liz nem engedte.

- Megjöttünk, Édes - riaszt fel ma már másodszor Matt hangja.

Nagy sóhajtás közepette szállok ki a kocsiból, majd megvárom, amíg Matt előveszi a csomagjaimat. A gépem felszállásáig még van egy kis időm, amiért most rettentően hálás vagyok.

- Gyere velem. Komolyan. Csak szállj fel velem, és gyere el Londonba - nézek rá, szinte már könyörgően, amikor meghallom a bemondó hangját, ami a gépre való felszállásra szólítja fel az utasokat.
- Holnap a legelső géppel utánad megyek, ígérem, de jelenleg lehetetlen kérsz tőlem, hiszen jegyem sincsen - neveti el magát keserűen, de hangjában érződik, hogy komolyan gondolja ígéretét.
- A reptéren foglak várni. Még táblát is viszek, amire felírom a nevedet, csakhogy véletlenül se keveredj el, valami gyönyörű lány társaságában.
- Nálad gyönyörűbb lányt keresve se találnék, és nem is akarok. Destiny, te vagy minden, amire valaha is vágytam, nem kell más lány - két kezével közrefogja az arcomat, ezzel elérve, hogy a szemébe nézzek. - Holnap ott leszek azon a gépen, és keresni foglak a tábláddal együtt - ígéretének megpecsételése érdekében csókban részesít, ami miatt igencsak nehézkesen húzódom el tőle.
- Szeretlek, Matt - motyogom halkan, fejemet a vállába fúrva.
- Én is szeretlek, bébi. De most menj, mert tényleg le fogod késni a gépet - noszogat, és egészen addig velem tart, amíg csak tud.

Búcsúnk hosszasan tart, és csak a biztonsági őr krákogása töri meg, jelezve, hogy induljak el. Egy utolsó szomorú pillantást vetek Mattre, majd elindulok a gép felé.

Vizslató szemekkel nézek körül a reptéren, nővéremet kutatva, akit nem is sokáig kell keresnem. Ahogy meglát, a nyakamba ugrik. Karjai közé zár, és vagy percekig szorongat, a végén szinte már levegőt is alig kapok.

- Hiányoztál - könnyes szemei láttán gombóc keletkezik a torkomban.
- Te is nekem, El, de már itthon vagyok. Még egy darabig itthon is leszek - mosolygok rá biztatóan.
- Pár hónapot, azalatt nem lehet bepótolni majdnem négy évet, amíg egy másik kontinensen éltél. Még akkor se, ha néha találkoztunk - rázza a fejét szomorúan. - Na, menjünk. Van egy kis meglepetésem - mosolyodik el, és nagyon nem tetszik nekem a vigyora.

Bőröndjeimet magam után húzva lépkedek az ajtónk felé. A ház kívülről semmit nem változott, de belülről annál többet. Egyedül a szobám néz ki úgy, ahogy hagytam. Eltekintve attól, hogy minden egyes szekrény üresen sorakozik, várva arra, hogy valaki feltöltse őket. Posztereimet nézegetve konstatálom, hogy megváltozott az életem, már ha ez eddig nem lett volna nyilvánvaló.

Nem sokáig van időm nézelődni, ugyanis Eleanor beront. Közli velem, hogy öltözzek át valami kényelmesbe, mert vásárolni megyünk. Kérését teljesítve keresek ki pár göncöt az egyik bőröndömből. Hajamat és sminkemet is megigazítom, majd Eleanor keresésére indulok, aki ebben a pillanatban rakja le a telefont a konyhában.

- Mehetünk? - kérdésére bólintok, majd elindulunk lejárni a lábunkat a közeli plázában.

Eleanor minden kis üzletbe berángat, amivel már az őrületbe kerget a végére, ugyanis egyetlen butikot sem enged végigjárni rendesen. Végül egy üzletben szerencsével járok, és körül tudok nézni, nagyjából három órányi futkosás után. A ruhákat nézegetve kezembe akadt egy vörös ruha, ami első látásra szerelem. Egyszerű, mégis számomra elég dögös.

- Jó választás, hadd lássam rajtad - áll meg mellettem nővérem, aztán egyből a próbafülke felé lökdös, ahol felpróbálom a ruhát. - Ezt muszáj megvenned - szögezi le, amikor kilépek, hogy megmutassam neki.

Én is ezen a véleményen vagyok, ugyanis meglepően jól áll rajtam, és az ára sem olyan vészes, szóval egyből a kasszák felé veszem az irányt, ahol fizetek a gyönyörűségért.

Két további órával később egy cipővel és egy kis kabátkával is kiegészül a ruhám, ugyanis Eleanor bejelentette, hogy estére terve van. Nem árulta el, hogy mi az, így gondolom meglepetés, ezért nem is faggatom, úgyse mondaná el. Hála az égnek most már Ő is úgy dönt, hogy ideje hazamenni. Ennek elérése érdekében hív egy taxit, amely egyenesen a házunk előtt teszi ki minket.

Szobámba érve csak leszórom a földre a vásárolt cuccokat, és végigdőlök az ágyon. Lefárasztott ez a jó pár óra vásárlás, még úgy is, hogy Liz mellett volt szerencsém megedződni ilyen téren. Hiszen nála többet még nővérem se bír eltökölni egy plázában.

- Nehogy elaludj nekem, hamarosan kezdj el készülődni. Még van másfél órád - határozottan beszél, miközben én csak nyöszörgök, és beletemetem a fejem a párnámba.

Már majdnem sikerült elaludnom, amikor berontott, emiatt most meg tudnám fojtani, akár egy kis kanálka vízben is. Csak azért kegyelmezek meg, mert a nővérem és, mert fél éve nem láttam. Ennyi még belefér a viszontlátás örömébe.

Komótosan kelek ki az ágyból, semmi kedvem most bármit is csinálni, de El kedvéért megteszem. Tényleg nem lehet pár hónap alatt több év kihagyást bepótolni, ezért annyi időt töltök vele, amennyit csak tudok. Földre szórt zacskókat felszedem, ezután kihalászom belőlük a vásárolt dolgokat, amelyeket magamra is kapkodok gyorsan. Hajam és sminkem úgy áll, ahogy hagytam, így csupán megerősítem a sminket, hogy erősebb legyen, aztán visszaülök az ágyam szélére. Nagyjából 10 percem maradt, utána pedig fogalmam sincs, hogy mit fogunk csinálni, de előbb utóbb úgyis meglátom. Előtte viszont még pötyögök egy sms-t Mattnek. Hosszas üzenetcsatánkat nővérem töri meg, és kirángat a házból. Mai napon már sokadszorra ülök taxiban, ráadásul ugyanaz a pasi jött most is, aki az előbb hazahozott minket, így mosolyogva köszön nekünk.

Alig fél óra múlva egy számomra teljesen ismeretlen környéken állunk meg, ami tele van kertes házakkal, és tisztán megállapítható, hogy nem éppen szegények laknak erre felé, ezért is fogalmam sincs, hogy mi a fenét művelünk erre.

- Mit keresünk itt? - adok hangot kíváncsiságomnak.
- Csak gyere utánam.

Eleanor le is tud ennyivel, miközben ajkain végig sejtelmes mosoly játszik, amivel az őrületbe kerget, mert nem tudom, hogy miért vigyorog ennyire. A házba beérve azonban nem várt meglepetésben van részem. Mindenki ott áll, aki régen számított, és vigyorogva néznek rám. Utoljára talán a 18. születésnapom ünneplésén láttam az egész bagázst így együtt, barátnőkkel kiegészülve.

Meglepettségemben a szám elé kapom a kezemet, egy hang sem jön ki a számon, nem tudok kinyögni egy értelmes szót se, helyette csak könny szökik a szemembe. Nem is tudom, kihez fussak, hogy először megöleljem, de ezt eldöntik helyettem, mert Niall egy hatalmas vigyorral az arcán von ölelésébe. Őt követik a többiek is, és érett, felnőtt emberekhez híven Liammel is hasonlóan köszöntjük egymást, legalább pár pillanatig félrerakva a múlt sérelmeit.

Mind egyszerre kezdenek faggatni, én meg nem is tudom, hogy kinek a kérdésére válaszoljak először. Mégis talán nekem van a legfontosabb kérdésem. Mit keresnek itt. Örülök nekik, őszintén, csak csodálom, hogy kapcsolatunk - szinte már kihalása után - is mindannyian itt vannak.

- Mivel a diplomaosztódon nem lehettünk ott, ezért feltétlenül be kell pótolni, hiszen ilyen élmény csak egyszer van az életedben. Megeshet, hogy Mattékkel már megünnepelted, de mi kimaradtunk - magyarázza vigyorogva Eleanor, és pár pillanat alatt le is esik, hogy miért volt egész nap ennyire titokzatos.

Mosolyogva nézek rajtuk végig, de nem szólalok meg. Nem tudom, mit mondhatnék. Hónapok óta nem hallattam magam felől, furán venné ki magát, ha előállnék egy „hiányoztatok” szavacskával. Hiszen én nem kerestem őket.

Alig egy óra alatt már szinte kiszárad a szám, annyit beszélek, mert minden apró kis dolog érdekli őket. Főleg, amikor Hope sikít egy nagyot rám nézve. Nem értem, hogy mi a baja, ezért ijedten nézem, miközben felém mutogat, és csak tátog, mint egy hal. Pillanatok alatt felfogom, hogy mi okozza csodálatának tárgyát.

- Destiny Calder! - szólít egész nevemen, miközben hangneme fenyegető. - Nehogy azt merészeld mondani nekem, hogy az egy eljegyzési gyűrű az ujjadon, de te egy büdös szót nem szóltál róla!
- Ugh, szóval az úgy volt... - kezdek bele bocsánatkérő mosollyal, de esélyem sincs befejezni, mert mindenki nekem esik a kérdéseivel. - Egyszerre csak egy kérdésre tudok válaszolni.
- Mikor? Mióta vagytok együtt? Én miért nem tudok semmiről? Kiről van szó egyáltalán? - pislog nagyokat Zayn, akit igencsak érdekel a helyzet, és ezek szerint pár fontos információról lemaradt.
- Malik, kicsit le vagy maradva - vigyorgok rá, mire megforgatja a szemeit. - Mattnek hívják, és nagyjából két éve vagyunk együtt. Csak pár hónapja kérte meg a kezemet - az utolsó mondatomon elpirulok, még mindig furcsa belegondolni, hogy eljegyeztek.

Gratulációjuk jól esik, és pár pillanatig újra 17 évesnek érzem magam. Újra velük, Londonban. Csupán csak egyetlen változás van. Liammel már nem vagyunk egy pár, és már mindketten túlléptünk a múltunkon. Én az életem további részét Amerikában terveztem Mattel az oldalamon. Liam pedig egyre csak sikeresebb lesz, és egy gyönyörű barátnővel rendelkezik már. Remélem, olyan lány, amilyet megérdemel. Csak reménykedni tudok, hogy ez a lány már okosabb lesz, és eszébe sem fog jutni félrelépni, hiszen Liam egy főnyeremény. Mégsem érzem magam rosszul, hogy új lány van az életében, hiszen én is továbbléptem. Liam a múltam egy olyan szakasza, amelyre boldogan emlékezek majd vissza. Minden egyes kis vele töltött pillanatra, de nekem Matt mellett van a helyem.  

Hi, Babes!

Meghoztam a történet epilógusát, amelyet nagyon nem akartam megírni, hiszen eléggé a szívemhez nőtt már a történet, de muszáj volt megírnom, hogy felrakhassam.

Direkt a végére hagytam, mivel ez most talán kicsit hosszabb lett, mint szokott, de remélem elolvassátok, és remélem, hogy tetszett az epilógus.:)

Szóval... most egy pár hónapig/hétig/napig eltűnök, aztán jelentkezem a következő történetemmel. Mivel ez kicsit más fajtájú történet lesz, ezért csak, akkor fogom publikálni, ha megírtam az összes fejezetet hozzá, hiszen félek, hogy talán nem tudnám befejezni. 

Holnap még érkezek egy kisebb utószó szerűséggel, aztán határozatlan ideig nem fogok majd jelentkezni, de utána mindenképpen érkezem a következő történetemmel.

Végül, de nem utolsó sorban pedig, tervben van egy 5SOS fanfiction is. Nem tudom mennyire ismeritek a bandát, de én személy szerint halálosan oda vagyok értük is, így fogok írni egy olyat is. A linket feltétlenül kiírom majd ide is. Valószínűleg azt előbb fogom publikálni, mint az itteni következő történetemet. Remélem mindkettőt olvasni fogjátok majd! :) 

Várom a véleményetek megjegyzésben, és tényleg örülnék, ha pár mondat erejéig kifejtenétek, hogy mi volt a véleményetek a blogról! xx

Love ya'll.♥