2013. július 30., kedd

3. fejezet - Harry

Hali!:)
Először is hatalmas örömmel tölt el, hogy már van három feliratkozóm, ami tudom, hogy másoknak nem nagy szám, de én hihetetlenül örülök neki, és el nem hiszitek, hogy mennyire boldog vagyok emiatt. Másodszor nagyon szépen köszönöm az utolsó részhez a négy pipát és a kommentet. Remélem ez a rövidke rész is elnyeri a tetszéseteket! :) xx

Fejemet oldalra fordítva konstatáltam, hogy Harry az a valaki, aki mellettem fekszik. Most, hogy erre így rájöttem már csak az a kérdés, hogy mit csinálunk mi egy ágyban, ami ráadásul nem is az enyém. Úgy döntöttem az emlékezést kajálás és egy fájdalomcsillapító bevétele utánra hagyom, így megindultam a konyha felé, ahol csak Zayn volt.
- Nem tudod, hogy fájdalom csillapítót merre találok? - érdeklődtem, mire a velem szembe lévő fiókra mutatott, amiben meg is találtam a keresett gyógyszer.
Csendben készítettem a reggelimet, miközben Zayn valamit csinált mellettem, amikor kezdtek beugrani a tegnap este történései. Hogy Harryvel táncoltam az este hátralevő részében, hogy egy „kissé” összemelegedtünk, hogy majdnem megtörtént közöttünk, de aztán még sem. Nem tudom, hogy ezután milyen lesz a kapcsolatom Harryvel, hiszen mégis egy házban élünk, és egy ilyen után nehéz úgy nézni a másikra, mint eddig. Egy idő után morgásra lettem figyelmes, majd az előbb említett személy jelent meg a konyha ajtóban. Gyógyszert és egy pohár vizet nyújtottam neki, amit megköszönve vett el tőlem.
- Oh, itt a kis gerlepárunk. Na, jó volt az estétek? - lépett be Louis a konyhába.
- Belehalnál, ha egyszer nem szólnál bele valamibe? - néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Valószínűleg igen - gondolkozott el. - De most komolyan... vagy nagyon halkak vagytok, vagy nem csináltatok semmit - röhögött, mire csak a szememet forgattam.
- Semmi közöd hozzá - néztem rá mosolyogva, majd leültem enni.
A fiúk némaságát megunva inkább Hannával közös szobám felé vettem az irányt, de mivel láttam, hogy barátnőm még alszik, ezért letusoltam gyorsan, majd aznapi szettemet magamra kapva kiültem az erkélyre. Telefonomból szóló zenét énekelgettem, amikor valaki megköszörülte a torkát, jelezve ezáltal, hogy jelen van. Fejem egyből az ajtó irányába kaptam, ahol Harry állt az ajtó félfának dőlve, hatalmas mosollyal az arcán.
- Emlékszel, hogy mit mondtam neked tegnap este? Mert teljesen komolyan mondtam.
- Melyikre is gondolsz? Arra, hogy teljesen megőrjítelek? - húzogattam a szemöldököm, egy pimasz vigyorral az arcomon.
- Most pont nem arra gondoltam, de azt is teljesen komolyan mondtam azt is. Amire jelenleg gondoltam az az, hogy nem gondolkodtál még az énekes karrieren?
- Mint azt tegnap este említettem semmin nem gondolkodtam a „karrieremet” érintően. Elképzelésem sincs, hogy mi az, amit még 10 év múlva is szeretnék csinálni. Az éneklés is csak hobbi, soha nem gondoltam rá, hogy azzal foglalkozzak, és azzal szerezzem a pénzt.
- Pedig emberek milliói odalennének érted, na meg persze a hangodért is - mosolygott rám. - Énekelj valamit, kérlek.
- Rendben - sóhajtottam egy nagyot.
Kisebb gondolkozás után elkezdtem énekelni Nothing like us-t. Harry csak elképedve nézett, én pedig csak vállat rántottam. Soha nem éreztem magam különösen jónak az éneklésben, csak hobbi volt, ami segített kizökkenni a mindennapokból. Mivel miután befejeztem egyikőnk se szólt semmit, ezért rágyújtottam, de egyetlen kérdés motoszkált az agyamban reggeltől fogva, amire nem találok választ, vagy emléket.
- Miért nem feküdtünk le? - kérdeztem mindenféle kertelés nélkül, mire Harry csodálkozva nézett rám.
- Oké, egyetlen lányt se ismerek, aki egy szemrebbenés nélkül megtudta volna ezt kérdezni - nevetett. - Amúgy azért, mert nem akartam kihasználni, hogy részeg vagy.
- Milyen figyelmes vagy.
- Ilyen általában nem szokott előfordulni.
- Duplán megtisztelve érzem magam - húztam az agyát továbbra is. - És mi volt az ok? Hogy a menedzseretek lánya vagyok, vagy esetleg, hogy Zayn ex barátnője vagyok, vagy csak szimplán nem találsz elég jónak, hogy megfektess? - soroltam a lehetőségeket vigyorogva.
- Pár óra elég volt, hogy megkedveljelek annyira, hogy ne tegyem tönkre már első nap a kapcsolatunkat - adta a választ, amire egyáltalán nem számítottam.
- Értem. Hát köszönöm, asszem.
Harry csak vigyorogva átkarolta a vállamat, majd úgy folytattam a cigizést.
- Szereted még?
- Fogalmam sincs. Nem tudom, hogy szerelem-e még, amit érzek. Leginkább már csak arra tudok gondolni, hogy nem merem elengedni ezt a valamilyen érzést, mert akkor üresnek érezném magam belülről - magyaráztam, bár nem tudom, hogy megértette-e. - Próbáltam tovább lépni, bár nem igazán a megfelelő emberekkel.
- Igazából nem tudom, hogy a tegnap este a szórakozáson kívül mit jelentett neked, de arra gondoltam, ha van kedved meg ihatnánk egy kávét, vagy elmehetnénk kettesben bulizni - húzta aranyos mosolyra a száját.
- Um, rendben. Benne vagyok - mosolyogtam rá, mire mosolya még szélesebb lett. - Menjünk kávézni. Szerintem a buli egyikőnk számára se ismerkedésről szólna.
Kijelentésemre felnevetett.
- Mit szólnál, ha most elmennénk mondjuk egy Starbucksba?
- Menjünk. Csak veszek egy cipőt és indulhatunk is.
- Rendben, lent megvárlak.
Az ajtón belépve láttam, hogy barátnőm éppen a szobába oson vissza, amiből arra következtettem, hogy hallgatózott.
- Randizni mentek? - szegezte nekem a kérdést. Tehát hallgatózott.
- Valami olyasmi.
- És Zaynnel mi lesz?
- Mi lenne? - motyogtam, miközben a cipőmet kötöttem be. - Ott van a kis barátnője, ráadásul két éve már, hogy nem része az életemnek. Teljesen szabad vagyok, azt csinálok, amit csak akarok.
- Ezért játszadozol valakivel, aki reménykedik, hogy talán több is lehet, miközben te is tudod, hogy Harry alkalmi pajtinál soha nem lehetne neked több - mondta ki a könyörtelen igazságot Hanna.
- Én próbálkozok! - emeltem meg a hangom, majd fekete conversemmel a lábamon idegesen letrappoltam a földszintre, ahol Harry már mosolyogva várt.
Mosolya láttán az én arcomra is egy kisebb mosoly húzódott, majd elindultunk.
- Milyen Magyarország? - kérdezte Harry már a kávézóban ülve.
- Bár 15 éve ott élek még nem volt alkalmam nagyon utazgatni. Egy Keszthely nevű, kis városkában lakunk, ahol igazából semmi nincs. Pontosabban 15 évet lehúztam ott, tehát ismerem, mint a tenyeremet, na meg unom is. A fővárost, Budapestet viszont szeretem, már amennyit láttam belőle az alatt a pár alkalom alatt ahányszor ott voltam.
- Értem. És az ottani rajongók milyenek?
- Az ottani directionerek egyáltalán nem elmebetegek, vagy fanatikusak, mint más országokban élők. Egyszerűen csak imádnak és bálványoznak titeket. Mondjuk a barátnőket már kevésbé. Persze ebben is vannak kivételek. Van, aki az összes barátnőt szereti, bár a te barátnőidet kifejezetten utálták - nevettem el magam. - Nem vagyok rajongó, így csak az ismerőseimről tudok nyilatkozni a barátnő kedvelés ügyben. Perriet nem szeretik, Eleanorért és Danielleért viszont oda vannak meg vissza.
- Ahhoz képest, hogy nem vagy rajongó, egész jól informált vagy.
- Hannától napi minimum 12 órában ezt hallgattam, na meg a zenéteket, ami meg kell hagyni egyáltalán nem rossz. Meg persze egy időben folyamatosan azt lestem, hogy Zaynről mikor látok hírt, így akaratlanul is olvastam rólatok.
- És ki Hanna kedvence?
- Niall. El nem hiszed, hogy mennyire idegesítő egész nap azt hallgatni, hogy Niall mennyire cuki, meg édes, meg mennyire jó a hangja - utánoztam barátnőmet elvékonyított hangon, mire Harry felnevetett.
- Te annyira más vagy - komolyodott el. - Te nem támadsz le autogramért, vagy nem dőlsz egyből ágyba nekem - utolsó mondatára nevetnem kellett.
- Ami csak rajtad múlt, ezt hozzá tenném - mosolyogtam rá.
- Akkor pontosítok. Úgy érzem, hogy olyan lány vagy, aki nehezen esik szerelembe, szóval nála harcolni kell a szerelméért és bizalmáért.
Csak bólintottam, majd kicsit más irányba terelődött a beszélgetés. Sok lány odajött hozzánk, hiszen felismerték Harryt. Miközben édesen mosolyogtak Harryre, addig engem a tekintetükkel szinte megöltek, és éreztem, hogy holnap már tele lesz a net a közös képeinkkel.

Másnap reggel arra keltem, hogy Hanna rázogatja a vállamat, hogy ébredjek már fel.
- Aj, mi az, ami nem ért rá addig, amíg felkelek? - néztem rá nyűgösen.
- Tele van veled a net! Azt találgatják, hogy ki vagy, meg előkerült pár régebbi fénykép rólad és Zaynről. A rajongók bepipultak - vázolta fel a helyzetet, mire vállat rántottam, majd a másik oldalamra fordulva visszaaludtam.
Az édes nyugalmat most se sokáig élvezhettem, mert egy hatalmasat dörrent az ég, ami miatt szó szerint kiugrottam az ágyból és ahogy voltam a nappaliba futottam, egyenesen barátnőm ölébe.
- Te teleportáltál? Nincs fél perce, hogy dörgött és tudtommal aludtál – nézett rám csodálkozva Harry.
- Fél a vihartól - nevetett barátnőm. - Na szállj le rólam. Nem esz meg a vihar, nem tud bejönni a házba.
Épphogy felálltam már dörgött is még egy hatalmasat, mire összerezzentem. Leültem Harry mellé, aki szorosan magához húzott, mire fejemet a vállába fúrtam és próbáltam nem egy kisgyerekként viselkedni.
- Miért is félsz a vihartól? - nézett rám meglepődve Liam.
- Kiskoromban imádtam. Állandóan az erkélyen álltam és néztem a vihart. Miután anyámmal elköltöztünk még kicsi voltam, de egyedül maradtam, mert anyámnak éppen valami szörnyen fontos dolga volt. Egy ideig hét ágra sütött a nap, aztán elborult és esni kezdett. Éppen valami idióta mesét bambultam, amikor dörgött egy hatalmasat és elment az áram. Ősz lévén, nyolckor már sötét volt. Na most ötévesen mit csináljon az ember egyedül, ha nincs otthon senki? Hát semmit. Összekuporodtam a kanapén és álomba sírtam magam. Azóta félek a vihartól, mert az arra emlékeztet, hogy egyedül voltam, és még lehetek is.
A többiek csendben emésztették a történetemet, miközben Harry még szorosabban fogott és közbe a hátamat simogatta megnyugtatás képpen. Harry válla fölött felnézve tekintetem Zaynével találkozott. Szemében, mintha a féltékenység kis szikráját láttam volna, de inkább megráztam a fejemet elhessegetve ezzel a gondolataimat.

Negyedik fejezet: 2013. 08. 04.

2013. július 23., kedd

2. fejezet - Ismerkedés

Hali!:)
Meg is jöttem a következő résszel. Egyszerűen nem bírtam várni vele még tovább. 
Mellesleg, láttátok a fiúk új klipjét!? Szinte végig nevettem, nagyon jó lett. Ráadásul ma vannak három éve együtt. Hihetetlenül büszke vagyok rájuk, és nagyon nagy köszönettel tartozom nekik, amiért megváltoztatták az életemet. 
Na nem is magyarázok tovább, itt a várva várt fejezet.
Jó olvasást, xoxo


Arcvonásaimat rendezve egy műmosolyt erőltettem arcomra.
- Rony, Hanna, ők itt Harry, Louis, Liam, Niall és Zayn – mutatta be sorba a fiúkat, bár felesleges volt, tudtam kik ők.
Intettem egyet általánosságban, majd barátnőm kezét megragadva húztam az emelet felé. Éreztem, hogy az évek óta rejtegetett könnyeim és fájdalmaim a felszínre fognak törni. Amint lehuppantam az erkélyen lévő fotelba már nem bírtam tovább. Kigördült egy könnycsepp és szokás szerint követte azt a többi is. Hanna szorosan magához ölelt, de nem mondott semmit. Nem is kellett. Ennyiből is tudtam, hogy mellettem van és mellettem is lesz történjék bármi. Nem tudom mennyi idő telhetett el, mire a sírásom kezdett alább hagyni és végre ki tudtam nyögni egy értelmes mondatot.
- Miért? Miért kellett újra találkoznom vele? Miért pont így? Miért vagyok ennyire szerencsétlen, hogy egész Londonig eljövök, hogy elfejtsem, erre pont apunál találkozok vele!?
- Talán így kell lennie.
- Hogy? Úgy, hogy előtörjön az összes régi emlékem arról a nyárról? Az összes közös emlékünk végig játszódott a fejemben. Mindegy - töröltem le a könnyeimet. - Menjünk le. Nem leszek gyenge, nem lehetek az. Előttem az élet, ha Zayn nélkül, akkor nélküle. Két évemet elvesztegettem arra várva hátha felhív, vagy legalább üzen, de semmi. Elég volt.
- Ez a beszéd! De ugye tudod, hogy előttem soha nem kell azt színlelned, hogy jól vagy, miközben belül darabokra hullasz?
- Tudom, és ezt soha nem fogom tudni neked meghálálni. Köszönöm, hogy vagy nekem! - öleltem meg szorosan.
Lefelé tartva megmostam az arcomat, hogy kevésbé látszódjon az előbbi kiborulásom, majd Hannába kapaszkodva visszamentünk a fiúkhoz és apuhoz.
- Rony, minden rendben? - aggodalmaskodott apu.
- Persze, jól vagyok - mosolyogtam rá, és mivel bólintott, ezért elég hihetőre sikerült a mosolyom.
- És... vannak terveid tovább tanulást illetően?
- Aha. Nem tanulok tovább - vontam meg a vállam.
- Akkor mihez fogsz kezdeni?
- Fogalmam sincs. Keresek valami tanfolyamot vagy bármi munkát, nem leszek ingyenélő.
- Ugyan, ne butáskodj. Ami az enyém, az a tiéd is - ölelt meg apu. Már hiányzott az ölelése. - Kincsem, szörnyen sajnálom, hogy megint alig egy napot tölthettünk együtt, de el kell utaznom. A fiúk itt lesznek, tehát társaságotok lesz, szinte egész nyáron, és én se maradok egy hétnél tovább.
- Apu, annyit fogunk utána találkozni, hogy meg is fogsz unni.
Nevetve összekócolta a hajamat, én pedig csak nevetve tűrtem. Apu volt az egyetlen a családból, aki számított. Ő bármikor feltudott vidítani egyetlen ölelésével. Körülöttünk mindenki mosolyogva figyelte a jelenetet, egészen addig, amíg apu elhagyta a szobát.
- Nos lányok, most, hogy így az egész nyarat együtt töltjük mi lenne ha tartanánk egy ismerkedős délutánt? - nézett rám, majd Hannára Niall.
- Én benne vagyok - szólalt meg barátnőm, én pedig csak bólintottam.
- Oké, akkor legyen úgy, hogy mind az öten kérdezünk egyenként.
- Rendben.
- Rony, hol ismerkedtél meg Hannával és mikor? - tette fel az első kérdést Liam.
- Miután apuék elváltak anyámmal Magyarországra költöztünk, ekkor lehettem három éves talán, és ott ismerkedtem meg Hannával, aki az első pillanattól fogva a legjobb barátnőm -  karoltam át bolond barátnőmet mosolyogva.
- Hány pasid volt eddig? - kíváncsiskodott Harry. Ki más?
- A komoly kapcsolataira vagy kíváncsi vagy azokra, amelyek egy esténél nem tartottak tovább? Mert szerintem ha a komoly kapcsolatait kérdezed, akkor hamarabb tehetitek fel a következő kérdést.
- Khm, kösz Hanna, állíts be egy züllött kurvának légy szíves - néztem unottan barátnőmre, bár teljesen jogos volt a kérdése. - Egyébként Harry, egy fiú volt, akivel komoly volt. Pontosabban én annak éreztem. Utána pedig nem számoltam a zűrös kapcsolataimat inkább - húztam a számat.
- Ejha, valaki igazán romlott. Tetszik - húzogatta a szemöldökét, mire csak a szememet forgattam.
- Mi történt azzal a fiúval? - kérdezte Niall érdeklődően.
- Vége lett. Egy szép nyári szerelem volt, de csak nyári.
- Miért csak nyári?
- Nem igazán vagyok híve a távkapcsolatoknak, már pedig ez az lett volna. Próbáltuk tartani a kapcsolatot, így vagy úgy, de aztán egyre kevesebb lett a hívások száma, majd szép lassan nem érkezett több hívás tőle. Pedig mennyire vártam... - mosolyodtam el szomorúan.
- Ki volt ez a fiú? - kérdezett rá Zayn, féloldalas mosollyal az arcán.
- Oké, hogy két év az hosszú idő, de az ilyet az ember nem felejti el, Malik.
- Sejtettem - válaszoltam még mindig azzal a lélegzetelállító mosollyal.
A többiek, Hannát kivéve értetlenül nézték a jelenetet.
- Ti ismeritek egymást? - kerekedtek el Niall szemei. - Vagyis, ti jártatok?
- Várj... - gondolkozott el Liam is. - Akkor te vagy az a titokzatos lány, aki akkoriban annyira elcsavarta Zayn fejét - húzodtak ajkai mosolyra.
Hallgattam, ahogy a négy fiú megbeszéli egymás között, hogy Zayn mennyire szerelmes volt akkor és milyen sokat mesélt egy titokzatos lányról, akinek a nevét egész eddig nem tudták. Társalgásukat megunva, inkább visszatereltem a figyelmet arra, hogy éppen ismerkedünk.
- Hanna, mesélj kicsit magadról - kérlelte Niall.
- Ezt ne kérd tőle, mindig azt mondja, hogy „jaj, hát nem izgalmas annyira az életem, hogy mesélni tudjak” - forgattam a szemeimet, mire barátnőm a vállamba bokszolt, de tudta, hogy igazam van. - Hanna egy őrült lány, velem ellentétben egy kicsit visszafogottabb, de imád flörtölni, bár a flörtön túl nem igazán megy, ahhoz igazán különlegesnek kell lennie a fiúnak. Nos, drága barátnőm dohányzik, az alkoholt sem veti meg, ennek ellenére a legjobb ember, akit ismerek.
- Most, hogy minden piszkos kis titkomat elárultad meg kell, hogy öljelek - vigyorgott rám. - De beérem annyival, hogy elmondom, drága és szeretett barátnőm egy dilis csaj, aki minden, de tényleg minden hülyeségben benne van. Híres a kalandjairól, hasonló képpen károsítja az egészségét és a megtévesztő édes kis pofijával könnyen az ujja köré csavar mindenkit, emellett hihetetlenül nagyszájú és mindig elmondja a véleményét. Nem az a tipikus csajos lány, de nem is mondanám pasisnak, a szoknya és converse lány viszont tökéletes megfelelő, de ennek ellenére nála jobb barátnőt sehol sem találnék. Ő az én fogadott nővérem.
- És a fogadott nővéred most ki fog nyírni! - ugrottam rá nevetve. - Képes voltál elmesélni a zűrös életemet? - kezdtem el csikizni.
Bár egyáltalán nem zavart, előbb vagy utóbb úgyis megtudták volna, és ez én vagyok, nem áll szándékomban se megváltozni, se letagadni azt, aki vagyok.
- Ne, könyörgöm, ne csikizz, csak azt ne - nézett rám kiskutya szemekkel.
- Rendben. Ezúttal megkönyörülök.
Hanna a haját igazítgatta, mikor észrevettem, hogy a srácok megrökönyödve néznek rám.
- Oké, az életstílusom egy utcasarkiéhoz megfelelő, de ezért még nem kéne úgy rám nézni, mintha szellemet láttatok volna.
- Nem, ne haragudj, nem gondolunk ribancnak és a társainak. Csak Paul által felvázolt lány belsőleg egyáltalán nem hasonlít hozzád, és első látásra ezt nem néztem volna ki belőled - kezdett el szabadkozni Liam.
- Apu szemében mindig is az aranyos, jó kislány maradok.
- Mert nem tud a pasi ügyeidről - kontrázott Hanna.
- És ez jobb is így. Amúgy is, már régóta nem volt semmi botrányos az életemben.
- Régóta? Édesem, az a régóta két hete volt, és talán azért, mert azóta nem voltál bulizni - mosolygott rám Hanna.
- Na, akkor itt az ideje bepótolni! - lelkesedtem be egyből. - Srácok, jöttök ti is bulizni?
- Naná - egyeztek bele egyből.
Szuper. Most van fél nyolc, akkor egy óra múlva itt találkozunk. Annyi talán Hannának is elég lesz.
Mindenki az éppen általa elfoglalt szoba felé vette az irányt készülődni a bulira. Bár ezt soha nem értettem, hogy minek kell ehhez 10 percnél több idő, egy fiúnak meg pláne. Bőröndjeimből kikutattam egy fekete összeállítást, amihez egy fekete converse párosult, majd ezeket magamra kapva késznek nyilvánítottam magam. Az egy órából mindössze öt perc telt el, így barátnőm még a ruha választással bajlódott. Mivel az öltözködési stílusunk ég és föld, meg se kérte, hogy segítség. A legutóbbi alkalommal, amikor ilyenre vetemedett - azaz nagyjából két éve - nemes egyszerűséggel csicsásnak neveztem a ruháit, azóta nem kér meg, hogy segítsek neki választani. Az ágyon ülve pár percig még barátnőm szerencsétlenkedését néztem, majd az megunva inkább lementem a konyhába keríteni valami nassolni valót.
- Hello Harry - köszöntem a konyhában álló fiúnak.
- Oh, szia - viszonozta köszönésem, miután végigmért.
Szememet forgatva kezdtem el kutakodni a konyhában, remélve, hogy valami édességet találok, de az utolsó szekrényt átkutatva feladtam.
- Ez nem lehet igaz! Ebben a házban nem tartanak édességet? - néztem körül hitetlenkedve.
- Kérdezd meg Niallt. Neki biztos van.
- Kösz - biccentettem és indultam is, amikor eszembe jutott valami. - Melyik Niall szobája?
- Az emeleten a második szoba jobbra.
- Köszi - vigyorodtam el, és ezúttal akadálymentesen indultam megkeresni Niallt.
Lépcsőn felfutva tartottam az említett szoba felé, majd bekopogtam. Niall egy szál alsógatyában nyitott ajtót. Érkezésem okát elmagyarázva vidáman távoztam a kezemben egy csomag gumicukorral és egy tábla csokival. Ismét a konyha felé vettem az irányát, hiszen szinte még mindenki készülődött.
- Hogy ismerkedtél meg Zaynnel? - kérdezte Harry, amikor a konyhában ülve vártuk a többieket.
- Hihetetlenül sablonosan találkoztunk, de az életem már csak ilyen. Mamánál töltöttem a nyarat Londonba, mint addig minden nyáron. Pár baráttal töltöttem a napot a parkba, de kezdett sötétedni és maminak mániája volt, hogy sötétedésre haza kell érnem. Szóval elindultam haza, de előtte vettem egy fagyit...
- Mi köze van a fagyinak a Zaynnel való találkozásodhoz? - szakított félbe.
- Ha engednéd, hogy befejezzem... - forgattam a szemeimet. - Tehát vettem egy fagyit és a fülembe üvöltő zenével együtt dudolászva indultam haza. Persze, amilyen szerencsétlen vagyok belementem valakibe, és a fagyim a fehér pólóján landolt.
- Kitalálom, ez volt Zayn - szakított félbe megint.
- Nem. Mint említettem a fehér pólóján landolt a CSAJNAK -  hangsúlyoztam ki a csajnak szót. - Tipikusan egy szőke elkényeztetett liba volt és elkezdett velem ordibálni, hogy mégis mit képzelek magamról. Aztán jött Zayn, a hős megmentő és elküldte a fenébe a csajt. Utána megismerkedtünk, találkozgattunk és bumm összejöttünk.
- Ez igazán romantikus. Mindjárt sírok - tettetett sírást Harry.
- Szörnyen humoros vagy - szóltam rá unottan.
- Jól van, bocsánat. De még mindig nem értem, Zayn tökre odáig volt érted, és ezek szerint te is érte, akkor miért nem próbáltátok meg a távkapcsolatot?
- Próbáltuk. Én nagyon is próbálkoztam, ő már nem annyira. Folyamatosan kerestem, de egy idő után már arra se méltatott, hogy lerázzon, egyszerűen csak nem vettem fel a telefont, vagy nem írt vissza az üzeneteimre.
- Utána pedig jött Perrie - húzta a száját Harry.
- Ahogy mondod. De már lényegtelen. Két éve történt. Amúgy is, bulizni megyünk, nem ronthatja el semmi a kedvemet - vigyorogtam rá.
- Mi ez a nagy vigyorgás fiatalok? - lépett be Louis közénk. - Mit csináltatok ti itt ketten? - húzogatta a szemöldökét.
- Semmi olyat, ami rád tartozik - adtam direkt félreérthető választ, angyali vigyorral.
Láttam, hogy a konyha ajtóból a többiek csak mosolyogva figyelik, az előbb lezajlott párbeszédet, de nem szóltak semmit.
- Na indulhatunk? - pattantam le a pultról.

Taxiból kiszállva szorítottam meg barátnőm kezét, hogy egymás mellett maradjunk. A fiúk hírnevének hála hamar bejutottunk, ami a sorba állóknak nem igazán tetszett, de nem foglalkoztam velük. Első célunk a bárpult volt, majd kellő mennyiségű ital elfogyasztása után Hannával táncolni indultunk. Elég sok számot végig táncoltunk már, maikor Harry jelent meg mellettünk.
- Elkérhetem Ronyt egy táncra? - nézett barátnőmre vigyorogva.
- Akár kettőre is - nevetett, majd rám nézett. - Csak okosan - mondta, annyira hangosan, hogy csak én halljam, mire bólintottam.
Harry kezeit a derekamra helyezte, majd közelebb húzott magához, én pedig kezeimet a nyaka köré fontam és úgy folytattuk a táncolást. A számok egybe folytak, Harry kezei pedig egyre lejjebb és lejjebb csúsztak, majd a fenekemnél állapodtak meg. Mosolyogva ráztam meg a fejemet, de nem szóltam semmit. Az éppen aktuális számot énekeltem magamról teljesen megfeledkezve, amikor megláttam Harry csodálkozó tekintetét és abbahagytam.
- Nem gondolkodtál énekes karrierről? - kérdezte még mindig csodálkozva.
- Az igazság, hogy még semmilyen karrierről nem gondolkodtam - adtam „értelmes” választ, bár az állapotomra való tekintettel ez nálam még értelmesnek is számított.
Harry rájött, hogy nem igazán vagyok komolyabb, jövőmet érintő társalgásra alkalmas, ezért nem is nyaggatott tovább, csak táncoltunk.
- Teljesen megőrjítesz - hajolt közelebb, hogy megértsem mit mond.
Egy jó ideje már nem szokásom az elpirulós, vagy a zavartan távolba nézős dolog, ezért csak egy pimasz vigyorral reagáltam le Harry kijelentését.

Iszonyatos fejfájással indítottam a reggelt, felkelni viszont nem volt erőm. Ami elsőnek feltűnt, hogy egy kar ölel át és valakinek a mellkasa nyomódik a hátamnak.  


Harmadik fejezet: 2013. 07. 30.

2013. július 19., péntek

1. fejezet - London

Hali!:)
Bár holnapra írtam, egyszerűen nem tudtam várni addig. Elég rövid lett, és nem tudom, hogy mennyire fogja elnyerni a tetszéseteket, de remélem azért tetszeni fog. Kommenteket és pipákat ezer örömmel fogadok. 
Jó olvasást! xx

- Vajon gondolsz-e még rám, vagy már elfelejtettél? - énekeltem a zenével együtt hangosan, miközben a könnyeim hullani kezdtek.
Évek, nagyon hosszú évek teltek el azóta a nap óta, mióta szakítottunk. Két év hosszú idő, mások szerint bőven elég arra, hogy elfelejts valakit. De én soha nem voltam olyan, mint a többiek, mindig kilógtam a sorból. Én voltam a nagyszájú lány, tele haverokkal, aki cigizett, az italt se vetette meg és minden hülyeségben benne volt. Pontosítok. A többiek számára még mindig ez a lány vagyok, hiszen senki nem tudja, hogy mennyire fáj, csakis egyetlen ember. Egyetlen ember, aki pisis korom óta mellettem van, aki mindig ott van mellettem, ha valami bajom van, aki 15 éve nem hagyott még el.
Gondolatmenetemből a kivágódó ajtó szakított ki. Lökött barátnőm ugrándozott be rajta, majd rádobta magát az ágyamra. Ez nagyjából egy tizedmásodpercig tarthatott, ugyanis utána meghallotta a cseppet sem vidám zenét, ezért ugyanolyan lendülettel ki is ugrott az ágyból majd leállította.
- Rony, két év telt el azóta! Tudom, hogy nehéz, de kérlek, legalább próbálj túl lépni rajta. 18 éves vagy, fiatal és gyönyörű, a haveri társaság fele a kisujját adná érted, ha elmész egy buliba vagy tíz srác egyből rád mozdul, de senki mellett nem maradsz meg tovább pár napnál! Elment, elhagyott, fogd már fel.
- Ugyan már Hanna. Te is tudod, hogy ezeknek a fiúknak maximum azért kellenék, hogy megfektessenek, hiszen nézz már végig a baráti társaságunkon, akkor minek álltassam magam és szenvedjek mellettük hónapokig?
- Rendben, igazad van, lehet, hogy a haver fiúk nem éppen a legjobb példa volt, de attól még igazam van.
- Jó, igazad van. Utazzunk el. Teljesen mindegy, hogy hova, csak szabaduljunk el innét. Egy olyan helyre, ahol senki se ismer, ahol nem kell megjátszanom, hogy mennyire boldog vagyok.
- London! Mióta tudjuk, hogy mi az a London oda vágyunk, nem igaz? - nézett rám mosolyogva.
- Beszélek apuval, hogy nem-e tudna elszállásolni két ütődött, problémás kamasz lányt - vigyorogtam barátnőmre és már hívtam is apát.
Már a hatodik csörgésnél járt és éppen leraktam volna, amikor beleszólt végre.
- Szia kincsem, mi újság van veled? - kérdezősködött, és bár nem láttam, biztos voltam benne, hogy mosolyog.
- Lehetne egy hatalmas kérésem?
- Neked bármit Rony.
- Hannával szeretnénk hozzád költözni, persze, ha te sem bánod.
- Dehogy bánom! Mikor jönnétek? Foglaljak nektek repjegyet? Elő is készíttetem nektek az egyik szobát, vagy esetleg külön szobát szeretnétek?
- Apu, nyugi - mosolyogtam. - A lehető leghamarabb mennénk, a repülő jegyet megoldjuk, és egy közös szoba tökéletes lesz - válaszoltam sorba a kérdésekre.
- Rendben kincsem, várok egy sms-t az érkezésetek dátumáról. Most le kell tennem, szeretlek. Szia.
- Én is szeretlek Apu, szia - tettem le a telefont. - Minden lebeszélve.
- Anyukád? - kérdezte félve.
- Ugyan már. 16 éves korom óta nem is próbál hozzám szólni vagy nevelni.
Hanna szomorú mosolyra húzta a száját, hiszen tudta, hogy az elején nem volt nekem ilyen egyszerű...
Percekkel később már a repülő jegyet foglaltuk le, majd pakoltuk a szükséges cuccainkat. Először az én bőröndjeimet pakoltuk meg, aztán átmentünk Hannához és az ő holmiját is összepakoltuk. Nyolc hatalmas bőrönd állt a nappaliban, amiből csak három volt az enyém.
- Hanna, komolyan, minek ennyi cucc?
- Azért drága Rony, mert veled ellentétben én imádok öltözködni, és nem hordom három napig ugyanazt a cuccot, mert lusta vagyok másikat keresni.
- Ez most igazán szíven ütött. Tudod jól, hogy ha van egy Ramones pólóm, egy farmerem és egy conversem, akkor én teljesen jól megvagyok.
Hanna csak nevetve megrázta a fejét, hiszen tudta, hogy milyen vagyok. A lakás előtti verandán ülve cigiztünk, amikor megérkezett anyám és az éppen aktuális pótapuka jelölt.
- Mi ez a sok bőrönd? - nézett rám, majd vissza a bőröndökre, aztán megint rám.
- Elmegyek apuhoz - vontam vállat.
- Mikor indulsz?
- Ebben a pillanatban - álltam fel és megragadtam a bőröndjeimet. - Hali anya, és hello soha nem látott anyám új hapsija - intettem mindkettőjüknek.
Fogtunk egy taxit, ami ki vitt minket a reptérre, majd a bőröndök leadása után fel is szálltunk. Szokásomhoz híven az utat végig aludtam. Hanna ébresztésére keltem, miszerint leszállunk. Nem először járok Londonba, hiszen az apai nagymamám és apu is itt él, bár őt most látom először már jó hosszú idő óta. Minden csomagunkat összeszedve igyekeztünk kifelé, amikor megpillantottam aput, aki egy hatalmas vigyorral az arcán integetett nekünk.
- Apu, úgy hiányoztál - futottam oda hozzá és öleltem meg.
- Te is nekem kincsem.
- Hello Paul.
- Szia Hanna. Mekkorát nőttetek ti lányok, már kész nők vagytok. Na, de ne is álldogáljunk itt, menjünk. Be szeretnélek titeket mutatni a fiúknak.
- Fiúknak? - kérdeztem félve.
- Majd meglátod -  mondta mosolyogva és már be is szállt a kocsiba.
Az utat végig beszélgettük, volt is mit megbeszélnünk, még akkor is, ha heti egyszer legalább beszéltünk. Apu munkája eddig egy homályos folt volt előttem. Soha nem mondta, én pedig soha nem kérdeztem, egész eddig. Nem árulta el, hogy kinek dolgozik, azt mondta meglepetés lesz. Mivel egy cseppet sem érdekelnek a sztárhírek, ezért fogalmam sincs, Hanna viszont biztosan tudta, hiszen minden mai menő bandát ismer, és a nagy részükért oda is van, mag vissza.
Bőröndjeinket magunk után húzva léptünk be a lakásba, ami hatalmas volt. Apu felvezetett minket a tetőtérbe, ami összesen egy hatalmas szobából, egy nagy fürdőből, egy folyosóból és a folyosó végén nyíló erkélyből állt. Első látásra szerelem volt. A szobába belépve tátva maradt a szám. A fal egyszerű világos barna volt, a sarokban egy sarok kanapé foglalt helyet, amely piros színben pompázott, ahogy szinte minden más bútor is a szobában. Imádtam, és ahogy láttam Hanna is. Az erkélyre kilépve csodálatos látvány fogadott. Egy hatalmas medence a hátsó udvarban, körülötte napágyakkal és egy kisebb pavilonnal, ami alatt székek és egy nagy asztal található. Az erkélyen mindössze két fotel és egy kisebb dohányzó asztal foglalt helyet, két hamutállal. Hm, apu igazán felkészült.
- Rony, gyertek le, be szeretnék nektek mutatni valakiket - kiabált fel apu.
Hannába karoltam, majd ugrándozva, mosollyal az arcunkon haladtunk lefelé, ám az utolsó fokban megbotlottunk és majdnem hanyatt estünk, ami miatt nevetni kezdtünk. Viháncolásunkra mindenki felénk kapta a fejét, így volt időnk szemügyre venni a bemutatni kívánt embereket. Pontosabban öt fiút. Miután sorra végig néztem mindegyiket megakadt a tekintetem az egyikükön. Szinte levegőt venni is elfelejtettem. Nem, az nem lehet! Kétségbeesett arccal fordultam barátnőm felé, aki pont ebben a pillanatban pillantott felém, pont ugyanolyan kétségbeesett arccal. Álmaimban nem gondoltam volna, hogy apám házában fogok vele újra találkozni...  

Második fejezet: 2013. 07. 27.

2013. július 15., hétfő

Prológus

Veronica Higgins, egy átlagos 18 éves lány. Éli az életét, miközben próbálja elfelejteni egykori szerelmét, elég sajátos módon, de még így se sikerül neki kiverni őt a fejéből, hiszen a nap minden egyes percében ott van a gondolataiban, és a szívében is. Szülei elváltak, ezért anyjával él Magyarországon, akivel egyáltalán nem ápol jó kapcsolatot. Apja Londonban él, ahová Rony költözni fog, felejtés céljából. Hanna, a legjobb barátnője természetesen vele tart, ám egyikőjük se számít egy nem várt meglepetésre.
A két lány még csak nem is sejti, hogy ki, pontosabban kik lesznek a lakótársaik az elkövetkezendő nyáron.
Vajon van esélye a régi szerelemnek? Vagy talán jön egy másik fiú, akinek sikerül elfeledtetni a lánnyal a régi érzéseket?
Ha olvasod a történetemet, akkor minden kiderül!

Első rész: 2013. 07. 20.