2. fejezet

Hi, Babes!

Rossz szokásomhoz híven csúsztam két napot, amiért bocsánat kéréssel tartozom. De most már itt vagyok, az új résszel.

Jó olvasást! xx

A puccos bárban töltött este utáni napon, Louis nem hívott. Nem is vártam, és, hogy őszinte legyek időm se volt ezzel foglalkozni. Teljesen el voltam havazva az elvégezendő munkáimmal, legyen az házimunka, vagy éppen a munkahelyi teendőim. Miután másnap délben kidobott az ágy, kellemetlenül, de neki láttam az itthoni feladataimnak, hiszen a lakás futott. Az edények a mosogatóban álltak, várva, hogy valaki vegye a fáradtságot és megtisztítsa őket, a bútorokon vastagon állt már a por, és egy alapos söprés-felmosás is ráfért már kicsiny otthonomra. Szépen, sorjában neki is láttam az elvégezendő dolgoknak, és, mire kimerülten lehuppantam a kanapémra, az óra mutatója már jócskán elhagyta a kettes számot. Nem kapcsoltam be a tévét, ahogy zenét sem kezdtem el hallgatni, csupán csak végigdőltem a kissé kényelmetlen kanapén, és próbáltam kiverni a gondolataimból a sötét hajú fiút. Akárhogy is próbálkozom, szinte magam előtt látom mosolygós arcát, és majdhogy hallom kicsit rekedtes hangját, amitől kiráz a hideg.

Szerencsémre nem tudtam túlságosan gondolataimba mélyedni, mert a telefonom hangosan csörögni kezdett. Ám attól se lettem sokkal boldogabb, hogy a főnököm keresett. Megkért - vagy inkább utasított -, hogy ugorjak be a szerkesztőségbe, mert kellenék.

A belvárosban dolgoztam, az egyik helyi újságnál. Nos, tévhiteket eloszlatva, nem egy nagy menő, sikeres, felkapott újságnál dolgozom. Panaszkodni nincs okom, bár nem egy Vogue, de azért viszonylag jól megy a sorunk. Tűrhető fizetéssel, kellemes munkai légkörrel. A főnökünket leszámítva minden tökéletes. Az én dolgom mindössze a fotózás, amivel semmi probléma nincs, hiszen imádom a munkámat. Világ életemben jobban szerettem a kamera mögött állni.

- Mi a gond, Clara? - kopogás nélkül nyitottam be a főnököm irodájába, és próbáltam kedves hangsúlyt megütni.
- Értesüléseim szerint tegnap este együtt láttak téged Louis Tomlinson-nal... - már a bevezetés se tetszett, tudtam, mi fog következni, és egyáltalán nem akartam hallani. - Egy interjút akarok vele és a többi taggal. Fotókkal. Legkésőbb kedd éjfélre. Különben repülsz - csöppet sem kedvesen megzsarolt.
- Tudod, Clara, imádom a munkámat, meg minden, de szerinted, hogy a fenébe hozzam ezt össze? Tegnap ismertem meg, valószínűleg soha többet nem fogunk beszélni. Ki van zárva, hogy megcsináljam!
- Intézd úgy, hogy beszéljetek. Találkozz vele, ha kell feküdj le vele, engem nem érdekel. Legkésőbb kedd éjfélre az e-mail fiókomban akarom látni a kész interjút, kiegészítve a képeiddel!

Villámokat szóró tekintettel csaptam rá az ajtót, és cseppet sem tetszett az ötlet, miszerint készítsek vele és a másik négy sráccal interjút. Nem lehetett volna, hogy esetleg egy Little Mix-es interjút akar? Perrie szó nélkül beleegyezett volna, ha tudja, hogy ezzel segít nekem. De egyszerűen nincs pofám megkérni Louis-t. Biztosan egyből azt feltételezné, hogy csak ki akarom használni, és csak azért voltam vele normális tegnap este. Egyszerűen csak nem akarom már most elszúrni azt, ami még el sem kezdődött közöttünk. Legyen az barátság, vagy akármi más. Ráadásul mégis, hogyan kell megcsinálni egy interjút?

- Tudok valamiben segíteni? - Sally, az egyik cikkírással foglalkozó lány kérdése nem lepett meg.
Nagyjából két éves ismeretségünk alatt közeli kapcsolatba kerültem a bohókás lánnyal, aki mindenkinek ott segít, ahol tud. Első találkozásunkkor haja még platinaszőkében pompázott, és imádott mindenféle színes cuccokban járkálni, valamint odavolt minden helyes, híres énekesért, színészért, bandatagért, és hadd ne kelljen tovább sorolnom. Azóta kinézete 180 fokos fordulatot vett. Tavaly levedlette az utolsó rózsaszín ruháját is, azóta egyetlen világos színt se láttam rajta, főleg nem rózsaszínt. Annál inkább előnybe helyezi a feketét, illetve minden lehetséges sötét színt, így nem is csodálkoztam, amikor néhány héttel ezelőtt besétált koromfekete hajjal. Ezzel persze nem kis meglepődést keltve. Mentségére legyen mondva barátságunk kezdetén volt 18 éves, akkor kezdett a cégnél. Most, 20 éves fejjel, pedig csak keresgéli a stílusát.

- Clara rákapott a legújabb pletykákra, és mindenáron hasznot akar húzni belőlem. Fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek.
- Mindig is mondtam neked, hogy jobb helyed lenne neked a kamera túloldalán. Minden adottságod meg van hozzá, és akkor még Clara-t se kéne elviselned, aki mindenkit úgy kezel, mint egy kutyát.
- Sally, kérlek, ezt a témát már vagy ötezerszer megvitattuk. Nem leszek egy üresfejű modell. Vita lezárva. Inkább segíts, hogy tarthatnám meg a munkámat, úgy, hogy ne tűnjek közben egy haszonleső ribancnak - nagyot sóhajtottam, mire Sally kinevetett, majd kifaggatott, hogy pontosan mi is lenne a dolgom.

Végül sikerült annyit elérnem, hogy Sally megcsinálná az interjút, így nekem már csak annyi lenne a dolgom, hogy megkérem Louis-t, hadd csinálhassak velük egy pár kérdéses, fotós cikket. Talán kevésbé tűnnék számítónak, ha elmondanám, hogy a főnököm kötelezett rá, és az állásom függ ettől. Viszont nem szeretném, ha sajnálatól egyezne bele. Sehogy sem jó. Talán igaza van Clara-nak, és nem fogom semmire vinni az életemben, ha néha nem vagyok önző, és nem taposok át néhány emberen. Azonban ez egyáltalán nem az én műfajom. Nem tudok csak magamra gondolni, nem tudok elfeledkezni arról, hogy mit gondolhatnak rólam az emberek, legfőképp nem lennék képes eltaposni az embereket, ezért inkább csak hagyom, hogy ők tegyék ugyanezt velem.

Később, miután hazaértem, Perrie-vel beszéltem pár szót, aki végül kiszedte belőlem szótlanságom okát. Aminek először nem örültem, de most már örülök, hogy megtette. Hiszen, hála neki, nem kellett senkinek könyörögnöm, és nem tűntem haszonlesőnek sem. Perrie megemlítette Zayn-nek, aki egyből felajánlotta, hogy beszél a többi sráccal, de felőle mehet az interjú. Majd pár perccel később, miután Perrie letette, hívásom volt egy általam ismeretlen számról, amit szokásomhoz híven elsőre nem vettem fel. Ezután SMS-em jött a számról, és azt elolvasva, még levegőt is elfelejtettem venni. Zayn írt, hogy az ő száma, és legyek szíves felvenni, mert meg kéne beszélni az interjú pontos idejét, és helyét, ráadásul egyeztetnem kéne a menedzserrel is, akitől végül is, a munkám függ. Hiszen, ha ő nem egyezik bele, akkor teljesen mindegy, hogy az öt srác, hogyan döntött. Szóval volt egy hosszú, és kellemetlen beszélgetésem a menedzserükkel, aki perceken keresztül arról faggatott, hogy milyen újság ez, és egyáltalán minek az interjú, majd felsorolta a feltételeit, de belement az egészbe. Hatalmas vigyor keletkezett az arcomon, amikor leraktam a telefont, és végigdőltem az ágyamon.

- Az interjú megbeszélve, holnap szabadok, azért az interjút holnap tartjuk, délután, a szerkesztőség stúdiójában, ahol a fotózás lesz - informáltam, még mindig levakarhatatlan vigyorral Sally-t, aki velem együtt örült, és biztosított arról, hogy ott lesz.

Le sem tudtam volna tagadni, hogy mennyire boldog vagyok, azért, mert sikerült. Előbb, mint gondoltam, és könnyebben, mint gondoltam. És még a munkámat is megtarthatom. Sally pedig biztosan tökéletes cikket ír, míg én elkészítem róluk a tökéletes képeket. Jó páros vagyunk, ezt bebizonyítottuk már a sok közös munkánk alkalmával.

Mielőtt lefeküdtem volna aludni, kikészítettem a holnapra szükséges dolgaimat, fejben összegeztem, hogy milyen beállásokban akarom a képeket csinálni, és előkészítettem a viselendő ruhámat. Mindezek, és egy hosszas forró fürdő után boldogon aludtam el, izgulva a másnap miatt. 

Akkor még nem is sejtettem, hogy mennyire felkavaró lesz...