21. fejezet - Új ismerősök

Hi, Babes!

Meghoztam a 21. részt, amelyben ugrunk egy kicsit az időben, pontosabban csak a közepe felé. Na jó, talán nem is olyan kicsit, de azért nem sokat.:') 

Sajnos lassan vége a történetnek, most már tényleg. Igazából még nem tudom pontosan, hogy hány részes lesz, egyenlőre még csak fejben van meg a befejezés, már csak le kéne írni, de az még várat magára, mert kiakadtak a félévimen, úgyhogy kőkemény szigor van itthon. Nevermind. 

Btw köszönöm a kommentet, és a 8 pipát. love y'all.♥

Hagyjatok jelet magatok után! 

Jó olvasást! xx

Amikor Liam megérkezik, már elkészülve várom őt. Próbáltam csinosan, mégis úgy felöltözni, hogy lehetőség szerint ne fagyjak meg már az első pár percben. Ettől függetlenül reménykedem, hogy nem szándékozik valami puccos étterembe elvinni, hiszen nem biztos, hogy az emberek jó szemmel néznék a bakancsom, és - Eleanor szerint - provokatív öltözetem.

Egy csókkal köszöntöm az ajtóban álló Liamet, majd vastag, kötött pulcsimat felkapva köszönök el nővéremtől, aki vigyorogva int, miközben becsukja utánunk az ajtót.

- Lassan hozzá kéne szoknom, hogy gyönyörű barátnőm van, de te minden egyes alkalommal felülmúlod magad - bókol mosolyogva, én pedig úgy érzem, hogy helyben elolvadok.

Elmotyogok valami köszönöm félét, és beülök mellé a taxiba, ami eddig ránk várt. Kíváncsian faggatom, hogy hova megyünk, de nem árulja el. Izgatottan bámulok ki az ablakon, és csak félig figyelek Liamre, aki közben hozzám beszél. Egy óra múlva már a Temzénél járunk, ahol ki i szállunk a taxiból. Londoni létemre nem sokat járok erre, hiszen ez távol esik a mi környékünktől, ahol tökéletesen megtalálok mindent, így ez a terület általában kimarad. Ezért nem is csoda, ha elbűvölve nézem a kivilágított Tower Bridge-t, a London Eye-t, és magát az egész partot. Összekulcsolt ujjakkal sétálunk végig a hóban, de szerencsétlenségemet bebizonyítva megcsúszok egy kis jeges tócsában. Liam nem figyel, ezért Őt is sikerül magammal rántanom. Nevetve terülök szét a hóban, míg Ő felettem támaszkodik, szintén nevetve. Egy apró csókot lop tőlem, majd felsegít. Néhány ember lekezelően, fejcsóválva néz minket, vannak, akik csak mosolyogva állnak tovább, de kiszúrok pár sóvárgó tekintet is. Megértem őket. Én is mindig irigykedve pillantottam a szerelmes párokra, főleg télen. Annyiszor elképzeltem, hogy milyen lenne, ha nekem is lenne valakim, akivel kézen fogva sétálgathatnék a hóban, és most minden elképzelésemet felülmúlva teljesülni látszik az álmom. Annyi év kiközösítettként, állandó szekálások céltáblájaként, strébernek, és haszontalannak beskatulyázva, úgy érzem, hogy most minden rendbe fog jönni. Liam mellett nem érzem magam elítélve. Mellette merek önmagam lenni.

- Min gondolkozol? - kérdezi mosolyogva, ezzel kiszakítva gondolataimból.

- Rajtad - vallom be elpirulva, mire félkezével magához húz, és puszit nyom a hajamba.

Pár perc múlva megérkezünk egy kis étterem szerűség elé, viszont a környéken egy autót se látok, vagy akár egy embert sem. Kérdőn nézek fel a fiúra, de Ő csak a fejét rázza, és maga után húz. A helyiségbe belépve rajtunk kívül csak páran lézengnek, de ügyet se vetnek ránk. Egy hátraeső asztalnál foglalunk helyet, és pillanatokkal később meg is jelenik a pincér. Az étlapot nézegetem, bár egyáltalán nem érzem magam éhesnek. A pincér várakozóan, apró mosollyal néz ránk, és úgy látszik, szereti a munkáját. Nem türelmetlenkedik, nem sietett minket. Liam rám emeli a tekintetét, de én csak megrántom a vállam. Fogalmam sincs, hogy mit egyek. A legtöbb kajáról még életemben nem hallottam, ami az étlapon szerepel, így ráhagyom a választást. Leadja a pincér srácnak a rendelést, aki bólintva jegyzetel, aztán otthagy minket.

- Mikor kezdődik az új turnétok?

- Majd csak májusban. Bár addig sem igazán pihenhetünk. Kisebb koncertek, dedikálások, interjúk, új klipek, stúdiózás. Mozgalmas évünk lesz. A turné nagyjából olyan hosszú lesz, mint a tavalyi, de karácsonyra mindenképpen hazajövünk, de addig még bőven lesz időnk együtt lenni.

- Csak pár hónap. A turnétok előtt úgyis totál káosz az életetek, bepakolás, utolsó simítások, gyakorlás. Augusztustól viszont én már Amerika levegőjét rontom - komorodok el.

Persze, imádom Amerikát, és ezzel hatalmas álmom teljesül, hogy ott élhetek, de ideköt minden. El, Hope, a fiúk, itt nőttem fel, egész életemben itt éltem. Ott semmit nem ismerek, nincsenek ott barátaim, és magamat ismerve nem is lesznek.

- Ott lesznek a szünetek, olyankor hazajöhetsz, év közben, pedig, amint lehetőségem nyílik, meglátogatlak. Meg fogjuk oldani - szorítja meg a kezem, és biztatóan elmosolyodik.

Szótlanul biccentek, és közben a pincér is kihozza a rendelt kajákat. Liam eltereli a beszélgetést másik irányba. Miután megettük az elénk rakott ételt, kifizeti azokat, és kilépünk az étteremből. Derekamat átkarolja jobb karjával, és így vezet, egészen a London Eye elé. Nagyra nyílt szemekkel gyönyörködöm az építményben. Soha nem ültem még rajta. Anyuék hülyeségnek tartották, és haszontalan pénzkidobásnak. Aztán, amikor Eleanorhoz költöztem nem akartam, hogy erre költse a pénzét, így eddig kimaradt az életemből.

Éppen megáll a szerkezet, amikor odaérünk. Liam int a pénztárosnak és a tömegen keresztül kezd húzni. Az emberek gyilkos tekintettel néznek ránk, és láthatólag nem érdekli őket, hogy Liam próbál átvágni rajtuk. Amikor odaérünk egy pasi bevezet minket az egyik fülkébe, amibe többen már nem is jönnek be. Arcomat átölelő mosollyal nézek Liamre. El sem hiszem, hogy kibérelt egy kabint, csak azért, hogy kettesben lehessünk.

- Köszönöm - suttogom halkan, amikor hosszú idő után a teteje felé közelítünk. - Ez gyönyörű.

Nem szól semmit, csak magához húzva megcsókol. Tökéletes este, egy tökéletes fiúval. Mert Liam igenis, hogy tökéletes, számomra mindenképpen.

*Augusztus vége*

El sem hiszem, hogy itt állok a reptéren, magam mellett a csomagjaimmal, és várok a repülőre, amely teljes mértékkel kiszakít a normális, megszokott, és mostanában boldog életemből. Ha valaki egy éve ilyenkor azt mondja nekem, hogy ilyen életem lesz, akkor egész egyszerűen csak kiröhögöm. Bár Liamék négy hónapja folyamatosan turnén vannak, most mégis itt van velem, ahogy a négy másik srác is, nővéremékkel kiegészülve.

Szívverésem felgyorsul, amikor a bemondóba egy gépies női hang monoton ledarálja, hogy a Bostonba tartó utasok lassan kezdjék meg a felszállást. Azt hiszem még nem vagyok felkészülve erre. Nekem még kell pár év, hogy lelkiekben felkészüljek arra, hogy itt hagyjam a nővéremet, a legjobb barátnőmet, és azt a fiút, akit mindennél jobban szeretek. Valaki segítsen, nekem ez nem megy! Kétségbeesek, elfehéredek, és hányingerem lesz. Valószínűleg semmi bajom nem lenne, ha a három említett ember közül valamelyikőjüket magammal vihetném, de nem tehetem. Ideje a koromhoz méltóan viselkednem, és önállósodnom.

Hope zökkent ki a búcsúzásával, amely előcsalja az első könnycseppjeimet, amelyeket követ szép sorban a többi is. Liam a végére marad, és ezúttal a többiek már leléptek, és kint megvárják Liamet, akivel most ketten állunk a kapu előtt, amely megfogja változtatni az életemet.

- Megfogadtam, hogy nem fogok sírni, és nem fogok úgy tenni, mintha ez lenne az utolsó alkalom, hogy látlak, és most mégis azt csinálom - nevetek fel könnyes szemekkel.

- Nem tudsz ilyen könnyen lerázni. Amúgy is, alig két hónap múlva újra látjuk egymást - törli le a könnyeimet, apró mosollyal.

Kétkedően megrázom a fejem és mellkasába fúrom, majd ott zokogok tovább. Egészen addig, amíg a hang újra fel nem szólítja az utasokat a beszállásra. Kisírt szemekkel nézek fel Liamre, és egy utolsó csókot adok neki. Egy utolsó, hosszú csókot, ezzel próbálva annyi örömöt lelni ebben a pillanatban, amennyit beoszthatok több hónapra. Liam egészen addig kísér, ameddig tud, majd újra megállunk egymással szemben.

- Egy nyálas szöveg se jut eszembe, pedig sok ilyen jelentet láttam már - röhögöm el magam kínosan, mire felnevet.

- Majd én mondom helyetted is - két kezemért nyúl, miközben folyamatosan a szemembe néz. - Legyél, akár több ezer kilométerre is tőlem, én akkor is szeretlek. Megfogjuk oldani, hogy ezek után is a lehető legtöbbet találkozzunk.

- Szeretlek - suttogom, miközben - egy jó ideig - utoljára átölelem.

Ahogy folyamatosan közeledek a célom felé, már egyáltalán nem látom Liamet, csak azokat, akik velem egy gépre készülnek felszállni. Könnyes arccal szállok fel, és elfoglalom a helyemet, az ablak mellett. A szívem majd megszakad, és régi ismerősöm a magány, és a fájdalom visszatér. Mellkasom összeszorul, és nehézkesnek bizonyul még lélegezni is. Tudom, hogy nem örökre szól a búcsú, és ha minden jól megy, akkor őszi szünetben, azaz kevesebb, mint két hónap múlva újraláthatom őket. De akkor is, lesz bő másfél hónapom magamba fordulni, és szánalmasan magányos életet élni, mivel teljesen új városba megyek, ezért nem fogok ismerni senkit és semmit. Talán van egy jó oldala is. Ez egy új kezdet, új emberekkel és előítéletek nélkül.

A repülőn sikerült elaludnom, így nem tűnt hosszúnak, ráadásul az időeltolódásnak hála úgy érzem, mintha nem is utaztam volna semmit. Hiszen reggel indultam Londonból, de jelenleg itt még csak most van reggel. Ami eléggé bezavar, de próbálom figyelmen kívül hagyni, és információt szerezni, hogy juthatok el Bostonból Cambridge-ig. Előtte viszont fogok egy taxit, hogy bejussak a városközpontba, ahonnét már könnyebb lesz megtalálni a vasutat. Szerencsémre alig fél óra alatt beérünk, majd kifizetem a taxisnak és körülnézek. London is csodálatos, de Boston... soha életemben nem jártam még itt, sőt egyáltalán Angliában se nagyon voltam máshol, Londont leszámítva, így teljesen letaglóz a város látványa. A hatalmas nyüzsgés, a modern épületek. A sok-sok ember, akik sietősen igyekeznek a dolgukra. Ez minden Londonban is megtalálható, de ennek valahogy más a varázsa. Az új dolgoknak mindig másmilyen a varázsa. Sokkal gyönyörűbb és jobb.

- Elnézést, bocs, nem tudod, hogy merre van a pályaudvar? - szólít meg egy nagyjából velem egykorú srác mosolyogva.

- Nos, valójában én is azt szeretném kideríteni - húzom el a számat sajnálkozóan.

- Szuper, a bátyám már kiakaszt, hogy mégis hol vagyok, mert órák óta Cambridge-ben vár - forgatja a szemét.

- Cambridge? Mint a Harvardos Cambridge? - kérdezem reménykedve, mire bólint.

- Ja, elsőéves vagyok, de úgy látom, hogy még a gólyatáborról is lemaradok. Mellesleg, Christian vagyok.

- Destiny, örülök a találkozásnak - fogadom el a felém nyújtott kezet.

Sok ember megy el mellettünk sietősen, de a tömegből kiszúrok egy idősebb nénit, akihez odarohanva kérdezem meg, hogy merre találom a vasútállomást. Készségesen elutasít, amit megköszönök és visszatérek az újonnan megismert Christian-hoz, aki próbál elkapni valakit az emberek sokaságából.

- El kell menni egyenesen, aztán jobbra fordulva elvileg ott is vagyunk - osztom meg vele az újonnan szerzett tudomásaimat.

- Szuper. Veled tarthatok? - kérdezi kisfiús mosollyal, mire bólintok. - Te merre veszed az utat?

- Szintén Cambridge, szintén első év - elvigyorodik, és szeme körül összefutnak a nevetőráncok. - Igazából, tényleg örülök, hogy találkoztunk. Így nem érzem magam annyira kellemetlenül.

- Akkor jó, mert most már nem fogok leszállni rólad, a bátyám meg úgyis lekoptat engem a legelső adandó alkalommal - neveti el magát, én meg csak mosolygok.

Az egész utat végigbeszélgetjük, és teljes szívemből örülök, hogy megszólított, hiszen ha nem tette volna, akkor most egyedül ülnék itt, totálisan kétségbeesve, letörve, kellemetlenül érezve magam. De Christian természete lehetővé teszi, hogy egy percig se érezzem magam kellemetlenül vagy feszélyezve. Úgy beszélget velem, mintha ezer éve ismernénk egymást, és ahogy látom, számára ez teljesen természetes.

Egy újabb idő bolyongás után - ezúttal már Cambridge-ben - végre megtaláljuk az egyetemet, a kollégiummal együtt. A portánál lejelentkezünk, majd a kissé mogorva portás a kezünkbe nyomja a szobakulcsainkat, és elmondja, hogy merre találjuk a szobánkat. Bár a kolesz koedukált, lényegében mégsem az. Hiszen két szárnyra van választva. Az egyik a fiúk, a másik a lányok része. Így a lépcső tetején lassan elválnak az útjaink Christian-nal.

- Nem adod meg a számodat? Esetleg összefuthatnánk, hiszen van még pár nap sulikezdetéig, vagyis utána is összefuthatunk. Na, érted... - magyaráz zavartan, a tarkójára tett kézzel, és igen aranyos látványt nyújt.

Halványan mosolyogva számot cserélünk és végérvényesen is különböző irányokba indulunk. Hosszas keresés után megtalálom a 109-es számmal ellátott szobát, pontosan a zuhanyzók és mosdók mellett. Egy ideig állok az ajtó előtt és azon gondolkozom, hogy bekopogjak-e. Végül nem kopogok, hiszen ez az én szobám is, még akkor is, ha nem ismerem a túloldalon lapuló szobatársamat/társaimat. Amikor belépek két ággyal, két íróasztallal, pár polccal és szintén két éjjeli szekrénnyel találom szembe magam. A szemközti fal felét elfoglalja egy hatalmas ablak, kisebb kiülővel. A szoba lágy, pasztell bézsre van festve, és tökéletesen tiszta. Első látásra szerelem. A baloldali ágyon fekvő lány sem kerüli el a figyelmemet, aki érkezésemre egyből felkapja a fejét. Rövid, szőke haja van, rikító kékes színű szemekkel, amelyek lágyan festettek, és barackszínűre meszelt ajkakkal. Ezek veszik körbe, amúgy szív alakú, elég sápadt arcát. Ruhái színesek, de mégsem néz ki bennük bohócnak, inkább csak stílusosnak. Már itt lehet egy kis ideje, hiszen a szobának az az oldala, amelyet Ő birtokol, már be van kissé rendezve.

- Szia, Elizabeth Moor vagyok - hatalmas lendülettel terem előttem, kezét nyújtva.

- Destiny Calder - üdvözlöm mosolyogva, míg Ő gondolkozóan méreget.

- Téged ismerlek! - kiállt fel, amitől kissé hátratántorodok. - Bocs, elnézést, általában nem vagyok ennyire elviselhetetlen. Láttalak már pár cikkbe, a híres brit fiúbanda egyik szépfiúja oldalán - mosolya bocsánatkérő.

- Nos, megesik - vonok vállat. - Rajongó vagy? Ugye nem fogsz kinyírni este egy párnával?

- Miért pont egy párnával? - gondolkozik el, majd mindketten elnevetjük magunkat a helyzet abszurditásán. - Amúgy nem vagyok rajongójuk, csak a - még nálam is idegesítőbb - húgom, aki 0-24-ben üvölteti a zenéjüket, áradozik róluk, szidja, vagy éppen magasztalja a barátnőiket, és hónapokig nyaggatta apát, hogy engedje el a koncertjükre, New Yorkba, ami most lesz majd valamikor - magyaráz gesztikulálva, amin folyamatosan mosolygok.

- November végén. Tudom. Azt hiszem, inkább meg sem merem kérdezni, hogy a húgod mennyire gyűlöl engem - kínos mosolyra húzom a számat, hiszen a rajongók többsége még mindig megakar ölni, vagy csak szimplán utál, mert boldoggá tudom tenni Liamet.

- A húgom Liamgirl, vagy minek hívja magát.

Elnevetem magam, hiszen ezzel az egyetlen mondatával mindent elárult. Bár nem szerethet mindenki. Hála Liamnek ezeken már túltettem magam. Az elején, a legelején nagyon nehéz volt. Állandóan sírtam, és magamba zuhantam, próbáltam eltűnni, és nem igazán mutatkoztam Liammel, aki ezt megunva észhez térített, és igaza volt. Nem szabad hagynom, hogy mások véleménye határozza meg az életemet, így mára már kizárom a negatív megjegyzéseket, és próbálok a pozitívokra gondolni.

20. fejezet - Szilveszter

Hii!:)
Itt is vagyok az új résszel. Ami nem az utolsó!:) A részhez nincs különösebb hozzáfűzni valóm, talán csak annyi, hogy szerintem ez az eddigi leghosszabb rész, de remélem ennek örültök. 
Hagyjatok jelet magatok után!
Jó olvasást! xx

Másfél óra séta után átfagyva érkezünk meg a kapu elé, amin már lépnék is be, de Liam a csuklómnál fogva gyengéden visszaránt. Értetlenül nézek rá, de Őt ez hidegen hagyja és előhúzza a háta mögött tartogatott kezét. Csodálkozva nézem a kezében lévő fagyöngyöt, és hitetlenkedve elnevetem magam, ennek ellenére nem szólok semmit.

- Remélem nem késtem el a karácsonyi, fagyöngy alatti csókkal - mosolyog aranyosan.

Ajkamba harapva megrázom a fejemet, mire Ő azonnal lecsap ajkaimra, és a fagyöngyöt ügyetlenkedve felénk tartja. Belemosolygok a csókunkba, amikor konstatálom, hogy körülöttünk már rendesen havazik, és éppen egy fagyöngy alatt csókolózunk. Tökéletesebb befejezést nem is keríthetett volna ennek a karácsonynak.

*

December 31. van, ami azt jelenti, hogy órák múlva véget ér ez az év, bár számunkra fontosabb információ, hogy a fiúk bármelyik pillanatban hazatoppanhatnak. Reggel óta szorgosan takarítunk Liammel, így a többiekre már csak annyi vár, hogy összekészüljenek a szilveszteri házibulijukra. Elmondásuk szerint csak pár barát lesz, esetleg a barátok barátai, barátnői. Ebből csak annyit tudtam leszűrni, hogy a ház tele lesz részeg fiatalokkal. Bár eggyel több, vagy kevesebb illuminált állapotú ember nem igazán fog számítani.

Épp csak lehuppanunk a kanapéra, Louis már be is ront az ajtón, Eleanorral a nyomában. Louis körbenéz, mintha csak kétkedne, hogy jó házba nyitott-e be, de aztán meglát minket és mosolyogva felénk indul. Hatalmas ölelésben részesít minket, mi pedig fáradtan öleljük vissza Őt, és Eleanort is.

- Minek raktatok rendet, ha holnap újra csinálhatjátok? - szegezi nekünk a kérdést Louis.
- Azért, mert a lakás úgy nézett ki, mint a disznóól - válaszol Liam.
- Azt pedig elfelejtheted, hogy holnap te szépen ücsörögni fogsz, amíg mi takarítunk helyettetek, amikor az egész buli a ti ötletetek volt - teszem hozzá, mielőtt még azt hinné, hogy megúszhatja a takarítást.

Elhúzza a száját, és elmotyog pár obszcén szót. Liam kifaggatja őket az elmúlt pár napokról, amikben persze semmi különöset nem csináltak.

- Anyuék hiányoltak - fordul felém El.
- Nem hinném - rántom meg a vállamat, és inkább az ajtóra figyelek, ami kinyílik.

Alig egy órán belül a csapat minden tagja megérkezik, karöltve a barátnőjével, illetve Niall esetében egyedül. Mivel teljes a létszámunk, elkezdtünk készülni az estére. Veszem a fáradtságot és én is segítek a többieknek kipakolni az alkoholtartalmú italokat, a műanyag piros poharakat, és persze az elmaradhatatlan pezsgőt. A pezsgős poharakat egyelőre elzárjuk, nehogy valakinek útba legyen és lelökje. Néhány tál nassolni való is előkerül, bár teljesen feleslegesnek tartom. Mindenki szerteszét szóródik és teszi a dolgát. Liam segít a fiúknak a nappalit üressé tenni, és felállítani a DJ pultot, míg mi, lányok a lakás különböző szegletiben tevékenykedünk, hogy a törékeny dolgokat eltüntessük. Mi előbb végzünk, így a konyhában folytatjuk a csevegést. Eleanorhoz, és hozzám csatlakozik még barátnőm, és Perrie is.

- Most pedig minden kis részletét hallani akarom, hogy mit csináltatok kettesben Liammel - ül le izgatottan egy székre Hope. Eleanor is egyetértően bólogat, egyedül Perriet hagyja totálisan hidegen az egész.
- Ugh, jól éreztük magunkat - próbálom ennyivel letudni, de természetesen nem hagyják ennyiben.
- Lefeküdtetek? - kérdez rá minden kertelés nélkül Hope, mire fülig pirulok.

Aprót bólintok, mire felcsillan a szeme, és faggatni kezd. Amit azonnal el is kerülök, mert semmi kedvem egy nem kívánatos személy társaságában megbeszélni ezt a témát. Szóval szerencsére ezt a témát átugorjuk, és inkább a Harryéknél tett kis kiruccanásáról számol be. Őt már nem igazán érdekli, hogy Perrie is ott van, fesztelenül számol be a kissé intimebb részletekről is. Élmény beszámolója végén megérkeznek a fiúk is köreinkbe, és fáradtan foglalnak helyet. Telefonom óráján megnézve látom, hogy már hét óra van, ami azt jelenti, hogy hamarosan itt lesz mindenki, és el kéne készülnöm.

- Nagyjából hány emberrel kell számolni? - teszi fel nővérem azt a kérdést, ami engem is foglalkoztat.
- 10, maximum 20. Nem hívtunk sok embert - von vállat Harry,
- Van egy plusz főnk - mosolyog sejtelmesen Niall.
- Oh, és mégis ki lenne az? - néz rá mindenki értetlenül.
- Nem tudom, mennyit mond nektek az a név, hogy Palvin Barbara... - kezd bele, de a név hallatán megforgatom a szememet. - Nos, elhívtam, amolyan randi szerűség. És igent mondott - meséli boldogan.

Legjobb barátjához méltóan nekem is örülnöm kéne, ennek ellenére mégsem tudok. Egy újabb üresfejű modell. Nem tartom igazán nagyra a modell szakmát. Persze, bizonyára ehhez is kell valamelyest tehetség, de ha van egy szép pofid, és jó testi adottságaid, akkor már nyert ügyed van. Ettől függetlenül nem alkothatok véleményt ismeretlenül, hiszen én sem szeretem, ha ezt teszik velem, pedig az utóbbi pár napban előfordult, mióta egy csomó cikk jelent meg arról az estéről, amikor Liammel sétálgattunk. Néhány szemfülesebb paparazzinak még a fagyöngyös csókunkat is sikerült megörökítenie, és ezzel valószínűleg hatalmasat kaszált, mert használható anyagot adhatott le. Hála Liamnek nem értem rá az utálkozó üzeneteket nézegetni, mert mindig lefoglalt valamivel, vagy elvette a telefonom. Szóval nem adódott alkalmam az önsanyargatásra.

- D, te mit szólsz hozzá? - néz rám mosolyogva Niall, aki úgy látszik, hogy tényleg boldog.
- Ha boldog vagy, akkor én is boldog vagyok - térek ki diplomatikusan a kérdés alól, és szerencsémre megelégszik ezzel a válasszal, sőt még egy ölelést is kapok.

Kibújok öleléséből és az emeletre indulok, hogy összekészüljek. Már előre összekészítettem, hogy mit veszek fel, így most ezzel nincs problémám, és egyetlen egyszer örülök neki, hogy előrelátó voltam. Hajamba hullámokat sütök, sminkként csak szempillaspirált, és szemhéjtust használok, hiszen a ruhámat kellően figyelem felkeltőnek érzem, semmi szükség arra, hogy még a sminkem is az legyen. Kedvenc, vattacukor illatú parfümömből két fújásnyit nyomok magamra, de ez is elég ahhoz, hogy a kellemes illat betöltse az egész helyiséget. A fürdőből kilépve látom, hogy Liam már rám vár. Nem vitte túlzásba az öltözékét, csupán egy fekete felső van rajta, kék farmerrel. Tekintetét egyből végigfuttatja rajtam, és nyelvével benedvesíti alsó ajkát.

- Hm, azt hiszem velem lesz ma a legszebb lány - mér végig még egyszer, és egyre inkább zavarba hoz.
- Én sem panaszkodhatok. Vigyáznom kell, hogy el ne happoljon mellőlem valaki az este folyamán. Igazán nagy kár lenne - mondandómra felnevet, és az ágyról felállva közelebb jön hozzám.

Szorosan karjai közé fog és átölel, és én is közrefogom derekát két karommal. Csak álldogálunk egy ideig, majd állam alá nyúlva emeli meg a fejemet, miközben egy kicsit hátrál. Egyik kezét lassan az arcomra vezeti, és hüvelykujjával végigsimít azon. Ajkamba harapok, míg érintése nyomán szinte ég a bőröm.

- Lélegzetelállítóan nézel ki - bókol, majd egy lágy csókot nyom az ajkaimra.

A csengő hangjára válunk szét, ami azt jelzi, hogy valaki megérkezett. Ujjainkat összekulcsolja és levezet a földszintre, ahol egy csapat, számomra ismeretlen ember áll. Liam bemutat mindegyikőjüknek, de nem igazán tudom megjegyezni a neveket. Bár nem hinném, hogy szükségem lesz rá, hiszen azonnal el is vonulnak Harryhez, aki már italokkal várja őket. Mi is odatartunk Liammel, és egy piros poharat teletöltök valami itallal. Amiről még életemben nem hallottam, de valószínűleg méregdrága lehet. Az ízéből egyből rájövök, hogy ez bizony whisky, ezért használatba veszem a megbontatlan kólát, és felöntöm. Barátom követi a példámat, miközben egyre több ember lepi el a konyhát vagy a nappalit, és az idő is egyre jobban halad.

Éfjél előtt a hangulat már a tetőfokon van, a zene üvölt, és azt hiszem, egyetlen olyan embert nem tudnék mondani, aki ne lenne berúgva. Szorosan Liamhez bújva táncolok, akinek karjai a fenekemen pihennek, ami most kicsit sem zavar. Szinte nem is érzékelek semmit, csak boldog vagyok. Aztán valaki elkezd visszaszámolni, ami miatt leáll a zene és mindenki hangosan mondja a számot.

- Boldog új évet! - üvölti mindenki egyszerre, amikor az óramutatói éjfélre váltnak.

Liam még szorosabban ölel, és pontosan akkor csókol meg, amikor a kisebb tömeg üvölteni kezd, ezzel tökéletessé téve az újévemet. Egy pillanatra sem enged el maga mellől, így csak fél kézzel ölelem át nővéreméket, és újra Liamnek szentelem a figyelmem.

- Szeretlek - mondja, közel hajolva a fülemhez, mire bizsergés fut végig rajtam, tetőtől talpig.

Nem válaszolok, ahhoz túl kába vagyok. Ezen az sem segít, hogy Liam észrevétlenül puszikkal hinti be a nyakamat, amivel eléri, hogy a maradék józan eszemet is elveszítsem és szinte elolvadjak a karjai között. Válla felett elnézve belátok a konyhába, ahol Niall ücsörög egy piros pohár társaságában. Elhúzódok Liamtől, és fejemmel a konyha felé bökök, majd az említett helyiség felé veszem az irányt. Kósza reményeimben valami olyasmi szerepelt, hogy csak elfáradt és leült kicsit visszavonulni, de arckifejezése világossá tette számomra, hogy teljesen másról van szó, mint holmi fáradtságról.

- Hé - ülök le elé, és tenyeremet a térdére rakom, ezzel elérve, hogy rám nézzen. - Mi történt?
- Inkább mi nem - rázza meg a fejét lemondóan. - Alig egy órája kaptam üzenetet tőle, hogy nem tud eljönni, mert valami közbejött.

Száját húzza beszéd közbe. Először nem is értem, hogy kiről beszél, aztán az alkohol hatása ellenére is rájövök, hogy nagy valószínűséggel a magyar modellről beszélhet, aki ezek szerint szépen faképnél hagyta valami olcsó kifogással.

- Niall, ne engedd, hogy ez tönkretegye az estédet. Ez a te, a ti évetek volt, és ez egy tökéletes lezárást érdemel. Nem hagyhatod, hogy ilyen dolgok határozzák meg az életedet. Emlékszel? Fél évig sulykoltad ezt belém, és igazad volt. Annyi jó dolog van még az életben, aminek lehet örülni, nem szabad hagyni, hogy egyetlen rossz elrontsa a többi jót.
- Azt hiszem, igazad van - kis mosollyal az arcán beszél, majd lehúzza a pohara tartalmát, és újabb adagot tölt bele, de ezúttal felém is nyújt egyet.

Niall társaságában megyek vissza a táncoló emberek közé, ahonnét Liam már eltűnt. Percekkel később a megszokott kis társaságunk összegyűlik és felszabadultan, részegen táncolunk egymással, összevissza ugrálva, és cseppet sem törődve az érdekes pillantásokkal. Egyszerűen csak jól érezzük magunkat, és kellő módon búcsúztatjuk a régi évet, és köszöntjük az újat. Ami tökéletesnek ígérkezik.

Hajnali három felé a vendégek úgy döntenek, hogy lelépnek, és úgy gondolom, ezután felkeresnek valami méregdrága klubbot, ahol még jobban leihatják magukat. Nos, nekem ehhez nem kell máshova mennem, elég ha a nappali végéig elmászok, és töltök magamnak valamelyik erős italból. Éppen indulnék is egy újabb körért, amikor Liam kezei a derekam köré fonódnak, ezzel megakadályozva, hogy az úti célomhoz jussak.

- Liam, engedj el! - szólok rá vigyorogva, és erőtlenül püfölöm mellkasát, amin jót derül.
- Így is eléggé készen vagy, nem kell több alkohol - szorítja meg körülöttem karjait, hogy ne tudjak fészkelődni.
- Nem is vagyok részeg - hangom sértődötten cseng, mire belőle kitör a nevetés. - Ne nevess ki! Nem vagyok részeg! - kislányosan hisztizni kezdek, és minél inkább győzködöm arról, hogy józan vagyok, annál viccesebbnek találja a helyzetet.

Megsértődve kászálódok ki a karjai közül és az emeletre vezető lépcsők felé veszem az irányt. Mindenki a nappaliban van, így nem futok össze senkivel, csak Liam fut utánam. Alkaromnál fogva visszaránt, de ügyet sem veszek róla, annak ellenére, hogy nem haragszom rá. Kibújnék ölelése alól, de a falhoz szorít. Fél kezével a fejem felett támaszkodik, a másik a derekamon pihen, míg csípőjét az enyémhez nyomja, ami miatt nyöszörgés hagyja el a számat. Megmosolyogtatja a reakcióm, és a nyakamhoz hajol. Mélyeket lélegzik, és leheletét érzem a nyakamon, amitől kiráz a hideg. Fejét felemelve csókol meg, én pedig azonnal visszacsókolom. Nyelveink rögtön egymásra találnak, amin utat engedek az övének, és vad csatába kezdenek a dominanciáért. Végül az eredmény döntetlen, mert valaki félbeszakít minket. Harry vigyorogva ugrik Liam hátára, aki emiatt hátratántorodik, így elszakad tőlem. Sóvárogva nézek ajkai után, de kihasználom az alkalmat, hogy újabb kört ihassak meg, ezúttal barátnőm társaságában. Vihogva figyeljük, ahogy Liam próbálja ledobni magáról Harryt, aki igencsak kapaszkodik, így a végeredmény az lesz, hogy hátraborulnak. Hope-val együtt futok oda a két jómadárhoz, akik hangosan szitkozódnak. Barátom egyből felpattan, amikor megpillantja a poharat a kezemben. Kiskutya tekintettel nézek rá, de előtte gyorsan megiszom a pohár maradék tartalmát, és édesen vigyorogva a kezébe nyomom.

- Rendben, úgy gondolom, hogy erre a szilveszterre kibuliztad magad - mondja vigyorogva.
- Nem, nem, nem. Tényleg nem vagyok részeg. Teljesen jól vagyok! - állítom magam igazát, kicsit artikulátlanul, és kicsit dülöngélve.

Elkuncogja magát, majd egy egyszerű mozdulattal a vállára kap. A többiek röhögve figyelik a kis színjátékot, míg én Liam hátát csapdosom, eredménytelenül. Felcipel a lépcsőn, és szobájába érve lerak az ágyra, vagyis inkább ledob. Azzal a lendülettel kelnék is fel, de csípőmre ülve megakadályozza. Lehajol, hogy megcsókoljon, és ezzel teljesen elfelejtet velem az égvilágon mindent. Alatta fekve szörnyű fáradtság vesz erőt rajtam, bár fogalmam sincs, hogy hány óra van. Talán hajnali négy körül járhat az idő, de megeshet, hogy már rég elmúlt. Mindegy is.

A rajtam ülő fiú diadalittasan, és szintén kicsit fáradtan elmosolyodik, míg lekapkodja rólam a ruhámat. Szemei kissé elsötétednek fedetlen felső testem láttán, de az ereimben keringő alkohol miatt egyáltalán nem foglalkozom vele. Rám adja az egyik pólóját, én pedig már fordulok is a hasamra, hogy kényelmesen elhelyezkedhessek. Boxerre vetkőzve fekszik be mellém, és magára is húz a takaróból. Ezzel a mozdulatával eléri, hogy a fél takaró lekerüljön rólam. Több perc küszködés után megadom magam, és inkább mellkasához nyomott háttal bújok közel hozzá, és gondosan betakargat minket.

Szörnyű fejfájásra kelek, és morogva fordulnék a másik oldalamra, de egy körém fonódó kar megakadályoz. Fáradtan nyitom ki a szememet, és beletelik pár percre, mire visszaidézem a tegnap estét. Örök hála Liamnek, hogy nem engedett többet inni. Azt hiszem, most halálomon lennék. Bár így is afelé közelítek. A mellettem fekvő fiú igazán édes látvány nyújt. Kissé elnyílt ajkakkal szuszog, és szempillái néha megremegnek. Arcvonásai néha keményebben lesznek, majd ellágyulnak. Minden bizonnyal éppen álmodhat valamit, amiből nem szeretném kiszakítani, viszont ha továbbra is ilyen szorosan ölel, akkor esélyem sincs kiszabadulni, és megakadályozni, hogy felrobbanjon a fejem.

Nem telik el két másodperc, és pillanatok alatt kifurakodom magam a karjai közül, és azonnal a mosdóba futok, ahol kiürítem a gyomrom tartalmát. Ami nem igazán áll másból, mint egy tegnap reggel megevett szendvicsből. Mondjuk, valószínűleg pont ez a bajom. Alig egy perccel utánam berohan Liam, ám ő csak leellenőrzi, hogy jól vagyok-e. Természetesen egyáltalán nem vagyok jól, így szó nélkül összefogja a hajamat a kezével, miközben a hátamat simogatja. Nem jön azzal, hogy Ő megmondta, amiért hálás vagyok neki. Miután sikerül kiadnom magamból mindent, egyből fogat mosok, Liam pedig egy pohár vízzel és gyógyszerrel tér vissza. Puszit nyomok az arcára, ezzel megköszönve, majd beveszem a gyógyszert, és csak reménykedek, hogy hamarosan elmulasztja a fejembe nyilalló fájdalmat.

Az idő már elhagyta a hat órát is, és már egy jó ideje itthon ülök, Eleanor társaságában. A másnaposságomat, mintha eltüntették volna, már teljesen jól vagyok. Viszont fáradt egyáltalán nem, ahogy nővérem se, így filmezés mellett döntünk. Bár El nem igazán rajong a filmválasztásomért, hiszen a How I Live Now tartalma nem igazán nyeri el a tetszését, de becsülettel végignézi velem.

- Na, belehaltál? - kérdezem, miután lepörög a stáblista.
- Nem, de nem szeretem az ilyen filmeket. Olyan lehangoló. Miért nem nézhettünk meg egy csöpögős romantikus filmet? Miért kellett minden áron olyat nézni, ami a harmadik világháborúban játszódik, ahol tökre elfogadott, ha beleszeretsz az unokatestvéredbe, ahol szegény srácok meghalnak? - borzong meg a végén.
- Oké, akkor most te választasz. Ígérem, egyetlen kommentálás nélkül végigszenvedem a filmet. Aminek a végén te valószínűleg azért fogsz sírni, mert meghatott, én meg azért, mert végre vége van - villantok rá egy egész fogsoros vigyort, mire csak megforgatja a szemeit.

Hosszasan gondolkozik, és már kezdem azt hinni, hogy megúszom, és ekkor szinte még a feje fölött kigyulladó kis villanykörtét is látom, amikor kitalálja, hogy melyik filmmel akar megkínozni. Hitetlenkedve csóválom a fejem, amikor elkezdi lejátszani a Titanic-ot. Ígértemhez híven egy szót sem szólok, bár igazán szívesen tennék megjegyzéseket. Az utolsó fél óránál tartunk, de szerencsére a csörgő telefonom megment ettől.

- Szia - szólok bele mosolyogva, bár tudom, hogy Ő ezt nem láthatja.
- Elnézést, ha megzavartam valamit... szóval, csak azért hívtalak, hogy holnap lenne-e kedved eljönni velem vacsorázni? Még nem volt rendes randink, ezért gondoltam megejthetnénk egyet, ezzel megünnepelve a születésnapodat, már ha velem akarok egyáltalán tölteni...
- Liam, elég, értettem - szakítom félbe a magyarázkodását. - Szívesen elmegyek veled.

Egy megkönnyebbült sóhajt hallat, ami felfelé kunkorítja az ajkaimat. Hosszasan beszélgetünk, és a legnagyobb szerencsémre nem érek vissza a film végére, ami miatt El haragos tekintettel figyel. Egy bocsánatkérő mosollyal, és egy öleléssel engesztelem ki, miközben elújságolom, hogy holnap Liam randizni visz. Soha életemben nem voltam még randizni, így fogalmam sincs, ilyenkor mit kell felvenni, vagy mit nem. Nem tudom, hogy mire számítsak, vagy éppen, hogyan viselkedjek. Sokkal másabb ha náluk, vagy éppen nálunk befekszünk az ágyba és megnézünk egy filmet, vagy csak beszélgetünk.

- Destiny, szinte magam előtt látom, ahogy forognak a fejedben a kerekek, és a sok gondolkozástól lassan felrobbannak - nevet fel Eleanor. - Elvisz vacsorázni, a többit meg majd Ő kitalálja. Olyan régóta ismered már, tudod, hogy Liam a legrendesebb srác a világon, felesleges rágörcsölnöd erre.
- Mi van, ha elszúrok valamit? Tudod jól, hogy milyen szerencsétlen vagyok.
- Tisztában vagyok vele, és Liam is, ettől függetlenül mégis azt akarja, hogy a barátnője legyél és elvihessen randizni, mert a kapcsolatotok nem igazán úgy indult, ahogy másoknak szokott. Neked annyi a dolgod, hogy magadat add, semmi más.
- Oké, ez talán menni fog. De segítened kell ruhát választani! - szögezem le azonnal, mire hevesen bólogat.
- Ez csak természetes.

Valamelyest sikerül megnyugodnom, hiszen Eleanornak igaza van. Évek óta ismerjük egymást Liammel, látott felnőni, szinte mindent tud rólam, és ez csak egy randi. Nem is értem, minek aggódom emiatt ennyire. Sokkal zavarba ejtőbb helyzetbe is látott már, van fogalma róla, hogy menyire két balkezes vagyok, ennek ellenére mégis velem van. Ez csak egy randi. Nem kell nyugtalankodnom miatta. 

19. fejezet - Szeretlek

Hiii!:)
Újra itt, újabb - számomra túlságosan is - boldog résszel. Emellett ez szintén kicsit 16+ rész lett, de pont csak annyira mint az előző. Az előző részhez írtam, hogy ezen kívül egy részt és egy epilógust tervezek. Nos, úgy néz ki, hogy kicsit több rész is lesz, mert egyszerűen nem akarom befejezni ezt a történetet. :')
Köszönöm a kommenteket, a pipákat, és a feliratkozókat. Love y'all♥
Hagyjatok jelet magatok után!
Jó olvasást! xx

Amikor reggel kinyitom a szemem egyből mosoly szökik az arcomra. Hiszen az első, amit megpillantok az a mellettem fekvő Liam, miközben fél karjával még mindig ölel. Talán ez az élet legjobb dolgai között szerepel. Amellett felébredni, akit igazán szeretsz, látni kócos haját, és borostás arcát, míg édesen szuszog melletted.

- Tudod, lehetetlen úgy aludni, ha valaki perceken keresztül kitartóan bámul - motyogja rekedtes hangon, csukott szemmel.

Elnevetem magam és egy puszit nyomok a szájára. Szemeit továbbra is csukva tartja, de karját szorosabban fonja körém. Fejemet a mellkasára hajtva fekszünk hosszú percekig. Élvezem a nyugodt csendet, és Liam egyenletes lélegzését. A tökéletes pillanatot mindössze Liam hangosan korgó gyomra szakítja meg, mire hangosan elnevetjük magunkat, és leszállok Liamről, majd az ágyról is. Az ágyból kikászálódva indul meg az ajtó felé, míg én ujjaimmal próbálom kifésülni a kócos hajamat, eredménytelenül. Liam már ki is lép az ajtón, amikor utána eredek és felugrok a hátára. Lábaimmal szorosan átkulcsolom a derekát, hogy le ne essek. Óvatosan visz le a lépcsőn, egészen a konyháig, ahol már mindenki csendesen majszolja a reggelijét.

- Jó reggelt - köszöntöm őket vidáman, amit viszonoznak.

- Örülnék, ha legközelebb felöltözve csatlakoznátok - morogja Perrie, de nem reagálok rá.

Liam lerak a pult előtti székre és összedob valami kaját. Ezután egy pohár gőzölgő kávét, és egy szendvicset rak le elém, amit egy apró puszival köszönök meg, majd nekilátok enni.

- Na, és mi a program így karácsony másnapjára? - faggatózik Niall.

- Részemről semmi. Gyűlölöm a karácsonyt, így általában az egészet végig alszom, és eszem, miközben minden percben azért könyörgök, hogy legyen már vége - vonok vállat elhúzott szájjal.

Mindenki megrökönyödve figyel, de én csak kérdőn bámulok rájuk. Most mi van? Ha egyszer álszent ünnepnek tartom, arról nem tehetek. Mindig is utáltam a családdal tölteni, mert utáltam az egész családomat is. Márpedig a karácsonynak erről kéne szólnia, és a szeretetről, de ez valahogy eddig kimaradt az életemből. Így minden évben csak próbáltam túlélni ezt a három napot, amit egészen két évvel ezelőttig mindig a szüleinknél töltöttünk, és már első nap alig vártam, hogy vége legyen.

- Oké, akkor most tudomásul se veszem, hogy karácsonyellenes vagy - hitetlenkedik Harry. - Viszont én imádom a karácsonyt, és azt hiszem, nyíltan kijelenthetem, hogy az idei eddig a legjobb - mondandója végén Hopera néz és csókot nyom ajkaira.

Elmosolygom magam, és úgy figyelem a párt. Először nem adtam nekik többet pár hétnél, mert ismertem barátnőmet. De ezzel a kapcsolattal még engem is megleptek. Hope, az a lány, aki soha, senkinél nem táborozott le tovább maximum egy hónapnál, most pedig majdnem fél éve együtt van valakivel, akivel valószínűleg teljesen belezúgtak egymásba. Hiszen elég csak rájuk nézni. Az a pillantás, amivel Harry illeti barátnőmet minden egyes alkalommal, amikor rá néz... egyszerűen csak jó rájuk nézni, ilyenkor nem teljesen reménytelen a felhőtlen szerelem legenda.

- Én hazamegyek, és Perrie is velem tart - újságolja mosolyogva Zayn, miközben átkarolja az említett lány derekát.

- Én bemutatom otthon a gyönyörű barátnőmet, végre - Harry kijelentésén valamennyien elmosolyogjuk magunkat.

- Azt hiszem, én is meglátogatom az otthoniakat és kiveszek egy kis szabadidőt, ebből a nyüzsgésből. Bár én egyedül utazom - teszi hozzá szomorkásan Niall, mire Perrie és Hope kivételével egy emberként indulunk felé és egy csoportos ölelésben részesítjük.

Fél óra múlva már mindenki az ajtóban áll, csupán csak Liam és én töltjük itt az ünnep utolsó napját, de számomra ez felér mindennel. Liammel kettesben karácsonykor? Minden álmom volt, és most, hogy a többiek éppen készülnek indulni, megtörténik.

- Jó utat, srácok. Aztán szilveszterre épségben hazaérni! - köszön el Liam, majd utána sorra megölelek majdnem mindenkit, még Perrie felé is megeresztek egy mosolyt.

Hope izgatottan ölel át, miközben a fülembe súgja, hogy totálisan be van rezelve, aztán végre mindannyian kilépnek az ajtón.

Azt hiszem, osztoznom kell Harry véleményén. Eltekintve attól, hogy totálisan ellenzem a karácsonyokat, mégiscsak ez életemen legjobbja – mosolygok Liamre, aki viszonozza ezt és az ölébe húz a kanapén.

Miénk a ház egészen harmincadikáig. Lenne ötletem, hogy mivel töltsük a köztes időt – pajkosan mosolyog.

Karjába bokszolva hajtom le a teljesen vörös fejemet, amit az államnál fogva megemel. Csókot kezdeményez, ami először egy kicsiny, lágy csóknak indul, de heves csókcsata kerekedik belőle. A tudat, hogy éppen a nappaliban fekszünk a kanapén, kissé feszélyez, még úgy is, hogy tudom, a többiek elmentek és zárva az ajtó. De, amint Liam a nyakamat kezdi el kényeztetni, egyből elfeledkezem a külvilágról, és csak rá koncentrálok. Ujjaimat hajába vezetem, míg másik kezem a tarkóján pihen. Az Ő kezei felfedező útra indulnak testemen, majd a fenekemnél állapodnak meg, miközben kitartóan csókol tovább. A hangulat egyre inkább kezd elforrósodni, és nem találom helyesnek, hogy a kanapén vagyunk, mert még mindig feszélyezve érzem magam emiatt.

- Liam, talán... talán inkább fent kéne folytatni - zihálom a szavakat.

Megragadja a csuklómat és egészen a szobájáig vezet, ahol becsukja az ajtót és azt is bezárja, ami biztonság érzetet nyújt. Ledönt az ágyra, majd két kezével megtámaszkodik mellettem, és így csókol tovább. Karjaimat nyaka köré csavarva tartom, minél közelebb húzva magamhoz, de azt hiszem, hogy ez fizikailag már nem is lehetséges, hiszen milliméterek se választják egy egymástól testünket, csupán csak a ruha, ami még rajtunk van. De a testünket takaró szövet darabok se sokáig maradnak, mert Liam egyenként kezdi el rólam leszedegetni őket. Zavarban vagyok a tudattól, hogy mindössze fehérnemű van rajtam, és úgy fekszem alatta. Ezen az se segít, hogy rajta is csak egy boxer van. Sőt, ha lehetséges, akkor ezzel még jobban zavarba hoz.

Melltartómat hátam mögé nyúlva pattintja ki, mire én azonnal keresztbe fonom két karomat a melleim körül. Az összes vérem az arcomba tódul, és szinte teljes meztelenségem ellenére is nagyon melegem van. Liam lefeszegeti kezeimet magam elől, miközben végig szemeimbe néz és lágyan mosolyog, amely valamelyest megnyugtat.

- Gyönyörű vagy - suttogja halkan.

Megcsókolom, és ez a csók – a helyzet ellenére is – lágy és édes, cseppet sem mohó vagy türelmetlenkedő. Ajkaimról újra nyakamra tér át, és egy számára tetsző ponton megáll és szívni kezdi, ezzel jelet hagyva rajtam. Megszabadít az utolsó takaró ruhadarabtól is, míg én boxere korcába akasztott ujjakkal csúsztatom le azt a csípőjén. Hátradönt az ágyon és megint felettem támaszkodik és ajkaival az enyémeket kényezteti. Ajkai ezúttal már vággyal telve tapadnak az enyémre, és szívem ezerszer hevesebben kezd verni, amikor puha, duzzadt ajkai szétnyílnak, és nyelve bejutást kérlel, amit természetesen meg is kap. Nyelveink táncot járnak, és dominanciáért küzdenek. Persze, ezt a csatát elvesztem, amikor megérzem Liamet a lábaim között. Hangosan zihálva nézek rá, és ő is mélyen a szemeimbe néz.

- Biztos? - kérdésére mindössze csak egy bólintásra futja.

Ezek után egyetlen másodpercig sem bizonytalankodik, lassan belém vezeti magát. A fájdalomtól ajkaimba kell harapnom, hogy ne sikítsak fel hangosan. Egy kis könnycsepp is kibuggyan szemeimből, amelyet barátom sajnálkozva csókol le onnét. Naivan azt hittem, hogy csak az első, ami fáj, de kiábrándító a tudat, hogy az elkövetkezendő se jobb az elején. Nem sokkal Liam után én is átlépem a gyönyör kapuit, és pihegve fekszem mellette, egy egész arcomat körbeölelő mosollyal.

Kint már sötét van, amikor ráveszem magam, hogy kimásszak az ágyból. Nem járhat olyan késő felé, de tél révén elég a délután öt óra is, hogy sötét legyen. Tusolás után, törölközőben állva nézem, ahogy kint szállingózni kezd a hó, miközben az utcákon ritkább a forgalom, mint egy normális, londoni napom. Liam már felöltözve lép mögém, és apró puszikat nyom a szabadon lévő vállamra, mire elmosolygom magam.

- Nincs kedved sétálni? - vigyorogva kérdezi, én pedig elgondolkozom a kérdésen.

Azzal az emberrel sétálni a szállingózó hóban, akibe halálosan szerelmes vagyok? Kislány korom óta ez minden vágyam.

- De, menjünk! - vágom rá vidáman, és kizavarom a szobából, hogy tudjak felöltözni.

Nem öltözök ki, csupán egy bélelt cicanadrágot veszek, egy meleg hosszú ujjút és egy vastag kötött pulcsit, barna bakancsommal, és a pulcsival egyező színű sapkával.

Liam már lent vár, amikor leérek, és fél kezét mosolyogva nyújtja felém. Ezer örömmel hagyom, hogy ujjait az enyémekre kulcsolja. A lakás bezárása után ki is lépünk az autók járta utcára. A hó még inkább elkezdett szállingózni azóta, és a már eddig lehullott hó ropog a lábunk alatt, míg Liambe karolva sétálok mellette, egy idióta vigyorral nézegetve körbe. Annyira gyönyörű, egyszerű és csodálatos. Azonban barátom még ilyenkor se sétálhat nyugodtan, hiszen néhány szemfüles rajongó egyből kiszúrja és letámadja. Néha teljesen megfeledkezem róla, hogy Ő egy híres ember, de aztán egyből eszembe jut, amikor az egyik rajongója gyilkos tekintettel mered rám, és szavak nélkül is értem, hogy éppen megszeretne ölni, mert a „férjével” merek romantikus andalogni karácsony napján. Valójában még én is féltékeny lennék magamra. Viszont, most már kétség sem fér hozzá, hogy holnapra még nagyobb közutálat tárgya leszek, mint eddig. De úgy gondolom, hogy ez az este, és Liam minden utálatot, minden fenyegetést megér.

Megáll előttem, és velem szembe fordul. Félmosollyal nézek szemeibe, és próbálom állni a tekintetét. Arcomat közrefogja két kezével, és kisimít arcomból egy oda nem illő tincset. Tökéletes ez a pillanat. Talán tökéletes alkalom, hogy kimondjam azt az egy kis szót, amelyet olyan régóta tartogatok magamban. Amelyet Ő már kimondott, de nekem nem volt alkalmam, és bátorságom. Tudom, hogy lassan közhellyé válik ez az egyetlen kis szócska is, de számomra soha nem lesz az. Ha lesz bátorságom most, és ezek után kimondani, akkor komolyan is fogom gondolni, és nem hazugság lesz.

- Szeretlek, Liam - mondom még mindig szemeibe nézve, teljesen kipirulva. Egyből elkapnám fejemet, de Liam egyből visszafordítja maga felé.

- Én is szeretlek, Destiny - mosolyog rám és édes csókkal ajándékoz meg.

- Holnapra valószínűleg az összes pletyka oldal velünk lesz tele - nevetem el magam kínosan, ezzel totálisan lerombolva ezt a csodálatos pillanatot.

- Érzéked van, hogy tegyél tönkre egy tökéletesnek ígérkező pillanatot - neveti el magát Liam, és én is mosolygok. - Nem érdekel. Ha tele lesz, akkor tele lesz. Büszkén vállalom, hogy a világ legcsodálatosabb lánya a barátnőm.

Fülig pirulok, és már kezdek hozzászokni, hogy Liam társaságában állandóan zavarban vagyok.  

18. fejezet - Hiányoztál

Halihó!:)
Meghoztam a 18. részt. Igazából furcsán működök. Ha van időm írni, akkor nincs ötletem, viszont, amikor egy napom van befejezni azt a fejezetet, amiből összes talán tíz mondatot írtam meg egy hét alatt, akkor általában egyből összeáll. De ez felesleges betűpocsékolás, nem is lényeges. 

A részről... nos, ez egy boldog rész lett, viszont azt előre elmondom, hogy nem szánok teljes happy endet a blognak. Sokat gondolkoztam, hogy tehetném szomorúvá a végét, de ezt az ötletet elvetettem és megmaradtam egy középútnál. Igazából még nem írtam meg a befejező részeket, de már nagyjából kitaláltam, hogy mit akarok. Még körülbelül két fejezetet + egy epilógust tervezek. DE, akik szeretik az írásomat és szeretnének még tőlem olvasni, azoknak van egy jó hírem. Még októberben belekezdtem egy újabb történetbe, ami kicsit másabb, mint az eddigiek, de... mindegy is. Mindent a maga idejében. Egyenlőre élvezzétek ezt a részt, és hagyjatok jelet magatok után!:))

Jó olvasást! xx

Már legalább fél órája fent beszélgetünk Liammel, amit nem bánok. Sok minden szóba került, leginkább a turnéról beszélt, de elpanaszolta azt is, hogy azért, mert találkoztak Danielle-vel, egyből az egész sajtó ettől volt hangos, holott semmi nincs közöttük. A tudat, hogy nincsenek együtt, azaz Liam még mindig szingli, igazán feldob. Tudom, ez elég önző dolog, de ha egyszer ezt érzem, akkor nem fogok hazudni.

- Hiányoztál - szólal meg egy kisebb csend után, mire pír önti el az arcomat. - Hogy őszinte legyek, nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rád, vagy arra, hogy mekkora hülyeséget csináltam.

- Azt mondtad, hogy nem érzel irántam semmit - motyogom alig hallhatóan.

- Hazudtam. De, amikor azt mondtam, hogy szeretlek, az a színtiszta igazság volt. Csak védeni akartalak, ahogy most is védeni akarlak. Tudom, hogy mennyire padlóra tud tenni egy rossz megjegyzés, és ezeket most napi szinten kapnád, én nem akartalak kitenni ennek. Másrészt azt hiszem megijedtem a saját érzéseimtől. Annyira hirtelen jött, nem hittem volna, hogy fél év után is ugyanazt fogom érezni. Most már érted? Mindent a te érdekedben akartam, még akkor is, ha ezzel oltári hülyeséget csináltam.

Liam monológja alatt és után is sokkosan ülök, másrészről viszont kicsattanok a boldogságtól. Legszívesebben ugrálnék örömömben. Több, mint fél évet szenvedtem azzal a tudattal, hogy hazudott nekem és, hogy közömbös vagyok számára. De most, hogy tudom, csak védeni akart... azt hiszem, még jobban beleestem. Már ha ez lehetséges. Ettől függetlenül, ezzel a tettével csak még több fájdalmat okozott nekem, mintha velem maradt volna.

- Éjszakákat sírtam át miattad, nem bírtam mosolyogni, mert nem láttam értelmét, felemésztett a tudat, hogy totálisan viszonzatlanok az érzéseim - hangom remeg miközben beszélek, hiszen világ életemben utáltam beszélni az érzéseimről, vagy bármiről, ami velem kapcsolatos.

Az előttem ülő fiú nem szól semmit. Talán nem tud, vagy csak nem akar, helyette inkább magához húz. Szívem kihagy egy ütemet, amikor erős karjai közé zár. Az elmúlt időszakban kétségbeesetten vágytam akár egyetlen ölelésére is. És most, hogy itt vagyok, a karjai között, mintha hazatértem volna. Hosszú idő után végre nem fájdalmat érzek, ha rá gondolok, hiszen ebben a pillanatban nem számít a múlt vagy a jövő, csak ez a perc, aminek bármikor vége szakadhat, így annyit akarok kisajtolni ebből az egyetlen kis ölelésből amennyit csak lehetséges.

Percek múltán kissé eltol magától és a szemeibe néz. Alsó ajkamat harapdálva várom, hogy mondjon valamit.

- Esetleg... öhm - szám apró mosolyra húzódik, amikor rájövök, hogy zavarban van. - Lenne újra esélyem arra, hogy a barátnőm legyél? Nem válaszolok, csak hatalmas vigyorral a nyakába ugrok. Hirtelen érkező lökéstől felnyög, majd elneveti magát, és karjait derekam köré fonja. - Ezt vehetem egy igennek? - kérdezi bugyután vigyorogva, mire bólintok és egy csókot kezdeményezek.

- Szerintem le kéne mennünk - motyogom zihálva, miután elválok az ajkaitól.

Felkel az ágyról és engem is felsegít, majd egy utolsó csókot lehel az ajkaimra. Együtt lépünk be a nappaliba, ahol hirtelen a figyelem középpontjába kerülünk. Zavartan elmosolyodok és leülök nővérem mellé, míg Liam az előző helyére. A többiek tekintete szinte perzsel, és eléggé zavarban érzem magam.

- Oké, srácok. Ez már kínos. Ne bámuljatok, könyörgöm - szólalok fel, de teljesen hatástalanul.

- Mit csináltatok ti ott fent? - kérdez rá Hope, mire elpirulok.

Se én, se Liam nem válaszolunk. Én csupán pipacspiros leszek, ő pedig valami magyarázaton töri a fejét. El kéne mondanunk a többieknek. Csak nem tudom, hogyan. Ha csak úgy bejelentem, hogy együtt vagyok Liammel... nos, az úgy elég snassz.

Liam kérdőn néz rám, mire bólintok. Bármit is mond, csak mondjon valamit, és mindenki foglalkozzon a saját dolgával, mert ez így kényelmetlen.

- Együtt vagyunk. Újra - halványan mosolyogva beszél.

Mindenkit meglep a hír, aztán valamennyien ujjongani és „hú”-zni kezdenek, ami miatt csak vigyorogva megrázom a fejemet. Érett, felnőtt emberek. Élükön Louis-val, aki az egészet indítja.

- Ideje volt már. Szörnyű volt nézni, hogy megvesztek egymásért, mégis mindketten szenvedtek - forgatja a szemeit Louis, mire Liammel egyszerre bokszolunk bele egy-egy kezébe. - Most mi van? Ez az igazság - háborodik fel, és én újra készülnék beleütni a karjába, de ezúttal röhögve elugrik előlem, és Eleanor háta mögé rejtőzik.

- Oké, oké. Mindenki kiörömködte magát, szóval együnk!

Niall kijelentésére elnevetjük magunkat, majd az étkezőbe indulunk – amit valószínűleg még nem igazán használtak eddig. Segítek a szőkeségnek kicuccolni a kajákat, hogy ne egyedül kelljen neki, hiszen senki más nem vállalkozik a feladatra.

- Örülök nektek - fordul felém mosolyogva, miközben a sütőből kiszedi az ételt.

Megölelem, és azt hiszem, nincs szükség szavakra. Niall mindig ott volt mellettem, és remélem, hogy mindig mellettem lesz, hiszen nem tudnám már elképzelni az életemet a barátsága nélkül.

- Emberek, mindjárt éhen halunk odakint, ti meg itt ölelkeztek? - játssza a felháborodottat Harry.

Vigyorogva a kezébe nyomom a tálakat és kifelé tolom. Hála Harry megjelenésének egy fordulóval minden az asztalra kerül, és Niall legnagyobb örömére nekiállhatunk enni. Vacsora után még beszélgetünk egy kicsit, majd mindenki hazaindul. Pontosabban ez a terv.

- Na, maradj itt, kérlek - győzködi Louis Eleanort.

- Louis, mondtam már, hogy reggel korán indulunk. Ez rád is vonatkozik, nagyfiú. Szóval jobb lenne, ha ezt az éjszakát külön töltenénk. Csak a kialvatlanság elkerülése miatt.

Összehúzott szemöldökkel hallgatom a beszélgetésüket, mivel egyáltalán nem értem a logikájukat. Holnap reggel korán indulnak a szüleinkhez. Számomra az lenne a logikus megoldás, ha együtt töltenék az estét, és annyival korábban tudnak indulni reggel. De inkább nem szólok semmit, csak Liamhez bújva hallgatom, hogy mi lesz a vége.

- Jó, akkor hozom a cuccom, és én alszom nálatok - ajánlja fel Louis, mire El belegyezően bólint.

A srác persze azonnal az emeletre spurizik a cuccaiért, és alig 10 perc múlva már lent is van.

- Biztos nem jössz velünk? Felvehetünk reggel, ha gondolod - kérdezi sokadszorra is nővérem.

- Nem akarok anyáékkal találkozni - rázom a fejemet.

Lemondó sóhaj hagyja el a száját, majd egy öleléssel elköszön. Hetek óta ezzel nyaggat, de felesleges. Évek óta nem jártam a szüleim közelében, és ezen nem pont most akarok változtatni. Az eredeti terv szerint otthon maradtam volna, és unalmas filmeket bámultam volna a tévében, de ez változott. Liam ötlete volt, hogy maradhatnék náluk, így nem kell egyedül lennem. Szóval mindketten jól járunk.

A mindenki hazaindulni készül tervből, az lett, hogy El és Louis hazamentek, és mindenki más maradt. Még Perrie is. Szerencsére a közös programok befejeztével ők elvonultak Zaynnel, ahogy Hope és Harry is. Egyedül Niall ücsörög szomorúan a kanapén, miközben a csatornákat váltogatja a távirányítóval. Szólok Liamnek, hogy menjen fel nyugodtan a szobájába, mert én majd csak később megyek.

- Mi a baj? - kérdezem, miközben helyet foglalok mellette.

- Semmi.

- Niall, látom rajtad, hogy van valami. Kérlek, mondd el.

- Csak szar. Érted? Szar ez az egész. Főleg Karácsonykor. Mindenki boldog. Louis-nak ott van Eleanor, Perrienek Zayn, neked Liam, még Harrynek is összejött Hope, és én? Egyedül, mint mindig. Csak egy lányt szeretnék. Nem kell, hogy híres legyen, nem kell, hogy szeresse a zenémet, semmi nem számít, csak szeressen. És ne azért, mert híres vagyok, hanem magamért. Egy olyan lányra van szükségem, aki az átlagos srácot látja bennem, de nem riad vissza, ettől az egész felhajtástól se, ami velem jár - fakad ki kétségbeesetten.

Soha nem voltam jó vigasztalásban, ezért inkább csak átölelem. Mindig szívesen voltam hallgatóság, hiszen annak tökéletes voltam, de nem tudtam tanácsot adni, ahogy most se tudok. Niall egy igazán értékes srác, a leendő barátnője pedig igencsak szerencsésnek mondhatja majd magát, hiszen Niall egy főnyeremény. És igazán bízok benne, hogy hamarosan megtalálja azt, aki önmagáért fogja szeretni, és nem a hírneve miatt.

- Na, menj! Liam már biztos vár - húzódik el tőlem, és egy mosolyt fest az arcára, miközben kifelé lökdös.

Felkuncogok és egy puszit nyomok az arcára. Kifelé menet Perrievel futok össze, majdnem szó szerint, de szerencsére még időben sikerül kikerülnöm.

- Nem gondolod, hogy illetlen két vasat tartani a tűzben? - húzza fel a szemöldökét.

- Niall a legjobb barátom - forgatom meg a szememet, mire gúnyosan felröhög.

- Akkor is az volt, amikor lefeküdtél vele? - kérdésre kikerekednek a szemeim. Honnan a fenéből tudja? - Aznap este érkeztem Zaynhez, és láttam, amikor kijöttetek a liftből. A többit nem láttam szerencsére, de nem vagyok hülye, pontosan tudom, mit műveltetek.

- Csodás! De egyáltalán nem rád tartozik - rántok vállat.

- Van itt valaki, akire mégis csak tartozna. Liam. Kíváncsi vagyok, mi a véleménye róla, te nem?

- Nézd, Perrie, Liam már réges-régóta tud róla, ennek ellenére mégis újra a barátnője vagyok, szóval sajnálom, de más módot kell találnod arra, hogy tönkretegyél.

Felhúzott orral távozik, és én is Liam szobájába megyek. Az ágyon elnyúlva nyomkodja a telefonját, és valószínűleg a twitterét nézegeti. Szája felfelé görbül, amikor meglát, majd megpaskolja maga mellett az ágyat, jelezve, hogy menjek oda mellé. Ezer örömmel teljesítem a kérését és mellé fekszek. Lerakja a telefonját az éjjeli szekrényre, aztán teljes testével felém fordul. Bal kezével végigsimít az arcomon, míg jobb kezén támaszkodik. Közelebb hajolva édes csókot csal ki belőlem. Levegő hiánya miatt kénytelen vagyok elválni tőle, és úgy döntök, hogy ideje venni egy forró fürdőt. Kisasszézok a szobából és a vendégszoba felé veszem az irányt, ahol mindig van pár cuccom. Egyedül tiszta fehérneműt találok, a többi ruhám nem megfelelő alváshoz, így visszamegyek Liamhez.

- Ugh, Liam, tudnál adni egy pólót?

Csak bólint és a szekrényéhez lépve előkap egy egyszerű fekete pólót. Gyorsan lezuhanyzok és magamra kapom a Liam által kapott pólót, aminek olyan illata van, mint neki. Vagyis, persze, hogy olyan illata van, hiszen az övé. Megrázom a fejem, elhessegetve belőle a hülyeségeket. Hajam nedvesen és hullámosan terül szét hátamon, de egy cseppet sem zavar, szóval így megyek vissza Liamhez, aki az ágya szélén ül. Megállok előtte, mire ő csípőmre rakott kézzel közelebb húz magához.

- Jól áll a pólóm - jegyzi meg mosolyogva. - Bár a földön jobban tetszene - kacsint, én pedig fülig pirulok és a nyakába rejtem az arcomat.

Felkuncog, és végigsimít gerincem vonalán, amitől kiráz a hideg és megremeg a térdem. Az ölébe vesz, és immáron lovagló ülésbe ülök lábain, ami miatt a pólóm felcsúszik. Liam egyik keze csípőmről a combomra csúszik, míg szemei fokozatosan sötétednek el. Jobbnak látom, ha inkább bebújok a takaró alá, lehetőleg annyira, hogy ki se látszódjak alóla. Elkezdhetnék beszélni arról, hogy nem akarok már ilyen korán lefeküdni Liammel, de furán venné ki magát, hiszen ott a Niall és közöttem történt ügy. Ráadásul az igazság az, hogy szimplán csak aludni akarok. Amikor legközelebb felnézek Liamre, addigra szemei már visszanyerték mogyoróbarna színűket, amelyek most lágyan figyelnek engem, miközben fél karjával rám húzza a takarót és hozzám bújva átölel.  

17. fejezet - Egyetem

Halihó!:)
Ez a szünet utolsó része, aztán jövő héttől heti egyszer, pénteken hozom majd a részeket, ahogy eddig is.:) 
A részhez nem igazán van hozzáfűzni valóm, maximum annyi, hogy egy nagyjából fél éves időbeli ugrás van benne, és egy kicsikét rövidke lett. Emellett szeretném megköszönni a hét pipát és a megjegyzést!:))
Hagyjatok jelet magatok után!
Jó olvasást! xx

Szenteste van, és a fiúk is már pár napja hazatértek a turnéról. Ami szokás szerint sikeresen végződött. A másfél hetes látogatásunk utolsó hete számomra borzasztóan lassan telt. Csak Niallre számíthattam egész idő alatt. Hope igazán közel került Harryhez, míg El Louis-val ütötte el az idejét, így nekem Niall nyújtott támaszt a Liammel történt liftes csókváltásunk után. Az elmúlt félévben hasznosítottam magam és nekiálltam dolgozni az utcánkban lévő kis kávézóban, ami pékségként is szolgál. Emellett tanultam, majd beadtam a jelentkezési lapomat Amerika egyik legjobb egyetemére, azzal a reménnyel, hogy felvesznek és kiszakadhatok ebből a környezetből. Persze, erről senki nem tud semmit. Hiszen az esélytelenek nyugalmával adtam be a jelentkezésemet, amolyan minden mindegy alapon, szóval ha nem vesznek fel, akkor Eleanoréknak nem kell tudni, hogy elbuktam.

A Szentestét Eleanor társaságában töltöm és a sütiket sütjük holnapra, és az ebéd előkészületeit is megtesszük. Amint ezzel végzünk nekiállunk díszbe borítani a kicsinek nem mondható fát. Alig egy óra alatt végzünk, ami eddig rekord. Rendesen beesteledett már, amit nem is bánok. Soha nem szerettem a karácsonyt, és ez most sem változott.

A szobámba sietek, hogy előkeressen El ajándékát. Mosolyogva nyújtom át neki. Egy ölelést és egy kisebb csomagot kapok ajándékba. Egy fekete, fonott, bőrkarkötő és egy boríték a táska tartalma. A karkötőbe abban a pillanatban beleszeretek. Ahogy minden évben, úgy most is megmondtam Elnek, hogy ne költekezzen rám, mert felesleges. A borítékról Eleanor visítása vonja el a figyelmemet. Soha nem voltam jó ajándék vásárló, de úgy látszik, hogy mégis örül az ajándéknak. Semmi extra, csupán egy ruha, amit múltkor nézegetett magának, de nem akarta megvenni, mert drágának találta.

- Köszönöm - egy hálást ölelést kapok, mire elmosolygom magam és újra a borítékra szegezem a tekintetemet.

Kihagy a levegőm, amikor meglátom, hogy honnét jött, aztán meg még inkább elfelejtek levegőt venni, amikor meglátom, hogy ki van nyitva.

- Mikor akartad elmondani? - kérdezi nővérem, immáron csalódottan.
- Én... úgy gondoltam, hogy csak akkor mondom el, ha felvesznek. Sajnálom, hogy nem mondtam el.

Eleanor szomorúan megrázza a fejét, és ekkor már biztos vagyok benne, hogy tönkretettem a karácsonyi hangulatot.

- Rajta, nézd meg - szól közömbösen, mire nagyot nyelek.

Remegő kézzel veszem ki a levelet a borítékból. Ujjongnom kellene, mert a felvételemről tájékoztatnak, de ehelyett csak fájdalmat érzek, mert csalódást okoztam annak az embernek, akinek soha nem akartam.

- El, sajnálom. Az elején elakartam mondani, de aztán túl sokáig húztam, és úgy voltam vele, hogy úgyse fognak felvenni, a legnevesebb egyetemre - motyogtam halkan.
- El kellett volna mondanod. A nővéred vagyok a fenébe is, legalább nekem elmondhattad volna. Ott kellett volna lennem, amikor kitöltöd a jelentkezést, amikor feladod, veled kellett volna izgulnom, most pedig együtt kéne ugrálnunk, mert felvettek a Harvardra, ahova nem mindenki kerül ám be. Teljesen elzárkózol előlem, és nem tudom, hogy mit tettem, amit miatt ezt teszed - a végére már majdnem sír, és rá kell jönnöm, hogy nem rám mérges, hanem saját magát okolja.
- Eleanor, ez nem a te hibád. Nem voltam biztos magamban, és féltem elmondani. De kiderült, és már nem fordíthatom vissza az időt.
- Igaz is. De a húgomat felvették a Harvardra, szóval most ünnepelünk!

Hangulat változása meglep, de nem tiltakozom, inkább követem a konyhába, ahol valami italt tölt mindkettőnknek. Koccintunk, és úgy tűnik, hogy erre az estére vége a veszekedésnek.

- Ugye tudod, hogy holnap a srácokkal leszünk, ahol majd el kell mondanod nekik?

Hatalmasat sóhajtok, de bólintok. Ez már egy másik meccs, addig még van egy éjszakám.

Alig fél óra múlva elköszönök nővéremtől és nyugovóra térek, remélve, hogy holnap a többiek jól fogják fogadni a hírt.

Nyűgösen és kialvatlanul kelek, amit az okoz, hogy egész éjszaka a mai napon görcsöltem. El kell mondanom az egyetemet, hónapok óta most látom csak újra Liamet, aki iránti érzéseim még mindig stagnálnak, és nem tudom, mire számítsak. Hosszú fürdőt veszek, hátha ez ellazít, de nem igazán sikerül. A ruháim között kutakodok, és keresek egy csinos ruhát. A ruhához illő, halvány sminket használok, és most az egyszer semmi fekete nincsen rajtam, sőt még magassarkút is veszek.

Amikor leérek nővérem már lent vár. Mosolyogva megdicsér, és megjegyzi, hogy több világos ruhát kéne hordanom. Fintorgok egyet és inkább kitessékelem az ajtón. Szerencsére hívott taxit, ami már lent vár, így fél órán belül odaértünk a fiúk házához. A ház előtt le volt kotorva az út, ezért megúsztam a boka törést a hóban. El kopog, de hülyeségnek bizonyul, mert azonnal be is nyit utána. Vállat rántva követem a nappaliba, ahol a fiúk zajonganak. Hope jelenléte nem lep meg, ahogy az sem, hogy most is Harry társaságát élvezi. Mosolyogva köszönök mindenkinek, és összeszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy itt fogom hagyni őket. Mindenki nekünk szenteli a figyelmét és szívélyes fogadtatásban részesülünk. Tekintetem egy pillanatra találkozik Liamével, de azonnal elkapom a fejem.

Talán tegnap előtt olvastam róla egy cikket, azóta kicsit még jobban összetörtem. Tudom, hogy ezeknek nem lehet hinni, de attól még fájdalmas belegondolni, hogy talán újra barátnője van. És a pletykák szerint nem is akárki. A bejegyzésben az állt, hogy látták egy lánnyal, aki nem más volt mint Danielle, és mindezeket képekkel is alátámasztották. Persze a directionerek örültek, mert elméletileg visszakapták a kedvenc barátnőjüket, nekem meg ismét összetört a szívem. Persze Dani egy csodás lány - hiszen Eleanornak hála találkoztam már vele -, és az is biztos, hogy Liammel tökéletes párt alkottak.

- D, merre jársz? - legyez a szemem előtt Hope.
- Ugh, kicsit elgondolkoztam, bocs.

Vigyorogva bólint, míg én helyet foglalok mellette az egyik kanapén, amin elég szűkösen ugyan, de azért elférünk. A másik kanapén már csak Liam mellett lenne hely, szóval azt most inkább kihagynám.

Eleanor rám szegezi a tekintetét, és tudom, hogy mit akar. Ha el is rontom vele a hangulatot, akkor is el kell mondanom nekik.

- Um, srácok, figyelnétek rám egy kicsit? - kezdek bele félénken, gombóccal a torkomban. Enyhén elpirulok, amikor mindenki egyszerre fordul felém. - Jelentkeztem egy egyetemre. Egy nagyon jó egyetemre, és felvettek - itt megakadok.
- De hát ez jó hír, nem? - csodálkozik Niall, mire El lepisszegi.
- De, ez nagyon jó hír, ha eltekintesz attól, hogy ez az egyetem Amerikában van.

Kifújom a bent tartott levegőt, és valamennyivel megkönnyebbültebb vagyok most már. Egy ideig nem szólal meg senki, gondolom éppen emésztik a hallottakat, majd a csöndet a hangos csengő szakítja félbe. Zayn áll fel, hogy ajtót nyisson, és pár perccel később Perrievel karöltve lépnek be a helyiségbe. Párszor találkoztam csak a lánnyal, de egyik találkozásunk alkalmával se nyerte el a tetszésemet. Pedig tényleg próbáltam elvonatkoztatni a lekicsinylő tekintetétől, amivel engem méregetett minden alkalommal.

Természetesen ezt a tekintetet most is megkapom, de most már csak a szememet forgatom. Emiatt valahonnét kuncogást hallok. Mindenki Liamre kapja a fejét, aki mindezt egy köhintéssel álcázza, ami miatt én is elmosolygom magam. Tekintetünk ismét találkozik, de ezúttal mindketten mosolyogva nézünk egymásra, majd még mindig mosollyal az arcomon lehajtom a fejemet, ezzel megszakítva a szemkontaktust. Különböző témák repkednek a levegőben, de csak akkor szólok bele ha kérdeznek.

- Na, és meddig szeretnél még az Eleanor és a fiúk által bezsebelt hírnévből élni, Destiny?

Perrie gúnyos kérdése miatt még a szemeim a fennakadnak. Hogy mi van!? Az arcomon nagy valószínűséggel látszik a döbbenet, és megszólalni se bírok. Próbálok felidézni legalább egy pillanatot, amikor kihasználtam ezt a fajta „hírnevet”, de sehogy sem sikerül. Soha nem éltem vissza ezzel, és nem tartottam jogosnak azt a figyelmet sem, ami a nővéremék miatt rám irányult. Hiszen egy senki vagyok.

- Vicces, hogy ezt pont te mondod - nevetem el magam kínosan, és kicaplatok a nappaliból.

Igazából nem is mérges vagyok, szimplán csak megbántott. Gyűlölöm ezt az egész felhajtást, ami körülöttem van, mert egyáltalán nem érdemlem meg. Egyszerűen ki nem állhatom.

Szerencsére magassarkúimtól már megváltam, így akadály nélkül tudok felfutni az emeletre, ahol egyenesen a vendégszobába megyek és magam után be vágom az ajtót. Talán fél perc sem telik el, de már kopogtatnak az ajtón, majd ki is nyílik.

- Bejöhetek? - dugja be a fejét Liam.

Csak bólintok, Ő pedig beljebb lép. Csodálkozom, hogy ő jött fel, őszintén szólva Eleanorra, vagy Hopera számítottam.

- A nővéredék éppen próbálnak nem összeveszni Perrievel, így gondoltam feljövök, megnézem, hogy mi van veled - magyarázkodik aranyosan, miközben fél kezével a hajába túr.
- Megvagyok. Nem Perrie az első, aki ezt így látja, és a fejemhez is vágja. Már megszoktam a gondolatot, hogy az emberek szemében egy haszonleső ribanc leszek, csinálhatok én bármit is - rántok vállat.
- De mi tudjuk, hogy nem vagy az. Ennél te sokkal több vagy, az ismeretlenek véleménye pedig nem számít.

Felsóhajtok és arra gondolok, hogy milyen jó is lenne, ha nem érdekelne az ismeretlen emberek véleménye. Liam szemeivel az enyémeket kutatja, amiket meg is talál, de csak pár pillanatig. Fél éve alig láttam, és most, hogy itt áll előttem, hatalmas vágyat érzek, hogy megcsókoljam, vagy legalább csak, hogy hozzábújhassak. Szeretem őt, mindennél jobban.

16. fejezet - Elvesztem a tekintetében

Halihó!:)
Ez a fejezet valahogy nem akart összeállni olyan gyorsan. Nem igazán tetszik ez a rész, de harmadszori átírás után is csak ennyit tudtam kihozni belőle. Az elején rögtön Liam szemszöggel indul, de nem az ő szemszögéből írtam végig. Na, nem is húzom tovább.
Hagyjatok jelet magatok után!:)
Jó olvasást! xx

*Liam szemszöge*

Destiny részeg szavai jártak a fejemben, amelyeket hozzám intézett. Nem rég értem csak fel a szobámba, de nem jön álom a szememre, pedig jobb lenne ha kipihenném magam, hiszen este koncert lesz. Az erkély felé tartok, ám mielőtt még kilépnek megakad a szemem a szőke bandatársamon, aki éppen Destiny teste köré fonja karjait. Szívembe, mintha ezer kést szúrtak volna, de nézem tovább a jelenetet. Szeretem őt, ettől függetlenül jobb neki nélkülem. Pontosabban ezzel próbálom áltatni magam, miközben én nem vagyok elég erős. Nem bírnék ki úgy fél évet, hogy tudnám, Ő otthon szenved, így sokkal jobb ötletnek tűnt, ha megutáltatom magam vele és véget vetek még az elején az egésznek. Így nem lesz kitéve még több utálkozásnak, és sírásnak. Legalábbis remélem.

- Megbántad? - hallom meg Niall hangját, amely visszaránt a valóságba.

Fülelni kezdek és Destinyre szegezem a tekintetem, aki abban a pillanatban megrázza a fejét. Nem áll össze a fejemben a kép, hogy mit kellett volna megbánnia, ezért figyelmesen hallgatom a beszélgetésüket.

- Mi lesz ezek után? Úgy értem, nekem fogalmam sincs semmiről. Ilyen téren semmit nem ér a kitűnő bizonyítványom és az esetenként érett viselkedésem - hangja kétségbeesett. Niall kezeivel közre fogja az arcát, ami miatt hihetetlen mértékű féltékenységet érzek. - Nem akarlak elveszíteni csak azért, mert részegen egyikünk se bírt normálisan gondolkodni.
- Destiny, ez semmit nem fog változtatni. A legjobb barátom vagy. Jó, talán a barátság határát ez már erősen túllépi.
- Tegyük fel, hogy többet érzek. Akkor mi van?

Destiny mondata szinte gyomorba vág. Nem, az nem lehet! Soha nem mondta, hogy szeretne, de az lehetetlen, hogy Niall iránt többet érezne. Viszont a kirakós darabkái kezdtek összeállni. Megbánni, túllépni a barátság határait, részegen gondolkodás. Még csak belegondolni is fájdalmas, hogy Destiny lefeküdt Niallel, azonban semmi másra nem tudok gondolni. Ezt tartom logikus magyarázatnak.

- Szerelmes vagy Liambe. Lefeküdtél velem részegen, viszont az érzéseid változatlanok.

A szőke srác mondatai egyszerre emelnek a fellegekbe és egyszerre löknek le a világ tetejéről. Destiny szerelmes belém, de lefeküdt Niallel. Megcsalva érzem magam, miközben tudom, semmi jogom erre. Nem bírom tovább hallgatni a beszélgetésüket, így inkább befekszem az ágyamba, és várom, hogy elnyomjon az álom, legalább pár órára.

*Destiny szemszöge*

Niallel folytatott beszélgetés után már nyugodtabb vagyok, és úgy tudok visszagondolni majd erre az estére, mint egy kellemes, meghatározó pont az életemben. Idegeskedés nélkül viszont egyre fáradtabbnak érzem magam, ezért mégiscsak az alvás mellett döntök.

- 10 perc múlva visszajövök, és ha nem leszel fent, akkor leöntelek egy vödör vízzel - fenyeget Eleanor, mivel a tizedik ébresztési kísérleti is kudarcba fullad.

Elhagyja a szobámat, én pedig nyugodtan hajtom vissza a fejemet a párnára. Nem tudom menyi idő lehet, de az egész két percnek tűnt, és szörnyen álmos vagyok, így El figyelmeztetése ellenére visszaalszom. Ígéretét betartja, mert egy adag, jéghideg víz landol a nyakamba, ám ezzel sem éri el a várt hatást, csupán csak átfordulok a másik oldalamra.

- Destiny, ne szórakozz velem! Kelj fel, és magyarázatot kérek! - utolsó szavaival felkelti az érdeklődésem.

Nem tudom, mit kéne megmagyaráznom, csak azt, hogy amint felkelek fájdalom nyíllal a fejembe és inkább visszadőlök a párnára. Talán nem kellett volna annyit innom az este. Az este gondolatára emlékképek ugrálnak fel. A bár, Niallel a liftben, és...

- Jézusom! - tátott szájjal meredek magam elé, és próbálom feldolgozni az emlékeimet.

Eleanor furcsálló tekintettel vizslat, amit meg is értek. Értékelem, hogy nem kezd el egyből faggatni, hanem megvárja, amíg magamhoz térek az első sokkból. Igazából józanul már egészen más a véleményem erről az egészről. Nem, nem bántam meg, hogy Niallel, csupán csak azt, hogy hol és hogyan. Soha nem úgy terveztem az elsőt, hogy berúgva egy hotelben a legjobb barátommal majd egymásnak esünk. Annyiszor elterveztem a tökéletes első alkalmat. Életem szerelmével, egy romantikus randi után, aztán a többi jönne magától. Bár az életemben soha semmi nem úgy sül el, ahogy tervezem, szóval már meg sem kéne lepődnöm. Azonban Niall szavai ellenére aggódok. Ezek után nem tudok úgy rá nézni, hogy eszembe ne jutna ez. Ami nem tudom, hogy baj-e, mert ettől függetlenül nem változott a róla kialakított képem, csupán életem egy igenis meghatározó pontjának részese volt.

- Mi történt este, miután feljöttetek? És ne merd az mondani, hogy semmi, mert ott virít a lila volt a nyakadon!
- Niallel mi... izé... - kibúvók után keresgélek, de aztán lemondok róluk. El a nővérem, csakis vele tudom megbeszélni. - Lefeküdtünk - mondom ki nagy nehezen, lehajtott fejjel.

Nővérem száját sóhaj hagyja el, és leül mellém. Egyikünk se szól semmit, csupán csak Hope ront be a szobámba, és vigyorogva az ágyamra veti magát.

- Na, mi ez a fagyos hangulat? - tekintete köztem és nővérem között pattog.

Beavatom a tegnap estébe, persze csak körvonalakban. Így is végig fülig pirulva ecsetelem, de barátnőm csak nem hagyja ennyiben a dolgot, Ő részleteket akar. Nővéremmel együtt faggatnak, én pedig már olyan szinten zavarban vagyok, hogy ég az arcom. Tenyereimbe temetkezem és inkább úgy motyogom el, de azért egy apró mosoly végig ott van az ajkaimon. A történet felénél megmentőm érkezik, Niall személyében. Halványan mosolyogva köszön mindegyikünknek, aztán helyet foglal az ágy melletti üres széken. Barátnőm szeme felcsillan, és pimasz mosolyra húzza a száját.

- Milyen D az ágyban? - kérdi vigyorogva, míg én Niallre nézek, aki ebben a pillanatban szintén rám tekint. Eltátogok egy „sajnálom” szót, de Ő csak mosolyogva megrázza a fejét.
- Jó - vigyorog vissza barátnőmre, akinek elégedett mosoly csücsül az arcán.
- Akkor mi magatokra is hagyunk titeket - vonszolja ki Hope nővéremet.
- Bocs, tényleg. Nem számítottam rá, hogy nem tudja tartani a száját - szabadkozok, amint kilépnek az ajtón.
- Semmiség. Viszont ebből kifolyólag a többiek is hamar tudomást fognak szerezni róla.

Igazat adóan bólintok. Eleanor tuti, hogy kikotyogja Louis-nak, és szép lassan mindenkinek a fülébe fog jutni. Legjobban talán mégis Liam véleményétől félek. Hiába próbálom kizárni a gondoltaimból, nem sikerül. A nap minden percében rá gondolok, és tagadni se tudnám, hogy még mindig odáig vagyok érte.

Átöltözve ülök a hotel kis étterem féleségében a többiek társaságában. Mindenki csendben ül és a reggeliét fogyasztja, míg én azon fáradozok, hogy csakis az elém rakott kávét nézzem és véletlenül se pillantsak Liamre. Ám ez lehetetlennek bizonyul. Hiszen épphogy csak megemelem a fejemet, hogy válaszoljak Eleanor kérdésére, egyből összekapcsolódik a tekintetem Liamével. Gyönyörű, barna szemeivel az enyéimet kémleli, és egy pillanatra úgy érzem, mintha csak ketten lennénk. Szemei fogva tartanak, és nem bírok betelni a látványukkal. Ám Hope köhintése visszahoz a valóságba. Megrázom a fejem és behunyom a szemem, ezzel elhessegetve mindenfajta gondolatomat Liamről.

- Kijössz velem? - szegezi felém kérdését barátnőm, mire csak bólintok.

A hotel egy közeli részében van egy hatalmas dohányzásra kijelölt részleg. Hope azt veszi célba egyből. Nem tartózkodnak bent sokan, ami nem is probléma. Miután elővesz egy szálat, felém nyújtja az ezüstös dobozt. Általában nem élek ezzel a káros szenvedéllyel, maximum csak alkalmanként, de most mindenféle töprengés nélkül kihúzok én is egy szálat, és meggyújtom a felém tartott öngyújtó lángjával. A nikotin jólesően árad szét a testemben, és igencsak csodálkozok, hogy ezidáig még nem vált szokásommá.

- Liam tudja - szólal meg váratlanul.
- Mit tud Liam?
- Azt, hogy Niallel keféltél - mondja szem forgatva, mire szúrósan nézek rá.
- Oh, honnét?
- Hallotta a beszélgetéseteket, mivel Ő az egyik erkélyszomszédod, vagy, hogy is mondjam. Engem kérdezett meg, hogy mi van közted és Niall között.
- Miért is érdekli, amikor tudtommal tökre közömbös irántam? Mi köze van az egészhez?
- Majd rájössz - leint és tovább szívja a cigijét.

Idegesen elnyomom a még égő csikket és kitrappolok a helyiségből, otthagyva barátnőmet. Nem hiszem el, hogy lerendezett egy „majd rájössz” mondattal. Mégis hogyan jönnék rá bármire, amikor azt se tudom, hogy pontosan mire is kéne rájönnöm?

Sietősen a lift felé lépkedek, ahol a liftbe lépve összefutok Liammel, szó szerint.

- Ne haragudj - kér elnézést azonnal, míg én megnyomom a megfelelő emelet számát jelző gombot.
- Ha az én magánéletemre vagy kíváncsi, akkor kérlek engem kérdezz, és ne a barátnőmet - mondom közömbös hangnemben, miközben végig a szemébe nézek. Ami nem biztos, hogy jó ötlet, mert azok újra rabul ejtenek.

Egy lépést közelebb lép, de tekintetünket nem szakítja meg. Nagyot nyelek, miután konstatálom, hogy alig egy lépésnyire áll tőlem. Szemeim akaratlanul is ajkára szegeződnek, ami miatt beharapom az alsó ajkamat. Liam lélegzése egy pillanatig elakad, ezzel visszatérítve engem a valóságba. Újra a szemeibe nézek, amik most sötétebben csillognak, mint az előbb és közelebb is vannak, mint az előbb. Egy gyors mozdulattal megszünteti a kettőnk közötti távolságot, és ajkait lágyan az enyémekre nyomja. Amint puha, telt ajkait megérzem, mintha áramütés érne, úgy fut végig a hideg rajtam, persze csakis jó értelemben. Ujjaimat hajába vezetem, ezzel közelebb húzva magamhoz, míg ő a derekamnál tart. Levegő hiány miatt megszakítom a csókunkat és azonnal lehajtom a fejemet, csakhogy ne kelljen a szemébe néznem. Nem kellett volna. Újra ugyanott vagyunk, mint a legelején. Valahol legbelül érzem, hogy ez a csók sem változtatott semmin. Én totálisan szerelmes vagyok belé, őt pedig totálisan nem érdeklem. Szép is az élet.

A liftajtó ebben a pillanatban nyílik, és azonnal kiszaladok a helyiségből, nem is figyelve arra, hogy Liam a nevemet kiabálja. Csupán egyetlen célom van: hogy beérjek a szobámba és magamra zárhassam az ajtómat.