10. fejezet - Minden csak annyira bonyolult, mint amennyire azzá tesszük

Hali!:)
Meghoztam a 10. részt is, és készülőben van egy újabb one shot is. 
Szomorúan veszem észre, hogy az öt feliratkozó ellenére 2-3 pipa van összesen és egy darab komment se. :/ Nem baj, én azért lelkesen folytatom az írást, de néha egy pozitív, vagy negatív kritikának igazán örülnék, hogy tudjam, mi a véleményetek és esetleg változtathassak a történeten, vagy akármin. Szóval kérlek írjátok le a véleményeteket, akár pozitív, akár negatív. 
Oh, és mielőtt az lemaradna... Nagyon nagyon boldog 20. születésnapot Liamnek! 

Na, de nem is szaporítom tovább a betűket. 

Jó olvasást, és élvezzétek ki a maradék három napot!:) xx

Még mindig dühösen meredtem a mellettem ülő fiúra, és nem értettem, hogy mi a fenét keres itthon, amikor a többiek nincsenek itt.

- Miért nem a többiekkel vagy? - kérdeztem miután szívverésem visszatért a normális tempójába.
- Mert nem volt kedvem elmenni - rántotta meg a vállát.

Még megmaradt csokimat majszoltam, amikor Zayn kikapta a kezemből az utolsó kockát.

- Add már vissza! - bokszoltam bele vállába, mire a csokit a szájához emelte.

Gyorsan utána kaptam, de ezzel csak annyit értem el, hogy beleestem az ölébe, ő pedig vigyorogva bekapta a maradék csokimat.

- Igazán nehezedre esett volna felállni és kimenni egy másik csokiért - morogtam, inkább csak magamnak.

Mivel annyira elvoltam foglalva a csokival, eszembe se jutott Zayn megjelenését tanulmányozni. Egy egyszerű rövidnadrágot viselt, fekete, mintás felsővel. Arca borostás volt, barna szemeiben pedig ott volt a megszokott csillogás, amelyet annyira imádtam. Ajkai kisebb mosolyra húzódtak, amikor felfedezte, hogy őt bámulom, én pedig zavartan fordítottam a fejem a tévé képernyőjére, ahol éppen az egyik számukat játszották. Hitetlenkedve felsóhajtottam, míg az ő mosolya még szélesebb lett.

- Hallottam a dalodat - váltott át hirtelen komolyra. - Tetszik - mosolyodott el hirtelen, ami az én arcomra is egy halvány mosolyt csalt. - Még mindig nem tudom elhinni, hogy ezt te írtad.
- Pedig teljesen egyedül írtam - vontam meg vállam hanyagul.
- Harryről szól? - tette fel a kérdést, ami igazán váratlanul ért.

Nem értettem, hogy miért kérdezi, hiszen miért is szólna Harryről? Rendben, ő csak annyit lát, hogy jól elvagyunk együtt és semmit nem tud az érzéseimről, se az iránta érzettekről, se a Harry iránt érzettekről.

- Nem, nem róla szól - ráztam meg végül nemlegesen a fejem
- Akkor?
- Miért érdekel ennyire? - húztam fel a szemöldököm.

Csendben megrázta a fejét miszerint ejtsük inkább a témát. Értetlenül néztem a mellettem ücsörgő fiúra, és próbáltam bármi félve érzelmet is leolvasni az arcáról de nem igazán sikerült. Miért van az, hogy az egyik pillanatban még bunkó, aztán megcsókol, aztán megint bunkó, és utána meg kedves? Miért nem tudok rajta kiigazodni? Miért szeretem még mindig? Hirtelen ötlettől vezérelve öleltem át, amin meglepődött, de nem sokkal később ő is karjai közé zárt. Biztonságban éreztem magam, miközben szívem majdnem kidobogott a helyéről, és a hasamban repkedő pillangók fele biztosan öngyilkos lett a hirtelen jött nyomástól.

- Hiányoztál - suttogta fülembe, amitől kirázott a hideg.

Nem szóltam semmit, csak szorosabban öleltem át. Édes istenem, mennyire hiányzott az ölelése, mennyire hiányzott, hogy a közelébe lehessek és hallhassam a hangját, még annak ellenére is, ha pontosan tudom, hogy barátnője van. Hátamat kezdte el simogatni, miközben már jól ismert, és imádott illatától elnyomott az álom. Arra ébredtem fel, hogy valaki lerakott egy ágyra. Résnyire nyitott szemmel néztem, hogy hol vagyok és ki hozott fel.

- Maradj velem. Kérlek - kaptam Zayn csuklója után, miután rájöttem, hogy a szobámban vagyok.

A fiú mosolyogva ült le az ágyam szélére, miközben végig simított az arcomon. Érintésétől a megszokott, és jól eső bizsergés futott át a testemen. Halkan dúdolt valamit, amíg újra át nem léptem az álmok határát.

Reggel korán ébredtem, arra, hogy valaki óvatosan rázza a vállam, miközben a nevemet hajtogatja. Fáradtan nyitottam ki a szememet és kérdőn néztem Hannára, aki röviden elmagyarázta, hogy mindjárt indulniuk kell a fiúknak. Még mindig a tegnapi ruhámban voltam, aztán vissza emlékeztem a tegnap estére és egy mosoly futott át az arcomon. Mivel még csak hat óra volt, ezért a pizsamámat magamra kapva siettem le. Lent nem találtam őket, ezért gondoltam, még készülődnek, így Harry szobája felé vettem az irányt. Egy halk kopogás után beinvitált.

- Sajnálom, hogy tegnap este már nem találkoztunk - öleltem át kissé szomorúan.

- Egy hét múlva jövünk, utána még annyit találkozunk, amennyit, csak akarunk. Ez most így alakult - mosolyodott el, miközben végig simított arcomon.

Megbeszéltük, hogy amint visszajöttek beülünk valahová egy kávéra, vagy megnézünk egy filmet, vagy akármit, csak kettesben leszünk. Mosolyogva bólogattam, majd jelezte, hogy itt az ideje lassan készülődnie, mert el fog késni. Újra átöleltem, majd, mikor már kifelé tartottam a csuklómnál fogva visszahúzott és megcsókolt. Ez a csók más volt, mint a többi, amit eddig Harrytől kaptam. Valami különös érzés fogott el miközben ajkai lágyan kényeztették az enyémeket. Összezavarodottan léptem ki a szobából, majd sorra mindenkihez benéztem pár mondat és búcsú erejéig. Zaynt direkt a végére hagytam. Hogy miért? Fogalmam sincs, hogy ma éppen melyik oldalát mutatja nekem. Miután beléptem a szobába csak az ágyon fekvő Zaynnel találtam szembe magam.

- Hát te? Nem készülődsz? - néztem rá értetlenül.
- Bőröndjeim becsomagolva, ruha rajtam, hajam tökéletesen beállítva. Én kész vagyok - mosolyodott el féloldalasan. Ez jó jel, ezek szerint most nem fog bunkózni. - Na, és mi járatban?
- Csak jöttem elköszönni - vontam vállat mosolyogva.
- Minek? Nem évekre, vagy hónapokra megyünk, csak egy rövidke kis hét lesz. Utána sietek haza bosszantani téged - nyújtotta rám nyelvét, mire nevetve vállába ütöttem.

Elvigyorodott majd erős karjai közé zárt, miközben kezeimet nyaka köré fontam. Államnál fogva felemelte a fejemet és lágy csókot nyomott ajkaimra, majd még egyet és még egyet. Ezt megunva mélyítettem el a csókot, miközben még szorosabban magamhoz húztam. Mosolyogva váltam el tőle, miközben belül mardosott a bűntudat. Hihetetlen nagy ribancnak éreztem magam abban a pillanatban. Nincs 10 perce, hogy Harryvel csókolóztam, most meg Zaynnel, akinek ráadásul barátnője van. Igazából nem értettem, hogy miért akadok most ki ezen, amikor otthon ez egy teljesen megszokott szombat estébe simán belefért volna, de most nem volt szombat este és nem is volt megszokott, ráadásul ez London. Az a város, amely már annyiszor megváltoztatta az életemet. Apuék egy óra múlva le is léptek, én pedig visszafeküdtem aludni.

*

Nincs fél napja, hogy a fiúk elmentek, de már most hiányoznak. Tényleg, mindenki, még akkor is, ha nem sokszor beszélek a többiekkel. Éppen Hannának ecseteltem a tegnap estét, aztán a ma reggeli búcsúzkodást. Minden egyes mondatomnál láttam rajta, hogy ha tehetné félbe szakítana, de nem tette. Türelmesen, vegyes érzelmekkel az arcán hallgatta végig a mondandómat.

- Rony, ez most abba kell hagynod. Vagy Harryvel, vagy Zaynnel, de egyszerre két fiút nem hülyíthetsz - szögezte le barátnőm.
- Miért nem? - vigyorodtam el, amiből egyből rájöhetett, hogy nem komoly a kérdésem. - De mégis mit csináljak? Zayn az, aki a bizonytalan pont, és mégis őt szeretem, de mellette ott van Harry is, aki a biztos pontot jelenthetné akár az életemben és érzek is iránta valamit - magyaráztam elkeseredetten, szinte már a hajamat tépve.

Hanna szüntelenül Harry mellett érvelt, miközben a szívem Zayn mellett, ezért inkább ejtettem a témát és felvetettem, hogy Abigail és Carol itt alhatnának, ha már úgyis miénk az egész lakás. Hanna egyből beleegyezett, így most már csak azon volt a sor, hogy felhívjam őket. Nem kellett őket sokat kérlelni, hiszen a csajos este hallatán egyből belelkesedtek és közölték, hogy fél óra múlva érkeznek. Hannával addig előkészítettük a terepet. Szereztünk négy, a pincében porosodó hálózsákot és leterítettük a nappaliba. Előkerültek a közkedvelt horror és romantikus filmek és levezetésnek pár vígjáték, majd cipőimet magamra kapva rohantam át a boltba és egy tonnányi popcornnal és mindenféle más nassolni valóval tértem haza. Kitöltöttük az összes nasit tálakba, majd négy műanyag poharat megragadva az üdítőkkel a kezemben sétáltam be a nappaliba, majd leraktam a kanapé előtt lévő dohányzó asztalra. Sokáig szemeztem az asztallal, majd úgy döntöttem, hogy jobb helyen lenne inkább a fal mellett, így áttoltam. Egy csajos ottalvós bulihoz elengedhetetlen kellékek a béna copfok és a ciki pizsamák, na meg legalább három csomag százas zsebkendő.

*

- Ez annyira nem ér, hogy neked még a pizsamád is dögös - fortyogott Abigail a pink Hello Kittys pizsamájában, mire másik két barátnőm hevesen bólogatott. - Szerintem ti se szóljatok semmit, mert a tiétek meg cuki, de ez? - nézett magára a pizsamáját húzogatva.

Csak nevetve hallgattam a morgását, és felajánlottam neki, hogy ha abbahagyja, akkor holnap elmegyek és veszek magamnak valami vér ciki pizsamát. Egy tipikus 'győztem' vigyorral az arcán közölte, hogy velem tart. Elhamarkodott döntés volt, de legalább megbékélt. A popcornt ettük, miközben zsebkendővel a kezünkben törölgettük könnyeinket a Felhők felett három méterrel első részén. Lehet, hogy nem a legújabb film, sőt az is előfordulhat, hogy már századjára nézzük végig mindannyian, de még így is minden egyes alkalommal bőgünk a végén. Mi lányok már csak ilyenek vagyunk. Ha a fiúk ezt látnák... ők soha nem értenék meg, hogy mi a jó abba, hogy rendezünk egy estét, amin direkt olyan filmet nézünk, amin tudjuk, hogy bőgni fogunk. De, hogy őszinte legyek még én sem értem. Ez csak olyan lányos dolog. Gondolatmenetem megmosolyogtatott, de fejemet megrázva visszazökkentem a filmbe.

- Szóval most akkor mi van Zaynnel? És Harryvel? - kérdezősködött Abigail.
- Már háromszor elmeséltem, hogy mi történt búcsúzáskor. Aztán még háromszor elmondtam, hogy fogalmam sincs, és ezt csupa nagybetűvel értsd, hiszen jelenleg pont annyira kilátástalannak érzem az egész helyzetet - csaptam dühösen a combomra, egy nagy sóhaj közepette.
- És azt is hallottuk már, hogy Zaynt szereted. Akkor hol itt a probléma? - értetlenkedett Carol.
- Ez bonyolult - ráztam a fejem lemondóan.
- Minden pont annyira bonyolult, mint amennyire azzá tesszük - oktatott ki Hanna is.
- Milyen nap is van? Mert azt hiszem elfelejtettem, hogy ma csoportos zavarjuk össze Veronicát nap van – morogtam és elcsoszogtam a hátsó kertig, majd rágyújtottam.

Fájt bevallanom, de Hannának igaza volt. Részben. Hiszen, ha csak Zaynt szeretném, és nem lenne barátnője, akkor ez tényleg ennyire egyszerű lenne. De Zaynnek barátnője van, és, hogy ezt tetőzzem még Harry iránt is érzek valamit. Valami megmagyarázhatatlant.

*

A csajokkal töltött este nagyon hamar elrepült, még úgy is, hogy egész este virrasztottunk. Témáról témára ugráltunk, de volt, hogy csak a semmin veszekedtünk, vagy éppen párnával püföltük egymást. Aztán jöhettek a horror filmek, amik után sikeresen berezeltünk, így nem aludtunk.

A napok felvettek egyfajta monoton ritmust, és az egész hét így telt el. Késő estig beszélgettünk, vagy elmentünk bulizni, aztán valamikor délután felkeltünk. Ha jó idő volt, akkor a medence mellett loptuk az időt, miközben a fiúk hívását vártuk, akik minden egyes nap izgatottan mesélték, hogy aznap mi történt velük, vagy milyen volt a koncertjük. Hannával már tűkön ülve vártuk, hogy a fiúk gépe végre leszálljon, de addig még volt legalább két óránk. Ez alatt az egy hét alatt a ruhatáramat teljesen kicseréltük, és voltam egy fotózáson. Persze, nem kezdek modell karrierbe, bármekkora álmom is volt, szimplán csak a készülendő albumhoz készítettünk „pár” fényképet, és elkezdtük a munkálatokat. Hanna éppen anyukájával csevegett mosolyogva, én pedig kicsit irigykedve néztem rá. Ha akkor, 16 évesen, nem zárok ki mindent és mindenkit az életemből, akkor most én is vidáman beszélhetnék anyuval telefonon, sőt talán most is éppen otthon ülnék, arra várva, hogy végre hazaérjen és elmesélhessem neki, hogy mi történt aznap. Hiszen egészen két évvel ezelőttig ez így volt. Szerettem őt, pontosabban most is szeretem, de már nem olyan a kapcsolatunk. Soha nem beszélünk egymással, ha mégis, akkor általában veszekszünk, és ez mind miattam van. Én csesztem el. A nagyiékat se láttam már isten se tudja, mióta. Szörnyen hiányoznak, főleg a papa.

- Hanna, nagy gond lenne, ha én most elmennék itthonról? Meg szeretném látogatni a nagyiékat.
- Menj csak - mosolygott, majd folytatta a beszélgetést.

Felkaptam egy egyszerű szoknyát és egy magassarkút, aztán indultam is. Az utat gyalog tettem meg, hiszen 20 percnyire laknak innét. Egy apró mosollyal csengettem be a házba, majd vártam, hogy valaki kinyissa belülről, hiszen kívülről csak kulccsal lehet, amivel én nem rendelkezek. Halk csoszogást hallottam, majd az ajtó kitárult és a megdöbbent papámmal találtam szembe magam.

- Rony, kicsim, annyira hiányoztál - vont szorosan karjai közé.

Sietősen viszonoztam ölelését, és igyekeztem nem szabadjára engedni a kitörni készülő könnyeimet. Szörnyen érzem magam, amiért egy hívásra sem méltattam őket. Elhúzódva a mackó termetű férfitől láttam, hogy neki is könnyes a szeme. Eddig bírtam. Halkan sírdogálni kezdtem és újra megöleltem.

- Rob, ki jött? - csoszogott ki mami is az előszobába, majd amikor meglátott az ő tekintete is könnyesedni kezdett és sietősen körülölelt karjaival. - Kincsem, el sem hiszed, hogy mennyire hiányoztál nekünk - törölte meg könnyes szemét és én is így tettem, majd sajnálkozó arccal néztem rájuk. - De most itt vagy, és ez a lényeg. Gyere, éppen sütit sütöttem és a tea is most lett kész. Vagy kávét kérsz? - mosolygott miközben letelepedtünk a konyhaasztal köré.
- Inkább kávét kérek, köszönöm.
- Kevés tej, két cukor - kacsintott vigyorogva és én sem bírtam megállni, hogy ne terüljön szét az arcomon egy hatalmas mosoly.

Papáék kifaggattak mindenről. De szó szerint. Elmeséltem, hogy mi volt az „eltűnésem” oka, hogy mi járatban vagyok erre, szóval tényleg mindent, amit csak tudni lehetett. Annyira nyugodt volt minden. Mindig is imádtam itt lenni. Míg a többi ember azt gondolná, hogy egy egész nyár a nagyszülőkkel borzasztó én mindig is ezt vártam egész évben. Halkan majszoltuk a sütinket, ki kávéval, ki teával, amikor a papa kezéből kiesett a bögre és elájult. Sokkolva néztem a földön fekvő, imádott papámat és hirtelen nem is tudtam, hogy mit csinálhatnék. Mama kétségbeesetten tárcsázta a mentők számát. Papa mellett guggolva rázogattam, miközben könnyeim patakokban folytak.

- Papa, kérlek, hallod! Kelj fel, kérlek! - szinte már üvöltöttem vele.

Mama derekamnál fogva felrángatott a földről és közben megérkeztek a mentősök is, akik azonnal elszállították. Csak egy ember mehetett velük, így nekem taxiznom kellett. Nem érdekelt, hogy jutok el a kórházig, ha futva, az is mindegy, de ott kellett lennem. Remegve írtam egy sms-t Hannának, hogy ne várjanak haza, és hívásaival mit sem törődve pattantam ki a taxiból, miután kifizettem a fuvart. Óráknak tűnő percekig tartott, mire megtaláltam a váróban zokogó nagymamámat. Nem tudom meddig várhattunk, talán órák is eltelhettek, az idő érzékemet teljesen elvesztettem, aztán végre megjelent a főorvos.

- Mondja, ugye meggyógyul!? - néztem rá könyörgően.
- Ön Mr. Weaver hozzátartozója?
- Az unokája vagyok. Mondjon már valamit az istenért is! - emeltem meg a hangom miközben a könnyeimmel küszködtem.
- A nagyapja súlyos agyvérzést kapott, és ezáltal agylágyulást, ami annyit jelent, hogy nagy esély van esetleges bénulásra, beszéd vagy látászavarra. Ezek a főbb tünetei. Bénulás esetén gyógytornász kötelezően ajánlott, valamint infúzióra van kötve. A betegség leggyakoribb kiváltó okai a dohányzás és a magas mértékű alkoholizálás, magas vérnyomás, cukor, illetve szív betegség. A betegség maga nem gyógyítható, csak a beteg állapota.

Egy idő után már csak az orvos mozgó száját láttam, de nem értettem, hogy mit beszél.

- Bemehetek hozzá? - kérdeztem, ezzel félbeszakítva, mire csak bólintott és útba igazított.

Amikor beléptem a kórterembe ott feküdt az ágyon, legyengülve és nehézkesen pislogva.

- Ígérd meg nekem, hogy rendbe jössz - szorítottam meg a kezét könnyes szemekkel.
- Rony, ilyet nem ígérhetek - válaszolt nehézkesen.
- Csak ígérd meg - estem kétségbe.
- Ígérem - simított végig a hajamon, majd a keze erőtlenül esett le maga mellé, és a mellettem lévő gép hangosan sípolni kezdett.

Nem értettem mi van, nem fogtam fel semmit. Egyik pillanatban még bent ültem mellette, utána pedig a kórtermen kívül. Hangosan zokogva emeltem fel a tekintetem az ajtóra, amin az orvos kilépett, érzelemmentes arccal.

Tizenegyedik rész: 2013. 09. 03.