Újra itt, újabb - számomra túlságosan is - boldog résszel. Emellett ez szintén kicsit 16+ rész lett, de pont csak annyira mint az előző. Az előző részhez írtam, hogy ezen kívül egy részt és egy epilógust tervezek. Nos, úgy néz ki, hogy kicsit több rész is lesz, mert egyszerűen nem akarom befejezni ezt a történetet. :')
Köszönöm a kommenteket, a pipákat, és a feliratkozókat. Love y'all♥
Hagyjatok jelet magatok után!
Jó olvasást! xx
Amikor reggel kinyitom a szemem
egyből mosoly szökik az arcomra. Hiszen az első, amit megpillantok
az a mellettem fekvő Liam, miközben fél karjával még mindig
ölel. Talán ez az élet legjobb dolgai között szerepel. Amellett
felébredni, akit igazán szeretsz, látni kócos haját, és
borostás arcát, míg édesen szuszog melletted.
- Tudod, lehetetlen úgy
aludni, ha valaki perceken keresztül kitartóan bámul - motyogja
rekedtes hangon, csukott szemmel.
Elnevetem magam és egy puszit
nyomok a szájára. Szemeit továbbra is csukva tartja, de karját
szorosabban fonja körém. Fejemet a mellkasára hajtva fekszünk
hosszú percekig. Élvezem a nyugodt csendet, és Liam egyenletes
lélegzését. A tökéletes pillanatot mindössze Liam hangosan
korgó gyomra szakítja meg, mire hangosan elnevetjük magunkat, és
leszállok Liamről, majd az ágyról is. Az ágyból kikászálódva
indul meg az ajtó felé, míg én ujjaimmal próbálom kifésülni a
kócos hajamat, eredménytelenül. Liam már ki is lép az ajtón,
amikor utána eredek és felugrok a hátára. Lábaimmal szorosan
átkulcsolom a derekát, hogy le ne essek. Óvatosan visz le a
lépcsőn, egészen a konyháig, ahol már mindenki csendesen
majszolja a reggelijét.
- Jó reggelt - köszöntöm
őket vidáman, amit viszonoznak.
- Örülnék, ha legközelebb
felöltözve csatlakoznátok - morogja Perrie, de nem reagálok
rá.
Liam lerak a pult előtti székre
és összedob valami kaját. Ezután egy pohár gőzölgő kávét,
és egy szendvicset rak le elém, amit egy apró puszival köszönök
meg, majd nekilátok enni.
- Na, és mi a program így
karácsony másnapjára? - faggatózik Niall.
- Részemről semmi. Gyűlölöm
a karácsonyt, így általában az egészet végig alszom, és
eszem, miközben minden percben azért könyörgök, hogy legyen már
vége - vonok vállat elhúzott szájjal.
Mindenki megrökönyödve figyel,
de én csak kérdőn bámulok rájuk. Most mi van? Ha egyszer álszent
ünnepnek tartom, arról nem tehetek. Mindig is utáltam a családdal
tölteni, mert utáltam az egész családomat is. Márpedig a
karácsonynak erről kéne szólnia, és a szeretetről, de ez
valahogy eddig kimaradt az életemből. Így minden évben csak
próbáltam túlélni ezt a három napot, amit egészen két évvel
ezelőttig mindig a szüleinknél töltöttünk, és már első nap
alig vártam, hogy vége legyen.
- Oké, akkor most tudomásul
se veszem, hogy karácsonyellenes vagy - hitetlenkedik Harry. -
Viszont én imádom a karácsonyt, és azt hiszem, nyíltan
kijelenthetem, hogy az idei eddig a legjobb - mondandója végén
Hopera néz és csókot nyom ajkaira.
Elmosolygom magam, és úgy
figyelem a párt. Először nem adtam nekik többet pár hétnél,
mert ismertem barátnőmet. De ezzel a kapcsolattal még engem is
megleptek. Hope, az a lány, aki soha, senkinél nem táborozott le
tovább maximum egy hónapnál, most pedig majdnem fél éve együtt
van valakivel, akivel valószínűleg teljesen belezúgtak egymásba.
Hiszen elég csak rájuk nézni. Az a pillantás, amivel Harry illeti
barátnőmet minden egyes alkalommal, amikor rá néz... egyszerűen
csak jó rájuk nézni, ilyenkor nem teljesen reménytelen a
felhőtlen szerelem legenda.
- Én hazamegyek, és Perrie is
velem tart - újságolja mosolyogva Zayn, miközben átkarolja az
említett lány derekát.
- Én bemutatom otthon a
gyönyörű barátnőmet, végre - Harry kijelentésén
valamennyien elmosolyogjuk magunkat.
- Azt hiszem, én is
meglátogatom az otthoniakat és kiveszek egy kis szabadidőt, ebből
a nyüzsgésből. Bár én egyedül utazom - teszi hozzá
szomorkásan Niall, mire Perrie és Hope kivételével egy emberként
indulunk felé és egy csoportos ölelésben részesítjük.
Fél óra múlva már mindenki az
ajtóban áll, csupán csak Liam és én töltjük itt az ünnep
utolsó napját, de számomra ez felér mindennel. Liammel kettesben
karácsonykor? Minden álmom volt, és most, hogy a többiek éppen
készülnek indulni, megtörténik.
- Jó utat, srácok. Aztán
szilveszterre épségben hazaérni! - köszön el Liam, majd utána
sorra megölelek majdnem mindenkit, még Perrie felé is megeresztek
egy mosolyt.
Hope izgatottan ölel át,
miközben a fülembe súgja, hogy totálisan be van rezelve, aztán
végre mindannyian kilépnek az ajtón.
Azt hiszem, osztoznom kell
Harry véleményén. Eltekintve attól, hogy totálisan ellenzem a
karácsonyokat, mégiscsak ez életemen legjobbja – mosolygok
Liamre, aki viszonozza ezt és az ölébe húz a kanapén.
Miénk a ház egészen
harmincadikáig. Lenne ötletem, hogy mivel töltsük a köztes időt
– pajkosan mosolyog.
Karjába bokszolva hajtom le a
teljesen vörös fejemet, amit az államnál fogva megemel. Csókot
kezdeményez, ami először egy kicsiny, lágy csóknak indul, de
heves csókcsata kerekedik belőle. A tudat, hogy éppen a nappaliban
fekszünk a kanapén, kissé feszélyez, még úgy is, hogy tudom, a
többiek elmentek és zárva az ajtó. De, amint Liam a nyakamat
kezdi el kényeztetni, egyből elfeledkezem a külvilágról, és
csak rá koncentrálok. Ujjaimat hajába vezetem, míg másik kezem a
tarkóján pihen. Az Ő kezei felfedező útra indulnak testemen,
majd a fenekemnél állapodnak meg, miközben kitartóan csókol
tovább. A hangulat egyre inkább kezd elforrósodni, és nem találom
helyesnek, hogy a kanapén vagyunk, mert még mindig feszélyezve
érzem magam emiatt.
- Liam, talán... talán inkább
fent kéne folytatni - zihálom a szavakat.
Megragadja a csuklómat és
egészen a szobájáig vezet, ahol becsukja az ajtót és azt is
bezárja, ami biztonság érzetet nyújt. Ledönt az ágyra, majd két
kezével megtámaszkodik mellettem, és így csókol tovább.
Karjaimat nyaka köré csavarva tartom, minél közelebb húzva
magamhoz, de azt hiszem, hogy ez fizikailag már nem is lehetséges,
hiszen milliméterek se választják egy egymástól testünket,
csupán csak a ruha, ami még rajtunk van. De a testünket takaró
szövet darabok se sokáig maradnak, mert Liam egyenként kezdi el
rólam leszedegetni őket. Zavarban vagyok a tudattól, hogy
mindössze fehérnemű van rajtam, és úgy fekszem alatta. Ezen az
se segít, hogy rajta is csak egy boxer van. Sőt, ha lehetséges,
akkor ezzel még jobban zavarba hoz.
Melltartómat hátam mögé nyúlva
pattintja ki, mire én azonnal keresztbe fonom két karomat a melleim
körül. Az összes vérem az arcomba tódul, és szinte teljes
meztelenségem ellenére is nagyon melegem van. Liam lefeszegeti
kezeimet magam elől, miközben végig szemeimbe néz és lágyan
mosolyog, amely valamelyest megnyugtat.
- Gyönyörű vagy - suttogja
halkan.
Megcsókolom, és ez a csók – a
helyzet ellenére is – lágy és édes, cseppet sem mohó vagy
türelmetlenkedő. Ajkaimról újra nyakamra tér át, és egy
számára tetsző ponton megáll és szívni kezdi, ezzel jelet
hagyva rajtam. Megszabadít az utolsó takaró ruhadarabtól is, míg
én boxere korcába akasztott ujjakkal csúsztatom le azt a csípőjén.
Hátradönt az ágyon és megint felettem támaszkodik és ajkaival
az enyémeket kényezteti. Ajkai ezúttal már vággyal telve
tapadnak az enyémre, és szívem ezerszer hevesebben kezd verni,
amikor puha, duzzadt ajkai szétnyílnak, és nyelve bejutást
kérlel, amit természetesen meg is kap. Nyelveink táncot járnak,
és dominanciáért küzdenek. Persze, ezt a csatát elvesztem,
amikor megérzem Liamet a lábaim között. Hangosan zihálva nézek
rá, és ő is mélyen a szemeimbe néz.
- Biztos? - kérdésére
mindössze csak egy bólintásra futja.
Ezek után egyetlen másodpercig
sem bizonytalankodik, lassan belém vezeti magát. A fájdalomtól
ajkaimba kell harapnom, hogy ne sikítsak fel hangosan. Egy kis
könnycsepp is kibuggyan szemeimből, amelyet barátom sajnálkozva
csókol le onnét. Naivan azt hittem, hogy csak az első, ami fáj,
de kiábrándító a tudat, hogy az elkövetkezendő se jobb az
elején. Nem sokkal Liam után én is átlépem a gyönyör kapuit,
és pihegve fekszem mellette, egy egész arcomat körbeölelő
mosollyal.
Kint már sötét van, amikor
ráveszem magam, hogy kimásszak az ágyból. Nem járhat olyan késő
felé, de tél révén elég a délután öt óra is, hogy sötét
legyen. Tusolás után, törölközőben állva nézem, ahogy kint
szállingózni kezd a hó, miközben az utcákon ritkább a forgalom,
mint egy normális, londoni napom. Liam már felöltözve lép mögém,
és apró puszikat nyom a szabadon lévő vállamra, mire elmosolygom
magam.
- Nincs kedved sétálni? -
vigyorogva kérdezi, én pedig elgondolkozom a kérdésen.
Azzal az emberrel sétálni a
szállingózó hóban, akibe halálosan szerelmes vagyok? Kislány
korom óta ez minden vágyam.
- De, menjünk! - vágom rá vidáman, és kizavarom a szobából, hogy tudjak felöltözni.
Nem öltözök ki, csupán egy
bélelt cicanadrágot veszek, egy meleg hosszú ujjút és egy vastag
kötött pulcsit, barna bakancsommal, és a pulcsival egyező színű
sapkával.
Liam már lent vár, amikor
leérek, és fél kezét mosolyogva nyújtja felém. Ezer örömmel
hagyom, hogy ujjait az enyémekre kulcsolja. A lakás bezárása után
ki is lépünk az autók járta utcára. A hó még inkább elkezdett
szállingózni azóta, és a már eddig lehullott hó ropog a lábunk
alatt, míg Liambe karolva sétálok mellette, egy idióta vigyorral
nézegetve körbe. Annyira gyönyörű, egyszerű és csodálatos.
Azonban barátom még ilyenkor se sétálhat nyugodtan, hiszen néhány
szemfüles rajongó egyből kiszúrja és letámadja. Néha teljesen
megfeledkezem róla, hogy Ő egy híres ember, de aztán egyből
eszembe jut, amikor az egyik rajongója gyilkos tekintettel mered
rám, és szavak nélkül is értem, hogy éppen megszeretne ölni,
mert a „férjével” merek romantikus andalogni karácsony napján.
Valójában még én is féltékeny lennék magamra. Viszont, most
már kétség sem fér hozzá, hogy holnapra még nagyobb közutálat
tárgya leszek, mint eddig. De úgy gondolom, hogy ez az este, és
Liam minden utálatot, minden fenyegetést megér.
Megáll előttem, és velem szembe
fordul. Félmosollyal nézek szemeibe, és próbálom állni a
tekintetét. Arcomat közrefogja két kezével, és kisimít arcomból
egy oda nem illő tincset. Tökéletes ez a pillanat. Talán
tökéletes alkalom, hogy kimondjam azt az egy kis szót, amelyet
olyan régóta tartogatok magamban. Amelyet Ő már kimondott, de
nekem nem volt alkalmam, és bátorságom. Tudom, hogy lassan
közhellyé válik ez az egyetlen kis szócska is, de számomra soha
nem lesz az. Ha lesz bátorságom most, és ezek után kimondani,
akkor komolyan is fogom gondolni, és nem hazugság lesz.
- Szeretlek, Liam - mondom
még mindig szemeibe nézve, teljesen kipirulva. Egyből elkapnám
fejemet, de Liam egyből visszafordítja maga felé.
- Én is szeretlek, Destiny -
mosolyog rám és édes csókkal ajándékoz meg.
- Holnapra valószínűleg az
összes pletyka oldal velünk lesz tele - nevetem el magam
kínosan, ezzel totálisan lerombolva ezt a csodálatos pillanatot.
- Érzéked van, hogy tegyél
tönkre egy tökéletesnek ígérkező pillanatot - neveti el
magát Liam, és én is mosolygok. - Nem érdekel. Ha tele lesz,
akkor tele lesz. Büszkén vállalom, hogy a világ legcsodálatosabb
lánya a barátnőm.
Fülig pirulok, és már kezdek
hozzászokni, hogy Liam társaságában állandóan zavarban vagyok.
Köviiiiit! *o*
VálaszTörlésEgy hét múlva érkezik a következő.:)
TörlésNagyon jó :) SIESS
VálaszTörlésKöszönöm!:)
TörlésHolnapután hozom a következő részt.:) xx