17. fejezet - Egyetem

Halihó!:)
Ez a szünet utolsó része, aztán jövő héttől heti egyszer, pénteken hozom majd a részeket, ahogy eddig is.:) 
A részhez nem igazán van hozzáfűzni valóm, maximum annyi, hogy egy nagyjából fél éves időbeli ugrás van benne, és egy kicsikét rövidke lett. Emellett szeretném megköszönni a hét pipát és a megjegyzést!:))
Hagyjatok jelet magatok után!
Jó olvasást! xx

Szenteste van, és a fiúk is már pár napja hazatértek a turnéról. Ami szokás szerint sikeresen végződött. A másfél hetes látogatásunk utolsó hete számomra borzasztóan lassan telt. Csak Niallre számíthattam egész idő alatt. Hope igazán közel került Harryhez, míg El Louis-val ütötte el az idejét, így nekem Niall nyújtott támaszt a Liammel történt liftes csókváltásunk után. Az elmúlt félévben hasznosítottam magam és nekiálltam dolgozni az utcánkban lévő kis kávézóban, ami pékségként is szolgál. Emellett tanultam, majd beadtam a jelentkezési lapomat Amerika egyik legjobb egyetemére, azzal a reménnyel, hogy felvesznek és kiszakadhatok ebből a környezetből. Persze, erről senki nem tud semmit. Hiszen az esélytelenek nyugalmával adtam be a jelentkezésemet, amolyan minden mindegy alapon, szóval ha nem vesznek fel, akkor Eleanoréknak nem kell tudni, hogy elbuktam.

A Szentestét Eleanor társaságában töltöm és a sütiket sütjük holnapra, és az ebéd előkészületeit is megtesszük. Amint ezzel végzünk nekiállunk díszbe borítani a kicsinek nem mondható fát. Alig egy óra alatt végzünk, ami eddig rekord. Rendesen beesteledett már, amit nem is bánok. Soha nem szerettem a karácsonyt, és ez most sem változott.

A szobámba sietek, hogy előkeressen El ajándékát. Mosolyogva nyújtom át neki. Egy ölelést és egy kisebb csomagot kapok ajándékba. Egy fekete, fonott, bőrkarkötő és egy boríték a táska tartalma. A karkötőbe abban a pillanatban beleszeretek. Ahogy minden évben, úgy most is megmondtam Elnek, hogy ne költekezzen rám, mert felesleges. A borítékról Eleanor visítása vonja el a figyelmemet. Soha nem voltam jó ajándék vásárló, de úgy látszik, hogy mégis örül az ajándéknak. Semmi extra, csupán egy ruha, amit múltkor nézegetett magának, de nem akarta megvenni, mert drágának találta.

- Köszönöm - egy hálást ölelést kapok, mire elmosolygom magam és újra a borítékra szegezem a tekintetemet.

Kihagy a levegőm, amikor meglátom, hogy honnét jött, aztán meg még inkább elfelejtek levegőt venni, amikor meglátom, hogy ki van nyitva.

- Mikor akartad elmondani? - kérdezi nővérem, immáron csalódottan.
- Én... úgy gondoltam, hogy csak akkor mondom el, ha felvesznek. Sajnálom, hogy nem mondtam el.

Eleanor szomorúan megrázza a fejét, és ekkor már biztos vagyok benne, hogy tönkretettem a karácsonyi hangulatot.

- Rajta, nézd meg - szól közömbösen, mire nagyot nyelek.

Remegő kézzel veszem ki a levelet a borítékból. Ujjongnom kellene, mert a felvételemről tájékoztatnak, de ehelyett csak fájdalmat érzek, mert csalódást okoztam annak az embernek, akinek soha nem akartam.

- El, sajnálom. Az elején elakartam mondani, de aztán túl sokáig húztam, és úgy voltam vele, hogy úgyse fognak felvenni, a legnevesebb egyetemre - motyogtam halkan.
- El kellett volna mondanod. A nővéred vagyok a fenébe is, legalább nekem elmondhattad volna. Ott kellett volna lennem, amikor kitöltöd a jelentkezést, amikor feladod, veled kellett volna izgulnom, most pedig együtt kéne ugrálnunk, mert felvettek a Harvardra, ahova nem mindenki kerül ám be. Teljesen elzárkózol előlem, és nem tudom, hogy mit tettem, amit miatt ezt teszed - a végére már majdnem sír, és rá kell jönnöm, hogy nem rám mérges, hanem saját magát okolja.
- Eleanor, ez nem a te hibád. Nem voltam biztos magamban, és féltem elmondani. De kiderült, és már nem fordíthatom vissza az időt.
- Igaz is. De a húgomat felvették a Harvardra, szóval most ünnepelünk!

Hangulat változása meglep, de nem tiltakozom, inkább követem a konyhába, ahol valami italt tölt mindkettőnknek. Koccintunk, és úgy tűnik, hogy erre az estére vége a veszekedésnek.

- Ugye tudod, hogy holnap a srácokkal leszünk, ahol majd el kell mondanod nekik?

Hatalmasat sóhajtok, de bólintok. Ez már egy másik meccs, addig még van egy éjszakám.

Alig fél óra múlva elköszönök nővéremtől és nyugovóra térek, remélve, hogy holnap a többiek jól fogják fogadni a hírt.

Nyűgösen és kialvatlanul kelek, amit az okoz, hogy egész éjszaka a mai napon görcsöltem. El kell mondanom az egyetemet, hónapok óta most látom csak újra Liamet, aki iránti érzéseim még mindig stagnálnak, és nem tudom, mire számítsak. Hosszú fürdőt veszek, hátha ez ellazít, de nem igazán sikerül. A ruháim között kutakodok, és keresek egy csinos ruhát. A ruhához illő, halvány sminket használok, és most az egyszer semmi fekete nincsen rajtam, sőt még magassarkút is veszek.

Amikor leérek nővérem már lent vár. Mosolyogva megdicsér, és megjegyzi, hogy több világos ruhát kéne hordanom. Fintorgok egyet és inkább kitessékelem az ajtón. Szerencsére hívott taxit, ami már lent vár, így fél órán belül odaértünk a fiúk házához. A ház előtt le volt kotorva az út, ezért megúsztam a boka törést a hóban. El kopog, de hülyeségnek bizonyul, mert azonnal be is nyit utána. Vállat rántva követem a nappaliba, ahol a fiúk zajonganak. Hope jelenléte nem lep meg, ahogy az sem, hogy most is Harry társaságát élvezi. Mosolyogva köszönök mindenkinek, és összeszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy itt fogom hagyni őket. Mindenki nekünk szenteli a figyelmét és szívélyes fogadtatásban részesülünk. Tekintetem egy pillanatra találkozik Liamével, de azonnal elkapom a fejem.

Talán tegnap előtt olvastam róla egy cikket, azóta kicsit még jobban összetörtem. Tudom, hogy ezeknek nem lehet hinni, de attól még fájdalmas belegondolni, hogy talán újra barátnője van. És a pletykák szerint nem is akárki. A bejegyzésben az állt, hogy látták egy lánnyal, aki nem más volt mint Danielle, és mindezeket képekkel is alátámasztották. Persze a directionerek örültek, mert elméletileg visszakapták a kedvenc barátnőjüket, nekem meg ismét összetört a szívem. Persze Dani egy csodás lány - hiszen Eleanornak hála találkoztam már vele -, és az is biztos, hogy Liammel tökéletes párt alkottak.

- D, merre jársz? - legyez a szemem előtt Hope.
- Ugh, kicsit elgondolkoztam, bocs.

Vigyorogva bólint, míg én helyet foglalok mellette az egyik kanapén, amin elég szűkösen ugyan, de azért elférünk. A másik kanapén már csak Liam mellett lenne hely, szóval azt most inkább kihagynám.

Eleanor rám szegezi a tekintetét, és tudom, hogy mit akar. Ha el is rontom vele a hangulatot, akkor is el kell mondanom nekik.

- Um, srácok, figyelnétek rám egy kicsit? - kezdek bele félénken, gombóccal a torkomban. Enyhén elpirulok, amikor mindenki egyszerre fordul felém. - Jelentkeztem egy egyetemre. Egy nagyon jó egyetemre, és felvettek - itt megakadok.
- De hát ez jó hír, nem? - csodálkozik Niall, mire El lepisszegi.
- De, ez nagyon jó hír, ha eltekintesz attól, hogy ez az egyetem Amerikában van.

Kifújom a bent tartott levegőt, és valamennyivel megkönnyebbültebb vagyok most már. Egy ideig nem szólal meg senki, gondolom éppen emésztik a hallottakat, majd a csöndet a hangos csengő szakítja félbe. Zayn áll fel, hogy ajtót nyisson, és pár perccel később Perrievel karöltve lépnek be a helyiségbe. Párszor találkoztam csak a lánnyal, de egyik találkozásunk alkalmával se nyerte el a tetszésemet. Pedig tényleg próbáltam elvonatkoztatni a lekicsinylő tekintetétől, amivel engem méregetett minden alkalommal.

Természetesen ezt a tekintetet most is megkapom, de most már csak a szememet forgatom. Emiatt valahonnét kuncogást hallok. Mindenki Liamre kapja a fejét, aki mindezt egy köhintéssel álcázza, ami miatt én is elmosolygom magam. Tekintetünk ismét találkozik, de ezúttal mindketten mosolyogva nézünk egymásra, majd még mindig mosollyal az arcomon lehajtom a fejemet, ezzel megszakítva a szemkontaktust. Különböző témák repkednek a levegőben, de csak akkor szólok bele ha kérdeznek.

- Na, és meddig szeretnél még az Eleanor és a fiúk által bezsebelt hírnévből élni, Destiny?

Perrie gúnyos kérdése miatt még a szemeim a fennakadnak. Hogy mi van!? Az arcomon nagy valószínűséggel látszik a döbbenet, és megszólalni se bírok. Próbálok felidézni legalább egy pillanatot, amikor kihasználtam ezt a fajta „hírnevet”, de sehogy sem sikerül. Soha nem éltem vissza ezzel, és nem tartottam jogosnak azt a figyelmet sem, ami a nővéremék miatt rám irányult. Hiszen egy senki vagyok.

- Vicces, hogy ezt pont te mondod - nevetem el magam kínosan, és kicaplatok a nappaliból.

Igazából nem is mérges vagyok, szimplán csak megbántott. Gyűlölöm ezt az egész felhajtást, ami körülöttem van, mert egyáltalán nem érdemlem meg. Egyszerűen ki nem állhatom.

Szerencsére magassarkúimtól már megváltam, így akadály nélkül tudok felfutni az emeletre, ahol egyenesen a vendégszobába megyek és magam után be vágom az ajtót. Talán fél perc sem telik el, de már kopogtatnak az ajtón, majd ki is nyílik.

- Bejöhetek? - dugja be a fejét Liam.

Csak bólintok, Ő pedig beljebb lép. Csodálkozom, hogy ő jött fel, őszintén szólva Eleanorra, vagy Hopera számítottam.

- A nővéredék éppen próbálnak nem összeveszni Perrievel, így gondoltam feljövök, megnézem, hogy mi van veled - magyarázkodik aranyosan, miközben fél kezével a hajába túr.
- Megvagyok. Nem Perrie az első, aki ezt így látja, és a fejemhez is vágja. Már megszoktam a gondolatot, hogy az emberek szemében egy haszonleső ribanc leszek, csinálhatok én bármit is - rántok vállat.
- De mi tudjuk, hogy nem vagy az. Ennél te sokkal több vagy, az ismeretlenek véleménye pedig nem számít.

Felsóhajtok és arra gondolok, hogy milyen jó is lenne, ha nem érdekelne az ismeretlen emberek véleménye. Liam szemeivel az enyémeket kutatja, amiket meg is talál, de csak pár pillanatig. Fél éve alig láttam, és most, hogy itt áll előttem, hatalmas vágyat érzek, hogy megcsókoljam, vagy legalább csak, hogy hozzábújhassak. Szeretem őt, mindennél jobban.