19. fejezet - Szeretlek

Hiii!:)
Újra itt, újabb - számomra túlságosan is - boldog résszel. Emellett ez szintén kicsit 16+ rész lett, de pont csak annyira mint az előző. Az előző részhez írtam, hogy ezen kívül egy részt és egy epilógust tervezek. Nos, úgy néz ki, hogy kicsit több rész is lesz, mert egyszerűen nem akarom befejezni ezt a történetet. :')
Köszönöm a kommenteket, a pipákat, és a feliratkozókat. Love y'all♥
Hagyjatok jelet magatok után!
Jó olvasást! xx

Amikor reggel kinyitom a szemem egyből mosoly szökik az arcomra. Hiszen az első, amit megpillantok az a mellettem fekvő Liam, miközben fél karjával még mindig ölel. Talán ez az élet legjobb dolgai között szerepel. Amellett felébredni, akit igazán szeretsz, látni kócos haját, és borostás arcát, míg édesen szuszog melletted.

- Tudod, lehetetlen úgy aludni, ha valaki perceken keresztül kitartóan bámul - motyogja rekedtes hangon, csukott szemmel.

Elnevetem magam és egy puszit nyomok a szájára. Szemeit továbbra is csukva tartja, de karját szorosabban fonja körém. Fejemet a mellkasára hajtva fekszünk hosszú percekig. Élvezem a nyugodt csendet, és Liam egyenletes lélegzését. A tökéletes pillanatot mindössze Liam hangosan korgó gyomra szakítja meg, mire hangosan elnevetjük magunkat, és leszállok Liamről, majd az ágyról is. Az ágyból kikászálódva indul meg az ajtó felé, míg én ujjaimmal próbálom kifésülni a kócos hajamat, eredménytelenül. Liam már ki is lép az ajtón, amikor utána eredek és felugrok a hátára. Lábaimmal szorosan átkulcsolom a derekát, hogy le ne essek. Óvatosan visz le a lépcsőn, egészen a konyháig, ahol már mindenki csendesen majszolja a reggelijét.

- Jó reggelt - köszöntöm őket vidáman, amit viszonoznak.

- Örülnék, ha legközelebb felöltözve csatlakoznátok - morogja Perrie, de nem reagálok rá.

Liam lerak a pult előtti székre és összedob valami kaját. Ezután egy pohár gőzölgő kávét, és egy szendvicset rak le elém, amit egy apró puszival köszönök meg, majd nekilátok enni.

- Na, és mi a program így karácsony másnapjára? - faggatózik Niall.

- Részemről semmi. Gyűlölöm a karácsonyt, így általában az egészet végig alszom, és eszem, miközben minden percben azért könyörgök, hogy legyen már vége - vonok vállat elhúzott szájjal.

Mindenki megrökönyödve figyel, de én csak kérdőn bámulok rájuk. Most mi van? Ha egyszer álszent ünnepnek tartom, arról nem tehetek. Mindig is utáltam a családdal tölteni, mert utáltam az egész családomat is. Márpedig a karácsonynak erről kéne szólnia, és a szeretetről, de ez valahogy eddig kimaradt az életemből. Így minden évben csak próbáltam túlélni ezt a három napot, amit egészen két évvel ezelőttig mindig a szüleinknél töltöttünk, és már első nap alig vártam, hogy vége legyen.

- Oké, akkor most tudomásul se veszem, hogy karácsonyellenes vagy - hitetlenkedik Harry. - Viszont én imádom a karácsonyt, és azt hiszem, nyíltan kijelenthetem, hogy az idei eddig a legjobb - mondandója végén Hopera néz és csókot nyom ajkaira.

Elmosolygom magam, és úgy figyelem a párt. Először nem adtam nekik többet pár hétnél, mert ismertem barátnőmet. De ezzel a kapcsolattal még engem is megleptek. Hope, az a lány, aki soha, senkinél nem táborozott le tovább maximum egy hónapnál, most pedig majdnem fél éve együtt van valakivel, akivel valószínűleg teljesen belezúgtak egymásba. Hiszen elég csak rájuk nézni. Az a pillantás, amivel Harry illeti barátnőmet minden egyes alkalommal, amikor rá néz... egyszerűen csak jó rájuk nézni, ilyenkor nem teljesen reménytelen a felhőtlen szerelem legenda.

- Én hazamegyek, és Perrie is velem tart - újságolja mosolyogva Zayn, miközben átkarolja az említett lány derekát.

- Én bemutatom otthon a gyönyörű barátnőmet, végre - Harry kijelentésén valamennyien elmosolyogjuk magunkat.

- Azt hiszem, én is meglátogatom az otthoniakat és kiveszek egy kis szabadidőt, ebből a nyüzsgésből. Bár én egyedül utazom - teszi hozzá szomorkásan Niall, mire Perrie és Hope kivételével egy emberként indulunk felé és egy csoportos ölelésben részesítjük.

Fél óra múlva már mindenki az ajtóban áll, csupán csak Liam és én töltjük itt az ünnep utolsó napját, de számomra ez felér mindennel. Liammel kettesben karácsonykor? Minden álmom volt, és most, hogy a többiek éppen készülnek indulni, megtörténik.

- Jó utat, srácok. Aztán szilveszterre épségben hazaérni! - köszön el Liam, majd utána sorra megölelek majdnem mindenkit, még Perrie felé is megeresztek egy mosolyt.

Hope izgatottan ölel át, miközben a fülembe súgja, hogy totálisan be van rezelve, aztán végre mindannyian kilépnek az ajtón.

Azt hiszem, osztoznom kell Harry véleményén. Eltekintve attól, hogy totálisan ellenzem a karácsonyokat, mégiscsak ez életemen legjobbja – mosolygok Liamre, aki viszonozza ezt és az ölébe húz a kanapén.

Miénk a ház egészen harmincadikáig. Lenne ötletem, hogy mivel töltsük a köztes időt – pajkosan mosolyog.

Karjába bokszolva hajtom le a teljesen vörös fejemet, amit az államnál fogva megemel. Csókot kezdeményez, ami először egy kicsiny, lágy csóknak indul, de heves csókcsata kerekedik belőle. A tudat, hogy éppen a nappaliban fekszünk a kanapén, kissé feszélyez, még úgy is, hogy tudom, a többiek elmentek és zárva az ajtó. De, amint Liam a nyakamat kezdi el kényeztetni, egyből elfeledkezem a külvilágról, és csak rá koncentrálok. Ujjaimat hajába vezetem, míg másik kezem a tarkóján pihen. Az Ő kezei felfedező útra indulnak testemen, majd a fenekemnél állapodnak meg, miközben kitartóan csókol tovább. A hangulat egyre inkább kezd elforrósodni, és nem találom helyesnek, hogy a kanapén vagyunk, mert még mindig feszélyezve érzem magam emiatt.

- Liam, talán... talán inkább fent kéne folytatni - zihálom a szavakat.

Megragadja a csuklómat és egészen a szobájáig vezet, ahol becsukja az ajtót és azt is bezárja, ami biztonság érzetet nyújt. Ledönt az ágyra, majd két kezével megtámaszkodik mellettem, és így csókol tovább. Karjaimat nyaka köré csavarva tartom, minél közelebb húzva magamhoz, de azt hiszem, hogy ez fizikailag már nem is lehetséges, hiszen milliméterek se választják egy egymástól testünket, csupán csak a ruha, ami még rajtunk van. De a testünket takaró szövet darabok se sokáig maradnak, mert Liam egyenként kezdi el rólam leszedegetni őket. Zavarban vagyok a tudattól, hogy mindössze fehérnemű van rajtam, és úgy fekszem alatta. Ezen az se segít, hogy rajta is csak egy boxer van. Sőt, ha lehetséges, akkor ezzel még jobban zavarba hoz.

Melltartómat hátam mögé nyúlva pattintja ki, mire én azonnal keresztbe fonom két karomat a melleim körül. Az összes vérem az arcomba tódul, és szinte teljes meztelenségem ellenére is nagyon melegem van. Liam lefeszegeti kezeimet magam elől, miközben végig szemeimbe néz és lágyan mosolyog, amely valamelyest megnyugtat.

- Gyönyörű vagy - suttogja halkan.

Megcsókolom, és ez a csók – a helyzet ellenére is – lágy és édes, cseppet sem mohó vagy türelmetlenkedő. Ajkaimról újra nyakamra tér át, és egy számára tetsző ponton megáll és szívni kezdi, ezzel jelet hagyva rajtam. Megszabadít az utolsó takaró ruhadarabtól is, míg én boxere korcába akasztott ujjakkal csúsztatom le azt a csípőjén. Hátradönt az ágyon és megint felettem támaszkodik és ajkaival az enyémeket kényezteti. Ajkai ezúttal már vággyal telve tapadnak az enyémre, és szívem ezerszer hevesebben kezd verni, amikor puha, duzzadt ajkai szétnyílnak, és nyelve bejutást kérlel, amit természetesen meg is kap. Nyelveink táncot járnak, és dominanciáért küzdenek. Persze, ezt a csatát elvesztem, amikor megérzem Liamet a lábaim között. Hangosan zihálva nézek rá, és ő is mélyen a szemeimbe néz.

- Biztos? - kérdésére mindössze csak egy bólintásra futja.

Ezek után egyetlen másodpercig sem bizonytalankodik, lassan belém vezeti magát. A fájdalomtól ajkaimba kell harapnom, hogy ne sikítsak fel hangosan. Egy kis könnycsepp is kibuggyan szemeimből, amelyet barátom sajnálkozva csókol le onnét. Naivan azt hittem, hogy csak az első, ami fáj, de kiábrándító a tudat, hogy az elkövetkezendő se jobb az elején. Nem sokkal Liam után én is átlépem a gyönyör kapuit, és pihegve fekszem mellette, egy egész arcomat körbeölelő mosollyal.

Kint már sötét van, amikor ráveszem magam, hogy kimásszak az ágyból. Nem járhat olyan késő felé, de tél révén elég a délután öt óra is, hogy sötét legyen. Tusolás után, törölközőben állva nézem, ahogy kint szállingózni kezd a hó, miközben az utcákon ritkább a forgalom, mint egy normális, londoni napom. Liam már felöltözve lép mögém, és apró puszikat nyom a szabadon lévő vállamra, mire elmosolygom magam.

- Nincs kedved sétálni? - vigyorogva kérdezi, én pedig elgondolkozom a kérdésen.

Azzal az emberrel sétálni a szállingózó hóban, akibe halálosan szerelmes vagyok? Kislány korom óta ez minden vágyam.

- De, menjünk! - vágom rá vidáman, és kizavarom a szobából, hogy tudjak felöltözni.

Nem öltözök ki, csupán egy bélelt cicanadrágot veszek, egy meleg hosszú ujjút és egy vastag kötött pulcsit, barna bakancsommal, és a pulcsival egyező színű sapkával.

Liam már lent vár, amikor leérek, és fél kezét mosolyogva nyújtja felém. Ezer örömmel hagyom, hogy ujjait az enyémekre kulcsolja. A lakás bezárása után ki is lépünk az autók járta utcára. A hó még inkább elkezdett szállingózni azóta, és a már eddig lehullott hó ropog a lábunk alatt, míg Liambe karolva sétálok mellette, egy idióta vigyorral nézegetve körbe. Annyira gyönyörű, egyszerű és csodálatos. Azonban barátom még ilyenkor se sétálhat nyugodtan, hiszen néhány szemfüles rajongó egyből kiszúrja és letámadja. Néha teljesen megfeledkezem róla, hogy Ő egy híres ember, de aztán egyből eszembe jut, amikor az egyik rajongója gyilkos tekintettel mered rám, és szavak nélkül is értem, hogy éppen megszeretne ölni, mert a „férjével” merek romantikus andalogni karácsony napján. Valójában még én is féltékeny lennék magamra. Viszont, most már kétség sem fér hozzá, hogy holnapra még nagyobb közutálat tárgya leszek, mint eddig. De úgy gondolom, hogy ez az este, és Liam minden utálatot, minden fenyegetést megér.

Megáll előttem, és velem szembe fordul. Félmosollyal nézek szemeibe, és próbálom állni a tekintetét. Arcomat közrefogja két kezével, és kisimít arcomból egy oda nem illő tincset. Tökéletes ez a pillanat. Talán tökéletes alkalom, hogy kimondjam azt az egy kis szót, amelyet olyan régóta tartogatok magamban. Amelyet Ő már kimondott, de nekem nem volt alkalmam, és bátorságom. Tudom, hogy lassan közhellyé válik ez az egyetlen kis szócska is, de számomra soha nem lesz az. Ha lesz bátorságom most, és ezek után kimondani, akkor komolyan is fogom gondolni, és nem hazugság lesz.

- Szeretlek, Liam - mondom még mindig szemeibe nézve, teljesen kipirulva. Egyből elkapnám fejemet, de Liam egyből visszafordítja maga felé.

- Én is szeretlek, Destiny - mosolyog rám és édes csókkal ajándékoz meg.

- Holnapra valószínűleg az összes pletyka oldal velünk lesz tele - nevetem el magam kínosan, ezzel totálisan lerombolva ezt a csodálatos pillanatot.

- Érzéked van, hogy tegyél tönkre egy tökéletesnek ígérkező pillanatot - neveti el magát Liam, és én is mosolygok. - Nem érdekel. Ha tele lesz, akkor tele lesz. Büszkén vállalom, hogy a világ legcsodálatosabb lánya a barátnőm.

Fülig pirulok, és már kezdek hozzászokni, hogy Liam társaságában állandóan zavarban vagyok.