16. fejezet - Összekuszálódott érzések

Hello!:D
Úgy döntöttem, hogy még a hétvégén hozok egy plusz részt. Igazából fogalmam sincs, hogy miért. Egyszerűen csak úgy keltem reggel, hogy ha úgyis megvan írva, akkor felrakom még ma.  Nem a legjobb rész, nem is tartalmas, de ezért remélem elnyeri a tetszéseteket.:)
Jó olvasást! xx

Damn you

Hasogató fejfájással, enyhe hányingerrel és totális emlékezet kieséssel keltem. Szememet dörzsölgetve fordítottam el a fejemet. Oldalamon Zayn feküdt, szétterülve, ami enyhén meglepett. Fogalmam se volt, hogy mit keresek mellette, hol vagyok, vagy egyáltalán a miért? Egy apró mosoly került arcomra, amikor végignéztem a mellettem fekvő fiún, ám ez a halovány mosoly egyből el is tűnt, amikor a tegnapi napra emlékeztem vissza. Zayn és Perrie eljegyzése, Harryvel való szakítás, szinte szó szerint elráncigáltak az afterpartyra, Perrie hívta Zayn táncolni, de ő nem ment vele, aztán végül is velem táncolt, utána a bárpulthoz mentünk, és most itt vagyok. Nem tudom, hol vagy miért, legfőképpen azt se tudom, mi történt este. Elképzelésem sincs arról, hogy mit műveltem, vagy mit csinálunk Zaynnel egy ágyban. Próbáltam elhitetni magammal, hogy valamiért itt kötöttünk ki, de a földre dobott ruháim egészen másról árulkodtak. A lehető legészrevétlenebben másztam ki az ágyból és a szobából kilépve rájöttem, minden bizonnyal egy hotelban tartózkodunk, vagy valami hasonlóban, hiszen egyáltalán nem volt ismerős az elém táruló látvány.

Egy pohár vizet töltve ültem le, immár fürdés után. Semmi kedvem nem volt a tegnapi ruhámat magamra rángatni, így Zayn pólóját vettem kölcsön. Halk morgás, majd léptek zaja ütötte meg a fülemet aztán párosult hozzájuk Zayn arca is. Arcán ezer wattos mosoly kerekedett, amikor meglátott. Nos, nem tudom, hogy azért volt, mert látott, vagy azért, mert a pólójában látott. Nem kérdezett semmit, így ő valószínűleg emlékezett mindenre. Ezt csak megerősítette az állandó mosolya. Nem is értem, hogy mégis miért mosolyog, amikor – ha jól sejtem – megcsalta a menyasszonyát, a volt barátnőjével. Látta rajtam, hogy semmi nem rémlik, de továbbra is csak vigyorgott és nem szólt semmit.

- Malik, töröld le azt az idegesítő vigyort a képedről és inkább mondd el, mi történt este! - pirítottam rá kicsit idegesen, mire elnevette magát.
- Ha azt szeretnéd hallani, hogy nem történt semmi, csak azért vagy itt, mert kiütötted magad, akkor el kell, hogy keserítselek, mert nem ez az oka.
- Tehát lefeküdtünk - bár nem akartam hangosan kimondani, mégis így sikerült.

Kijelentésemre elröhögte magát, de azért bólintott, ezzel igazat adva nekem. Kérdőn pillantottam rá, és vártam, hogy folytassa, de nem tette.

- Talán elárulhatnád, mégis, hogy történt - forgattam unottan a szemeimet. - Ne, várj! Rosszul fogalmaztam. Áruld el, mi történt még az este - javítottam ki magam egyből, mert ajkai kaján vigyorra húzódtak.
- Perrie felkért táncolni, de nem mentem el vele...
- Igen, ez rémlik. Utána elhívtál. Aztán kérdeztem, miért nem Perrievel táncolsz és azt mondtad, hogy ő nem én vagyok. Majd ittunk, nem is keveset. Tovább - szakítottam félbe.

Zayn onnét kezdve elmesélt mindent, hogy visszamentünk táncolni, egészen a mai reggelig. Tenyerembe hajtottam a fejemet és kínosan elröhögtem magam, próbálva leplezni a zavaromat és a pirulásomat. Az előttem álló fiú lefejtette kezeimet az arcomról és államnál fogva felemelte a fejemet, hogy szemembe nézhessen.

- Bár nem emlékszel, de... Megbántad? - váltott át komoly hangnemre, én pedig nemlegesen megráztam a fejemet, amin ő elmosolyodott.
- Hogy tovább? Hazamegyünk és éled az életed Perrie leendő férjeként, én pedig valami olcsó hazugsággal elhitetem a többiekkel, hogy valami ismeretlen faszival töltöttem az éjszakát?

Zayn nem válaszolt, csak maga elé bámult.

- Sejtettem - pattantam fel, fellökve ezzel a széket.

Nem is érdekelt. Komolyan, mit is gondoltam!? Hogy majd emiatt velem marad és kidobja Perriet? Ugyan már! Mikor növök már fel? Ruhámat magamra kapva rohantam az ajtó felé, de Zayn megragadta a csuklómat. Dühösen szabadítottam ki a kezem szorításából.

- Hagyj békén! - kiabáltam vele, aztán rácsaptam az ajtót.

Zayn Malik az egyetlen srác, akin hosszú idő után se tudok kiigazodni. Állandóan meglep valami miatt. Egyszer a kedvességével, aztán az utálatosságával. Most pedig éppen a meggondolatlanságával. Ismer annyira, hogy tudja, nem vagyok tudatomnál ilyenkor. Tudhatta volna, hogy ez lesz, legalább ő gondolkodott volna, ha már én nem. Könnyeim már patakokban folytak, mikor végre beszálltam a taxiba, ami legközelebb a házunknál rakott ki. Dél is elmúlt, így nem csodálkozom, hogy Hannáékat már ébren találtam. Nem foglalkozva velük, sírva futottam fel az emeletre és a fürdőbe menekültem, ahol az ajtót hangosan vágtam be. Alig fél perc elteltével hallottam, hogy Diana és Hanna felváltva dörömbölnek az ajtón, de én továbbra is csak zokogtam. Hogy lehettem ennyire meggondolatlan?

- Veronica Higgins, az istenért is, nyisd már ki ezt a kurva ajtót, vagy rád töröm! - ordítozott dühösen Hanna, aztán hallottam, hogy Diana nyugtatni próbálja, bár hangjából tisztán érezhető volt, hogy ő is dühös.

Nagyot sóhajtva fordítottam el a kulcsot a zárban és a két dörömbölő fél szinte beesett rajta. A kád szélére ülve vártam, hogy rám zúdítsák a kérdéseiket.

- Mi történt? Miért bőgsz? - kérdezte Hann, megunva a csendet.
- Zayn - csak ennyit tudtam kinyögni, ugyanis a reggelre gondolva újabb sírógörcs kapott el.

Diana és Hanna szorosan átöleltek, míg én csendben zokogtam. Nem tudnak semmiben segíteni, és jelenleg ahhoz se vagyok elég erős, hogy bármit is mondjak, de ők tolerálják.

Estefelé erőt gyűjtve kapcsoltam be laptopomat, bár lehet, hogy nem kellett volna. Ugyanis az első, ami szemet szúrt az egy cikk volt. Rólam, Harryről, Zaynről és Perrieről.

„A One Directionös srácok premierje nagy nap volt, mind a fiúk, mind rajongóik életében. Ám az este fénypontja még sem a filmjük volt. Kezdjük Veronica Higgins és Harry Styles kapcsolatával, akik a vörös szőnyeges bevonulásra még egy párként érkeztek, ám névtelen források szerint az este további részét már szingli emberekként folytatták. Aztán ott volt a hír Zayn Malik és Perrie Edwards eljegyzéséről, amely bombaként robbant. Percek alatt megteltek gratuláló, vagy éppen utálkozó postokkal a különböző közösségi oldalak. Ám ahogy azt a képek is bizonyítják az éppen karrierje elején lévő Rony, és a csúcsokat sorra döntő Zayn együtt hagyták el az afterparyt, és szintén ismeretlen forrásokból tudjuk, hogy a buli során újra összemelegedtek és utána együtt szálltak taxiba. A kapcsolatok alakulásáról egyik fél se nyilatkozott, de kíváncsian várjuk a pletykák megerősítését. Úgy gondoljuk, hogy az ex barátnő és a menyasszony ezek után már nem lesznek öribarik, ha igazak a hírek.”

A cikket végig olvasva dühösen csuktam le a laptopom tetejét és a kezembe eső első tárgyat a felhoz vágtam, ami jelen esetben a telefonom volt. Hangos koppanással pattant vissza a földre a szoba faláról. Bőgve meredtem a ripityára tört telefonra, és nem tudtam felfogni, hogy ennyire szerencsétlen vagyok. Nem mintha a széttört telefon váltotta volna ez ki belőlem, sokkal inkább a reggelem alakulása és ez a cikk.

*

Rémes hetem volt. A szobámban gubbasztva próbáltam összeszedni magam, de elég volt egy szó, hogy újra szétessek. Hanna tűrte a hallgatásomat, és nem kérdezett, ahogy senki más se. Békén hagytak, és erre volt most a legnagyobb szükségem. Ma már valamivel boldogabban keltem, már amennyire jelenlegi helyzetemben ez lehetséges. Még mindig hihetetlenül fáj az egész, de meguntam a gyenge lány szerepét. Bár ebbe szerepet játszott, hogy késő délután lesz egy kisebb koncertem. Fedett helyszínes, fesztivál szerű esemény, számos ismert sztárral. Többek között fellép a Little Mix és a One Direction is. Aggasztó gondolataimat félre téve válogattam a ruháim között. Nem igazán vittem túlzásba a készülődést, ez viszont már nem mondható el Hannáról és Carolineről. Abigaillel nevetve figyeltük őket, ahogy kapkodnak össze-vissza, hogy szerintük tűrhető külsőt varázsoljanak maguknak.

- Indulhatunk? - dőltem az ajtófélfának úgy fél óra várakozás után.

Utoljára végigmérték magukat a tükörben és végre a kocsiban ülhettünk már. Vagyis annyira mégse végre, hiszen arról az apró tényről elfeledkeztem, hogy apu miatt a srácokkal kell mennünk. Csupán csak Zaynnel nem akartam találkozni, aki velünk jött, magával hozva Perriet is. A lány olyan lesajnáló tekintettel meredt rám, hogy rögtön tudtam, Zayn elmondta neki. Na, nem mintha ezt bármelyikünk is le tudta volna tagadni. Szóval a kocsiban izzott a levegő - egyáltalán nem pozitív értelemben - és csak azt a pillanatot vártam, hogy mikor esik nekem. Akár csak szavakkal. Ám ez nem történt meg. Egészen addig, amíg ki nem szálltunk. Végigmérte a kinézetemet, majd pólóm feliratán elfintorodott.

- Plusz egy rossz szokás, hogy lenyúlod valakinek a vőlegényét - hangsúlyozta ki az utolsó szót, én pedig elvigyorodtam.
- Azért azt hozzátenném, hogy a vőlegényedet egy kis szikráját sem mutatta, hogy nem akarná - hangsúlyoztam ki én a vőlegény szót még mindig vigyorogva.
- Mert annyit ivott, hogy azt se tudta hol van. Józan állapotában rá se nézne egy ilyen kis csitrire! - ripakodott rám.
- Oh, hát úgy látom az egyetlen szerelmed még sem mesélt el neked mindent. Ugye, Zayn? - néztem gúnyosan az említettre, aki gyilkos pillantásokkal illetett.

A körülöttünk állók nem igazán tudtak mit kezdeni a helyzettel, ám a helyszínen megjelent firkászok ezerrel kattogtatták a nyavalyás gépeiket, miközben özönlöttek felénk a kérdések. Perrie értetlenül nézett Zaynre. Magamban tudatosítottam, hogy ezt a szócsatát most én nyertem. Karon ragadtam szingli barátnőmet és bevonultunk. Amikor hátra néztem csak azt láttam, hogy a jegyesek éppen veszekszenek. Gondolom más most diadalittas vigyorra húzta volna az ajkait és örömnek könyvelte volna el ezt, ám én nem. Egy újabb veszekedés miattam.

Az esemény zavartalanul zajlott és szépen sorban, egymás után következett mindenki. Egyik hatalmas kedvencem, Cher Lloyd is jelen volt, aki azonnal elkaptam egy fényképért. Oké, 18 éves vagyok, feltörekvő énekesnő, de attól még ugyanúgy ember, én is rajonghatok sztárokért. A fiúk fellépésre már megtelt az egész helység, így telt ház volt, mire én is sorra kerültem. Izgultam, nem is kicsit, ám a tapsokból és a sikítások, na meg a többiek véleményéből ítélve nem lehettem annyira rossz. Perrieék voltak a záró fellépők, így a tömeg egészen a végéig kitartott. Igazából a napom csúcspontja a Cherrel való találkozás volt, aki szinte kezdetek óta az egyik kedvenc énekesnőim között van számon tartva. Élveztem, hogy több ezer ember előtt állva énekelhettem, miközben azoknak tetszett az általam elő adott dal. Sokan jöttek utána oda hozzám, köztük sok utálkozó directioner is, de őket próbáltam figyelmen kívül hagyni. A kis csapat újra összegyűlt, így akár el is indulhattunk volna.

- Rony, úgy terveztük, hogy tartunk nálam egy kisebb összejövetelt. Igazából innét már oda is megyünk. Örülnék ha ott lennél - mosolygott rám kedvesen Liam.

Szívesen beleegyeztem, hiszen összesen csak két ember számára vagyok nem kívánatos személy, ők pedig jelen esetben hidegen hagynak. A lakásba érve Eleanor és másik három bolond barátnőm egyből letámadott. Hannán kívül senki nem tudott konkrétumot, csak annyit, amennyit pletykáltak, vagy amennyit a fiúktól hallottak, de fogadni mernék, hogy őket sokkal inkább érdekli az este kimenetele, mint a következmények. Sorba válaszolgattam az összes kérdésükre, miközben próbáltam megőrizni a jó kedvemet.

-  Harry totálisan a padlón van. Ki sem jön a szobájából, ha mégis, akkor beleköt mindenbe és mindenkibe. Még soha nem láttam, hogy bárki miatt szétesett volna, nemhogy ennyire - húzta a száját Eleanor, mire legszívesebben elsüllyedtem volna. - Szeret téged, Rony. Úgy, mint soha senki mást. Elképzelni nem tudod, hogy mennyit áradozott rólad, amikor megismerkedtetek, aztán, amikor beléd szeretett, utána meg, amikor összejöttetek. Tudom, totálisan ellent mondok annak, amit múltkor beszéltünk, de tényleg nem gondoltam, hogy Harry érzései ennyire komolyak irántad.
- Kérlek, ne - állítottam le Elt, mert sikerült elérnie, hogy egy szívtelen dögnek érezzem magam.

El és a többiek csendesen körém gyűltek és átöleltek, pont akkor, amikor Louis szinte betörte az ajtót.

- Oh, hát itt vagytok. Megzavartam valamit? - nézett ránk értetlenül.
- Nem, semmit. Éppen lefelé indultunk - motyogtam, miközben egy mosolyt varázsoltam az arcomra és letöröltem a könnyeimet.

A lányok úgy is tettek, ám Louis maradásra kért. Érdeklődve figyeltem a fiút, aki megvárta, míg barátnője és a többi lány eltűnik, aztán belekezdett.

- Nézd, nem tudom, mégis mit akartál elérni a „szakítok Harryvel és lefekszem Zaynnel” dologgal, de nem jött össze. Harry nem eszik, alig jön ki a szobából és hozzá se lehet szólni. Emellett Zaynék kapcsolatát majdnem tönkre tetted.
- Sajnálom Louis. Én nem ezt akartam, nem így akartam. Már éppen beletörődtem, hogy Zayn soha nem lesz az enyém, amikor jött az egész eljegyzés dolog és kiakadtam. Nem akartam, hogy szakítsunk Harryvel, nem akartam lefeküdni Zaynnel. Csupa olyan dolog, ami nem állt szándékomban, mégis megtörtént, de már nem tudok változtatni rajta, pedig hidd el, hogy szeretnék. Könyörgöm, nézz csak rám. Mint egy élőhalott, aki már kurvára nem tudja, hogy mégis kit szeret, vagy kit nem. Aki önértékelési problémákkal küzd, és utálja az egész elbaszott életét! Aki soha, egyetlen percet sem élvezhet teljes szívéből, mert a háttérben mindig van valami, ami miatt nem lehet felhőtlenül boldog, aki mindig mindent csak elkúr - mondandóm végére már a hangom is megemelkedett és kapkodva vettem a levegőt, sűrűn pislogva felfelé.
Nem így terveztem, nem akartam a tökéletesen szar életem miatt sajnáltatni magam, vagy akár a saját kis problémáim miatt, mégis így alakult. Sajnos a számon nincs backspace billentyű. Az előttem álló fiú tétlenkedett pár percig aztán szorosan magához húzott. Szemeibe felnézve már nem volt bennük a harag, vagy a lenézés egy kis mennyiségben sem és ez megnyugtatott. Kibújtam öleléséből és a nappaliba indultam. Harryt lent találtam, ám üveges tekintettel meredt maga elé, és nem foglalkoztatta, ha valaki éppen hozzá beszélt. Fájt így látnom őt, és ami talán ennél is jobban fájt, hogy ez mind miattam van. Most már annak örülnék a legeslegjobban, ha rájönnék kit szeretek és ki az, akit csak nem bírok elengedni magam mellől. Egy halvány mosollyal az arcomon ültem le Harry mellé, aki még mindig maga elé meredt.  

Tizenhetedik rész: 2013. 10. 05.