14. fejezet - Szerelem, vagy barátság!?

Hii!:)
Meg is érkeztem a következő fejezettel. Lassan beérem magam, hiszen már csak négy rész van megírva előre, de folyamatban van a többi megírása is, csak egyre növekszik a tanulnivaló mennyiség. Eddig minden évben úgy álltam hozzá, hogy "kit érdekel!?", viszont most a májusi londoni utam forog kockán, ha nem tanulok, szóval gőzerővel vetem bele magam a tanulásba, hogy valóra válhasson az egyik legeslegnagyobb kívánságom és eljuthassak álmaim városába.:) Szóval remélem nem "pártoltok" el tőlem akkor se, ha esetleg kisebb-nagyobb kihagyások előfognak fordulni. Az esetleges csúszásokat vagy szüneteket mindenképpen közölni fogom. Na, nem is húzom tovább.
Jó olvasását! xx

Still into you

Mindenféle baljós gondolatomat elhessegetve léptem be, mint később kiderült Liam házának ajtaján. Miután mindenki egy csontropogtató ölésben részesített tekintetem Zaynre barangolt, aki szintén engem nézett. Egy halk sóhaj után felállt és felém indult. Szívem hevesebben kezdett dübörögni a mellkasomban, és már azt hittem, hogy ki esik. Ettől féltem. Koránt sem vagyok túl Zaynen. Pedig én annyira próbálkozom. Ezerféle programot iktattam be, hogy eszembe se jusson, összejöttem Harryvel, mert úgy éreztem ez a helyes döntés, de nem megy. Talán az a pár óra, amit Harryvel töltök, az Zayn mentesen telik. De még így is vannak olyan pillanataim, amikor Harry megcsókol és Zayn arca ugrik be, ami miatt egy hülye libának érzem magam, és közel sem akarom kihasználni Harryt, hiszen szeretem. Nem vagyok benne biztos, hogy ez szerelem, egyáltalán nem vagyok biztos. Semmiben sem, és ez kiakasztó.

*

Felelsz vagy mersz, üvöltő zene, a zene és egymás túlordibálása. Ezzel jellemezném az együtt töltött estét. Nem sokkal érkezésünk után megjelent a hiányzó páros, Hanna és Niall is, majd lassacskán megérkezett Eleanor és Perrie is. Mivel mindenki jelen volt, Abigailt se akartuk kihagyni, szóval rá egy pár percre teljes volt a csapat, a hangulat pedig a tetőfokon, mindezt úgy, hogy még csak egy sört se gurított le senki. Mosolyogva néztem végig a körülöttem levő párosokon. Hannát és Niallt már láttam együtt, így róluk tudtam, hogy eszméletlenül aranyos párost alkotnak ketten. Carol és Liam viszont egy vicces páros. Külsőleg teljesen passzolnak. Egy gyönyörű lány és egy helyes srác. Ám Liam általános komolysága és barátnőm éretlen, bolondos viselkedése érdekes párost alkot, és mégis jó rájuk nézni. Őket tekintve tökéletesen igaz a mondás, miszerint az ellentétek vonzzák egymást. De mi van akkor, ha a két fél teljesen ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkezik? Általában semmi jó, ha mégis, akkor barátság, vagy az se. Egy idő után elhidegülnek egymástól, és szépen békésen különválnak útjaik. Ha nem is teljesen, de nem fognak már egy párt alkotni. Erre tökéletes példa a szüleim kapcsolata. Az elején teljes összhang, szerelem, boldogság, aztán elmúlt és békés lezárással külön utakon folytatták tovább az életüket. Bár vannak kivételek, szerintem erre viszont a tökéletes példa Louis és Eleanor. A lány, mintha Louis női változata lenne, és mégis teljesen jól megvannak évek óta. De mi a garancia, hogy mi Harryvel egy Louis- Eleanor páros fajta szerelmesek vagyunk és nem a szüleim fajta? Hát semmi... Fejemet megrázva próbáltam elhessegetni negatív gondolataimat, és bekapcsolódni a beszélgetésbe. A lányokkal úgy gondoltuk, hogy hagyjuk a fiúkat egy kicsit, hadd legyenek együtt, így mi az egyik fent kialakított, elég nagy méretű vendégszobában húztuk meg magunkat, ahol nyugodtan beszélgethettünk, mert nem kellett túlordítani a zenét, de a fiúk se hallottak minket.

- Zayn annyira más mostanában - ecsetelte éppen Perrie, egy kicsit sem boldogan és a név hallatára egyből fülelni kezdtem. - Persze egyáltalán nem jó irányban. Állandóan valami kibúvót keres, ha kettesben akarok lenni vele, vagy csak vele akarok lenni, akár emberek között, akár egyedül. Azt is csodálom, hogy ide elhívott. Talán a nyár közepe óta ilyen. Addig minden rendben volt, aztán egyik napról a másikra, mintha kicserélték volna. Azóta teljesen elhidegültünk egymástól. Annyira bánt az egész, és próbálok rájönni az okára, de képtelen vagyok. Én rontottam el valamit, vagy csak velem van valami baj? - nézett végig rajtunk kétségbeesetten.

Nem igazán tudtunk mit kezdni a helyzettel, én meg főleg nem. Nem mondhattam semmit, hiszen Perrienek fogalma sincs, én, hogy érzek Zayn iránt, ahogy arról se, hogy Zayn pár hónapja szerelmet vallott, és ha csak rajta múlott volna, akkor már rég nem lenne Perrievel. De persze ezt nem mondhattam el a lánynak. Úgy lett volna igazságos vele szemben, de az az ő ügyük, nem tartozik rám, így tartottam a szám, és helyeslően bólogattam a többiek tanácsára, miszerint beszéljen vele. Hannáék engem szándékosan nem faggattak, inkább megvárták, amíg Perrie rosszullétre hivatkozva hazamegy és utána estek nekem, hogy mindent kiszedjenek belőlem.

- Miért érzem úgy, hogy te pontosan tudod, hogy mi történt közöttük? - nézett rám mindentudóan Eleanor.
- Azt nem tudom, hogy mi történt közöttük, csak az okát tudom - védekeztem egyből, bár mindegy volt. Mindenféleképpen én voltam a rossz, aki miatt tönkrement a kapcsolatuk.
- El is árulod nekünk, vagy harapófogóval húzzuk ki belőled? - kérdezte szem forgatva.
Elmeséltem nekik a balatoni kiruccanásunkon történteket, bár Hanna már be lett avatva, a többiek viszont még nem tudták.
- Én szeretem Harryt, de talán nem úgy ahogy kéne. Napok óta ezen töröm a fejemet. Nem érzem a pillangókat a gyomromban, amikor megcsókol, és a szívem is ver tovább a normális tempójában, na, meg a térdeim se remegnek. Ezek csupa olyan dolgok, amiket Zayn kitudott váltani belőlem, de Harrynek nem sikerül - tártam szét a karjaimat összezavarodott tekintettel.
- Nézd, Rony. Én látlak titeket kívülről. Egyikőtök sem szerelmes a másikba. Talán Harry az volt még az elején, mert kihívásnak bizonyultál a számára, de miután megkapott lankadt a lelkesedés - Eleanor szavai bár fájtak, tudtam, hogy igaza van. - Téged pedig az hajtott, hogy túl tedd magad Zaynen, ami valljuk be, nem sikerült. Valahogy titeket soha nem tudtalak együtt elképzelni, számotokra a kapcsolatotok vesztét jelenti, hogy ennyi közös tulajdonságotok van. Igazából csak egy dolgot nem értek. Az elmondottak alapján lett volna rá lehetőséged, hogy megkapd Zaynt. Miért nem éltél vele?
- Mert szem előtt tartottam, hogy nem egy embernek okoznánk ezzel fájdalmat - utaltam Perriere és Harryre.
- És most kaptuk a hírt, hogy az önzetlenség koronázatlan királynője ül a köreinkben - forgatta szemeit unottan Hanna, mire hozzávágtam egy párnát. - Na, de viccet félre téve. A helyedben már régen véget vetettem volna ennek az egésznek, sőt bele se kezdtem volna, miközben tudom, hogy a legjobb haverjába vagyok szerelmes.

A három lány még jó pár perce keresztül az ügyet taglalta, én pedig nem tudtam, mitévő legyek. Szakítsak Harryvel? És mondjam az igazat, miszerint „Bocs Harry, de még mindig szerelmes vagyok a legjobb haverodban, miközben veled voltam, és ez neked most úgy tűnhet, hogy hülyítettelek, pedig nem. Szóval ne vedd magadra, mert én csesztem el.”!? Ugyan, teljesen megutálna. Amit meg is értenék, mert jelen pillanatban én is utálom magamat. Úgy döntöttem, hogy jobb lesz nekem otthon. Ma este mindenképpen. Éppen a kabátomat emeltem le a fogasról, amikor valaki hátulról átkarolt.

- Hova mész, Szépségem? - suttogta Harry, rekedtes, mély hangján a fülembe, amelyet annyira imádtam.
- Haza - adtam egyszavas választ. Nem igazán volt hangulatom bárkivel is kommunikálni.
- Nem alszol nálam? - kérdezte kisfiús mosollyal, amelytől az összes problémámat hirtelen elfelejtettem.
- Nem lehet Harry - tiltakoztam, miután visszatértem a valóságba. - Fáradt vagyok, és most leginkább csak szeretnék befeküdni az ágyba, és legalább holnap délig fel sem kelni - adtam a logikusnak tűnő kifogást.
- Ezt nálam is megteheted. Ígérem, jó fiú leszek. Egy újjal sem nyúlok hozzád, csak abban az esetben ha te azt akarod - vigyorodott el kajánul, mire csak a szememet forgattam.
- Rendben, legyen - adtam be végül a derekam.

Harry végül sikeresen elköszönt a többiektől, ahogy én is, és már indulhattunk is. Az út Harry házáig nem tartott tovább fél óránál, de már alig vártam, hogy befeküdhessek az ágyba és aludhassak. Egy gyors zuhanyzás után, a Harrytől kölcsönvett pólóban lépkedtem ki a szobából, ami legalább a combom közepéig ért.

- Miért van az, hogy a saját pólóimban te sokkal jobban mutatsz, mint én? - mosolygott aranyosan.

Csak vállat rándítottam és befeküdtem mellé az ágyba. Hátam a mellkasának nyomódott, míg ő közelebb húzott magához és fél kezével átkarolt. 

*

Amikor reggel felkeltem Harry már nem feküdt mellettem, így kissé még álmosan tántorogtam le a konyhába, ahol Harry már várt egy bögre kávéval.

- Épp most akartalak felébreszteni - mosolygott, miközben én egy puszit nyomtam az arcára és elvettem tőle a bögrényi boldogságomat. - Van valami programod mára?
- Basszus - vágtam fejbe magam, mert eszembe jutott, amit tegnap este ügyesen elfelejtettem. - Ma apuékkal vacsorázom, valami puccos helyen, és téged is hívtak.
- Oh, ez szuper... Tehát egy vacsi a menedzseremmel, a barátnőjével és a szerelmemmel - gondolkodott hangosan.

Utolsó szaván akaratlanul is elmosolyogtam magam. Persze barátom készségesen elfogadta a meghívást, aztán hazafuvarozott. Már három óra is elmúlt, amikor hazaértem. Amint szétterültem a nappaliban elhelyezett kanapén már meg is csörrent a telefonom.

- Ma nálunk alszotok! - kért meg, vagyis inkább utasított köszönés nélkül Abigail.
- Neked is szép napot. Remekül vagyok, köszönöm a kérdésedet - forgattam szemeimet. - Egyébként későn érek haza, de rendben. Hannát átpaterolom majd, aztán valamikor én is beesek.
- Ajánlom is. Este találkozunk - ezzel le is rakta.

Hitetlenkedve elröhögtem magam. Diana egy gőzölgő teával a kezében tért be a nappaliba és ült le a mellettem lévő fotelba.

- Harry elfogadta a meghívást? Várj, nem is... Nem felejtettél el szólni neki? - pontosított azonnal mosolyogva.
- Igen, és nem.
- Helyes fiú. Öröm rátok nézni. Bár titeket inkább eltudlak képzelni legjobb barátoknak, mint szerelmes párnak - gondolkozott el, én pedig kínosan elnevettem magam.

Ennyire látszana? Ha mindenkinek feltűnik, akkor mi miért áltatjuk magunkat? Nem is foglalkoztattam magam tovább olyan kérdésekkel, amikre nem tudnék válaszolni, inkább felhívtam Hannát és programot egyeztettem vele. Ő persze ezer örömmel egyezett bele aztán közölte, hogy Carollal együtt vannak a fiúknál, így majd együtt mennek hozzájuk. Egy okéval lerendeztem és le is tettem a telefont.

Bár még csak öt óra volt úgy döntöttem, hogy neki állok készülődni. A fürdő felé indultam, ahol gyorsan végeztem is, és már a szekrényem előtt álltam a megfelelő öltözék után keresgélve. Nem akartam túlzottan kiöltözni, de azért nem is akartam valami testhez simulós miniruhába, vagy éppen farmernadrágban és topban villogni. Végül egy csipkés, piros csodára esett a választásom, amit jónak véltem egy ilyen alkalomra. Hajamat egy egyszerű kontyba fogtam, ügyelve, hogy egy tincs se rakoncátlankodjon és lógjon ki a tökéletes műalkotásomból. Szokásomtól eltérően, magamhoz képest erősen sminkeltem, inkább a rúzsra fektettem a hangsúlyt. Így a szám is pirosas színben pompázott, míg a szememet csak egy kis szempillaspirállal húztam ki. Körmeim szokásos színükben pompáztak, ezért ezzel nem kellett foglalkoznom. Újra a szekrényembe bújva kerestem fekete kis táskámat, de nem akart előkerülni. Már éppen feladtam volna a keresgetést, amikor ráleltem. Egyszerű, fekete balerina cipőmet magamra húzva nyilvánítottam késznek magamat. Tükörképemet vizsgálva akaratlanul is elvigyorodtam. Elégedett voltam azzal a tökéletes életű, boldog lánnyal, aki visszanézett rám, és szépnek érezte magát. Kopogásra lettem figyelmes, majd Diana kukkantott be a szobába. Még mindig mosolyogva fogtam kezembe a táskámat és ugrándoztam le a lépcsőkön egy tizennyolc éves lányhoz egyáltalán nem méltóan. Nem zavartattam magam, amikor a már lent álló két fiú/férfi egész egyszerűen csak ki nevetett. Boldog voltam. Magam sem tudom az okát a kicsattanó boldogságomnak, ami mindenki másra is ráragadt. Apu és Harry bugyuta sztorikat meséltek nekem és Dianak. Bár én szinte az összeset hallottam már, még is ezer örömmel hallgattam végig a kisebb-nagyobb turnékon történt vicces eseteket. Az egész út és vacsora így telt el. Diana már pár hónapja részese az életemnek mégis alig tudok róla bármit. Ezt betudhatom annak, hogy alig voltam itthon az elmúlt hónapokban. Vacsora után apuéknak színház jegyük volt, úgyhogy Harryvel kettesben maradtam. A hazafelé vezető út halkan telt, miközben Harry egyik kezét szorongattam, míg ő a másikkal átkarolt és a vállamat simogatta. A kedvem nem lankadt, ugyanolyan boldognak éreztem magam.

- Még meg sem dicsértelek - mosolygott, miközben kisegített a taxiból. - Gyönyörű vagy.

Hálás csókot nyomtam szájára, ezzel elterelve figyelmét a pirulásomról.

- Van bármi terved az este további részére?
- Um, Abigail meghívott hozzájuk, így csajos estét tartunk. Hannáék már biztos ott vannak - néztem az órára, ami már este kilencet mutatott.

Elrepült az idő. Sietősen bepakoltam egy nagyobb táskámba az alvó pólóm és a váltó ruhámat. Harry felajánlotta, hogy eldob Carolékhoz, persze csak képletesen értve. Egy hosszú csókkal köszöntem el tőle, és már nyomtam is be a kertbe vezető kiskaput. Két kopogás után nyitottam be a házba és egy hangos „megjöttem” üvöltése után ledobtam a cuccom az előszobába. Kabátomat és cipőmet mellé vágtam, így immáron már mezítláb indultam a lányok keresésére, akiket szerintem elnyelt a föld. Hiába kiabáltam a nevüket választ nem kaptam. A konyhában leltem rájuk, ahol fájdalmas arccal beszélgettek egymással. Valami eljegyzésről volt szó.

- Ki jegyzett el kit? - kérdeztem köszönés nélkül, mire a három lány egyből elhallgatott.
- Oh, tudod a nagynénémnek van egy barátnője, akinek a barátja végre megkérte a kezét két év után - makogott Car, mire vállat rántottam és helyet foglaltam mellettük. - Holnap This is Us premier! Alig várom, hogy láthassam. El sem hiszem, hogy ott fogok állni Liam mellett a vörös szőnyegen. Sőt... egyáltalán, hogy vörös szőnyegen fogok állni - hüledezett, amin nevetnem kellett.

Hosszasan próbáltam rávenni saját magamat, hogy vegyem az irányt a fürdőbe és szabaduljak meg az arcomon lévő vakolattól és a ruhától, ami bár gyönyörű, de sokkal inkább kedvelem a kényelmes és hosszú pólóimat.

Tizenötödik rész: 2013. 09. 28.