16. fejezet - Összekuszálódott érzések

Hello!:D
Úgy döntöttem, hogy még a hétvégén hozok egy plusz részt. Igazából fogalmam sincs, hogy miért. Egyszerűen csak úgy keltem reggel, hogy ha úgyis megvan írva, akkor felrakom még ma.  Nem a legjobb rész, nem is tartalmas, de ezért remélem elnyeri a tetszéseteket.:)
Jó olvasást! xx

Damn you

Hasogató fejfájással, enyhe hányingerrel és totális emlékezet kieséssel keltem. Szememet dörzsölgetve fordítottam el a fejemet. Oldalamon Zayn feküdt, szétterülve, ami enyhén meglepett. Fogalmam se volt, hogy mit keresek mellette, hol vagyok, vagy egyáltalán a miért? Egy apró mosoly került arcomra, amikor végignéztem a mellettem fekvő fiún, ám ez a halovány mosoly egyből el is tűnt, amikor a tegnapi napra emlékeztem vissza. Zayn és Perrie eljegyzése, Harryvel való szakítás, szinte szó szerint elráncigáltak az afterpartyra, Perrie hívta Zayn táncolni, de ő nem ment vele, aztán végül is velem táncolt, utána a bárpulthoz mentünk, és most itt vagyok. Nem tudom, hol vagy miért, legfőképpen azt se tudom, mi történt este. Elképzelésem sincs arról, hogy mit műveltem, vagy mit csinálunk Zaynnel egy ágyban. Próbáltam elhitetni magammal, hogy valamiért itt kötöttünk ki, de a földre dobott ruháim egészen másról árulkodtak. A lehető legészrevétlenebben másztam ki az ágyból és a szobából kilépve rájöttem, minden bizonnyal egy hotelban tartózkodunk, vagy valami hasonlóban, hiszen egyáltalán nem volt ismerős az elém táruló látvány.

Egy pohár vizet töltve ültem le, immár fürdés után. Semmi kedvem nem volt a tegnapi ruhámat magamra rángatni, így Zayn pólóját vettem kölcsön. Halk morgás, majd léptek zaja ütötte meg a fülemet aztán párosult hozzájuk Zayn arca is. Arcán ezer wattos mosoly kerekedett, amikor meglátott. Nos, nem tudom, hogy azért volt, mert látott, vagy azért, mert a pólójában látott. Nem kérdezett semmit, így ő valószínűleg emlékezett mindenre. Ezt csak megerősítette az állandó mosolya. Nem is értem, hogy mégis miért mosolyog, amikor – ha jól sejtem – megcsalta a menyasszonyát, a volt barátnőjével. Látta rajtam, hogy semmi nem rémlik, de továbbra is csak vigyorgott és nem szólt semmit.

- Malik, töröld le azt az idegesítő vigyort a képedről és inkább mondd el, mi történt este! - pirítottam rá kicsit idegesen, mire elnevette magát.
- Ha azt szeretnéd hallani, hogy nem történt semmi, csak azért vagy itt, mert kiütötted magad, akkor el kell, hogy keserítselek, mert nem ez az oka.
- Tehát lefeküdtünk - bár nem akartam hangosan kimondani, mégis így sikerült.

Kijelentésemre elröhögte magát, de azért bólintott, ezzel igazat adva nekem. Kérdőn pillantottam rá, és vártam, hogy folytassa, de nem tette.

- Talán elárulhatnád, mégis, hogy történt - forgattam unottan a szemeimet. - Ne, várj! Rosszul fogalmaztam. Áruld el, mi történt még az este - javítottam ki magam egyből, mert ajkai kaján vigyorra húzódtak.
- Perrie felkért táncolni, de nem mentem el vele...
- Igen, ez rémlik. Utána elhívtál. Aztán kérdeztem, miért nem Perrievel táncolsz és azt mondtad, hogy ő nem én vagyok. Majd ittunk, nem is keveset. Tovább - szakítottam félbe.

Zayn onnét kezdve elmesélt mindent, hogy visszamentünk táncolni, egészen a mai reggelig. Tenyerembe hajtottam a fejemet és kínosan elröhögtem magam, próbálva leplezni a zavaromat és a pirulásomat. Az előttem álló fiú lefejtette kezeimet az arcomról és államnál fogva felemelte a fejemet, hogy szemembe nézhessen.

- Bár nem emlékszel, de... Megbántad? - váltott át komoly hangnemre, én pedig nemlegesen megráztam a fejemet, amin ő elmosolyodott.
- Hogy tovább? Hazamegyünk és éled az életed Perrie leendő férjeként, én pedig valami olcsó hazugsággal elhitetem a többiekkel, hogy valami ismeretlen faszival töltöttem az éjszakát?

Zayn nem válaszolt, csak maga elé bámult.

- Sejtettem - pattantam fel, fellökve ezzel a széket.

Nem is érdekelt. Komolyan, mit is gondoltam!? Hogy majd emiatt velem marad és kidobja Perriet? Ugyan már! Mikor növök már fel? Ruhámat magamra kapva rohantam az ajtó felé, de Zayn megragadta a csuklómat. Dühösen szabadítottam ki a kezem szorításából.

- Hagyj békén! - kiabáltam vele, aztán rácsaptam az ajtót.

Zayn Malik az egyetlen srác, akin hosszú idő után se tudok kiigazodni. Állandóan meglep valami miatt. Egyszer a kedvességével, aztán az utálatosságával. Most pedig éppen a meggondolatlanságával. Ismer annyira, hogy tudja, nem vagyok tudatomnál ilyenkor. Tudhatta volna, hogy ez lesz, legalább ő gondolkodott volna, ha már én nem. Könnyeim már patakokban folytak, mikor végre beszálltam a taxiba, ami legközelebb a házunknál rakott ki. Dél is elmúlt, így nem csodálkozom, hogy Hannáékat már ébren találtam. Nem foglalkozva velük, sírva futottam fel az emeletre és a fürdőbe menekültem, ahol az ajtót hangosan vágtam be. Alig fél perc elteltével hallottam, hogy Diana és Hanna felváltva dörömbölnek az ajtón, de én továbbra is csak zokogtam. Hogy lehettem ennyire meggondolatlan?

- Veronica Higgins, az istenért is, nyisd már ki ezt a kurva ajtót, vagy rád töröm! - ordítozott dühösen Hanna, aztán hallottam, hogy Diana nyugtatni próbálja, bár hangjából tisztán érezhető volt, hogy ő is dühös.

Nagyot sóhajtva fordítottam el a kulcsot a zárban és a két dörömbölő fél szinte beesett rajta. A kád szélére ülve vártam, hogy rám zúdítsák a kérdéseiket.

- Mi történt? Miért bőgsz? - kérdezte Hann, megunva a csendet.
- Zayn - csak ennyit tudtam kinyögni, ugyanis a reggelre gondolva újabb sírógörcs kapott el.

Diana és Hanna szorosan átöleltek, míg én csendben zokogtam. Nem tudnak semmiben segíteni, és jelenleg ahhoz se vagyok elég erős, hogy bármit is mondjak, de ők tolerálják.

Estefelé erőt gyűjtve kapcsoltam be laptopomat, bár lehet, hogy nem kellett volna. Ugyanis az első, ami szemet szúrt az egy cikk volt. Rólam, Harryről, Zaynről és Perrieről.

„A One Directionös srácok premierje nagy nap volt, mind a fiúk, mind rajongóik életében. Ám az este fénypontja még sem a filmjük volt. Kezdjük Veronica Higgins és Harry Styles kapcsolatával, akik a vörös szőnyeges bevonulásra még egy párként érkeztek, ám névtelen források szerint az este további részét már szingli emberekként folytatták. Aztán ott volt a hír Zayn Malik és Perrie Edwards eljegyzéséről, amely bombaként robbant. Percek alatt megteltek gratuláló, vagy éppen utálkozó postokkal a különböző közösségi oldalak. Ám ahogy azt a képek is bizonyítják az éppen karrierje elején lévő Rony, és a csúcsokat sorra döntő Zayn együtt hagyták el az afterparyt, és szintén ismeretlen forrásokból tudjuk, hogy a buli során újra összemelegedtek és utána együtt szálltak taxiba. A kapcsolatok alakulásáról egyik fél se nyilatkozott, de kíváncsian várjuk a pletykák megerősítését. Úgy gondoljuk, hogy az ex barátnő és a menyasszony ezek után már nem lesznek öribarik, ha igazak a hírek.”

A cikket végig olvasva dühösen csuktam le a laptopom tetejét és a kezembe eső első tárgyat a felhoz vágtam, ami jelen esetben a telefonom volt. Hangos koppanással pattant vissza a földre a szoba faláról. Bőgve meredtem a ripityára tört telefonra, és nem tudtam felfogni, hogy ennyire szerencsétlen vagyok. Nem mintha a széttört telefon váltotta volna ez ki belőlem, sokkal inkább a reggelem alakulása és ez a cikk.

*

Rémes hetem volt. A szobámban gubbasztva próbáltam összeszedni magam, de elég volt egy szó, hogy újra szétessek. Hanna tűrte a hallgatásomat, és nem kérdezett, ahogy senki más se. Békén hagytak, és erre volt most a legnagyobb szükségem. Ma már valamivel boldogabban keltem, már amennyire jelenlegi helyzetemben ez lehetséges. Még mindig hihetetlenül fáj az egész, de meguntam a gyenge lány szerepét. Bár ebbe szerepet játszott, hogy késő délután lesz egy kisebb koncertem. Fedett helyszínes, fesztivál szerű esemény, számos ismert sztárral. Többek között fellép a Little Mix és a One Direction is. Aggasztó gondolataimat félre téve válogattam a ruháim között. Nem igazán vittem túlzásba a készülődést, ez viszont már nem mondható el Hannáról és Carolineről. Abigaillel nevetve figyeltük őket, ahogy kapkodnak össze-vissza, hogy szerintük tűrhető külsőt varázsoljanak maguknak.

- Indulhatunk? - dőltem az ajtófélfának úgy fél óra várakozás után.

Utoljára végigmérték magukat a tükörben és végre a kocsiban ülhettünk már. Vagyis annyira mégse végre, hiszen arról az apró tényről elfeledkeztem, hogy apu miatt a srácokkal kell mennünk. Csupán csak Zaynnel nem akartam találkozni, aki velünk jött, magával hozva Perriet is. A lány olyan lesajnáló tekintettel meredt rám, hogy rögtön tudtam, Zayn elmondta neki. Na, nem mintha ezt bármelyikünk is le tudta volna tagadni. Szóval a kocsiban izzott a levegő - egyáltalán nem pozitív értelemben - és csak azt a pillanatot vártam, hogy mikor esik nekem. Akár csak szavakkal. Ám ez nem történt meg. Egészen addig, amíg ki nem szálltunk. Végigmérte a kinézetemet, majd pólóm feliratán elfintorodott.

- Plusz egy rossz szokás, hogy lenyúlod valakinek a vőlegényét - hangsúlyozta ki az utolsó szót, én pedig elvigyorodtam.
- Azért azt hozzátenném, hogy a vőlegényedet egy kis szikráját sem mutatta, hogy nem akarná - hangsúlyoztam ki én a vőlegény szót még mindig vigyorogva.
- Mert annyit ivott, hogy azt se tudta hol van. Józan állapotában rá se nézne egy ilyen kis csitrire! - ripakodott rám.
- Oh, hát úgy látom az egyetlen szerelmed még sem mesélt el neked mindent. Ugye, Zayn? - néztem gúnyosan az említettre, aki gyilkos pillantásokkal illetett.

A körülöttünk állók nem igazán tudtak mit kezdeni a helyzettel, ám a helyszínen megjelent firkászok ezerrel kattogtatták a nyavalyás gépeiket, miközben özönlöttek felénk a kérdések. Perrie értetlenül nézett Zaynre. Magamban tudatosítottam, hogy ezt a szócsatát most én nyertem. Karon ragadtam szingli barátnőmet és bevonultunk. Amikor hátra néztem csak azt láttam, hogy a jegyesek éppen veszekszenek. Gondolom más most diadalittas vigyorra húzta volna az ajkait és örömnek könyvelte volna el ezt, ám én nem. Egy újabb veszekedés miattam.

Az esemény zavartalanul zajlott és szépen sorban, egymás után következett mindenki. Egyik hatalmas kedvencem, Cher Lloyd is jelen volt, aki azonnal elkaptam egy fényképért. Oké, 18 éves vagyok, feltörekvő énekesnő, de attól még ugyanúgy ember, én is rajonghatok sztárokért. A fiúk fellépésre már megtelt az egész helység, így telt ház volt, mire én is sorra kerültem. Izgultam, nem is kicsit, ám a tapsokból és a sikítások, na meg a többiek véleményéből ítélve nem lehettem annyira rossz. Perrieék voltak a záró fellépők, így a tömeg egészen a végéig kitartott. Igazából a napom csúcspontja a Cherrel való találkozás volt, aki szinte kezdetek óta az egyik kedvenc énekesnőim között van számon tartva. Élveztem, hogy több ezer ember előtt állva énekelhettem, miközben azoknak tetszett az általam elő adott dal. Sokan jöttek utána oda hozzám, köztük sok utálkozó directioner is, de őket próbáltam figyelmen kívül hagyni. A kis csapat újra összegyűlt, így akár el is indulhattunk volna.

- Rony, úgy terveztük, hogy tartunk nálam egy kisebb összejövetelt. Igazából innét már oda is megyünk. Örülnék ha ott lennél - mosolygott rám kedvesen Liam.

Szívesen beleegyeztem, hiszen összesen csak két ember számára vagyok nem kívánatos személy, ők pedig jelen esetben hidegen hagynak. A lakásba érve Eleanor és másik három bolond barátnőm egyből letámadott. Hannán kívül senki nem tudott konkrétumot, csak annyit, amennyit pletykáltak, vagy amennyit a fiúktól hallottak, de fogadni mernék, hogy őket sokkal inkább érdekli az este kimenetele, mint a következmények. Sorba válaszolgattam az összes kérdésükre, miközben próbáltam megőrizni a jó kedvemet.

-  Harry totálisan a padlón van. Ki sem jön a szobájából, ha mégis, akkor beleköt mindenbe és mindenkibe. Még soha nem láttam, hogy bárki miatt szétesett volna, nemhogy ennyire - húzta a száját Eleanor, mire legszívesebben elsüllyedtem volna. - Szeret téged, Rony. Úgy, mint soha senki mást. Elképzelni nem tudod, hogy mennyit áradozott rólad, amikor megismerkedtetek, aztán, amikor beléd szeretett, utána meg, amikor összejöttetek. Tudom, totálisan ellent mondok annak, amit múltkor beszéltünk, de tényleg nem gondoltam, hogy Harry érzései ennyire komolyak irántad.
- Kérlek, ne - állítottam le Elt, mert sikerült elérnie, hogy egy szívtelen dögnek érezzem magam.

El és a többiek csendesen körém gyűltek és átöleltek, pont akkor, amikor Louis szinte betörte az ajtót.

- Oh, hát itt vagytok. Megzavartam valamit? - nézett ránk értetlenül.
- Nem, semmit. Éppen lefelé indultunk - motyogtam, miközben egy mosolyt varázsoltam az arcomra és letöröltem a könnyeimet.

A lányok úgy is tettek, ám Louis maradásra kért. Érdeklődve figyeltem a fiút, aki megvárta, míg barátnője és a többi lány eltűnik, aztán belekezdett.

- Nézd, nem tudom, mégis mit akartál elérni a „szakítok Harryvel és lefekszem Zaynnel” dologgal, de nem jött össze. Harry nem eszik, alig jön ki a szobából és hozzá se lehet szólni. Emellett Zaynék kapcsolatát majdnem tönkre tetted.
- Sajnálom Louis. Én nem ezt akartam, nem így akartam. Már éppen beletörődtem, hogy Zayn soha nem lesz az enyém, amikor jött az egész eljegyzés dolog és kiakadtam. Nem akartam, hogy szakítsunk Harryvel, nem akartam lefeküdni Zaynnel. Csupa olyan dolog, ami nem állt szándékomban, mégis megtörtént, de már nem tudok változtatni rajta, pedig hidd el, hogy szeretnék. Könyörgöm, nézz csak rám. Mint egy élőhalott, aki már kurvára nem tudja, hogy mégis kit szeret, vagy kit nem. Aki önértékelési problémákkal küzd, és utálja az egész elbaszott életét! Aki soha, egyetlen percet sem élvezhet teljes szívéből, mert a háttérben mindig van valami, ami miatt nem lehet felhőtlenül boldog, aki mindig mindent csak elkúr - mondandóm végére már a hangom is megemelkedett és kapkodva vettem a levegőt, sűrűn pislogva felfelé.
Nem így terveztem, nem akartam a tökéletesen szar életem miatt sajnáltatni magam, vagy akár a saját kis problémáim miatt, mégis így alakult. Sajnos a számon nincs backspace billentyű. Az előttem álló fiú tétlenkedett pár percig aztán szorosan magához húzott. Szemeibe felnézve már nem volt bennük a harag, vagy a lenézés egy kis mennyiségben sem és ez megnyugtatott. Kibújtam öleléséből és a nappaliba indultam. Harryt lent találtam, ám üveges tekintettel meredt maga elé, és nem foglalkoztatta, ha valaki éppen hozzá beszélt. Fájt így látnom őt, és ami talán ennél is jobban fájt, hogy ez mind miattam van. Most már annak örülnék a legeslegjobban, ha rájönnék kit szeretek és ki az, akit csak nem bírok elengedni magam mellől. Egy halvány mosollyal az arcomon ültem le Harry mellé, aki még mindig maga elé meredt.  

Tizenhetedik rész: 2013. 10. 05.

15. fejezet - Váratlan fejlemények

Hii!:)
Kicsit előbb hoztam a részt, ami remélem tetszeni fog. Köszönöm a kommenteket és a pipákat, hihetetlenül boldog vagyok. Leírhatatlan, hogy mekkora löketet tud adni, ha egy olyan ember ír kommentet, akit imádsz a blogjaival együtt. Személy szerint Diana-ra gondolok, akinek a blogjai a kedvenceim közé tartoznak, és igazán szeretem, ahogyan ír. Amikor megláttam a kommentjét szinte kifutottam a világból örömömben...:) A csatolt szám inkább Harry érzéseire világít rá egy kicsit, de emellett személyes kedvenc számom. :D A részhez más különösebb hozzáfűzni valóm nincsen, szóval nem is szaporítom tovább a szót.
Jó olvasást!:)xx

Let her go

Hajnalba nyúló beszélgetés, és reggelig filmezés után egy élmény volt hazavánszorogni, ahol újra kezdhettem készülődni, ezúttal a premierre, ahova Harry barátnőjeként hivatalos vagyok. Tanácstalanul válogattam a ruháim között, de semmi alkalomra illőt nem találtam. Úgy gondoltam, hogy egy filmpremier megér annyit, hogy csinos ruhákba, három kiló sminkkel és magassarkakon parádézzak. Diana segítségét kértem, aki azonnal kocsiba ültetett és a legközelebbi boltig meg se álltunk.

Ruhatartómban egy gyönyörű, mályvás, félvállas, deréknál húzott estélyi foglalt helyet, amely bőven leért lábam aljáig. Több száz gyönyörű ruhával szimpatizáltam egyből, mégis úgy gondoltam, hogy ez a legalkalmasabb. Nem túl kirívó, viszont csodálatos. Talán ez az a tipikus szerelem első látásra. Egy órám volt csak készülődni, így sebtében neki is láttam.

Hajamat kifésültem és az aljába hullámokat sütöttem, és ezt feldobtam egy egyszerű fejpánttal. Rúzsom és szemhéjpúderem színe megegyezett a ruháéval, ahogy a körmeim színe is megváltozott olyanra. Szürke magassarkút viseltem, és előkaptam a szekrény alján őrizgetett szürke blézeremet is, mert így november tájt már nem éppen meleg az idő. Szintén szürke táskámba belepakoltam a fontosabb dolgokat, majd a tükörben egy pillantást vetettem magamra. Miután a tükörben az a kép fogadott, amit reméltem lefelé indultam. Csak remélni mertem, hogy alvás hiányában se most, se máskor a mai nap folyamán nem fogok összeesni a hatalmas sarkaim miatt. Apuék ugyanúgy lent vártak, mint tegnap. Annyi különbséggel, hogy Harryt túlságosan lefoglalta az, hogy izguljon, így a vicces sztorik most lemaradtak. Egy gyors csókot adtam Harrynek, ezzel kicsit elterelve a figyelmét a premierről.

- Csodálatos vagy - mért végig csillogó szemekkel.

Lehajtott fejjel, hagytam, hogy hajam az arcomba hulljon, elrejtve ezzel az enyhe pírt az arcomon. Barátomba karolva indultam a már kint várakozó limuzin felé. Többieket megpillantva hatalmas mosoly terült szét az arcomon. Hannával bár nem beszéltük meg, még is sikerült szinte összeöltöznünk. Szürke magassarkú, táska, blézer és mályva színű ugyanúgy félvállas és derékban húzott földig érő ruha. Sminkjét nem emelte ki annyira, mint én. Csak egy kis szempilla spirált és pirosítót viselt, gyönyörű szőke haját pedig felkontyolta. Caroline egy éjkék, térd fölé érő, fodros-bodros ruhát választott. Ehhez jártak a fekete kiegészítők, a begöndörített szőke haj és az erős, ruhával egyező szemhéjpúder. Szempillái hatalmasra voltak pödörve, míg ajkain csak szájfény csillogott, így irigylésre méltóan szép szemei kaptak nagyobb hangsúlyt. Eleanor ruhája egyszerű, de nagyszerű volt. Combközépig ért, még se mondanám, hogy kurvás, vagy nem megfelelő, egy ilyen alkalomra. Sminkje talán még kevesebb is volt, mint Hannának, de szüksége sem volt rá. Perrie csinos, hosszú ruhájában ült szerelme mellett. Sminkje erős, és fekete volt. Szóval nála csak a szokásos. Zayn unottan rágózva ült barátnője mellett és nem igazán figyelt a lányra, aki folyamatosan beszélt hozzá, vagy puszilgatta őt. Szívem nem dobogott normális tempójában, így inkább elemeltem tekintetemet a pakisztáni fiúról, aki csendesen bámult kifelé az ablakon, és látszólag észre se vette, hogy beszálltunk a kocsiba.

Harry büszkén karolta át a derekamat miután kiszálltunk mindannyian és a vörös szőnyeg felé vettük az irányt. A lányokkal úgy döntöttünk, hogy bent megvárjuk, míg a fiúk interjút, közös képeket, no meg aláírásokat adnak. Hangos, vihogó társaságot alkottunk, miközben az elmúlt napok eseményeit beszéltük át. Éppen csend volt, amikor Perrie elmosolyodott. Szerintem egy fogkrémreklámba illő, egész fogsoros vigyort villantott, mire kérdőn néztem rá, a többiek arca viszont eltorzult. Hatalmas lendülettel emelete meg a kezét, aminek gyűrűs ujján egy gyönyörű, és sejtéseim szerint piszok drága gyűrű foglalt helyet. Szívem felgyorsult, miután egy pillanatra leállt, és éreztem, hogy fehéredni kezdek. Nem, az nem lehet! Az nem lehet az, amire gondolok. Kizárt... Ilyen és ehhez hasonló hülye érvekkel próbáltam nyugtatni magam, ám amikor a lány beszélni kezdett minden reményem elszállt. Miután közölte, hogy Zayn eljegyezte úgy éreztem, hogy egy világ dől össze bennem, és több millió darabra törik, az évek során gondosan foltozgatott szívem. Szám kiszáradt, és kapkodtam a levegőt. Olyan érzésem volt, mintha valaki a mellkasomon ülne, és nem akarna leszállni onnét. Szétesésemtől Harry mentett meg, aki hirtelen jelent meg mellettem a többiekkel együtt. Látta rajtam, hogy összezuhantam, hogy semmi nincs rendben. Mindezt egy hosszú, érzelmes csókkal próbálta elfeledtetni velem. Szorosan bújtam védelmező karjai közé, és nem mertem elengedni. Féltem szembe nézni Perrie vigyorával, a gyűrűjével, a tökéletes barátjával, a tökéletes életével. Míg az enyém éppen romokban hever, és az összes eddigi kis soványka reményem elhagyott. Kissé eltávolodtam Harrytől és láttam, hogy mérhetetlen szomorúság rejtőzik a szemeiben. Ami miattam van. A hülye is látja rajtam, hogy majd meghalok a fájdalomtól, miközben a barátom mellettem van. Harry persze egyből rájött a jól takargatott érzelmeimre, amik Zaynhez fűznek. Sírni támadt kedvem, mégis erős maradtam. Ez az ő estéjük, még akkor is, ha legszívesebben kifutnék a világból.

*

Épp most lett vége a filmnek, ami szörnyen jó volt, bár jelenlegi állapotomban fapofával néztem végig az egészet. Harry megragadta a csuklóm és maga után rángatott.

- Végig hülyítettél? Képes voltál hónapokon keresztül elhitetni velem, hogy szeretsz, hogy túlléptél Zaynen? És én még voltam annyira hülye, hogy elhittem, eltudom érni azt, hogy kiszeress belőle. Édes istenem, hogy lehettem ekkora barom, hogy nem vettem észre előbb!? - kérdezte dühösen, nekem pedig nem sok kellett egy kiadós zokogáshoz. - Miért nem tudtad elmondani? Miért nem tudtál szakítani velem? Szerinted annyira kellemes rájönnöm, hogy semmit nem érek annak a lánynak, aki nekem a világot jelenti, akinek a szívemet adtam? Mégis mi a francot csináljak, hogy végre elfelejtsd? Mert az égvilágon én mindent megpróbáltam!

Hangja csalódottan és kimondottan dühösen csengett én pedig félve hátráltam egyet, amikor egyre hangosabban kiabált velem. Reakciómat látva lejjebb vett a hangerőn és közelebb lépett. Hajamat kisöpörte az arcomból és szemeimet fürkészte. Tekintete sokszor tévedt számra is, és nem tudtam hova tenni a hirtelen jött változást. Nem mertem válaszolni, nem akartam őt elveszíteni. Ő olyan, mintha a másik felem lenne, még akkor is, ha nem vagyok szerelmes belé.

- Szeretlek, Rony – suttogta halkan, mintha valami hatalmas titkot mondott volna.

Egy gyengéd csókot csikart ki belőlem. Egy utolsót. Ebbe a csókban benne volt minden érzelme, és tisztán lehetett érezni, hogy ez az utolsó, ami tőle kapok. Talán ettől volt a legjobb csók, ami valaha is kaptam. Szomorúan váltam el tőle.

- Barátok? - kérdezte szomorú mosollyal, mire kínosan elnevettem magam, de bólintottam.

Többiek már csak ránk vártak, így miután megérkeztünk indulhattunk tovább. Semmi kedvem nem volt az after partyhoz, de Harry szinte kötelezett rá. Soha nem gondoltam volna, hogy ez az este így fog folytatódni, hiszen még közel sincs vége.

Ahogy beértünk elküldtük a fiúkat az italokért, míg Hanna és Car elhúzott a mosdóba, ezzel egyedül hagyva, a számomra most cseppet sem kívánatos személyt, Perriet. Tudom, hogy ő igazából semmiről se tehet, de mégis most azt kívánom, hogy bárcsak még csak hírből se ismerné Zaynt.

- Mi volt Harryvel? - csapott le egyből a témára Hanna.
- Vége - motyogtam.

Nem szóltak többet, csak szorosan átöleltek. Nem faggattak tovább, gondolom nem egy emberekkel teli szórakozó hely mosdójában akartak. A fiúkkal egyszerre értünk vissza, akik kiosztották az italokat, aztán Liam és Niall is a tánctérre vonult, Carollal és Hannával egyetemben. Zayn unottan iszogatta koktélját, míg barátnője, pontosabban menyasszonya nyavalyogva unszolta, hogy menjenek táncolni. Zayn egy egyszerű nem kijelentéssel lerendezte, ami miatt Perrie sértődötten elvonult. Louis és El a bárpultnál ücsörögtek és élvezték egymás társaságát. Lassan Harry is távozott a közelünkből és egy szerencsés lányt fűzött éppen, miközben már kissé spiccesen álldogált a lánnyal szemben, aki ezer örömmel táncolt vele.

- A pasid éppen most csal meg és ezt te szemrebbenés nélkül végig nézed - röhögött fel a velem szemben ülő fiú.
- Már nem a pasim - informáltam közömbösen.
- A premier előtt még nagyon kerestetek valamit egymás szájában - vigyorodott el gúnyosan.
- Irigykedsz, Malik - legyintettem szem forgatva. - A film után - világosítottam fel, aztán nem beszéltem többet.
- Gyere táncolni - nyújtotta felém a kezét kedvesen mosolyogva.

Barna szemeibe belenézve, a fényviszonyok ellenére is felgyorsult a szívverésem. Készségesen fogtam meg a kezét, és követtem őt. Amikor megfelelőnek érezte a helyet megállt és szembe fordult velem. Magához húzott, miközben kezeit derekamra helyezve húzott közelebb, míg szinte összeért a testünk.

- Perrievel nem akartál táncolni - néztem fel az előttem táncoló, csodálatos fiúra.
- Perrie nem te vagy - adta a szerinte logikus választ, amivel engem csak összezavart.

Jó pár szám letáncolása után a bárpulthoz indultunk, ahol nem kevés ital legördítését hajtottuk végre.

Immáron egyáltalán nem tudok magamról olyan szinten betett az ital, de nem bánom. Az agyam és a szívem ilyenkor nem működik, spontán cselekszem. Talán így történt, hogy Perrie szikrázó tekintete, csak még jobban arra buzdított, hogy „lopjam el” a partnerét estére. Nem mintha Zayn annyira Perriehez akaródzott volna menni. Így egy csepp erőszak nélkül vonaglottunk a táncparketten, és egyikőnk se volt már szomjas. A fiú vállára hajtottam a fejemet, és hirtelen felindulásból egy csókot nyomtam a nyakára, mire egy nyögés szaladt ki a száján. Ezzel felbátorítva csókoltam végig az álla vonalától egészen a kulcscsontjáig. Kapkodva szedte a levegőt, nekem pedig egy diadalittas mosoly terült szét az arcomon. Zayn sem tétlenkedett. Kezemet megfogva húzott egy félre eső részig, ahol a falnak nyomva most már ő esett a nyakamnak. Hangosan nyögdécselve fejeztem ki a tetszésemet. Egy idő után kezeit elemelte a fejem mellől, ahol addig támaszkodott és csípőmre helyezte azokat, majd lejjebb csúsztatta egészen a fenekemig. Csípőjét az enyémnek nyomta, miközben egy szenvedélyes csókban részesített és megmarkolta a fenekemet. Az élvezettől belenyögtem a csókunkba, amit egy hatalmas mosollyal díjazott. Hátsó kijáraton távoztunk és egy közeli hotel felé vettük az irányt. Azon egyszerű indokból, hogy hozzánk bármikor érkezhet bárki, és Perrienek is van kulcsa Zayn lakásához, így mindkettő kilőve, maradt a hotel. A fiú már a taxiban alig bírt magával, és nyakamat csókolgatta. Pár elfojtott nyögés után meguntam és rácsaptam a fejére, jelezve, hogy nem a legmegfelelőbb helyen csinálja. Lábával folyamatosan dobogott, idegesítette a hosszúnak egyáltalán nem mondható út. Mikor megálltunk Zayn kifizette a taxit és egy szoba kibérelése után már bent is voltunk a lakosztályunkban. Szinte alig csuktam be az ajtót, de újra folytatta a kocsiban abbahagyott tevékenységét, és most már nem volt ellenemre. Combjaimat megemelve kapott az ölébe, majd megkeresve a hálószobát az ágyra fektetett. Két kezével a fejem fölött támaszkodott, miközben végig mért.

- Gyönyörű vagy, ez a ruha is csodálatos, de szerintem túl sok. Mennie kéne - piszkálgatta ruhámat.

Elmosolyogtam magam, és engedtem neki, hogy megszabadítson a gyönyörűségtől. Már csak egy fehérneműben álltam előtte, de hála a töménytelen mennyiségű alkoholnak ez nem hatott meg.

- Rajtad is túl sok a ruha - vigyorogtam, miközben a pólóját hámoztam le róla.

Övcsatjával meggyűlt a bajom és segítségre volt szükségem, amelyet szívesen meg is adott. Így már fehérneműben tornyosult fölém. Melltartómat kikapcsolva csókolta végig államtól a hasam aljáig terjedő területet. Ajkai nyomán a testem felhevült és szinte égetett. Miután alsómtól is megszabadított egy egyszerű mozdulattal belém vezette magát. Hangosat nyögtem, miközben vonaglottam alatta. A kiteljesedés egyszerre ért el bennünket és Zayn nevét sikítva ziláltam, miközben ő mellém feküdt. Talán reggelre megbánja, talán nem, de életem legjobb estéjében volt részem. Mellkasára hajtva a fejem, hagytam had nyomjon el az álom, miközben ő csupasz hátamat simogatta.  

Tizenhatodik rész: 2013. 10. 05.

14. fejezet - Szerelem, vagy barátság!?

Hii!:)
Meg is érkeztem a következő fejezettel. Lassan beérem magam, hiszen már csak négy rész van megírva előre, de folyamatban van a többi megírása is, csak egyre növekszik a tanulnivaló mennyiség. Eddig minden évben úgy álltam hozzá, hogy "kit érdekel!?", viszont most a májusi londoni utam forog kockán, ha nem tanulok, szóval gőzerővel vetem bele magam a tanulásba, hogy valóra válhasson az egyik legeslegnagyobb kívánságom és eljuthassak álmaim városába.:) Szóval remélem nem "pártoltok" el tőlem akkor se, ha esetleg kisebb-nagyobb kihagyások előfognak fordulni. Az esetleges csúszásokat vagy szüneteket mindenképpen közölni fogom. Na, nem is húzom tovább.
Jó olvasását! xx

Still into you

Mindenféle baljós gondolatomat elhessegetve léptem be, mint később kiderült Liam házának ajtaján. Miután mindenki egy csontropogtató ölésben részesített tekintetem Zaynre barangolt, aki szintén engem nézett. Egy halk sóhaj után felállt és felém indult. Szívem hevesebben kezdett dübörögni a mellkasomban, és már azt hittem, hogy ki esik. Ettől féltem. Koránt sem vagyok túl Zaynen. Pedig én annyira próbálkozom. Ezerféle programot iktattam be, hogy eszembe se jusson, összejöttem Harryvel, mert úgy éreztem ez a helyes döntés, de nem megy. Talán az a pár óra, amit Harryvel töltök, az Zayn mentesen telik. De még így is vannak olyan pillanataim, amikor Harry megcsókol és Zayn arca ugrik be, ami miatt egy hülye libának érzem magam, és közel sem akarom kihasználni Harryt, hiszen szeretem. Nem vagyok benne biztos, hogy ez szerelem, egyáltalán nem vagyok biztos. Semmiben sem, és ez kiakasztó.

*

Felelsz vagy mersz, üvöltő zene, a zene és egymás túlordibálása. Ezzel jellemezném az együtt töltött estét. Nem sokkal érkezésünk után megjelent a hiányzó páros, Hanna és Niall is, majd lassacskán megérkezett Eleanor és Perrie is. Mivel mindenki jelen volt, Abigailt se akartuk kihagyni, szóval rá egy pár percre teljes volt a csapat, a hangulat pedig a tetőfokon, mindezt úgy, hogy még csak egy sört se gurított le senki. Mosolyogva néztem végig a körülöttem levő párosokon. Hannát és Niallt már láttam együtt, így róluk tudtam, hogy eszméletlenül aranyos párost alkotnak ketten. Carol és Liam viszont egy vicces páros. Külsőleg teljesen passzolnak. Egy gyönyörű lány és egy helyes srác. Ám Liam általános komolysága és barátnőm éretlen, bolondos viselkedése érdekes párost alkot, és mégis jó rájuk nézni. Őket tekintve tökéletesen igaz a mondás, miszerint az ellentétek vonzzák egymást. De mi van akkor, ha a két fél teljesen ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkezik? Általában semmi jó, ha mégis, akkor barátság, vagy az se. Egy idő után elhidegülnek egymástól, és szépen békésen különválnak útjaik. Ha nem is teljesen, de nem fognak már egy párt alkotni. Erre tökéletes példa a szüleim kapcsolata. Az elején teljes összhang, szerelem, boldogság, aztán elmúlt és békés lezárással külön utakon folytatták tovább az életüket. Bár vannak kivételek, szerintem erre viszont a tökéletes példa Louis és Eleanor. A lány, mintha Louis női változata lenne, és mégis teljesen jól megvannak évek óta. De mi a garancia, hogy mi Harryvel egy Louis- Eleanor páros fajta szerelmesek vagyunk és nem a szüleim fajta? Hát semmi... Fejemet megrázva próbáltam elhessegetni negatív gondolataimat, és bekapcsolódni a beszélgetésbe. A lányokkal úgy gondoltuk, hogy hagyjuk a fiúkat egy kicsit, hadd legyenek együtt, így mi az egyik fent kialakított, elég nagy méretű vendégszobában húztuk meg magunkat, ahol nyugodtan beszélgethettünk, mert nem kellett túlordítani a zenét, de a fiúk se hallottak minket.

- Zayn annyira más mostanában - ecsetelte éppen Perrie, egy kicsit sem boldogan és a név hallatára egyből fülelni kezdtem. - Persze egyáltalán nem jó irányban. Állandóan valami kibúvót keres, ha kettesben akarok lenni vele, vagy csak vele akarok lenni, akár emberek között, akár egyedül. Azt is csodálom, hogy ide elhívott. Talán a nyár közepe óta ilyen. Addig minden rendben volt, aztán egyik napról a másikra, mintha kicserélték volna. Azóta teljesen elhidegültünk egymástól. Annyira bánt az egész, és próbálok rájönni az okára, de képtelen vagyok. Én rontottam el valamit, vagy csak velem van valami baj? - nézett végig rajtunk kétségbeesetten.

Nem igazán tudtunk mit kezdni a helyzettel, én meg főleg nem. Nem mondhattam semmit, hiszen Perrienek fogalma sincs, én, hogy érzek Zayn iránt, ahogy arról se, hogy Zayn pár hónapja szerelmet vallott, és ha csak rajta múlott volna, akkor már rég nem lenne Perrievel. De persze ezt nem mondhattam el a lánynak. Úgy lett volna igazságos vele szemben, de az az ő ügyük, nem tartozik rám, így tartottam a szám, és helyeslően bólogattam a többiek tanácsára, miszerint beszéljen vele. Hannáék engem szándékosan nem faggattak, inkább megvárták, amíg Perrie rosszullétre hivatkozva hazamegy és utána estek nekem, hogy mindent kiszedjenek belőlem.

- Miért érzem úgy, hogy te pontosan tudod, hogy mi történt közöttük? - nézett rám mindentudóan Eleanor.
- Azt nem tudom, hogy mi történt közöttük, csak az okát tudom - védekeztem egyből, bár mindegy volt. Mindenféleképpen én voltam a rossz, aki miatt tönkrement a kapcsolatuk.
- El is árulod nekünk, vagy harapófogóval húzzuk ki belőled? - kérdezte szem forgatva.
Elmeséltem nekik a balatoni kiruccanásunkon történteket, bár Hanna már be lett avatva, a többiek viszont még nem tudták.
- Én szeretem Harryt, de talán nem úgy ahogy kéne. Napok óta ezen töröm a fejemet. Nem érzem a pillangókat a gyomromban, amikor megcsókol, és a szívem is ver tovább a normális tempójában, na, meg a térdeim se remegnek. Ezek csupa olyan dolgok, amiket Zayn kitudott váltani belőlem, de Harrynek nem sikerül - tártam szét a karjaimat összezavarodott tekintettel.
- Nézd, Rony. Én látlak titeket kívülről. Egyikőtök sem szerelmes a másikba. Talán Harry az volt még az elején, mert kihívásnak bizonyultál a számára, de miután megkapott lankadt a lelkesedés - Eleanor szavai bár fájtak, tudtam, hogy igaza van. - Téged pedig az hajtott, hogy túl tedd magad Zaynen, ami valljuk be, nem sikerült. Valahogy titeket soha nem tudtalak együtt elképzelni, számotokra a kapcsolatotok vesztét jelenti, hogy ennyi közös tulajdonságotok van. Igazából csak egy dolgot nem értek. Az elmondottak alapján lett volna rá lehetőséged, hogy megkapd Zaynt. Miért nem éltél vele?
- Mert szem előtt tartottam, hogy nem egy embernek okoznánk ezzel fájdalmat - utaltam Perriere és Harryre.
- És most kaptuk a hírt, hogy az önzetlenség koronázatlan királynője ül a köreinkben - forgatta szemeit unottan Hanna, mire hozzávágtam egy párnát. - Na, de viccet félre téve. A helyedben már régen véget vetettem volna ennek az egésznek, sőt bele se kezdtem volna, miközben tudom, hogy a legjobb haverjába vagyok szerelmes.

A három lány még jó pár perce keresztül az ügyet taglalta, én pedig nem tudtam, mitévő legyek. Szakítsak Harryvel? És mondjam az igazat, miszerint „Bocs Harry, de még mindig szerelmes vagyok a legjobb haverodban, miközben veled voltam, és ez neked most úgy tűnhet, hogy hülyítettelek, pedig nem. Szóval ne vedd magadra, mert én csesztem el.”!? Ugyan, teljesen megutálna. Amit meg is értenék, mert jelen pillanatban én is utálom magamat. Úgy döntöttem, hogy jobb lesz nekem otthon. Ma este mindenképpen. Éppen a kabátomat emeltem le a fogasról, amikor valaki hátulról átkarolt.

- Hova mész, Szépségem? - suttogta Harry, rekedtes, mély hangján a fülembe, amelyet annyira imádtam.
- Haza - adtam egyszavas választ. Nem igazán volt hangulatom bárkivel is kommunikálni.
- Nem alszol nálam? - kérdezte kisfiús mosollyal, amelytől az összes problémámat hirtelen elfelejtettem.
- Nem lehet Harry - tiltakoztam, miután visszatértem a valóságba. - Fáradt vagyok, és most leginkább csak szeretnék befeküdni az ágyba, és legalább holnap délig fel sem kelni - adtam a logikusnak tűnő kifogást.
- Ezt nálam is megteheted. Ígérem, jó fiú leszek. Egy újjal sem nyúlok hozzád, csak abban az esetben ha te azt akarod - vigyorodott el kajánul, mire csak a szememet forgattam.
- Rendben, legyen - adtam be végül a derekam.

Harry végül sikeresen elköszönt a többiektől, ahogy én is, és már indulhattunk is. Az út Harry házáig nem tartott tovább fél óránál, de már alig vártam, hogy befeküdhessek az ágyba és aludhassak. Egy gyors zuhanyzás után, a Harrytől kölcsönvett pólóban lépkedtem ki a szobából, ami legalább a combom közepéig ért.

- Miért van az, hogy a saját pólóimban te sokkal jobban mutatsz, mint én? - mosolygott aranyosan.

Csak vállat rándítottam és befeküdtem mellé az ágyba. Hátam a mellkasának nyomódott, míg ő közelebb húzott magához és fél kezével átkarolt. 

*

Amikor reggel felkeltem Harry már nem feküdt mellettem, így kissé még álmosan tántorogtam le a konyhába, ahol Harry már várt egy bögre kávéval.

- Épp most akartalak felébreszteni - mosolygott, miközben én egy puszit nyomtam az arcára és elvettem tőle a bögrényi boldogságomat. - Van valami programod mára?
- Basszus - vágtam fejbe magam, mert eszembe jutott, amit tegnap este ügyesen elfelejtettem. - Ma apuékkal vacsorázom, valami puccos helyen, és téged is hívtak.
- Oh, ez szuper... Tehát egy vacsi a menedzseremmel, a barátnőjével és a szerelmemmel - gondolkodott hangosan.

Utolsó szaván akaratlanul is elmosolyogtam magam. Persze barátom készségesen elfogadta a meghívást, aztán hazafuvarozott. Már három óra is elmúlt, amikor hazaértem. Amint szétterültem a nappaliban elhelyezett kanapén már meg is csörrent a telefonom.

- Ma nálunk alszotok! - kért meg, vagyis inkább utasított köszönés nélkül Abigail.
- Neked is szép napot. Remekül vagyok, köszönöm a kérdésedet - forgattam szemeimet. - Egyébként későn érek haza, de rendben. Hannát átpaterolom majd, aztán valamikor én is beesek.
- Ajánlom is. Este találkozunk - ezzel le is rakta.

Hitetlenkedve elröhögtem magam. Diana egy gőzölgő teával a kezében tért be a nappaliba és ült le a mellettem lévő fotelba.

- Harry elfogadta a meghívást? Várj, nem is... Nem felejtettél el szólni neki? - pontosított azonnal mosolyogva.
- Igen, és nem.
- Helyes fiú. Öröm rátok nézni. Bár titeket inkább eltudlak képzelni legjobb barátoknak, mint szerelmes párnak - gondolkozott el, én pedig kínosan elnevettem magam.

Ennyire látszana? Ha mindenkinek feltűnik, akkor mi miért áltatjuk magunkat? Nem is foglalkoztattam magam tovább olyan kérdésekkel, amikre nem tudnék válaszolni, inkább felhívtam Hannát és programot egyeztettem vele. Ő persze ezer örömmel egyezett bele aztán közölte, hogy Carollal együtt vannak a fiúknál, így majd együtt mennek hozzájuk. Egy okéval lerendeztem és le is tettem a telefont.

Bár még csak öt óra volt úgy döntöttem, hogy neki állok készülődni. A fürdő felé indultam, ahol gyorsan végeztem is, és már a szekrényem előtt álltam a megfelelő öltözék után keresgélve. Nem akartam túlzottan kiöltözni, de azért nem is akartam valami testhez simulós miniruhába, vagy éppen farmernadrágban és topban villogni. Végül egy csipkés, piros csodára esett a választásom, amit jónak véltem egy ilyen alkalomra. Hajamat egy egyszerű kontyba fogtam, ügyelve, hogy egy tincs se rakoncátlankodjon és lógjon ki a tökéletes műalkotásomból. Szokásomtól eltérően, magamhoz képest erősen sminkeltem, inkább a rúzsra fektettem a hangsúlyt. Így a szám is pirosas színben pompázott, míg a szememet csak egy kis szempillaspirállal húztam ki. Körmeim szokásos színükben pompáztak, ezért ezzel nem kellett foglalkoznom. Újra a szekrényembe bújva kerestem fekete kis táskámat, de nem akart előkerülni. Már éppen feladtam volna a keresgetést, amikor ráleltem. Egyszerű, fekete balerina cipőmet magamra húzva nyilvánítottam késznek magamat. Tükörképemet vizsgálva akaratlanul is elvigyorodtam. Elégedett voltam azzal a tökéletes életű, boldog lánnyal, aki visszanézett rám, és szépnek érezte magát. Kopogásra lettem figyelmes, majd Diana kukkantott be a szobába. Még mindig mosolyogva fogtam kezembe a táskámat és ugrándoztam le a lépcsőkön egy tizennyolc éves lányhoz egyáltalán nem méltóan. Nem zavartattam magam, amikor a már lent álló két fiú/férfi egész egyszerűen csak ki nevetett. Boldog voltam. Magam sem tudom az okát a kicsattanó boldogságomnak, ami mindenki másra is ráragadt. Apu és Harry bugyuta sztorikat meséltek nekem és Dianak. Bár én szinte az összeset hallottam már, még is ezer örömmel hallgattam végig a kisebb-nagyobb turnékon történt vicces eseteket. Az egész út és vacsora így telt el. Diana már pár hónapja részese az életemnek mégis alig tudok róla bármit. Ezt betudhatom annak, hogy alig voltam itthon az elmúlt hónapokban. Vacsora után apuéknak színház jegyük volt, úgyhogy Harryvel kettesben maradtam. A hazafelé vezető út halkan telt, miközben Harry egyik kezét szorongattam, míg ő a másikkal átkarolt és a vállamat simogatta. A kedvem nem lankadt, ugyanolyan boldognak éreztem magam.

- Még meg sem dicsértelek - mosolygott, miközben kisegített a taxiból. - Gyönyörű vagy.

Hálás csókot nyomtam szájára, ezzel elterelve figyelmét a pirulásomról.

- Van bármi terved az este további részére?
- Um, Abigail meghívott hozzájuk, így csajos estét tartunk. Hannáék már biztos ott vannak - néztem az órára, ami már este kilencet mutatott.

Elrepült az idő. Sietősen bepakoltam egy nagyobb táskámba az alvó pólóm és a váltó ruhámat. Harry felajánlotta, hogy eldob Carolékhoz, persze csak képletesen értve. Egy hosszú csókkal köszöntem el tőle, és már nyomtam is be a kertbe vezető kiskaput. Két kopogás után nyitottam be a házba és egy hangos „megjöttem” üvöltése után ledobtam a cuccom az előszobába. Kabátomat és cipőmet mellé vágtam, így immáron már mezítláb indultam a lányok keresésére, akiket szerintem elnyelt a föld. Hiába kiabáltam a nevüket választ nem kaptam. A konyhában leltem rájuk, ahol fájdalmas arccal beszélgettek egymással. Valami eljegyzésről volt szó.

- Ki jegyzett el kit? - kérdeztem köszönés nélkül, mire a három lány egyből elhallgatott.
- Oh, tudod a nagynénémnek van egy barátnője, akinek a barátja végre megkérte a kezét két év után - makogott Car, mire vállat rántottam és helyet foglaltam mellettük. - Holnap This is Us premier! Alig várom, hogy láthassam. El sem hiszem, hogy ott fogok állni Liam mellett a vörös szőnyegen. Sőt... egyáltalán, hogy vörös szőnyegen fogok állni - hüledezett, amin nevetnem kellett.

Hosszasan próbáltam rávenni saját magamat, hogy vegyem az irányt a fürdőbe és szabaduljak meg az arcomon lévő vakolattól és a ruhától, ami bár gyönyörű, de sokkal inkább kedvelem a kényelmes és hosszú pólóimat.

Tizenötödik rész: 2013. 09. 28.

13. fejezet - Három hónappal később

Hiii!:) 
Tudom, vasárnapra ígértem ezek után a részeket, de úgy vélem, hogy a szombatok alkalmasabbak lennének, mert én tipikusan olyan ember vagyok, aki utolsó pillanatra hagy mindent. Szóval inkább ne akarjátok megtudni a kapkodós vasárnapjaim átlagos menetét. Már a hajamat tépem estére.
Btw köszönöm a négy pipát, legalább ennyit minden résznél szívesen látok, de akár többet is. :3 
A fejezet... be kell valljam, ez nem igazán tartozik a kedvenceim közé, sőt egyáltalán nem vagyok vele megelégedve, és a harmadszori átírás után is utálom, de ebből nem tudtam többet kihozni. Remélem azért nektek egy kicsit is tetszeni fog és legalább ugyanannyi pipát kapok, mint az előzőhöz.
Jó olvasást! xx

I know you have a girlfriend

A szám gyorsabban dolgozott, mint az eszem, és már éppen válaszolni akartam, amikor a többiek nevetve megjelentek mellettünk. Igen, ennek így kell lennie. Nem lehetek Zaynnel, most már biztos, hiszen különben nem szállingóztak volna ide a többiek, és kimondtam volna amit gondoltam. Egyetlen mondat csupán, de talán fenekestül felforgathatta volna az életemet, én nem csak az enyémet. Hiszek a sorsban, és oka van, hogy ez történt. Nincs helyem Zayn mellett, azt a helyet a barátnője tölti be.

- Miújság fiatalok? - nézett ránk felvont szemöldökkel Louis, viszont válaszolni nem tudtam, mert Zayn elengedett.

Hirtelen mozdulat, lassú reflexek. Tökéletes párosítás ahhoz, hogy a mély vízben végezd, aztán fuldokolva kapálózz a felszínre. Szúrós szemekkel néztem a fiúra, aki csak a vállát rándította, aztán elindult a part felé. Egy lemondó sóhajjal festettem művigyort a képemre és fordultam a többiek felé, akiket annyira nem kötött le az előbbi jelenet, csak Harry méregetett furcsán. Nemlegesen megráztam a fejem, miszerint nem fontos, majd odaúsztam hozzá. Bár az úszással igencsak hadilábon állok, így inkább hasonlíthattam egy partra vetett bálnához, mint egy úszó lányhoz. Mindegy is...

Egészen hazáig hallgattam a többiek szitok áradatát, amit rám zúdítottak, és közölték, hogy én soha többet nem tervezhetek programot. Hát nem igazán tetszett nekik a bő másfél órás séta hazafelé. A sötétben, valamikor késő este. Hazaérve az első dolgom egy alapos zuhanyzással egybekötött hajmosás volt, aztán kezdhettem készülődni, hiszen Hanna mindenképpen bulizni akart. Pechemre ötletét a fiúk is bőszen támogatták, így nem sok választásom maradt. A szekrényem mélyéről előkerítettem az összegyűrt, régen használt ruháimat, aztán állhattam neki vasalni, ha nem akartam gyűrött ruhákba bulizni. Nem vittem túlzásba a készülődést. A kivasalt ruhámat magamra kapva fésültem át a hajamat, és hagytam, hogy a vállamra omoljon, majd kedvenc, vattacukor illatú parfümömből magamra fújva baktattam le a lépcsőn. A konyha ajtó előtt megállva hallottam, hogy anyu éppen valakihez beszél, majd nem sokkal később hang alapján rájöttem, hogy az a valaki nem más, mint Harry.

- Csak arra kérlek, hogy ne bántsd meg. Bár az utóbbi években nem volt jó a kapcsolatunk hallottam az esti sírásokat, a Hannával való beszélgetéseit. Tudom, mit érzett.
- Én pedig látom, hogy néz Zaynre. A közelébe se érhetek, hiába pedálozok. Nem merem bevallani neki, hogy mennyire beleszerettem, mert félek a lehetséges választól. Félek, hogy ő fele annyira se érez így, ahogy én - Harry hangjában csalódottságot véltem felfedezni, aminek én vagyok az oka. Miattam szomorú. - Nem tudom mit kéne tennem, hogy az enyém legyen. Minden pillanatban attól rettegek, hogy újra Zayn karjaiban fog kikötni, és semmit nem tehetek majd.

Anya már nem tudott válaszolni, mert betopogtam a konyhába. A magassarkúnak és a járólapnak hála elég rendesen hallhatóan. Mindketten rám kapták a tekintetüket.

- Lemaradtam valamiről? - kérdeztem, mintha az előbb hallott beszélgetésből semmit nem tudnék.
- Nem, csak anyukáddal beszéltem, hogy mennyire szép ez a város - eresztett el egy műmosolyt, anyu pedig vadul bólogatott, hitelesítve Harry mondandóját.

Egy hasonló mosollyal bólintottam, jelezve, hogy felfogtam. Profin ködösítenek. Nem tudtam, hogy szóljak, hogy a lényeget hallottam, vagy esetleg csináljak úgy, mintha semmiről nem tudnék. Aztán inkább az utóbbi mellett döntöttem, és egy csésze kávéval együtt a ház előtti verandához indultam. Egyik kezemben az éppen meggyújtott szállal, másikban pedig a telefonnal ültem, miközben az itthoni társaságot értesítettem, hogy összefuthatnánk. Bár nem olyan szoros a barátságom velük, mint például Hannával, mégis hiányoznak és szeretem őket, így nem kérdés, hogy szólok nekik, ha már itthon vagyunk.

Már mindenki elég rendesen kiütötte magát, miután túlestünk a többiek bemutatásán. Egyedül talán Liam volt, aki józan volt, és még bennem se volt annyi pia, hogy ne tudtam volna magamról, bár még csak hajnali egy van, szóval ez még változhat. És mivel drága haverom, Márk éppen most hozott nekem egy pohár whiskeyt, ezért ez még fog is változni. A pohárka tartalmának elfogyasztása után Márk berángatott a táncoló emberek közé, majd derekamra rakott kézzel húzott közelebb magához. Bármennyire is próbáltam tisztán gondolkozni, az már nem ment. Annyi italt már bőven legurítottam, hogy az agyam kikapcsoljon és ösztönösen cselekedjek. Ami az én esetemben nem jelent jót. Főleg, hogy Harry is jelen van. Sőt Zayn is. Mondjuk Márk nem olyan srác, aki egy esténél tovább menne, pontosabban még nem találta meg azt a lányt, akivel tovább tartana neki, és biztos vagyok benne, hogy ez a lány nem én leszek, már csak azért se, mert számomra ő tipikusan olyan fiú, akivel nem tudnám elképzelni magam. Így bátran hagyatkoztam arra, hogy minden úgy történik, ahogy kell, és reménykedtem, hogy valamelyik, kevésbé kótyagos barátomnak, vagy esetleg a kissé spicces Hannának lesz annyi esze, hogy leállít, mielőtt messzire mennék, hiszen a józan gondolkodás most nem megy. Nagyon nem. A zene üvöltött, a fények össze-vissza villogtak, az emberek pedig ide-oda lökdösődtek. Hiányzott ez, még akkor is, ha csak pár hét telt el, mióta utoljára itt jártam.

- Ejha, Rony. Minden tisztelem annak a fiúnak, aki ilyen szépen megjelölt - vigyorgott részegen az előttem álló fiú, mire felnevettem. - Bár a másik oldala még igencsak üres, ha gondolod tehetünk róla, hogy oda is kerüljön egy ilyen szép kis foltocska.
- Ezt a feladatot sokkal inkább arra bíznám, aki az előző foltot ejtette - hárítottam el ajánlatát vigyorogva.
Pedig ez a ruha igazán izgatónak tűnik. Jobb szeretném, ha a földön végezné. A szobámban - minden egyes mondatnál egy kicsit közelebb hajolt.
- Ha ez megnyugtat, a földön fogja végezni - kacsintottam, mire a szemei felcsillantak, majd folytattam. - Csak nem te általad, és nem is a te szobádban - kacsintottam ismét, majd kibújtam öleléséből.

Hátrafordulva Harrybe ütköztem, akin látszott, hogy már alig tud magáról. Bambán mosolyogva bámult, miközben karjait körém fonta és csókot nyomott ajkaimra. Készségesen csókoltam vissza a részeg fiút, aki kezeivel ruhám cipzárjával játszott. Egy kicsit lejjebb húzta, majd vissza. Ezt ismételgette addig, amíg nevetve rá nem csaptam a kezére és kivezettem a tömegből. Ahogy láttam Márk gyorsan talált magának új kiszemeltet, akit megdönthet, majd másnap már még a nevét se fogja tudni. Ha egyáltalán most tudja. Hanna és Niall egymással táncoltak. Igen aranyos látványt nyújtottak, ahogy Hanna már kicsit sem szomjasan táncol Niall karjai között, míg a srác megilletődve figyeli a lányt. Tekintetemet arrébb vezetve megláttam Liamet, akit pár lány vett körül. Payne csak mosolyogva figyelte a pár szőke fruskát, akik tették neki az agyukat a kivágott miniruhájukban, tíz kiló vakolattal az arcukon. Aztán megunták, hogy a fiú nem igazán érdeklődik irántuk és odébb álltak keresni egy újabb szerencsétlen srácot. Zayn és Louis valami tánc féleségnek mondhatót műveltek a tömegben. Úgy látszik a fiúk igencsak kapósak ma, hiszen Harryt vagy öten próbálták elrángatni mellőlem, de ő erősen szorította a kezemet, miközben próbálta finoman ellökdösni a nyomulós lányokat. Hanna már nem finomkodott, amikor egy lány szó szerint elrántotta mellőle Niallt. Egy kicsit sem gyenge lökéssel figyelmeztette, hogy nem jár jó helyen, mire a barna hajú lány észbe kapott és tovább állt. Niall hálája jeléül egy apró csókot nyomott barátnőm szájára, mire annak arcán egy ezer wattos mosoly ült ki. Időközben sikerült kiverekednünk magunkat a tömegből, de Liamre még így is rálátást nyertem. Éppen festett vörös, fenéket, inkább piros barátnőmmel táncolt, de visszafogottsága miatt a lány hamar megunta és inkább egy számomra nagyon ismerős sráccal kavart az este folyamán.

**

Pontosan három hónap telt el azóta az este óta, hogy a srácokkal a szülővárosomban buliztunk. Eddigi életem, talán legjobb hetét töltöttem Keszthelyen, bár ez inkább az öt fiúnak volt köszönhető. A város utcáit járva, az éppen arra sétálók, vagy lakók már a pokolba kívántak minket, legtöbbször ezt ki is mondták. Nos, igen. Lehet, hogy néhány öreg néni, bácsi, esetenként házaspár nem díjazza azt, hogy hajnali négy felé hét fiatal ordítozik össze-vissza. Mázlinkra az itt eltöltött egy hét alatt végig 35 és 40 fok között, esetleg afelett ingadozott a hőmérséklet, úgyhogy a strandon loptuk a napot, ezzel kikészítve az ott dolgozókat, vagy éppen pihenni vágyókat. Jó, hát kicsit zajos társaságot alkottunk. Viszont egy szavuk sem lehet, mert örömmel vettük használatba, akár órákra a vízibiciklit, vagy éltünk a strand adta lehetőségekkel, és a fél étel mennyiséget megettük. Túl gyorsan elrepült az idő, és kénytelenek voltunk vissza utazni, mert gőzerővel ráhajtottam a megjelenő albumomra, amin tegnap elvégeztük az utolsó simításokat, és eladásra készen állnak. Kaptam az emberektől hideget-meleget. Hozzátenném, hogy leginkább a directionereknek lettem a közutálat tárgya, ugyanis egy újabb bandatag lett foglalt miattam, így biztos, hogy ők nem fogják venni a cd-imet. Ennyi baj legyen... Oh, igen. El is felejtettem. A nyár végén Harry úgy gondolta, hogy ideje lenne, ha elmondaná az érzéseit, én pedig készségesen tettem úgy, mintha nem tudtam volna róla hónapok óta. Szavai hihetetlenül jól estek, és valamit megmozgattak bennem. Nem, még mindig nem sikerült száz százalékosan kivernem a fejemből Zaynt, bár így kicsit könnyebb, hogy nyár vége óta nem láttam, hiszen csak a nyár végéig voltunk lakótársak, utána mindenki ment a maga útjára. Én szinte bezárkóztam a stúdióba, ahogy ők is. Hanna mindenhová elkísért, és elmondhatom, hogy a barátságunk erősebb, mint valaha. Az ominózus buli után végre összejöttek Niallel és barátnőmet, mintha kicserélték volna. A felhők felett jár, és nem lát a rózsaszín ködtől. Nyoma sincs a pasizós, éretlen Hannának, helyette kaptunk egy őrülten szerelmes, sokkal érettebben viselkedő lányt, bár a bolondsága megmaradt, sőt rosszabb lett, de bizonyos helyzetekben már éretten viselkedik, és nem veszi félvállról a dolgokat. Niall meg, hát ő meg csak Niall. Az a tipikus rózsaszín köd őt is teljesen elvakítja és a tenyerén hordozza barátnőmet, és a nap minden percében vele lenne, elmondaná neki, hogy mennyire szereti, és ha lehetősége van rá, akkor meg is teszi. Azonban Liam és szintén szöszi barátnőm, Caroline kapcsolata igencsak meglepett mindenkit. Tudtuk, hogy Car találkozgat valakivel, ahogy azzal is tisztában voltunk, hogy Liam is, de legmerészebb álmainkban sem gondoltuk volna, hogy egymással. Nem is értettük, hogy történt, vagy egyáltalán mikor, de Car örömmel világosított fel minket, hogy Liammel az első találkozásukkor megtalálták a közös hangot és néha össze is futottak, de akkor még egyikük se számított rá, hogy ők valaha is egy pár fognak alkotni. És tessék, a sors furcsa fintora. Bár én kimondottan örülök nekik. Liamnek jobb barátnőt keveset tudnék, ahogy Carnek se tudnék nála jobbat barátot. Carolnak viszont igencsak nehéz volt a nyilvános kapcsolatuk kezdete, hiszen tipikusan olyan lány, aki minden bántást és sérelmet magára vesz, így meggyűlt a baja a rajongókkal, de Liamnek, és talán egy kicsit nekünk is hála túljutott ezen. Pontosabban beletörődött, hogy bármit tesz, mindig lesznek olyan rajongók, akik bántani fogják, csupán azért, mert féltékenyek. Hannát nem érdeklik ezek a dolgok, ezért az ő kapcsolatuk teljesen zökkenőmentes. Ha jól tudom eddig egyszer volt kisebb nézeteltérés közöttük. Összevesztek, hogy milyen pizzát rendeljenek. Amikor Hanna dühöngve elmesélte igazából nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek a hülyeségükön, de aztán az egész két percig tartott, mert Niall beadta a derekát és végül Hanna választott. Louis egyszerűen csak lepapucsozta, mire hozzávágtam a cipőmet. Egyetlen szerencséje az volt, hogy nem tudok célozni, így a felé dobott cipő mellette landolt, persze ő ezen is felháborodott. Oh, Louis... vele volt egy kisebb vitám, pontosabban csak egy hangosabb szóváltásom, miszerint csak kihasználom Harryt, de aztán megbékélt és azóta szent a béke közöttünk. Eleanor rendszeres látogató lett a nyár folyamán, így nem volt kérdés, hogy utána is összejárunk. Ez alatt a három hónap alatt nem egyszer fordult elő, hogy igazi csajos napot tartottunk. Hanna, El, Perrie, Car, Abigail és én. Kibeszéltük a pasikat, beültünk fodrászhoz, elmentünk vásárolni, és korunkhoz nem méltóan ökörködtünk a próbafülkében, hülyébbnél hülyébb szetteket magunkra kapva. Bármennyire is furcsa Perrievel is sikerült megtalálnom a közös hangot, és a féltékenységet elvetve magamban a barátommá avanzsált. Harryt talán direkt hagytam a végére. Nem merném azt mondani, hogy teljesen belezúgtam, mert az nem feltétlenül lenne igaz, de az biztos, hogy elérte, hogy beleszeressek. Talán azzal, hogy bebizonyította, egyáltalán nem olyan, ahogy az újságok beállítják, talán a szerelmi vallomásával, ami miatt sírva fakadtam, vagy a kisfiús mosolyával, a gödröcskéivel, kusza hajával. Az egész lényével. Nem vitt el étterembe, nem vitt el puccos, csicsás, drága randikra. Felesleges is lett volna. Ezek nélkül is tökéletesen éreztem magam vele. Egy jó film mellett, popcornnal, hűvösebb estéken egy pléddel, az ágyban, összebújva. Az összes lehetséges randi ötletet felülmúlta számomra. Miután hivatalosan is a barátnője lettem megkért, hogy őszintén mondjam el, hogy mit érzek. Meg se próbáltam kertelni, vagy hazudni, elmondtam az igazat. Teljesen őszintén megnyíltam előtte, és ezek után is úgy gondolta, hogy nálam jobbat nem találna. Ebben nem vagyok teljesen biztos, ugyanis minden második szembejövő lány jobb lenne nálam. De, amikor ezt neki elmondtam biztosított róla, hogy őt hidegen hagyják más lányok, csak én érdeklem. Bókjait általában nem igazán tudom lereagálni, ezért az átlag reakció egy bamba mosoly és enyhe pír. Kérdéses se volt, hogy a kapcsolatunkat nyíltan és részemről büszkén vállaljuk, ezért lettem a rajongóik szemében közutálat tárgya. Naponta kapom a fenyegető, utálkozó leveleket, de rendszerint csak mosolygok egy jót, és tovább pörgetek. A legtöbb lány pár napra tippelt, sőt idézem „Ezt a kurvát sem fogja tovább megtartani, mint Taylort. Harry észre sem veszi, hogy csak a pénzére megy, és így akar hírnevet szerezni. Csak megfekteti és kidobja, nem adok nekik egy hétnél sem többet.”. Már a fejemet fogtam, amikor ezt olvastam. Annyira örülnék, ha pár rajongó néha gondolkodna. Zaynnel viszont talán másfél-két hónapja nem is beszéltem, és nem is nagyon találkoztam. A napok felvettek egy monoton ritmust, és képtelen voltam kiszakadni belőle. Felkeltem, stúdióztam, Harryvel, vagy Hannával voltam, aztán lefeküdtem. Az utóbbi hétben viszont senkivel nem találkoztam, és senkivel nem beszéltem. Szinte már a stúdióban laktam, de az eredményt hallva teljesen megérte minden egyes bent töltött perc. Jelenleg nyúzottan, fáradtan, de mégis boldogan fekszek hanyatt az ágyon és a plafont vizsgálom, mintha bármi érdekes lenne rajta. A fehér plafon, mintha egyfajta kivetítőként szolgálna, sorba ugrálnak be az emlékek. Legyenek azok a tegnapi nap emlékei, esetleg egy tíz évvel ezelőtti emlék. A legrégebbitől sorban lejátszom magam előtt az összes jó emléket, és rá kell jönnöm, mennyire jó életem van. Egy családdal, barátokkal, és egy hihetetlen fiúval az oldalamon. Apropó család. Apu becsajozott. Diana egy imádni való nő, és azonnal a szívembe zártam. Számomra ő olyan, mintha a második anyám lenne. Persze, valamilyen értelemben az is, és csak remélni tudom, hogy drága apukám nem szúrja el. Ez a kapcsolat mindenkire jó hatással van. Apu kicsattan a boldogságtól, én kaptam egy „anyukát”, mivel az igazi távol van, Diana pedig a legkedvesebb nő, akit valaha is ismertem.

A fiúk szörnyen hiányoznak a mindennapjaimból, hiszen eddig mindennap találkoztunk. Jó, egyházban éltünk, elkerülhetetlen lett volna, de így már nem látom őket mindennap, sőt isten tudja, mikor láttam őket utoljára. Harry az, aki folyamatosan jelen van az életemben, és Hanna miatt valamilyen szinten Niall is. Utam most is Harryhez vezetett, hiszen ma pihenő napjuk van, így Hanna is barátjával tölti a napot, ahogy Car is. Azt nem is említettem, hogy barátnőmre felfigyelt, egy igencsak híres modellügynökség, hála annak, hogy Niallel való kapcsolata miatt napi szinten fellelhető volt újságokban és netes pletykaoldalakon. Emiatt a rajongók persze támadták is rendesen, hogy csak azért van Niallel, persze ez nem igaz, így nem is érdekli Hannát. Szóval mindenkinek zajlik az élete. Egy taxit fogva gyorsan barátom házához értem.

- Hali, Édesem - köszöntött Harry jól megszokott becenevemen, majd megcsókolt és beljebb invitált.

Készségesen lépkedtem a fiú után, aki a nappali ajtóhoz érve megtorpant. Kérdőn néztem rá, hogy mi lehet a probléma, de egy halvány mosollyal világosított fel, hogy semmi probléma nincs.

- Megbeszéltük a fiúkkal, hogy ma összejövünk egy kicsit. Hiszen az utóbbi időkben kőkemény meló volt, utána pedig nem találkoztunk. Mindenki vagy csajozott, vagy a saját baráti társaságával volt - húzta a száját Harry.

Őszintén szólva kicsit féltem ettől. Na, nem a fiúktól, csak Zayntől. Pontosabban nem is magától, Zayntől, hanem az érzésektől, amiket iránta éreztem, vagy érzek. Mióta nem láttam úgy gondolom, hogy halványulnak iránta az érzéseim, viszont a Harryhez fűződök nem erősödnek, stagnálnak. Pedig annyira szeretném, ha őszintén beletudnék szeretni, ebbe a csodálatos fiúba.

Tizennegyedik rész: 2013. 09. 21.

12. rész - Barátnőd van!

Hali!:)
Kicsit előbb érkeztem a résszel, mint kiírtam, de úgy gondoltam, hogy próbálok még így nagyon suli elején aktívabban részt hozni, mert ahogy telnek a hetek egyre több tanulni valóm lesz, így egyre kevesebb időm. Ráadásul már első héten korlátozást kaptam. Ami csak annyit tesz, hogy hajnalba nyúló fennléteim helyett legkésőbb tízkor villanyoltás van. Nos, ez igazából nem is lényeg. Csupán csak az, hogy ezentúl heti egy részt hozok, vasárnaponként. Előfordulhat, hogy előbb is, de az is, hogy később kerül csak fel a rész. 
Viszont a kommentek és pipák... nos, nem szeretnék komment vagy éppen pipa határt írni, mert nem látom értelmét, mégis öt feliratkozó mellett kissé csalódottan veszem észre, hogy komment egyáltalán nem érkezik és pipából is csak 1-2. Tudom, hogy mindenkinek suli van, vagy legtöbbször nincs kedvetek kommit írni, én ezt teljesen megértem, de ha elolvasod, akkor egy fél pillanat, amíg rányomsz a tetszik-re, vagy nem tetszik-re...
Jó olvasást! xx

My dilemma

Anya már tegnap megérkezett Londonba és a mamánál húzta meg magát. Mai napját viszont nálunk tölti, illetve velem. Tegnap meglátogattam őket, este felé, gondoltam addigra megbeszélik a fontosabb dolgokat. A tervem miszerint helyre hozom a kapcsolatunkat anyuval elég döcögősen indult, de reménykedem, hogy ennél csak jobb lesz. Kicsit izgulva öltöztem fel egy itthoninak vélt ruhába. Pont időben, ugyanis amint magamra kaptam ruháimat már csengettek is. Egy halvány mosollyal az arcomon nyitottam ki az ajtót és hívtam beljebb azt a nőt, aki felnevelt. Mindenki mosolyogva üdvözölte anyut, aminek igazán örültem. Időközben megjelent Perrie és Eleanor is. Anyu nagyon is jól tudja a Zaynnel való kapcsolatom minden kis részletét, egészen a szakításig. Onnét semmi. Attól kezdve nem beszéltem vele, ám ennek ellenére is szúrós szemekkel méregette hol Perriet, hol Zaynt.

- Oké, mi volt ez? - kérdeztem egyből, amint kiértem a konyhába, anyuval a sarkamban.
- Nézd, Rony... kihagytam pár évet, amit szörnyen röstellek, és szerencsétlen apám halála kellett ahhoz, hogy rájöjjek, hogy mennyi fontos pillanatról lemaradtam az életedben.
- Sajnálom anyu. Én annyira sajnálom.
- Tudom kicsim, tudom - ölelt magához, miközben a hátamat simogatta nyugtatásként.

Anyu azt javasolta, hogy üljünk be egy kávézóba, hogy áttudjuk beszélni a dolgokat, és ötletét megfogadva indultunk el a közeli Starbucksba. Kiveséztük az elmúlt éveket, minden fontos és minden kevésbé fontos pillanatot is. Elmondtam neki töviről-hegyire az összes érzelmemet, amit azóta érzek mióta ideköltöztem, egyszóval mindent. Bólogatva hallgatta a mondandómat, aztán a befejezte után pár percig csend uralkodott, míg megemésztette a hallottakat. Aki egy hónapja, sőt talán egy hete azt mondja, hogy ki fogok békülni anyuval, és jó lesz a kapcsolatunk, azt kiröhögtem volna, de most itt vagyok. Itt ülök anyuval szemben, akinek éppen kiöntöttem a lelkemet. És akinek most a tanácsára várok.

- Ha tényleg kíváncsi vagy a véleményemre, akkor maradj Harry mellett. Ahogy rád néz, ahogy hozzád ér... az összes lány arról álmodik, hogy egy fiú úgy nézzen rá, ezeknek a lányoknak a fele meg arról, hogy maga Harry Styles nézzen rá úgy, ahogy rád - mosolyodott el. - Viszont Zaynen tisztán látszik, hogy majd megeszi a fene annyira féltékeny, ráadásul nem keresi a barátnője társaságát. Ha a lány megcsókolja, visszacsókol, ha megöleli, visszaölel, de ő maga már nem veszi a fáradtságot, hogy csókot vagy netán ölelést kezdeményezzen.
- Anya.... azt kértem, hogy adj tanácsot, ne azt, hogy zavarj össze még jobban - hajtottam le a fejem az asztalra, amit anyu nevetve megsimogatott, ezzel összekócolva a hajamat, amit nevetve tűrtem.
- Harry - adta a tömör, de lényegre törő választ.

Igen, az eszem azt diktálja, hogy hagyjam az egészet a fenébe, és öregedjek meg inkább egyedül, mint, hogy választanom kelljen, a szívem viszont két felé húz, az egyik rész pedig nagyobb. Csak lassan már nem tudom eldönteni, hogy ki iránt nagyobb a vonzási erő. Megfogadom anyu tanácsát. Megpróbálom Harry mellett. Ha nem is sikerül, legalább megpróbáltam.

*

A napok csak úgy repkedtek szinte. A papa temetése egy újabb mélypontnak számított, de a többieknek, pontosabban inkább Hannának és Harrynek hála lehetetlen feladatnak bizonyult, hogy unatkozzak és legyen időm gondolkodni. Amikor viszont a fiúknak egy gyors koncerttel egybekötött dedikálása volt, akkor Hanna végső elkeseredettségében elrángatott bulizni, ahol az alkoholnak köszönhetően elég jó kedvem lett, végül Harry ágyában kötöttem ki. Na, nem kell semmi rosszra gondolni, csupán csak képtelen voltam szó szerint szinte elmászni a saját szobámig, ezért Harry szobáját választottam. A fiú ezer örömmel fogadott be hálótársnak.

A napok nagyjából így teltek, miközben mindenki próbált tenni arról, hogy ne lehessen időm akár egy percre se. Anyu ma délelőtt hazautazott, mivel vár rá a munka, de megbeszéltük, hogy még a nyár vége előtt meglátogatjuk mindannyian. Szerintem nem tudja, hogy mire vállalkozott. Zaynnel az elutazásuk reggele óta nem beszéltem. Ő nem kereste a társaságom, ahogy én se az övét. A napjaim nagy részét leginkább a stúdióban töltöm, vagy Harryvel, esetenként a többiekkel. Ezen az estén is Harry ágyán ülve vártam őt, hogy végre lefürödjön és nézhessünk valami filmet, vagy éppen csak beszélgethessünk egy kicsit. Alighogy végiggondoltam meg is jelent az említett, összesen egy csípője köré tekert törölközőben. Tekintetemet végigfuttattam felső testén, ami enyhén ki volt gyúrva, és pár tetoválás borította, miközben hajáról még mindig csöpögtek rá a vízcseppek. A látvány miatt ajkamba haraptam, melyet ő is észrevett, mert vigyorogva közeledett az ágy felé, majd lehajolva ajkaim után kapott. Először lágyan csókolta ajkaimat, majd egyre inkább szenvedélyesebb lett. Alig érezhetően alsó ajkamba harapott, aminek hatására belenyögtem csókunkba. Harrynek igazán tetszett a reakció, mert az ágyon hátra döntve, két kezével fejem felett megtámaszkodva csókolt még mindig, aminek aztán a levegő egyre inkább fokozódó hiánya vetett véget. Harry kezei a pólóm alá csúsztak és az oldalamat simogatták, amitől kirázott a hideg. Mohón kaptam ajkai után, ám ezúttal nem viszonozta a csókomat. Értetlen fejjel kutakodtam bármi fajta érzelem után az arcán, de az teljesen érzelemmentes volt.

- Mit érzel irántam? - szólalt meg végül, még mindig felettem támaszkodva. - Az igazat mondd Rony, ne azt, amit én akarok hallani.
- És ha a kettő ugyanaz? - mosolyogtam rá, és több se kellett neki, azonnal megcsókolt.

Hajába túrva hagytam, had húzza le a pólómat, míg én a törölközője szélével babráltam. Immáron egy szál fehérneműben feküdtem alatta, míg őt csak egy törölköző fedte, melyet egy mozdulattal eltávolítottam és az este további részét hasznosan töltöttük el.

Fáradtan, mégis boldogan ébredtem fel. Megfordultam Harry ölelő karjai között, így szembe feküdtem a fiúval, aki még mindig aludt. Tüzetesen végig néztem az arcának minden egyes négyzetcentiméterét, mire egy mosoly kúszott az arcára.

- Tudod Rony, lehetetlen úgy aludni, ha valaki folyamatosan bámul - nyitotta ki szemeit, én pedig alsó ajkamba harapva fojtottam el egy feltörő nevetést.

Egy apró puszit nyomott a nyakamra, mire kirázott a hideg. Nevetve kászálódtam ki az ágyból, majd a tetőtér felé vettem az irányt. Imádkoztam, hogy ne fussak össze senkivel, hiszen mindössze fehérnemű és póló volt rajtam. Hannával közös szobánkba belépve láttam, hogy a lány az ágyán ülve bújja a lap topját, de érkezésemre felkapta a fejét és elvigyorodott.

- Szép a nyakad, csibe - nevette el magát én pedig értetlen arccal haladtam a tükör elé megnézni, hogy mi van a nyakammal.

A tegnap estének ezek szerint maradt néhány árulkodó jele, mint például a lilás színben játszó szívás foltok a nyakamon, amelyeket minden bizonnyal Harry okozott.

- Képzeld, Niall tegnap este elhívott randizni - informált ezer wattos vigyorral Hanna, mire az én szemem is felcsillant.
- Hova mentek? - érdeklődtem.
- Nem tudom, nem árulta el - vont vállat. - Mielőtt megkérdeznéd, ma este - válaszolt a még fel sem tett kérdésemre.

Mosolyogva bólintottam, és egy egyszerű szettet magamra kapva lebattyogtam a konyhába, ahol csináltam egy kávét és azzal a kezemben ültem ki az erkélyre. A nap melegen sütött, viszont fújt a szél, ami tönkre vágta a nap erejét, így a medencézős tervemet el is vetettem, helyette inkább felhívtam anyut, hogy holnap meglátogatjuk. Nem tudom, hogy a fiúk ráérnek-e, de én mindenképpen megyek. Hiányoznak a forró napok, a Balatonban fürdőzés, és a bulik. A cigi csikk elnyomása után sorra végig kérdeztem a fiúkat, akik persze ezer örömmel egyeztek bele a kis kiruccanásba, majd azonnal pakolni kezdtek. Én összepakoltam pár fontosabb cuccot, de egy kisebb utazótáskával én meg is voltam, hiszen haza megyek. Hanna se vitte túlzásba a pakolást, szokásától eltérően, aztán készülődni is kezdett. Hat óra lehetett, amikor Niallel karöltve távoztak. Ahogy azt az ír fiútól megtudtam vacsorázni viszi, valami puccos étterembe. Nem az én világom, ettől függetlenül remélem, hogy szuperül fogják érezni magukat.

Nyakamon éktelenkedő foltokat próbáltam a Hannától kölcsönvett alapozóval eltüntetni, de az sem sokat javított a helyzetem, így hagytam a fenébe. Hajammal is megpróbálkoztam eltakarni, de lehetetlen feladatnak bizonyult, több eltakarási ötletem viszont nem akadt. Vállat rántva léptem ki a szobából és Harryéhez indultam. Kopogás után, választ meg sem várva léptem beljebb. Harry az ágyán ült, laptopjával az ölében, és gondolom twitterezett.

- Hm, tetszik a nyakad - jegyezte meg, miközben alsó ajkába harapott.

Grimaszt vágva pattantam le mellé az ágyba, mire a laptopot félre téve rám emelte tekintetét. Arcán egy kisfiús vigyor játszott, miközben közelebb hajolt és egy lágy csókot lehelt a nyakamon kiszívott pontra. Kuncogva vontam fel a vállamat az arcomhoz, ezzel megakadályozva, hogy még inkább lilás legyen, az amúgy is elég feltűnő folt.

*

Egy élmény volt a fiúkkal az a pár óra a repülőn, a többi három a vonaton ülve, majd az a háromnegyed óra, amíg haza gyalogoltunk az állomástól. Ugyanis a fiúk ragaszkodtak hozzá, hogy rendes repülővel jöjjünk, aztán Budapestről vonatozzunk haza, és onnét pedig sétáljunk, mert így kicsit megismerik a várost. Nem akartam első alkalommal kiábrándítani őket, hogy azon a részen maximum züllött tinédzsereket láthatnak, amerre haza megyünk, így a hosszabb utat választva a város főtere felől közelítettük meg az otthonunkat. Hannával ígéretet tettünk, hogy holnap tüzetesebben végig vezetjük őket, bár ilyen kis városban nem sok látni való akad, de hajthatatlanok voltak. Nem kevés ember bámulta meg őket hazafelé úton, mert persze annyi eszük nem volt, hogy legalább este jöjjünk. Nem, nekik mindenképpen a hajnali repülőre kellett jegyet foglalni, hogy fényes nappal gyalogolhassunk, de abba nem gondoltak bele, hogy öt világsztár nem tud csak úgy nyugisan végig sétálni egy emberekkel teletömött főtéren, főleg ha az tele van tinédzser lányokkal. A helyzet egy fokkal jobb volt, mint Pesten, hiszen itt páran odajöttek, kedvesen kértek egy fényképet, aláírást, esetenként egy ölelést, és mosolyogva megköszönve leléptek. Persze, itt is akadtak kivételek, akik sikítva, némelyikük sírva rohanta le őket. Szememet forgatva unottan ültem az elhelyezett padok egyikén, amíg ők mosolyogva osztogatták az aláírásokat és a fényképeket. Hosszas várakozás után indulhattunk el újra, és a felénk vezető úton már nem találkoztunk őrült rajongóval, csak az otthoni barátainkkal, akik elég furcsán méregették az öt fiút. A lányok persze nem hagyhatták ki, hogy ne kérjenek egy fényképet, és hiába magyaráztam nekik, hogy egy hétig itt lesznek, nekik most azonnal kellett a kép, amit fél óra múlva már láttam is twitteren és facebookon. Hangos sóhajjal estem be a házba.

- Megjöttünk! - ordításomra viszont senki nem válaszolt, ezért gondoltam anyu még dolgozik.

Harryék addig győzködtek minket, amíg egy gyors átöltözés után el nem vittük őket várost nézni. A várost ismerem, mint a tenyeremet, bár a saját utcánkon kívül fogalmam sincs, hogy éppen melyikben járunk, de nem is tartottam fontosnak.

- Nos, ez itt a főtér. Jobbra mellettünk egy gimnázium, balra pedig a sétáló utca, ami tömve van kisebb kávézókkal, fagylaltárusokkal, fellehető egy dohánybolt, és egyéb jelentéktelen és drága üzletek, amiket nem látogatok. Ha egyenesen tovább megyünk a Festetics-kastélynál találjuk magunkat, ami rendelkezik egy kisebb parkkal, ahol fákon kívül mást nem találsz, maximum egy falatnyi halastavat és egy eldugott kőpados részt, ahová a velünk egykorúak, vagy a nálunk fiatalabbak járnak zülleni. A park végében található egy hintó múzeum, mellette pedig egy vadászati-, és modellvasút múzeum. Ha lefordulunk, akkor egy negyed órás gyaloglás után a Balaton partra érünk ki, ami tele van árusokkal, van egy játszótér és a város legdrágább strandja is arra található - soroltam el az általam fontosabbnak gondolt dolgokat, majd felszálltunk az éppen megérkező dottóra. - Ez a valami, levisz minket a partra, ahol leszállunk és elgyalogolunk egy másik strandra, amiért megfogtok ölni, mert elég messze van, de a Városi strandra be nem teszem a lábamat - mosolyodtam el angyalian, a többiek pedig gyilkos tekintettel néztek.

*

A strandon az emberek többsége értetlenül méregette a fiúkat, vagy éppen a lányok egy része gyilkos tekintettel figyelt engem és Hannát, amiért olyan jól elszórakoztunk a fiúkkal. Persze nem is a fiúkon van a hangsúly, hanem, hogy kik azok a fiúk. Bár engem ez érdekelt a legkevésbé... ha éppen az utcán megismert haverok lennének, akkor is szeretném őket, ennek semmi köze a hírességükhöz. Gondolkodtam volna tovább is, ha Harry nem kap az ölébe és nem kezd el velem futni a vízbe. Nevetve kapaszkodtam a fiú nyakába, hogy le ne ejtsen, ám a következő pillanatban orra bukott és egyenesen a vízbe estem, ő pedig rám. Arcunk annyira közel volt, hogy szinte össze is ért, így egy gyors csókot nyomta a szájára és kiúsztam alóla, majd a víz alatt eltűnve a mélyebb vízbe vettem az irányt. Lassan a többiek is kezdtek beszállingózni a vízbe. A még kicsit sekélyebb vízben Harry éppen a mélyebb vízbe készült beledobni, amikor Zayn kikapott a kezéből, így már az ő karjaiban voltam. Értetlenül, összeráncolt szemöldökkel bámultam a kissé borostás, barna szemű fiút, aki csak mosolygott és egyre beljebb ment. A víz már neki is az álláig ért, tehát biztos voltam benne, hogy nekem már nem igazán ér le a lábam, ezért, mikor le akart dobni erősebben kapaszkodtam a nyakába. A többi fiú éppen Hannát próbálta elkapni, hozzátenném, hogy sikerrel így ők elvoltak foglalva.

- Együtt vagytok Harryvel? - kérdezte fájdalmas arckifejezéssel.
- Nem. Pontosabban nem tudom. Nem mondtuk még ki, hogy együtt lennénk.
- Akkor ez? - bökött a nyakamon liluló foltra.

Zavartan fordítottam el a fejemet. Nem tudtam mit mondani. Szeretem Zaynt, de Harryt is. A fenébe is! Miért nem lehet minden egyszerű? Miért nem tudok túllépni Zaynen? Miért nem tudok beleszeretni Harrybe, miért csak több, mint barátság szinten tudok ránézni?

- Miért érdekel? - fordultam vissza felvont szemöldökkel.
- Az istenért is Rony, szeretlek!

Elkerekedett szemekkel néztem a fiúra, miközben a gyomrom görcsbe rándult és legszívesebben sírni lett volna kedvem. Az örömtől, a fájdalomtól és a tehetetlenségtől. Nem értettem, hogy miért pont most vallja be, egyáltalán miért vallotta be? Összezavart. Teljesen, totálisan. Miért van az, hogy, amikor rendbe jönni látszik egy kicsit az életem, akkor valaki, vagy valami közbeszól? Odafent belehalnának, ha legalább két napig boldogan, és gondtalanul élhetnék? Hülye kérdés, mert valószínűleg igen. Nem vágyok másra, csak arra, hogy pár napig kizárhassak mindenkit, egyedül lehessek. Hogy ne lássam Harryt, se Zaynt, se mást. Hogy elfuthassak egy időre a problémáim elől. Csak menekülni akarok. Jelen pillanatban viszont lehetetlen.

- Nem szerethetsz - motyogtam, és pár pillanatig nem lehettem biztos benne, hogy meghallotta.
- Miért ne szerethetnélek? - mosolyodott el féloldalasan, és láthatólag igencsak szórakoztatta a helyzet.
- Mert barátnőd van! - az első eszembe jutó és legfontosabb kifogás.
- Egy szavadba kerül és nem lesz - komolyodott el.
- Ez nem ennyire egyszerű! Nem lehet ennyire egyszerű - ráztam a fejem.
- A dolgok pont annyira bonyolultak, mint amennyire azzá teszed őket. Ez viszont teljesen egyszerű. Én szakítok Perrievel, ha te arra kérsz.
- Nem kérhetlek rá.
- De igen. Kérhetsz, mert szeretlek. Szeretlek, Rony. Mondd, hányszor mondjam még el? Betűzzem, szótagoljam? Mondd, mit tegyek, hogy újra velem legyél?   

11. fejezet - Ez csak egy rossz álom...

Hali!:)
Tudom, hogy csak két napot csúsztam, de azt is sajnálom. Nem is kezdek el kifogásokat gyártani, mert felesleges lenne. 
Mellesleg ma voltam barátnőimmel megnézni a This Is Us-t és.... ááh. Egyszerűen nem tuok mit mondani. Imádtam. Röhögtem, mosolyogtam és a sírás küszöbén álltam (és ha nem egy moziba lettünk volna, akkor el is bőgtem volna magam). Best movie ever, bast band ever.:)
Kommenteket, pipákat hagyjatok! 
Jó olvasást! xx

Hozd vissza

Legszívesebben ráüvöltöttem volna, hogy mondjon már valamit, de nem jött ki hang a torkomon.

- Sajnálom - ennyit értettem, utána pedig kétségbeesett zokogásban törtem ki.

Nem hittem el, hogy ez velem történik. Hogy egyik pillanatban még vidáman beszélgetve sütizünk az asztalnál, utána pedig a kórházban közlik velem, hogy az az ember, aki a világot jelentette számomra meghalt.

- Nem, ez nem történhetett meg. Ez csak egy rossz álom. Annak kell lennie - motyogtam magam elé.

Láttam mamán, hogy pont annyira megviselte az egész, mint engem, de próbált erős maradni, mint mindig. Üveges tekintettel meredt maga elé, majd felállt és egy szó nélkül távozott. Nem háborodtam fel, hogy itt hagyott, hiszen tudtam, hogy egyedül kell most lennie. Telefonom egyre erősödő csengőhangja zavarta meg a kórház csöndjét.

- Rony, hol vagy? - hallottam a vonal túlsó végéről Harry aggódó hangját.
- Értem tudnál jönni? - motyogtam erőtlenül a telefonba.
- Hol vagy? Azonnal érted megyek.

A kórház címét lediktálva sétáltam le a főbejárat elé, várva Harryre. Nem foglalkoztam a sok kíváncsi szempárral, leültem a padkára és újra zokogni kezdtem. Mi mást tehettem volna? Nézzem végig emelt fővel, ahogy a nagyapám meghal, csak azért, hogy erősnek tűnjek? Ugyan. A mai nap után az se érdekel, ha összetörök, vagy megnyílik alattam a föld. Annak örülnék most a legjobban. Nem reagáltam a külvilágra, így csak arra eszméltem, hogy Harry betesz a kocsiba és őrült tempóban hajt haza felé. Fogalmam sincs, hogy hogyan, vagy mikor, de már csak arra eszméltem, hogy a nappaliban ülök, míg a többiek beszélnek hozzám, de képtelen vagyok reagálni bármire is. Azt is csodálom, hogy Harrynek felvettem a telefont, vagy hogy egy értelmes mondatot össze tudtam rakni.

- Rony, könyörgöm mondj már valamit! - guggolt le elém apu.
- Vége - nyögtem ki fájdalmasan.
- Mi? Rony, minek van vége?
- Meghalt, az isten szerelmére is, a saját nagyapám, az az ember, akit világ életemben a legjobban szerettem. Nincs többé - üvöltöttem velük, bár tudtam, hogy nem az ő hibájuk.

Mindenki lefagyva nézett rám, míg én nem vágytam semmi másra, csak arra, hogy ne érezzek többé. Térdeimet átkarolva hajtottam le a fejemet, ezzel próbálva összetartani magam, mielőtt még teljesen szétesek, de nem sokat használt. Fejemben lepergett az összes emlékem vele. Az esőben futkározás, a buta kis viccek, minden. Nem tudtam felfogni, hogy itt hagyott. Mindenki jobbnak látta, ha most magamra hagynak, csupán csak Harry erősködött, hogy velem marad. Erőm se volt tiltakozni, így hagytam, hogy bevigyen a szobájába, majd az ágyába fektetve rám húzza a takarót, és befekszik mellém. Fejemet mellkasára hajtva kapaszkodtam belé, mintha ezzel bármit meg tudtam volna oldani. Aztán szépen, lassan álomba sírtam magam.

*

Álmomban újra és újra lejátszódtak a mai napnak az eseményei, így szinte 10 percenként felriadtam. Hajnali négy múlott pár perce, amikor még mindig nem tudtam és nem mertem vissza aludni. Kikászálódtam Harry karjai közül, hogy ne ébresszem fel a folyamatos mocorgásommal és elindultam megkeresni a táskámat. Már az egész házat körbe jártam, mire a nappaliban ráleltem végre. Ezüst dobozos Marlborot kivéve belőle megindultam a teraszra. Jelenleg ezt találtam az egyetlen megoldásnak, ami egy kicsit is csökkentheti a bennem felgyülemlett stresszt és fájdalmat. Képtelen vagyok megemészteni, hogy itt hagyott. Nem hagyhatott itt... ez csak egy bugyuta vicc, vagy csak egy rossz álom. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal küszködtem, miközben egy kiadós bőgés határán álltam. A tegnapi gondolataimmal ellentétben most erős akartam maradni. Úgy akarok emlékezni rá, hogy egy erős férfi volt, aki mindennél jobban szeretett engem és mindig azon volt, hogy valahogy mosolyt csaljon az arcomra, és nem úgy, hogy törötten, kiszolgáltatottan és gyengén fekszik a kórházi ágyon. Ki kell zárnom a rossz dolgokat, és a jókra emlékeznem, csak így tudok továbblépni, csak így tudom elfogadni, hogy nincs többé velem. Erősnek kell lennem, hiszen a papa se akarna ilyen állapotban látni, már csak az ő kedvéért is emelet fővel fogom kibírni az élet nehézségeit. Igen, ez lesz a legjobb. Egy utolsót szívtam a ki tudja hányadik szál Marlboroba, aztán elnyomtam a csikket. A nappali kanapéján elhelyezkedve próbáltam álomra hajtani a fejemet, de ez teljességgel lehetetlennek bizonyult.

*

A nappaliban ülve bámultam a többiek különféle pillantásait. Senki nem szólt egy szót se, senki nem sajnálkozott, vagy nyilvánított részvétet, esetleg faggatott a lelkiállapotomról, amiért szörnyen hálás voltam, hiszen nem volt szükségem szánalomra, csupán olyan emberekre, akik mellettem állnak és elterelik a figyelmemet, mondjuk a többiekről ez jelenleg nem volt elmondható. Nem tudták, hogy mit mondhatnának, vagy csinálhatnának, gondolom nem akartak tapintatlanok lenni, de a lényeg, hogy ezt a tehetetlen állapotot hamar meguntam és egy halvány mosollyal beszélgetést kezdeményeztem.

- Van mára valami program ötletetek? - néztem végig rajtuk mosolyogva.

Megdöbbenten figyeltek, és szerintem nem akartak hinni a szemüknek. Louis ocsúdott fel a legelőször.

- Eleanor ellátogat ma hozzánk, szóval semmi extrát nem terveztünk - a lány neve hallatán a srác szeme egyből felcsillant.
- Végre megismerhetem, ha már múltkor úgy sem tudtunk találkozni. Mikor jön? - faggattam izgatottan, mint egy ötéves kislány, akinek cukrot ígértek.
- Ami azt illeti, most már bármikor betoppanhat.
Igaza volt Louisnak, hiszen a lány alig pár percen belül meg is érkezett. Hatalmas mosollyal az arcomon üdvözöltem és mutatkoztam be neki.
- Annyira örülök, hogy végre megismerhetlek - ölelt meg, amin kicsit megilletődtem, aztán viszonoztam ölelését. - Jaj, bocsánat, hogy ilyen udvariatlan vagyok, én még be se mutatkoztam. Eleanor Calder vagyok, Louis barátnője - tűnt fel az arcán egy ezer wattos mosoly.

Eleanor igazán kedves lány, és nem mellesleg állandóan pörög. Két percig nem bírt csendben maradni, maximum, akkor, amikor valaki éppen beszélt. Azonnal megtaláltuk a közös hangot, és úgy beszélgettünk, mintha évek óta ismernénk egymást, amin meg is lepődtem, hiszen nem sok embert engedek ennyire közel magamhoz, a megismerkedésünk első napján. A napom egészen addig boldogan telt, amíg meg nem csörrent a telefonom. Mama hívott, hogy értesítsen a temetés dátumáról, ami három nap múlva esedékes. Újonnan szerzett információm megosztása után akaratlanul is megfagyasztottam a szoba levegőjét, és minden felől sajnálkozó tekinteteket láttam magam előtt. Eleanor pedig könnyes szemekkel borult a nyakamba, miután Louis elmesélte neki az egész történetet. Meglepődtem a hirtelen jött szeretetén, de immár én is bekönnyesedett szemekkel öleltem meg. Olyan erősen kapaszkodtam belé, amennyire csak tudtam, mert abban a pillanatban úgy éreztem, hogy hiába minden tervem, egyszerűen széthullok. Aztán észbe kaptam és bocsánatot kérve engedtem el Eleanort, majd letelepedtem Harry és Hanna közé. A mellettem ülő fiú magához húzva nyomott egy puszit a hajamba, miközben a velem szembe ülő Zayn egy lesajnáló pillantást vetett rám, majd újra a telefonját bújta. Jelenleg semmi nem érdekelt. Hogy is kelhetett volna versenybe a Zayn iránt érzett a szerelmem, a papa halála miatti hatalmas szomorúsággal? Hát sehogy. Tudomást nem véve Zayn, nem éppen kedves pillantásairól folytam bele a többiek között zajló beszélgetésbe, és legközelebb már csak akkor szakadtam ki belőle, amikor megszólalt a csengő. Összeráncolt szemöldökkel indultam el az ajtó felé, és azt kinyitva egy gyönyörű, szőkés hajú, erős sminkű lánnyal találtam szembe magam. Valahonnan ismerős volt, de nem ugrott be.

- Um, szia. Zaynhez jöttem - mosolyodott el halványan. Hát persze! Ő Zayn barátnője, azért volt ilyen ismerős. - A barátnője vagyok, Perrie Edwards.
- Gyere beljebb - invitáltam be. - Mellesleg Rony, Zayn volt barátnője - húztam kínos vigyorra a számat.
- Igen, hallottam már rólad - nevetett fel aranyosan. Ezek szerint nem akar megölni, mert egy légtérben tartózkodom a barátjával. Szuper.

Még egy pár percig az előszobában beszélgettünk és sajnos rá kellett jönnöm, hogy Perrie nem csak szép, de kedves és aranyos lány is. Tökéletesen Zaynhez való. A mosolyát egy pillanatra sem lehetett levakarni, sőt érdeklődve hallgatta, ahogy a Zaynről és a kapcsolatomról feltett kérdéseire válaszolok. Azt kívántam bár elnyelne a föld. Egy hete a pasijával csókolóztam, most pedig úgy beszélgetek vele, mint a régi barátnők. Ezt a kissé zavaró tényezőt figyelmen kívül hagyva invitáltam beljebb. Egy percet sem habozott, azonnal barátjához futott és köszönésképpen egy csókban és ölelésben részesítette. Kicsit fájó szívvel néztem rájuk, egy igencsak hamis mosollyal. Ugyan, kit akarok becsapni! Perrie bármennyire is lopta be magát a szívembe már az első pillanatban, most azt kívántam, hogy bárcsak soha ne ismerte volt meg Zaynt. Az érzés, amikor látod, hogy a szerelmed csókban forr össze a barátnőjével... leírhatatlanul rossz. Mintha ezernyi kést forgatnának a szívedben, vagy talán még rosszabb is.

*

A tegnapi nap gyorsan, számomra igencsak fájdalmasan, de eltelt. Talán tíz óra is elmúlhatott, amikor El és Perrie is jobbnak látták, ha hazafelé indulnak. Louis azonnal felajánlotta, hogy elviszi barátnőjét, amit El ezer örömmel fogadott el. Ezután a srác nem is jött haza, több információm pedig nincs róluk, és ez jobb is így. Perrie már nem volt ennyire szerencsés. Zayn még csak egy kis utalást se ejtett, hogy haza vinné, így ő taxizni kényszerült.

A többiek olyan szinten elterelték a figyelmemet mindenről, hogy az is kiment a fejemből, hogy fel kell hívnom anyámat. A saját apja halt meg, akármennyire is ramaty a kapcsolatunk, egy telefon hívást megérdemel, hiszen nem vagyok benne teljesen biztos, hogy a mama felhívta. Nagyot sóhajtva kerestem ki a névjegyzékből anyu számát, majd a számra nyomva hívtam is. Miután meghallottam a jól ismert női hangot egyből beszélni kezdtem. Elmondtam mindent, a kórházban történtektől egészen a temetésig. Egy kisebb, de mégis kínos csend állt be a telefonba, majd anya szipogva elköszönt. Kellemetlennek éreztem az egészet. Az egész beszélgetést, az egész kapcsolatomat anyával. Tudom, hogy két év az hosszú idő, de még talán rendbe tudom hozni a kapcsolatunkat. Ez lenne minden vágyam. Eddig mondhatni megvoltam nélküle, hiszen non-stop valamerre csavarogtam, szinte soha nem találkoztam vele, ha véletlenül mégis összefutottunk, egy-két heves szóváltáson kívül nem elegyedtünk nagyon beszédbe. De most... szörnyen hiányzik. Hiányoznak azok a napok, amikor még örömmel jártam haza, mert tudtam, hogy ő vár otthon. Vár egy anya, akinek mindent, de tényleg mindent elmondhattam. Aztán tönkretettem.

- Anyukád ide utazik a temetésre? - szakított ki gondolataimból egy rekedtes, mély hang, amit Harryhez tudtam kötni.

Egy aprót bólintottam, miközben Hanna szinte beesett a szoba ajtón.

- Rony, ma este lesz a koncert.
- Igen, tudom - néztem rá értetlenül, hiszen nem felejtettem el.
És ez tudod, mit jelent? - vigyorgott, mint egy őrült, én pedig kezdtem félni tőle. Arcomat látva inkább felvázolta a tervét. - Lehetetlen alak vagy - legyintett lemondóan. - Ez azt jelenti, hogy ruhát választunk, hajat és sminket csinálunk.
- Oh, hátrébb az agarakkal. Nem fogok kiöltözni, nem fogok sminkelni, és a hajamat is békén hagyod - ráztam meg automatikusan a fejem tiltakozásképpen.

Hanna morogva fogadta el a tényt, miszerint nem használhat sminkes, illetve fodrászbábunak, sőt fel se öltöztethet. Motyogott valamit magának, majd szinte bebújt a szekrénybe, hogy magának ruhát választhasson. Mikor megtalálta a tökéletesnek vélt ruhát eltűnt a fürdőben. Személy szerint nem foglalkoztam sokat a ruha kérdéssel. Előkerestem a nem régen vásárolt ruhák közül az egyiket, majd a nem rég vásárolt telefontokot, amit azonnal le is cseréltem. Hanna is kikászálódott végül a fürdőből, ezért végre én is lezuhanyozhattam, majd a ruhákkal együtt egy cipellőt is magamra kapva készen voltam. Hanna még nagyban sminkelte magát, miközben újonnan szerzett ruháját próbálta nem az első pillanatban összekenni. Jobbnak láttam, ha nem zavarom, ezért barátnőm elkészültéig csatlakoztam a nappaliban ténykedő fiúkhoz.

- Csinos vagy - dicsért meg mosolyogva Liam, mire a többiek is rám kapták a tekintetüket.

Egyetértően bólogatni kezdtek, amitől a mosolyom csak még hatalmasabb lett.

- Valakit megkérhetnék, hogy vigyen el minket? - néztem rájuk angyali mosollyal.
- Veronica, miért nem teszed le a jogsit? Akkor nem kéne furikázni téged, vagy éppen nem kéne tömegközlekedéssel, esetleg gyalog járnod - „oktatott ki” nevetve Harry.
- Harold, csak úgy halkan megsúgom, hogy van jogosítványom - forgattam unottan a szemeimet.
- Akkor vidd el az én kocsimat - nyújtotta felém a farmerja hátsó zsebéből előhalászott kulcsát.
És ha összetöröm? - vettem ki a kulcsot a kezéből mosolyogva. - Nyugi, nem fogom. Tudok vezetni - nyugtattam meg Harryt, bár elnéztem volna még egy darabig az ijedt arckifejezését.

A fiú motyogott valamit, amit nem értettem, majd Hanna is megérkezett így indulhattunk is. Amikor kiléptünk akkor jöttem rá, hogy éppen álmaim kocsiját fogom vezetni. Egy Range Rover.

- Istenem - néztem epekedve a kocsira, mire barátnőm unottan vállba lökött.

*

Hihetetlenül élveztem a koncertet. Teljesen más, mint, amikor hangszórón és laptopon nézel, illetve hallgatsz egy koncertfelvételt, vagy egy dalt. Amikor ott vagy, annak teljesen más hangulata van. A sok körülötted sikoltozó ember, az érzés, amikor szinte összetaposnak, de te akkor is a legelső sorba akarsz furakodni. Aztán ott van egy kellemetlen érzés is, bár ezt Hanna nem tapasztalhatta. Tini lányok százainak a dühös tekintete rám nézve, mert szerintük elloptam a férjüket. Ám még ez se zavart, csak élveztem a koncertet. Miután vége lett volt alkalmunk pár szót váltani Taylorral, illetve közös fényképet készíteni vele. Gondolom olvashatta a pletykákat, mert amint sorra kerültünk egyből felismert. Egyetlen rossz szót sem szólt, nem rendezett féltékenységi jelenetet, csak egy teljesen őszinte mosollyal beszélgetést kedvezményezett. A képet, aláírást, na meg persze a felejthetetlen élményt megköszönve indultunk haza. A röpke fél órás út alatt Hannával mindent kitárgyaltunk. Útközben elhajtottam egy tetkó szalon mellett, ami még nyitva volt, így gondolkodás nélkül kanyarodtam vissza abba az irányba és parkoltam le a szalon előtt. Hanna összeráncolt szemöldökkel figyelt, de azért követett. A tetkós srácnak röviden elmagyaráztam, hogy mit szeretnék magamra varratni és, hogy hova. Csupán egyetlen egy szó. Egyetlen egy olyan szó, amit soha nem fogok megbánni. Úgy éreztem, meg kell csináltatnom. Muszáj. Ezért nyivákolás, és siránkozás nélkül végigültem az egészet, amíg kész nem lett a bal mellem felett lévő „Grandpa” felirat. Könnyekkel küszködve néztem a gyönyörű írással írt szót. Vagy ezerszer megköszönve fizettem ki, és indultunk is haza.

- Veronica, most már teljesen biztos vagyok benne, hogy nem vagy normális. Néha frászt kapok a spontán ötleteidtől. Mégis mikor jutott ez eszedbe? - nézett rám hitetlenkedve Hanna.
- Fél órája - vontam vállat, majd a kocsi leállítása után kiszálltam.

A fekete kocsi bezárását követően a zárral bajlódtam, végül azt is sikerült kinyitnom, így már véglegesen is hazaértünk. A fiúk még mindig ott ültek, ahol legutoljára láttuk őket, azzal a különbséggel, hogy most már Louis is megtisztelt minket a jelenlétével. Persze közelebb érve hozzájuk egyből feltűnt nekik, hogy a tetovált rész le van ragasztva, így el kellett mesélnem, mi történt és mikor. Egészen addig azt hitték, hogy szívatom őket, amíg le nem szedtem a kötést róla és meg nem mutattam nekik a feliratot.

- Fájt? - faggatott Harry.
- Pont annyira, mint a többi - vontam meg a vállam nem törődően.
- Többi? - lepődött meg Niall is. - Hol? Az nem lehet, hogy még nem láttuk - rázta a fejét a szőkeség.
- Csak te nem láttad Niall - oktatta ki Harry. - A csípőjén is van egy felirat - informálta az ír fiút.
- Harryn kívül ez feltűnt másnak is? - vigyorodott el kajánul Louis, mire az említettől csak egy fejbe vágást kapott, tőlem pedig egy grimaszt.

Akaratlanul is elmosolyodtam, amikor eszembe jutott, hogy hogyan került a csípőmre az egyik kedvenc előadómtól származó idézet.

- Rony miért vigyorog annyira? - kérdezte Niall barátnőmet, miközben rám mutatott.
- Ha jól sejtem akkor éppen visszagondolt a tetkó felkerülésének éjszakájára - csóválta a fejét Hanna vigyorogva.

Ő is tudja. Hogy ne tudná? Ugyanúgy ő volt velem. A többiek szinte megpukkadtak a kíváncsiságtól. Még egy ideig húztam az agyukat aztán belekezdtem.

- Nem olyan régi, még fél éves sincs az a tetoválás. Egy Justin Bieber számból található egy sor a csípőmön. Finoman fogalmazva se tudtuk már, hogy hol vagyunk, azt meg főleg nem, hogy miért. Részemről az este teljesen kiesett, így nem értettem, hogy miért ébredtem egy tetoválással a csípőmön - ráztam meg a fejem hitetlenkedve.
- Ronynak támadt egy elvetemült ötlete, hogy ő tetkót akar. Miért ne? Az ő teste, azt csinál vele, amit csak akar, ráadásul nem voltam olyan állapotban, hogy lebeszéljem róla, így én fogtam a kezét, miközben a srác tetoválta azt az egyetlen sort - fejezte be barátnőm.
- Melyik szám? Melyik sor? - csillantak fel Niall szemei.
- You can't fly unless you let yourself fall.

Még egy darabig a tetoválások voltak a téma, aztán a többiek kérdezősködtek a koncertről, végül elvonultam aludni, hiszen másra sem vágytam, mint egy kiadós alvásra.

Tizenkettedik rész: 2013. 09. 10.