11. fejezet - Csak védeni szerettelek volna

Halihó!:)
Meg is érkeztem a 11. résszel. Nem fűznék hozzá különösebben semmit, hiszen nem akarok már az elején elmondani bármit is.:)
Hagyjatok jelet magatok után!
Jó olvasást! xxxx

A fiúknak ma délután lesz egy interjújuk a helyi tévénél, azt hiszem, de addig még boldogítjuk őket egy kicsit a társaságunkkal. Az alapos fejmosáson már reggel túlestünk, hogy mégis, hogy a fenébe lehettünk ennyire felelőtlenek. Oké, teljesen igazuk van, hülyeség volt, de totál másnaposan egyikünk sem volt vevő erre, de muszáj volt végighallgatnunk. Talán Liam és Louis volt a legeslegjobban kiakadva ezen az egészen. Louist még megértem, hiszen El a barátnője, de Liamnek semmi különösebb joga nem volt ahhoz, hogy kioktasson engem. A lényeg, hogy ezen is túlestünk, és miután elmondták a magukét lenyugodtak a kedélyek, így most nyugiban nézzük a tévét, miközben Niall ölébe hajtott fejjel fekszem, és próbálok nem mozogni, hogy nem fájjon ennyire szörnyen a fejem.

- Destiny, beszélhetnénk? - a tökéletes csendet Liam töri meg.

Pár pillanatig fel sem fogom, hogy amúgy hozzám beszélt. Összevont szemöldökkel bólintok, míg a többiek kíváncsian fürkészik őt. Eleanor viszont gyilkos tekintettek vizslatja, mire apró mosoly kúszik a számra. A fejemet fogva kászálódok le az ágyról, amin Niall azon nyomban kényelmesen szétterül. Liam után megyek, aki az ajtó felé tart. Cipőt húzok és vele együtt én is kilépek a bejárati ajtón. Egy közeli parkba kötünk ki, ahol nem olyan nagy a forgalom, csupán csak az idősek tengetik itt az unalmas óráikat. Várakozóan nézek rá. Bár szólásra nyitja a száját, mégse mond semmit, csak csendben tanulmányozza az arcomat. Ugyanezt teszem, hátha letudok bármit is olvasni a tökéletes arcvonásairól, de semmi. A beállt csendet nem mondám kínosnak, legalábbis én most nem érzem annak. Csendben várom, hogy beszélni kezdjen, egészen addig, amíg ajkait nem érzem az enyémeken. Nem gondolkodok és egy pillanat habozás nélkül hunyom le a szemem, és csókolok vissza, bár tudom, hogy ez nem jó ötlet. Nincsenek érzései irántam, és én ezt tudom, mégis hagyom, hogy szabadon szórakozhasson velem. Hagyom, hiszen ezekben a pillanatokban az egyetlennek érzem magam, és nem egynek a sok közül. Pedig tudom, hogy nem kéne, és felesleges. Csókunkat én szakítom meg egy kis idő után.

- Mégis mi a franc volt ez? - azonnal kérdőre vonom.
- Destiny, én... - mondatát azonban egyre hangosabban csörgő telefonja félbeszakítja.

A füléhez tartott telefonból kihallom Niall hangját, ám nem értem, hogy mit mond. Nem telik fél másodpercbe, Liam már le is rakja a telefont és sajnálkozva mondja, hogy indulnia kell.

- Majd beszélünk – ígéri meg és ott is hagy.

Hát persze. Majd beszélünk. Egyszer biztosan. Utálom! Miért csinálja ezt velem állandóan? És mégis mit akart mondani. Magamban fortyogva indulok haza, ahol már Eleanor vár. Úgy tűnik ő előbb hazaért.

Alig két óra múlva már a tévé előtt ülünk és a fiúk által adott interjút nézzük a helyi csatornán. A szokásos kérdések kerülnek elő, amikben az új albumukat, és az elkövetkezendő turnéjukat, valamint az életüket tárgyalják. Természetesen a magánéletük sem maradhat tabu téma. Bár most leginkább Liam magánéletét boncolják.

- Liam, mostanság felröppentek a pletykák, hogy szakítottál Sophiaval - kezdi az riporternő.
- Nos, a pletykák igazak. Az utóbbi időben nem volt már az igazi a kapcsolatunk. Így mindkettőnk számára jobb, ha külön folytatjuk - mondja diplomatikusan.
- Szomorúan hallom, reméltem, hogy megcáfolod - jópofizik a nő, mire megforgatom a szemem. - Viszont, ahogy újabban értesültünk, a rajongók még sem örülhetnek, hogy a kedvencük újra szabad, hiszen a legújabb pletykák szerint igencsak közeli kapcsolatot ápolsz Louis barátnőjének, Eleanornak a húgával.
- Destiny, egy nagyon aranyos lány, de csak barátok vagyunk. Soha nem éreztem többet iránta, és nem is tudnék, hiszen ő számomra olyan, mintha a húgom lenne.

A nő érdekes arcot vág, és a mellettük lévő tévén egy kép jelenik meg, amelyen Liam és én vagyunk. Egy ma reggeli kép, amikor a parkban megcsókolt. Bár most ez érdekel a legkevésbé. Jelenleg úgy érzem magam, mint, akinek tőrt döftek a szívébe. Annyira ostoba vagyok! Minek engedtem egyáltalán, hogy megcsókoljon? Újra és újra ugyanabba a hibába esek, és soha nem tanulok belőle. Hát persze, hogy nem érez irántam többet, hogy is képzelhettem csak azért, mert először, józanul is megcsókolt. Liam éppen próbálja kimagyarázni magát, igazán sikertelenül. Hiszen még a vak is látja, hogy ez egy rendes csók volt. Ezen nem tud szépíteni, hogy egy félre csúszott puszi, vagy rossz szögből felvett ölelés. Viszont töretlenül állítja, hogy semmi közünk egymáshoz, csak barátok vagyunk.

Eleanor kétségbeesetten néz rám, arra várva, hogy elsírjam magam, de ez nem történik meg. Összetörtem, ha lehet, még jobban, de nem fogok sírni.

- D, ugye tudod, hogy előttem nem kell erősnek mutatnod magam? - kérdezi lágy, kedves hangon nővérem.
- Tudom - apró mosolyt eresztek meg felé, míg ő átölel.
- Mi is volt ez a csók?

Gondoltam, hogy nem fogja szó nélkül hagyni. Elmesélem neki a délelőttömet, ő pedig figyelmesen hallgat. Épphogy befejezem, amikor megszólal a csengő. Részemről nem várok senkit, így hagyom, hogy El menjen ajtót nyitni, de ő sem igazán akaródzik megmozdulni. Ezek szerint váratlan látogató. Vállat rántok és megrázom a fejem, ezzel jelezve, hogy eszemben sincs felkelni. Beszélgetést hallok az ajtó felől, ám senki nem jön be, így megnézem, hogy ki jött.

- Mit keresel itt? - kérdezi egy csöppet se kedvesen Eleanor, így inkább megállok.
- Destinyhez jöttem.

Liam hangja maradásra késztet, és bár tudom, hogy nem szép dolog, mégis hallgatózom.

- Nem gondolod, hogy eleget játszottál már vele?
- Nem játszottam vele, soha nem állt szándékomban. Én... csak beszélni szeretnék vele. Tisztázni ezt az egészet.
- Minek? Hogy neki is elmondhasd, amit az interjúban mondtál? Ne fáradj, látta.
- Hadd beszéljek vele - könyörög Liam.

Ahogy gondolom, úgy Eleanor megenyhül és beinvitálja. Visszafutok a nappaliba, lehetőleg hangtalanul, hogy ne tudják, hogy hallgatóztam. Utánam pár másodperccel El lép be, Liammel a háta mögött. Színlelem, hogy meglepődök, mire El megforgatja a szemeit. Oké, kicsit átlát rajtam. De nem teszi szóvá, inkább csak a szobájába megy. Ezzel egyedül hagyva Liammel. Annyi mindent szeretnék kérdezni, annyira szeretném kérdőre vonni, mégsem teszem. Egyszerűen nem merem. Világ életemben kerültem a vitákat, soha nem mertem kiállni magamért, szóval nem csodálkozom, hogy ez most sincs másképp.

- Láttad az interjút? - hangjából nem igazán tudom eldönteni, hogy ez most kérdő vagy kijelentő mondat volt-e.
- Láttam - bólintok.

Mély levegőt vesz, ami miatt úgy gondolom, hogy ez most egy hosszú beszélgetés lesz. Már csak azért is, mert helyet foglal a kanapén. Én is leülök, és törökülésbe helyezkedve felé fordulok.

- Tudom, hogy úgy gondolod, hogy én végig csak játszottam veled. De tudnod kell, hogy ez egyáltalán nem igaz.
- Hát akkor mi az igazság Liam? Nem tudok rajtad kiigazodni. Részegen megcsókolsz, aztán elmondod, hogy van egy lány, akibe beleszerettél, majd megint részeg vagy, és ismét megcsókolsz. Elfutok, két hétig eszedbe se jutok. Majd megint csak megcsókolsz, immáron józanul, utána pedig elrohansz interjút adni, ahol elmondod, hogy soha nem éreztél irántam többet, mint barátság, és nem is fogsz. Most pedig ideállítasz és kinyögöd, hogy te nem játszottál velem. Szóval, hogy is van ez? - a végére már a hangom is megemelkedik és dühös vagyok.
- Te vagy az a lány, Destiny. Nem szabadott volna hagynom, hogy elfuss, de nem részegen akartam szerelmet vallani. Úgyse hitted volna el. Szörnyű két hetem volt. Végig azon gondolkoztam, hogy ezt elcsesztem. Hogy utánad kellett volna mennem, ha nem is rögtön, de legalább másnap. Végig csak te jártál a fejemben. Aztán az elkövetkezendő lehetőséget is elszalasztottam, mert féltem.

Szükségem van pár pillanatra, amíg felfogom, hogy mit mondott az imént. Kitágult szemekkel nézek rá, és hitetlenkedve megrázom a fejem.

- Akkor mi volt az az interjú? - nevetem el magam kínosan.
- Így is kaptál elég utálkozást, semmi szükséged nincs még többre. Csak védeni szerettelek volna. Egyrészt. Másrészt nem egy interjú keretében akartam elmondani, hogy érzek irántad.
- Harmadrészt igazat mondtál. Hiszen nincs közöttünk semmi. Csak barátok vagyunk.
- Igen? Ez barátság?

Nem értem, hogy mire céloz. Csak akkor válik világossá, amikor megcsókol. Most, hogy nagyjából tisztában vagyok az érzéseivel, már semmi kivetnivalóm nincs abban, hogy megcsókoljon. Nem mondta ki, hogy szeret, de az biztos, hogy többet érez, mint barátság. De kezdeti státusznak nekem még ez is bőven megfelel. Gyomrom liftezik, és a pulzusom sem egészen normális, de ez mind eltörpül, amellett az édes érzés mellett, amelyet Liam ajkai éreztetnek. Belemosolygok a csókba, majd megszakítom azt. Idióta vigyorral nézek Liamre, és próbálom kontrollálni a feltörni készülő boldogságot. Nos, ez nagyjából fél percig sikerül, utána a fiú nyakába vetem magam, aki emiatt a hátára borul, és majdnem leesik a kanapéról. Nevetve nyög fel a hirtelen érkezett súlytól, míg én a nyakába fúrt fejjel kuncogok. A hátamat kezdi el simogatni, miközben én a mutatóujjammal absztrakt mintákat rajzolgatok fehér pólóval elfedett mellkasára. Olyan idilli ez a pillanat.

- Szeretlek - suttogja annyira halkan, hogy csak én halljam. Bár rajtunk kívül nem tartózkodik senki a szobában.

Szívesen mondanám, hogy én is szeretem őt, de nem megy. Ennek a szónak akkora súlya van, nem hiszem, hogy készen állok arra, hogy most kimondjam. Ettől függetlenül szeretem őt, nagyon is, de neki ezt még nem tudom elmondani. Elég ha érzi.

- Liam, nem azt mondtad, hogy beszélgetni jössz? - nővérem hangján érezni lehet, hogy mosolyog, mégis egyből felkelek Liam mellkasáról.

Tisztában vagyok vele, hogy pipacspiros az arcom, ami őket roppantul szórakoztatja. Liam, hogy ezt még fokozza is, egy puszit nyom az ajkaimra, amitől úgy érzem, hogy felgyullad az arcom. Eleanor persze kinevet, Liam viszont félkarjával magához húz. Mellkasába temetem fejemet, ezzel elbújva a vizslató arcuk elől.

Miután nővérem szétszekál a szégyenlősségem és pirulásom miatt, újra kettesben hagy Liammel.

Liam nem sokkal később le is lép, én pedig egyből a telefonért nyúlok. Hope nevét keresem a névjegyzékben, bár nem mintha annyi személy száma szerepelne a telefonomban, hogy ne találjam meg. Küldök neki egy üzenetet, hogy jöjjön át, és öt perc múlva már csöngetnek is.