13. fejezet - Beszélnünk kell

Halihó!:)
Nos, mégiscsak sikerült befejeznem a részt, bár nem lett valami nagy durranás. Viszont amolyan kárpótlásul, ha összejön, akkor a szünetben heti két résszel is jövök. Ezt nem tudom biztosra ígérni, de a heti egy rész biztosan érkezik majd!:)

Szobámba érve újra faggatni kezdem.

- Miért jöttél vissza?
- Miután hazaértem meglepődve vettem észre, hogy El még mindig nálunk van. Persze engem nem zavart, hiszen kedvelem a nővéred - magyarázkodik azonnal, mire elmosolygom magam. - Aztán elmondta, hogy ma Louisnál marad éjszakára, szóval te egyedül leszel itthon. Ezért visszajöttem, hogy ne legyél tök egyedül.
- Oh, hát köszönöm.
- Ahogy a nővéred elmondta egyből indulni akartam, de előtte még elkotyogta, hogy félsz egyedül, akkor már biztossá vált, hogy visszajövök és veled maradok - vigyorodik el, én pedig a vállába bokszolok.

A nagy kupiból próbálom előkeresni ez éppen használatos alvópólómat, de sehol nem akadok rá. Már kezdem azt hinni, hogy a föld nyelte el, vagy valaki besurrant, amíg nem tartózkodtam itt, és elvitte az agyon nyűtt piros pólót. Bármennyire hülyeségnek tűnt, jobb ötlet nem jutott eszembe, hogy miért nem találom. Liam vigyorogva nézi a szerencsétlenkedésemet, én pedig már az ágy alatt is megnézem azt a nyamvadt pólót, de semmi.

- Ha elmondanád, hogy mit keresel, talán segíteni is tudnék.
- Egy piros, bő és hosszú pólót. Az a pizsamám - morgom oda sem figyelve rá.
- Esetleg nem ezt keresed? - kérdezi, mire ránézek. A keresett ruhadarab ott lóg a kezébe.
- Hol volt? - kérdésemre az ágyamra mutat.

Fejbe vágom magam, Liam meg persze kinevet. Duzzogva indulok el fürdeni, és csak zuhanyzás után, törölközőbe csavarva veszem észre, hogy a megjátszott sértődésem miatt a pólóm Liam kezébe maradt. Fejemet az ajtóba vágom, de egyből odakapok a belenyilalló fájdalom miatt. Szörnyen szerencsétlen tudok lenni, főleg ha Liam a közelemben van.

Nincs mit tennem, törölközőbe kell visszamennem. Nagyot sóhajtva nyitom ki a fürdő ajtót, és csoszogok vissza a szobámba. Liam az ágyon elnyúlva fekszik, de érkezésemre felém kapja a fejét. Perverz mosolyra húzza a száját, én pedig szorosabban fogom magamon a törölközőt. Felkapom a pólómat és tiszta fehérneműt, majd a fürdőben átveszem azokat.

Most már sokkal nyugodtabban lépek be a szobám ajtaján, ahol Liam a laptopomat nyomkodja. Leülök mellé az ágyra, de egyből kelnék is fel, amikor meglátom, hogy twitterezik. Nem mintha problémám lenne ezzel, de nem fogom bámulni, ahogy a twittert nézegeti. Az az ő dolga, és úgy gondolom, hogy nem tartozik rám. Amikor felállnék egyből a kezem után nyúl.

- Nem kell elmenned, egy perc és kilépek - mosolyog rám, és ígéretéhez híven ki is jelentkezik.

Az egeret a „Képek” - milyen ötletes - című mappára viszi, majd rám néz.

- Szabad?

Édes, hogy erre is engedélyt kér, amit persze megadok. Nincs semmi olyan a mappában, ami titkos lenne. Csupán pár kép rólam, közös képek Eleanorral, néhány amin Hope és én vagyunk, és többségében hármunkról készült képek. Összesen ennyi volt a mappa tartalma. Nem voltak képeim a szüleimmel, hiszen soha nem ápoltam velük olyan kapcsolatot, amilyet kellett volna. Barátokkal készült közös képekkel nem rendelkeztem, ahogy barátokkal se. Az évek során csak Hope és Eleanor voltak mellettem, de ez így nekem tökéletesen megfelelt. Mindenem megvolt.

- Hope és Elanor? Ex pasik, eltűnt legjobb barátnők, családi fotók? - vonja fel fél szemöldökét, mire zavartan lesütöm a szemem.

Nos, lehet, hogy nekem ez így tökéletesen megfelelt, ettől függetlenül még nem szerettem a kirekesztett gyerekkoromról beszélni.

- Soha nem voltam közkedvelt gyerek. Se családi, se baráti körben. Apáék mindig Eleanort istenítették, akármit is tett, az csak jó lehetett. Emiatt soha nem haragudtam rá, vagy soha nem voltam féltékeny, egyszerűen csak elfogadtam, hogy én soha nem lehetek olyan jó mint ő, csinálhatok bármit is. A barátok pedig... róluk fogalmam sincs. Egyszerűen csak nem kedveltek. Mindig kicsit más voltam, mint az átlag - vonok vállat közömbösen.

Liam átlát rajtam, és szorosan magához ölel. Ez az ölelés többet ér minden szónál. Szeretem őt. Magára húzva fekszik végig az ágyon, és ütemes szívverését hallgatva lassan elnyom az álom.

Egy rossz álom után zilálva kelek fel. A telefonomra nézve rájövök, hogy még csak hajnali három van. Liam is ébredezik, ami miattam van.

- Jól vagy? - kérdezi mély, de annál szexibb hangon aggódva.
- Semmiség, csak rosszat álmodtam.
- Visszatudsz aludni?
- Nem tudom - rázom a fejem. - Énekelnél nekem? - kérdezem félősen, mire halványan látom, ahogy elmosolyodik.

Bólint, én pedig visszadöntöm fejem a mellkasára. Kiráz a hideg, amikor meghallom az általa választott számnak az első szavait. A Little Things-t énekli, ami a kedvencem tőlük, és úgy bármi közül. Mindig is imádtam ezt a számot, már mióta először hallottam. Bár akkor elképzelhetetlennek tűnt, hogy Liam nekem fogja énekelni, hajnalban, csak azért, hogy sikerüljön visszaaludnom.

*

Liam már vagy egy órája elment, Eleanor pedig még mindig nem ért haza. Pontosabban Louis-tól már eljött, csak utána lelépett a barátnőihez. Szóval jelenleg szörnyen unatkozom egyedül. Mindig is azon emberek táborát erősítettem, akik szörnyen tudják unni magukat, ha egyedül vannak. Jobb híján csak nézem a tévét, miközben próbálom úgy nézegetni a közösségi oldalaimat, hogy ne olvassam el a sok gyűlölködő levelet, amiket annak ellenére is folyamatosan kapok, hogy Liam az interjúban kicsit elferdítette az igazságot. Szóval a rajongóknak jelenleg úgy kéne tudnia, hogy mi csak barátok vagyunk, ebből kifolyólag úgy kéne hinniük, hogy nem jelentek „veszélyt” rájuk nézve. Teljesen tisztában vagyok vele, hogy nem szép dolog, ha valaki hazudik. Bár, ha más szempontból nézzük, akkor Liam, ott abban a pillanatban nem hazudott, mert nem volt köztünk még semmi. Csak utána jelent meg nálam. Ilyen, és ehhez hasonló gondolatokkal nyugtatom magam, és folytatnám is tovább, ha nem szólalna meg a csengő.

- Oh, szia - köszönök meglepődöttem az ajtóban álló Louis-nak, aztán gyorsan beinvitálom.
- Szia - kedvesen mosolyogva köszönt. - Eleanor?
Valamelyik barátnőjével ment el kávézni. Már vagy másfél órája, szóval lassan itthon lesz. Ha gondolod, akkor megvárhatod itt is – ajánlom fel, hiszen feleslegesnek tartom, hogy hazamenjen, aztán visszajöjjön, amikor nővérem bármelyik pillanatban beeshet.
- Rendben, akkor megvárom. Persze, ha nem zavarok.
- Nem. Sőt, örülök, hogy jöttél, mert halálosan unatkoztam egész eddig - jelentem ki, de persze egyből fülig pirulok, miután rájövök, hogy mit mondtam.

Igen, valld csak be, hogy egyszerűen olyan szerencsétlen vagy, hogy egy üres lakásban nem tudsz mit kezdeni magaddal. Ripakodik rám a tudatalattim, miközben Louis csak mosolyog és ledobja magáról a pulcsiját és a cipőjét.

- Mi újság Liam és közted? - kap elő egy témát, hogy beszélgetést kezdeményezzen.
- Igazából úgy érzem, most minden tökéletes - mosolygok.

Louis is velem mosolyog, de az ő arcán kevésbé őszinte mosoly játszik. Nem foglalkoztat, ahogy semmi más se. Talán igaz ez a rózsaszín ködös dolog, hogy nem lát tőle az ember, persze csak átvitt értelemben. Kevésbé érzem magam elcseszettnek, és nem bírok betelni a boldogsággal. Emiatt hatalmas köszönetet érdemel Liam. Soha nem hittem volna, hogy érezheti magát az ember ennyire felszabadultnak, ennyire boldognak.

Eleanor esik be az ajtón, szinte szó szerint, hála a sok csomagnak, ami a karjain lóg. Nem zavarom őket, ezért felmegyek a szobámba. Hope nem ér rá, mert a szüleivel amolyan családi napot tartanak. Fogalmam sincs, miből is áll ez az egész, de az tudom, hogy barátnőm rühelli ezeket.

Éppen valami üdítőért indulok a konyhába, amikor hallom, hogy nővéremék valami turnéról beszélgetnek. Pontosabban biztos, hogy a fiúk turnéjáról, ami fogalmam sincs, hogy mikor lesz. Tudom, hogy nem szép dolog, de megállok és fülelek. Ha Louis tudja, akkor Liam is, szóval előbb utóbb hozzám is eljutna. De jobb szeretném, ha előbb, szóval hallgatom a beszélgetésüket.

Gondolatmenetem közbe lemaradhattam valamiről, mert El éppen halkan szipog, szóval biztos vagyok benne, hogy sír. Miért sír?

- El, nem ez lesz az első hosszabb turnénk. Kapunk szüneteket, akkor hazajövök, vagy te jössz hozzánk. Ha eddig megtudtuk oldani, akkor ez a kicsit több, mint fél év semmit nem fog változtatni - Louis próbálja nővérem vigasztalni, de ő még mindig sír. - Ne sírj, kicsim. Még két hosszú nap áll rendelkezésünkre, amit csak veled fogok tölteni. Rendben?

Eleanor szipogása csillapodik, ám ezúttal az én szememet lepik el könnyek. Sietősen távozok és magamra zárom a szobám ajtaját. Az utóbbi időben El mindig annyira letört volt, és állandóan Louis-val volt. Aminek azt hiszem, most már tudom az okát. Ő tudta, hogy a fiúk turnézni mennek, és azt is, hogy mikor. Nekem fogalmam sem volt róla. Pedig lehetett volna annyi eszem, hogy legalább neten utánanézek vagy valami, de meg sem fordult a fejemben. Csupán egy kérdés motoszkál a fejemben. Liam pontosan mikor is szándékozik erről tájékoztatni engem?

Úgy látszik a sors kegyes hozzám, mert abban a pillanatban nyílik az ajtó és Liam lép be rajta. Közömbös arccal néz felém, ami kicsit szíven üt, de próbálom ezt kizárni. Csendesen, kifejezéstelen arccal telepszik le az ágyam végébe, én pedig a háttámlának döntöm a hátam és úgy figyelek rá. Megfogadom magamban, hogy bármit mondjon is erős leszek és nem fogok sírni. Majd, ha elment. Bár tudom, hogy csak a hosszas turnéjukat akarja elmondani, de amiatt is lesz még elég időm bőgni.

- Holnapután fél éves turnéra indulunk - közli hosszas hallgatás után, és értékelem, hogy nem kertel.

Bólintok, és próbálkozok minél kevesebb érzelmet mutatni ezzel kapcsolatban.

- Valami másról is szót kéne ejtenünk - mondja, és egy pillanatra megdermedek.

Soha nem szerettem a „beszélnünk kell” és hasonló kijelentéseket, hiszen soha nem jelentettek jót.