12. fejezet - Enyém vagy

Halihó!:)
Meghoztam a 12. részt. Ami egy kicsit rövid lett, és amolyan átkötő rész lett, de ilyenek is kellenek....:)
Hagyjatok jelet magatok után!
Jó olvasást! xx

Love Drunk

Este viszonylag későn feküdtem le, mert Hope elég sokáig marad, miután elmeséltem nekik a Liammel történteket. Pontosan ezért okoz meglepetést, hogy reggel tíz óra van, de én teljesen fitt vagyok, és vigyorgok, mint a bolondgomba. Természetesen Eleanor még az igazak álmát alussza, így csendesen ügyködök a konyhában. Igazából fogalmam sincs, hogy miért jöttem a konyhába, de azért leülök a pulthoz, hátha eszembe jut. Egészen addig ülök a konyhába, vigyorogva meredve magam elé, amíg El fel nem kel, és teljesen fáradtan be nem csoszog. Boldogan köszönök, mire morog valami jó reggelt félét. Egyszerűen nem bírom abbahagyni a mosolygást. Ez hamarosan nővéremre is ráragad, és már sokkal kipihentebben és vidámabban ül mellettem.

A délelőttöm iszonyatosan lassan vánszorog, egészen addig, amíg Liam meg nem érkezik. Eleanorral váltják egymást, mert nővérem éppen megy el, Liam pedig pont most jön. Becsukom nővérem után az ajtót, és Liamet a szobám felé ráncigálom a csuklójánál fogva. Ahogy beérünk egyből letámadja az ajkaimat, amolyan köszönés képpen. Vigyorogva válok el tőle és ugrok rá az ágyamra, míg ő körbenéz a szobámban. Ez alatt a két év alatt csak párszor fordult meg nálunk, a szobámat pedig soha nem látta. Valószínűleg jobban járt volna, ha ez így is marad. Szokásomhoz híven hatalmas kupi uralkodott. Ruhák szétdobálva, az íróasztalom ki se látszik a sok vacaktól, ami rajta van, és a padló is csak azért látszik most, mert próbáltam egy kis rendet rakni mielőtt Liam megjön. De csak ennyire futotta. Nem szól egy rossz szót se, csupán a falakat bámulja. A plafon srégen ereszkedik le a falig, és a szoba azon felét fa lambéria keretezi, és egy hatalmas ablak, amelynek erős és nagy párkánya van. Az ajtó felőli, hosszú fal fehérre van mázolva, míg a két kisebb fal fekete. Ám a poszterek, újságkivágások és a nyomtatott minták miatt szinte egy milliméter se marad szabadon, de így tökéletes. Vigyora hatalmas lesz, amikor megpillantja a poszteremet a bandáról. Hozzá kell tennem, hogy a poszter még a legrégebbiek és legelsők közül való, akkor még nem gondoltam volna, hogy egyszer Liammel fogok itt ülni. Ettől függetlenül nagyképű mosollyal fordul felém.

- Esetleg aláírjam? - kötekedik.
- Kérlek - mondom unottan és a szememet forgatom.

Liamet nem hatja meg, keres egy tollat és ráfirkantja a nevét a saját képéhez. Elkuncogom magam, és hatalmas plüss kutyámat az ölembe veszem. Igazából reflex mozdulat, és teljesen akaratomon kívül történik. Liam tudomást se vesz róla, egészen addig, amíg vissza nem fordul a poszterem aláírásából.

- Szuper, most már adhatom el Ebay-en - gúnyolódok, miközben az aláírásra bökök. Elneveti magát.
- Hát ő meg kicsoda? - kérdezi kedvesen, és fejével a kutyusomra biccent.
- Ő az egyetlen férfi, aki megérdemli a helyét az életemben. Kiskorom óta folyamatosan szem- és fültanúja a sírásaimnak.
- Ha ezzel érdemelte ki, akkor én nem fogom megérdemeli a helyet az életedben. Nem akarlak sírni látni. Nem fogom engedni, hogy sírj. Ha kell, akkor napokat, sőt heteket töltök azzal, hogy megvigasztaljalak, de nem hagyom, hogy sírj. Bármi miatt is.

Kikerekedett szemekkel nézek Liamre. Komoly, szeretetteljes arccal néz rám, míg én próbálom visszanyelni a könnyeimet. Könnyeimmel küszködve, mégis mosolyogva dőlök hátra az ágyon. Perceken belül Liam is követi a példámat és lefekszik mellém. Csupán annyi különbséggel, hogy ő nem a hátán, hanem az oldalán fekszik, és szüntelenül bámulja az arcomat. Fél kézzel közelebb húz magához, így már teljesen mellette fekszek. Emiatt a mozdulat miatt a pólóm alja kicsit felcsúszik, Ő pedig a szabadon látszódó részt simogatja, ami miatt kellemes bizsergés fut végig az egész testemen. Természetesen elpirulok, és zavartan lesütöm a szememet. Elneveti magát és egy puszit nyom a homlokomra. Természetellenesen vörös lehetek, így felé fordulva, inkább beletemetem az arcom a mellkasába, ezzel elérve, hogy halljam szívének ütemes dobogását. Hosszú percekig csak csendben fekszünk, ő pedig a hajamat birizgálja. Felnézek rá, és azonnal fülig pirulok, amikor meglátom, hogy egészen eddig kitartóan figyelt engem. Feljebb tornászom magam és egy lágy csókot nyomok ajkaira. Ám, amit én egy apró kis csóknak szánok, azt ő elmélyíti. Nem mondom, hogy ellenemre van, egyáltalán nem. Pillanatokkal később már lovaglóülésben ülök csípőjén, miközben egyszer sem szakad meg a csókunk. Alsó ajkamba harap, amit miatt kellemesen bizsergő érzést érzek egész testemben. Levegő hiány miatt elválunk, de kellő oxigénhez jutás után újra egymás ajkainak esünk. Liam már a pólóm alját keresve próbálja azt felhúzni, amikor leállítom. Nekem ez túl gyors. Vagyis... akarom őt, tényleg, de nem érzem késznek magam.

- Liam, én még...
- Sajnálom, hülye vagyok - szakít félbe egyből, miközben bűnbánó arccal néz rám. - Akármeddig várok rád - jelenti ki és egy puszit nyom a fülem tövébe, ezzel valószínűleg egy újabb gyenge pontomat felfedve.

Reakcióm láttán apró puszikkal hinti be azt a területet, egészen az állam aljáig, majd újabb csókot kezdeményez. Ebben semmi mohóság nincs, pont emiatt tökéletes.

Leszállok a csípőjéről, és próbálok egyáltalán nem tudomást venni nadrágjában kényelmetlenül dudorodó férfiasságáról. Ettől függetlenül felkuncogok, és most először Ő pirul el teljesen. Ajkamba harapva próbálom elnyomni az arcomra feltörekvő vigyort, de nem igazán sikerül. Liam egy perc alatt visszanyeri magabiztosságát, én pedig abban a pillanatban nevetem el magamat. Megjátszott haraggal tekint rám, mire kinyújtom rá a nyelvemet és kifutok a szobából. Azonnal utánam ered, így futkározunk végig az egész lakáson, míg végül fáradtan a kanapéra fekszek, és próbálom egyenletesen venni a levegőt.

- Megvagy! - veti rám magát és összevissza csikizni kezd.

Kalimpálva próbálok kiszabadulni kezei alól, kevés sikerrel. Derekamat kínozza, én meg csak visongni tudok. Lábaimon ül, fél kezével pedig a kezeimet szorítja, másikkal pedig folyamatosan csikiz. Az esélytelenek nyugalmával várom, hogy abbahagyja, ám ez egyáltalán nem áll szándékában.

- Kérlek, hagyd abba - visítok nevetve, és már szinte könyörgök.

Elvigyorodik, de mielőtt elengedne csókot lehel a számra, majd elenged. Megkönnyebbülve állok fel, és megigazítom összegyűrődött ruházatom.

- Destiny, én nem akarom ezt az egészet titkolni - szólal meg Liam, előhozva egy tökre nem ideillő témát. - Mármint, tudom, most még korai, meg minden. De ha megkérdezik, nem fogom tagadni. Elakarom mondani mindenkinek, hogy az enyém vagy - mosolyog édesen.
- Oh, igen? Liam Payne, miből gondolod, hogy a tiéd vagyok? - kérdezem kacérkodva.
- Miből gondolom? - vigyorog, ami miatt nem sejtek sok jót. - Elég csak hozzád érnem, és kiráz a hideg - mondja lassan, minden szót artikulálva, és megérint, ami az általa várt hatást éri el. - Tudom a gyenge pontjaidat - egy csókot nyom a fülem tövébe, én pedig szinte szétfolyok karjai között.
- Ugh, ta-talán igazad lehet - makogom.

Felkuncog, és elégedett azzal, hogy a várt reakciót érte el nálam.

- Éhes vagyok - nyavalyog, mint egy öt éves kisfiú.
- Nem a főző tudományomról vagyok híres. Szóval vagy eszünk rántottát, vagy leugrunk valamelyik közeli gyorsbüfébe. Tiéd a választás.
- Nincs kedvem megmozdulni.
- Nos, akkor rántottát eszünk - vonok vállat, ő meg beleegyezően bólint.

A konyhában előkeresek egy serpenyőt, és kikotorászok a hűtőből pár tojást. Ez az egyetlen étel, amit még soha nem sikerült elrontanom. Bár nem kell hozzá nagy ügyesség. 10 perccel később már két tálcával térek vissza és az egyiket Liam kezébe nyomom, aki azonnal hozzálát az evéshez. Jóízűen falja be, ami mosolyt csal az arcomra.

Már estefelé jár az idő, amikor Liam készülődni kezd. Ám ebben a pillanatban kapok egy SMS-t nővéremtől, miszerint estére nem jön haza. A helyzet annyiból rossz, hogy utálok egyedül lenni, főleg este.

- Valami baj van? - kérdezi Liam már indulásra készen.

Most ciki lenne megkérni, hogy maradjon itt velem éjszakára, mert félek egyedül ebben a hatalmas lakásban? Ugh, számomra mindenképpen, így csak megrázom a fejem és egy csókkal elköszönök tőle.

A lakásban mindent bezárok, amit csak tudok, aztán eldöntöm, hogy belekezdek az American Horror Story harmadik évadába. Nem igazán kötött le, ami csak is miattam van, hiszen sötét van, egyedül vagyok, és szörnyen félős vagyok. Ezen az se segített, hogy Liam távozása után fél órával valaki éppen kopog. A házban teljes homály uralkodik, ami miatt nem igazán van bátorságom kimenni. A kint állónak ez nem tetszett, mert másodjára is kopogott. Megemberelem magam, és az előttem lévő összes villanykapcsolót felnyomom, ezzel elérve, hogy az egész ház lámpafényben tündököljön. Hevesen dobog a szívem, amikor félénken ajtót nyitok, remélve, hogy nem betörő, vagy baltás gyilkos. Megkönnyebbültem sóhajtok fel, amikor megpillantom a kívül álló személyt. Beljebb invitálom, majd faggatni kezdem, hogy mit keres itt. Nem mintha bánnám, vagy nem örülnék neki, csak érdekel. Nem válaszol, csak mosolyogva ledobja magáról cuccait, és engem követve a szobám felé indulunk.