25. fejezet - Rendben leszel

Hali!:)

Nos, megérkeztem az utolsó résszel. A későbbiekben fel fog kerülni a prológus is, ami elég gyenge és rövid lett. Nincs különösebb hozzá fűzni valóm ehhez a részhez, hiszen nem akarok semmit elárulni belőle.:)
Jó olvasást! xx

Be alright

Az otthon eltöltött idő csigalassúsággal telt el. Nehéz volt mindennap azt tettetni a többiek előtt, hogy erős vagyok. Ám esténként senki sem látta, hogy álomba sírom magam és nem egyszer a fürdő felé veszem az irányt, majd visszafordulok és zokogva esek be az ágyamba. Csakis Zayn tudta, hogy milyen átkozottul kivagyok. Mindvégig mellettem volt. Amíg a többieknek elég volt egy mosoly és pár műnevetés, addig Zayn nem hitte el, hogy túl vagyok rajta. Folyamatosan a nyakamba lógott és állandóan velem volt. Próbálta elvonni a figyelmemet, ami többé-kevésbé sikerült is neki.

Mióta Londonba visszaértünk azóta is állandóan velem tölti minden idejét. Amit nem bánok, mert természetesen hiányzott, de szerintem ő már eléggé unja, hogy az összes idejét egy depressziós, önveszélyes lánnyal kell töltenie.

Csengettek. Nem különösebben izgatott, hiszen Zayn szokott ilyentájt jönni. Ezért is meglepődtem, amikor Harry lépett be a szobaajtón. Semmi szükségem nem volt arra, hogy idejöjjön és feltépje a gyógyulgató sebeimet. A torkomban lévő gombóc megakadályozta, hogy megszólalhassak, de nem is kellett.

- Sajnálom, ami történt. Tudom, hogy erre nincs mentség. De szeretlek, Rony. Megtudnál bocsátani nekem?
- Megbocsátani, megtudnék. De nem lennék lépes újra bízni benned.
- Kérlek, Rony. Szeretlek. Teljes szívemből, soha nem szerettem így még senkit, és beleőrülök a hiányodba - szemei csillogtak, és nem a boldogságtól, hanem a könnyektől.

Szívem vadul ösztönzött a megbocsátásra, az eszem viszont az elengedés mellett érvelt. Aztán döntöttem. Életemben először az eszemre hallgatok. Talán megbánom, talán belefogok pusztulni a fájdalomba. Talán csak egy szerencsétlen hülye vagyok, és meg kéne bocsánaton neki, de nem megy. Megcsalt. Csak ez lebegett a szemem előtt.

- Én már nem szeretlek, Harry - mondtam és magamat is sikerült meglepnem.

Szinte biztos vagyok benne, hogy ennél nagyobb hazugság még nem hagyta el a számat. Kimondtam, már nem tudom visszaszívni. Itt a vége. A fiú lefagyva állt előttem, arcán pedig pár könnycsepp éktelenkedett.

- Menj el, kérlek!

Kérésemet teljesítve, szomorúan kibotorkált a szobából. Így lesz a legjobb. Folyamatosan ezt hajtogattam magamban, és a végére már kezdtem is elhinni. Mindenkinek jobb lesz így.

Harryt Zayn váltotta, aki szomorú tekintettel pásztázott végig.

- Minden rendben? - kérdezte, mire megráztam a fejem. - Rendben leszel. És, amíg nem, addig itt leszek melletted - simított végig az arcomon, miközben folyamatosan a számat bámulta.

Szorosan lehunyta a szemét és sóhajtott, majd miután kinyitotta, gyönyörű barna szemeit, már a szemembe nézett. Halvány mosolyra húzódtak ajkaim és bólintottam. Neki elhittem, hogy jól leszek? Hogy miért? Nem tudom. Neki bármit elhinnék. Talán igaz lehet a mondás, hogy az első szerelem, soha nem múlik teljesen, csak véget ér.

- Miért csalt meg? - kérdeztem rá arra, ami már régóta nyomta a szívemet.
- Lehet, nem ő az, akit neked szántak. Tudod, minden okkal történik. Fogd fel így.
- Akkor ki az, akit nekem szántak? Ki az, akivel hagyják, hogy végre éljem az életem, hogy boldog legyek?
- Talán közelebb van hozzád, mint gondolnád, talán ismered is. Talán csak nem veszed észre - mosolyodott el keserűen.
- Nem hinném - ráztam a fejem, mire nagyot sóhajtott és magához húzott.

Ezekben a pillanatokban elvesztem az időérzékemet. Csak hagyom, hogy Zayn az ölelésébe vonjon, hogy hallgathassam, ahogy a fülembe szuszog. Olyan nyugodt. Egy kicsit, olyan tökéletes. Mintha semmi gondom nem lenne, mintha nem csaltak volna meg soha.

*

Egy hét, két hét, három hét, és hopp egy hónap. Fogalmam sincs, hogy milyen jelzővel illethetném ezt az időszakot. Zaynnek hála a jó jelzőt aggatnám rá, bár ennek ellenére előfordult, hogy álomba sírtam magam. Nem sokszor, de ilyen is megesett. Harry azóta nem keresett. Ahogy láttam ő könnyen túllépett a kettőnk között történteken, ugyanis a legutóbbi „találkozzunk a többiekkel” estén valami szőke libával érkezett. Nem mondom, hogy nem evett meg a féltékenység, mert akkor hazudnék, de ennek jelét se mutattam. Arcomra fagyott mosollyal ültem végig az egész estét. Látszólag tökéletesen elvoltak egymással, én pedig a sírás határán voltam. Mégis, hogy a francba sikerült ennyi idő alatt továbblépnie? Csak nekem megy ilyen rohadt nehezen?

Azóta a nap óta folyamatosan azon gondolkozom, amit Zayn mondott. Talán csak nem veszem észre azt, aki szeret. Na, de ha ismerem és tényleg a közelemben van az a valaki, akkor miért nem adja semmi jelét? Így honnét tudjam? Vagy talán... nem, Zayn biztos, hogy nem. Pár kósza csóktól, és a folyamatos együttléttől eltekintve semmi különösebb jelét nem adta, hogy ő lenne az a valaki. Vagy ezzel akarta felhívni a figyelmemet? Most mi van? Nem, belezavarodtam az egészbe. Összekutyultam mindent. Zayn betartotta az „ígéretét” és addig nem csókolt meg, amíg nem kértem rá. De kértem rá. Képes lettem volna könyörögni neki. Mégis miért? Fogalmam sincs, saját magamat zavarom össze, az érzéseimmel, amelyeken már egyszerűen nem tudok kiigazodni. Fáj, amit Harry csinált, közbe egy részem Zayn felé húz.

- Rony, merre kalandozol ennyire? - legyezett kezével előttem Zayn mosolyogva.
- Csak elgondolkoztam - vontam meg a vállam.
- Mit tervezel délutánra?
- Nagyjából azt, amit mindig.
- Tehát ráérsz. Szuper - vigyorodott el.
- Mit csinálunk?
- Majd meglátod - mosolyogta el magát sejtelmesen.
- Mondd el! - megrázta a fejét. - Zayn, mondd el! Kérlek! Naaa - néztem rá lebiggyesztett ajkakkal és kiskutya szemekkel.
- Nem.
- Zaynie, légy szíves.

Beceneve hallatán kikerekedett a szeme és elnevette magát. Jó, gyerekes, de cuki név. És idegesíti, tehát pont tökéletes. Hosszú perceken keresztül nyaggattam, hogy mondja el, mit tervezett, de egy szót se szólt. Egy idő után azonban láttam rajta, hogy fogy a türelme. Azonban a következő pillanatban igencsak meglepetésként ért, hogy megcsókolt. Azonnal belém fagyott a szó, sőt utána is.

- Na - vigyorodott el diadalittasan, mire grimaszoltam. - Öltözz, aztán menjünk -  vigyorgott még mindig.
- Hova? Hogy öltözzek?
- Ahogy szoktál. Csak szedd össze magad - hagyta rám.

Pufogva válogattam a ruháim között. Egy szimpatikus összeállítást felé mutattam. Bólintott. Fürdőben átöltöztem, aztán megfésülködtem. Kedvenc parfümömből magamra fújva késznek nyilvánítottam magam.

Zayn háza előtt álltunk meg, amit nem igazán értettem, de nem kérdezősködtem. Bent viszont nem várt meglepetés fogadott. Ahogy beléptünk mindenki egyszerre üvöltötte, hogy „Boldog születésnapot”. Csak akkor jöttem rá, hogy ma június harmadika van. Ami egyet jelent azzal, hogy bizony 19 éves lettem. Egy évvel öregebb és talán bölcsebb is.

Nem mindenkit ismertem, de mindenki mosolyogva köszöntött fel, így viszonoztam a kedvességet. A lányok csontropogtató ölelésben részesítettek, utána pedig Abigail bemutatta a barátját, Nathant. Kék szemek, fekete haj, kreol bőr, enyhe borosta, ami rosszfiús külsőt kölcsönöz neki. Mosolyogva mutatkoztam be neki. Hatalmas örömmel ugrottam Abigail nyakába. Örültem, hogy végre talált magának valakit, akivel boldog lehet.

Hangulat a tetőfokon, végül megérkezett Perrie is, aminek szívből örültem. Régen találkoztam vele, és hiányzott. Bár nem sokan tudtam beszélni vele, mert valaki mindig elrángatott. Az este folyamán a fél társasággal táncoltam, és a megivott alkohol mennyiségnek hála vigyorogva köszöntöttem még Harry barátnőjét is, aztán az este további részét Zayn karjaiban töltöttem, aki jobbnak látta, ha odafigyel rám. Legutoljára a premieren éreztem magam így. Harry másik lánnyal, én Zaynnel. A történelem ismétli önmagát. Minden szempontból.

- Eleget ittál már - vette ki a kezemből a Jack Daniel's tartalmazó poharat Zayn.
- A-a. Még nem merném bevallani, hogy azt hiszem szeretlek - mondtam nevetve, mire a fiú elmosolyodott.
- Pedig azt hiszem, pont most mondtad el.
- Hupsz.

Ennyi volt az összes reakcióm. Mindketten elnevettük magunkat. Van, amikor hasznos hatásai is vannak az alkoholnak. Nem szándékoztam megosztani Zaynnel ezt a kis infót, miszerint annyit törődött velem, hogy újra előtörtek a régi érzések, miközben el kellett felejtenem Harryt, aki tökéletesen meg van nélkülem is.

Bátran csókoltam meg Zaynt, ami nagyban a megivott ital mennyiségnek volt köszönhető. Azonnal visszacsókolt. Hajába túrva közelebb vontam magamhoz, míg ő a derekamra rakta egyik kezét, másikat pedig az arcomra helyezte.

Iszonyatos fejfájással keltem, valamikor 10 óra felé. Zayn békésen szuszogott mellettem. Az este lényegesebb részei igaz, hogy homályosan, de rémlettek. Túl lusta voltam, hogy gyógyszer vegyek be, na meg azt se tudtam, hogy Zayn hol tartja. Felébreszteni viszont nem volt szívem. Ám az egyre erősödő fejfájás miatt elkezdtem lökdösni a vállát. Nem válaszolt csak átfordult a másik oldalára.

- Zayn! - szóltam rá normál hangerőbe, még mindig lökdösve a vállát.

Hangom hallatán szemei azonnal kipattantak és mosolyogva rám nézett.

- Gyógyszer a konyhában. Bal oldali alsó szekrény, legfelső fiók. Ha az emlékeidet keresed, akkor azt majd később - motyogta fáradtan, de mosollyal az arcán, mire én is elvigyorodtam.
- Köszi - nyomtam egy puszit az arcára aztán a konyhába indultam.

A nappaliba érve azonban kitört belőlem a nevetés. Hanna, Niall, Car és Liam valami lehetetlen pózban feküdtek a kanapén. Vagyis, igazándiból Liamnek csak a lába volt a kanapén, amin Car feküdt. Niall lába Carol lába felett Hanna pedig valahogy rajtuk feküdt, miközben a fél lába a földön volt. Halkan a konyhába csoszogtam, ahol Harryt és a szőkét találtam.

- Reggelt - köszöntem nekik, mire mindketten morogtak valami hasonlót.
- Tegnap nem volt alkalmam felköszönteni, hiszen Zayn társasága jobban lefoglalt. Ezért utólag, de boldog születésnapot - öltött magára egy művigyort Harry.

Felvont szemöldökkel biccentettem. Fantasztikus. Megcsalt, összejön valami libával, akinek fogadni mernék, hogy nagyobb a melle, mint az IQ-ja és utána még van pofája ahhoz, hogy felemlegesse, hogy Zaynnel voltam előző este! Nem foglalkoztam vele túlzottan sokáig, csak bevettem a gyógyszert és inkább visszamentem Zayn szobájába. Az ágyban már nem találtam, de két pillanattal később megjelent a fürdőajtóban. Haja kuszán állt és az arca is borostás volt, de bátran állíthatom, hogy még így is igazán lélegzetelállító látványt nyújtott. Sőt...

- Nos, most is számoljak be, hogy mit csináltunk este, és utána megint elrohansz?
- Azért azt tegyük hozzá, hogy Perrie a menyasszonyod volt akkor éppen, miután burkoltan közölted velem, hogy szép volt, jó volt, de köszönöd ennyi. De most az este legtöbb része rémlik, és nem fogok elrohanni. Persze csak akkor nem, ha most nem közlöd velem, hogy nem akarsz tőlem semmit, csupán csak jó voltam egy éjszakára.
- A barátnőmnek akarlak. Újra
- Az jó, mert én is azt szeretném, ha újra a barátnőd lehetnék - mosolyodtam el.
Hatalmas mosoly jelent meg az arcán, majd az ölébe kapott. Lábaimmal átfontam a derekát, míg kezeimmel a nyakát fogtam közre. Szemeibe visszatért a csillogás, és a vigyort le se lehetett volna törölni az arcáról. Boldog volt. És én is.