Hali, ismét!:D
Újabb résszel érkeztem. Egyrészt, mert teljesen be vagyok zsongva, hogy mi a véleményetek a vége felé eső részekről, másrészt meg a kedves kommentelő kérésére!:)
Jó olvasást! xxx
Csodálkozva, mégis kicsattanó
boldogsággal néztem az előttem álló fiúra.
- Hogy kerülsz ide?Újabb résszel érkeztem. Egyrészt, mert teljesen be vagyok zsongva, hogy mi a véleményetek a vége felé eső részekről, másrészt meg a kedves kommentelő kérésére!:)
Jó olvasást! xxx

- Én is örülök, hogy
látlak – vigyorodott el. - Sajnálom, hogy olyan hülye voltam.
Nem kellett volna féltékenykednem. Zayn észhez térített -
vallotta be, miközben kínosan mosolygott.
Közelebb léptem és karjai
közé bújtam.
- Örülök, hogy itt vagy -
suttogtam a fülébe.
A hajamba puszilt, aztán egy
kicsit eltolt magától. Éppen csak annyira, hogy megcsókolhasson.
Egy hetet töltöttünk el
Párizsban, aztán tovább álltunk. Harry sajnos csak a párizsi hét
alatt maradt velem. De őt is hívták a kötelességei, na meg nem
is várhattam el tőle, hogy órákat unatkozzon, miközben a nap
nagy részében nem is tartózkodtunk együtt. A turné vége lázasan
közeledett, amit egy részem nagyon bánt, a másik viszont szinte
sírva fakadt örömében. Ma este egy utolsó koncert és ezt
letudtam. Büszke vagyok magamra. Minden fajta nyavalygás és más
nélkül végig csináltam. Szörnyen izgultam. Ám, mikor végre a
saját országomban tartózkodhattam ez megváltozott. Százszor
jobban izgultam. Meg akartam mutatni, hogy igenis tehetséges vagyok,
és büszkék lehetnek rám. Amikor ma este felléptem a színpadra
láttam azt a csillogást az emberek szemében, ami arra ösztönzött,
hogy a jónál is jobb legyek. Hogy tökéletes legyek. Az első kis
turném befejező koncertje, a hazámban. Mindent bele kellett adnom.
És bele is adtam. Valószínűleg nem mindenki önszántából jött,
hiszen pár arcon láttam a döbbenetet, amikor elkezdtem az
anyanyelvükön beszélni. Ilyenkor a mellettük álló hozzájuk
fordult és elmagyarázta, hogy mi is van. Mosolyogva néztem végig
a sok lányon, akik között néha megpillantottam egy-egy fiút is,
akik minden bizonnyal kísérők lehettek. Aztán jött a csodálatos
érzés, amikor a rajongóim velem együtt énekelték a dalaimat. És
véget ért. Utólag visszagondolva erre az egy hónapomra.
Csodálatos volt. Élményekben és találkozásokban gazdag.
*
Majdnem három órás út után
öröm volt leszállni a vonatról. A délelőtti tömeg hatalmas
volt, az idő pedig elég meleg. Farmerkabátomat a kezemben
cipeltem, miközben nagy bőröndömet magam után húztam. Anyu
felajánlotta, hogy eljön értem Pestre kocsival, de feleslegesnek
éreztem. Soha nem volt kényes, így nem okozott gondot se a
vonatozás, se a buszozás. Még csak azt se engedtem neki, hogy az
állomásra lejöjjön értem. Minek? Van két lában, a bőröndöm
gurulós, és ha ráérősen sétálgatok, akkor is otthon vagyok
legfeljebb 45 perc alatt. Persze várhattam volna, hogy nem fog úgy
cselekedni, ahogy én azt kértem. Ahogy leszálltam a vonatról már
meg is láttam a vadul integető anyámat. Sietősebben vonszoltam
magam után csomagomat, majd a karjaiba vetettem magam. Régen
találkoztunk. Nyári látogatásomkor. Azóta nem jártam erre felé,
csak telefonon, vagy esetenként Skypon beszéltünk.
- Istenem! Annyira büszke
vagyok rád, és annyira hiányoztál - könnyes szemekkel
motyogta, mire szorosabban öleltem.
- Te is hiányoztál nekem.
- Mindent mesélj el!
Nos, igen. Ha ő azt mondja,
hogy mindent, akkor bizony töviről-hegyire az összes kis
jelentéktelen dolgot is el kell mesélnem. És el is meséltem. Néha
szörnyülködve, néha csillogó szemekkel hallgatta a beszámolómat.
Legjobban talán mégis az „újra együtt vagyunk Harryvel” rész
fogta meg.
Kocsival az egész út nem
tellett 10 percbe se. Fáradtan estem be a lakásba, ahol nem kis
meglepetés fogadott. Eleanor, Hanna, Abigail, Carol és az öt fiú
mind ott volt. Ledöbbenve álltam, ezer wattos vigyorral az arcomon.
Bőröndömet elengedve vetettem magam Harry nyakába. Egy rövid
csókban részesített, hiszen társaságunk volt. Miután mindenkit
végigölelgettem zavartan néztem, hogy hol van Perrie. Amikor pár
napja beszéltünk még azt említette, hogy a hónap végéig
szabadok, ráadásul egy szóval se mondta, hogy beszélt-e már
Zaynnel. Úgy döntöttem majd később kifaggatom a lányokat, most
csak örülök, hogy itt vannak. Hogy eljöttek miattam. Legalább
heti egyszer beszéltem mindenkivel. Pontosabban Harryvel mindennap
legalább kétszer, és Hannával is minimum két naponta beszéltünk.
A nappaliban foglaltunk helyet, ahol igazából elég szűkösen
fértünk csak el. Nekem már ülőhely se maradt, amit három óra
vonatozás után annyira nem is bántam. Harry egy darabig nézte az
ácsorgásomat, aztán egy egyszerű mozdulattal az ölébe húzott.
Vigyorogva karoltam át a nyakát, miközben a többieket hallgattam.
- Annyira nem volt fair, hogy
nem szóltatok, miért kellett még Párizsban vissza mennem a
hotelba - forgattam a szemeimet.
- Meglepetést akartunk. Hát
meglepődtél - vonta meg vállát Hanna, mire hozzávágtam az
egyik díszpárnát, ami miatt anya szúrós szemekkel nézett rám.
Angyali vigyorral néztem rá, ő
pedig csak legyintett és a szemét forgatta. Azt hiszem meg van,
hogy kitől örököltem. Végignéztem a társaságon. A nagy
kanapén Hanna és Niall egymás mellett ültek, kézen fogva, ahogy
Liam és Car is. Mellettük, a fotelban Louis foglalt helyet, ölében
Eleanorral. A másik két fotelban Harry ült, velem az ölébe, a
velünk szembe lévőben pedig Abigail. A kis kanapén pedig Zayn
terpeszkedett egymagában. Tekintete szomorúnak tűnt. Próbáltam
elkapni a tekintetét hátha bármire is rájövök belőle, de ez
nem sikerült. Egészen ebédig fel sem nézett, csupán csak maga
elé meredve ücsörgött, hallgatagul. Furcsálltam a viselkedését.
Zayn nem szokott ilyen lenni. Nem egy bőbeszédű srác, de olyan
még soha nem fordult elő, hogy két órán keresztül csendbe
maradjon és fel se nézzen a társaságra.
Dél után pár perccel anya
szólt, hogy kész az ebéd, úgy hogy asztalhoz ültünk. Aha, meg
ahogy azt elképzeltük. Öt ember gond nélkül elfért az
asztalnál, na de mi tízen voltunk, még anyu nélkül is. Akkor
jött a B terv. Mégpedig a hátsókerti pavilon, ahol vidáman
elfértünk ennyien is. Az idő kellemes volt, igazi tavaszi. Miután
mindenki megebédelt, idejét láttam elpakolni. Eleanor és Hanna
segítségemre volt, a többiek kint maradtak a kertben és
letelepedtek a hintaágyakra és a körülöttük lévő padokra.
Gyorsan becipeltük a koszos edényeket. A konyhában csak ketten
voltunk, mert anyunak dolgozni kellett mennie.
- Perrievel mi van?
- Oh, nem említette? Tegnap
elég csúnyán összevesztek Zaynnel, ami egészen odáig fajult,
hogy szakítottak. Eljegyzés felbontva. Bár azt senki sem tudja,
hogy miért.
- Tehát elmondta Zaynnek...
- Tessék?
Ezek szerint hangosan
gondolkodtam. Végül is, előbb utóbb úgyis megtudják. Eleanor
meg teljesen megbízható, nem fog eljárnia szája, ha megkérem rá.
- A lényeg nagyjából
annyi, hogy Perrie már egy jó ideje együtt van egy másik fiúval,
akit egy barátnőjén keresztül ismert meg. Jóba lettek,
szerelmesek lettek.
- Miért van az, hogy te
mindig ilyen jól informált vagy? - nézett rám hitetlenkedve.
- Nos, ez igazából furcsa
történet. Harryvel összevesztünk, Zayn apuhoz ment valamiért,
aki nem volt otthon, de látta, hogy Harry elviharzott, ezért
megnézte mi van velem. Megvigasztalt, aztán elpanaszolta, hogy
Perrie az utóbbi időben mennyire más. Miután elment felhívtam
Perriet, aki felajánlotta, hogy találkozzunk. Egy kávézó
mellett döntöttünk, ahol megbeszéltük a dolgokat, és visszakaptam a barátságát. Elmesélte, hogy
megismerkedett egy sráccal, akibe időközben beleszeretett és
megpróbálták együtt, persze szigorúan titokban. Úgy látszik
megfogadta a tanácsom és elmondta Zaynnek.
- Hát ez...
El szóhoz sem jutott. Amit nem
csodálok. Perrien még az utolsó pár hónapban is a „totál
szerelmes vagyok Zaynbe” érzés látszott. Ezek szerint a totál
szerelmes stimmelt, csak a fiú nem. Mondjuk azt nem tartottam
fairnek, hogy Perrie még csak most mondta el neki, de ő tudja.
Legalább megtisztelte annyival, hogy elmondta, és nem máshonnan
derült ki.
Egy nagy tálcát megpakoltam az
otthon talált üdítőitalokkal és poharakkal aztán Eleanorral
visszamentünk a hátsó kertbe, ahol Louis és Niall éppen
szerencsétlen Harryt próbálták a jéghideg vizű medencébe
dobni. A fiú persze össze-vissza kapálózott a két bolond
szorításában, de sokra nem ment vele, csak annyira, hogy még
inkább közel kerültek a medencéhez.
- Tegyétek le!
A barátomat szorongató két
fiú egyből megtorpant és ijedten nézett felém. Valóban, az
ordibálás messze áll tőlem, nem is szoktam, sőt még magam is
meglepődtem. Niall és Louis egyből elengedték a srácot, aki
persze így a földre zuhant és nyekkent egyet. Éppen fel akart
kelni, amikor átfordult a jobb oldalára, egyenesen bele a
medencébe. Mindenki vihogva a figyelte a jelentet, én pedig ég
felé emeltem a tekintetemet és a fejemre csaptam.
- Te szerencsétlen! -
indultam meg a medence felé, közbe fejbe vágtam a két veszettül
vihogó jómadarat.
Harry vacogva, totál elázottan,
testéhez tapadó ruhában mászott ki a medencéből. Félénken
vigyorogva indult felém.
- Komolyan, nem találok rád
szót. A szerencsétlen összes szinonimáját kimeríted -
forgattam a szemem.
Gyorsabban kezdett közeledni
felém, én pedig nem sejtettem jót. Akkor meg már végképp nem,
amikor elkezdett felém futni. Hátraarcba vágtam magam és
visszafutottam a házba. Szerencsémre, és barátom balszerencséjére
az egész házban járólap van, amin szerencsésen eltaknyolt, már
a második lépésnél. Vigyorogva álltam meg felette, aztán
kinyújtottam rá a nyelvemet. Kezemet nyújtottam, hogy felsegítsem,
mire megrántotta azt és egyenesen ráestem.
- Ugh, Styles! - két
kezemmel feje felett támaszkodtam, miközben sunyin vigyorgott.
Lehajoltam és nyomtam egy
puszit a szájára. Azonnal fordított a helyzetünkön, így most
már ő támaszkodott felettem. Egy lágy csókban részesített és
szinte szétfolytam alatta.
- Khm - köhécselt valaki
mögöttünk, mire mindketten odakaptuk a fejünket.
Na most, anyu vagy nem dolgozni
volt, vagy igencsak hamar lejárt a munkaideje, de ő állt
mögöttünk.
- Um, szia anyu -
vigyorogtam kínosan.
- Rony, vissza a kertbe,
Harry átöltözni! - parancsolt ránk azonnal és mindketten két
felé spuriztunk azonnal.
A többieknek elmesélve persze
jól kiröhögtek, sőt még Zayn ajka is aprót rándult. Hát, ciki
volt, de legalább ennyit elértem vele. Na meg azt, hogy egész nap
azt vártam, hogy mindenki menjen a dolgára, és hadd legyek egy
kicsit Harryvel, lehetőleg kettesben.
Négy óra felé járhatott,
amikor Hanna felajánlotta, hogy menjünk be a városba. Semmi kedvem
nem volt mászkálni, de a többiek szívesen követték. Szóval
sikerült kettesben maradnom Harryvel. Ugyanis, mint később
megtudtam anyu csak a kulcsáért ugrott haza, amit itthon hagyott.
Persze a legjobbkor.
- Na és, mit csináljunk? -
mosolyodtam el, miközben a konyhapultnak dőlve álltam.
- Nekem lenne egy-két
ötletem - vigyorodott el kajánul.
- Azt rögtön gondoltam.
Harry elém állva lopott tőlem
egy csókot, miközben kezeit a derekamon nyugtatta. Nyakánál
átkaroltam és egyik kezemet a hajába vezetve húztam közelebb.
Kezdeti lágy csókunk szenvedélyessé és méllyé váltott,
miközben az előttem álló fiú egy egyszerű mozdulattal
megszabadított pólómtól és felültettet a pultra.
- Harry... talán... talán
nem itt kéne - motyogtam zilálva, mert teljesen szétcsúszottnak
éreztem magam.
Vigyorogva segített a le a
pultról és indult kifelé. A konyha ajtóban egy szomorkásan
bambuló Zaynt láttunk. Ez nem lehet igaz! Ma már másodszorra
kerülök egy érzelem dúsabb csók miatt kínos helyzetbe. Oké, ez
nem a mi napunk.
- Zayn, baj van? -
felülmúltam magamat, ennél értelmesebbet nem is kérdezhettem
volna, miközben tudom, hogy baja van.
- Nem érdekes. Menjetek csak
- állt félre, de nem mozdultam.
- Um, Harry, kimennél? -
fordultam az említett felé, aki lazán bólintott és valamerre
elment. - Nos, mi történt?
- Rony, menj Harryhez. Ő a
pasid, hetek óta nem láttad. Én amúgy is elhanyagolható, eldobható és
pótolható vagyok - oké, helyben vagyunk.
- Perrie miatt vagy így ki?
- Honnan tudod?
Na igen. Ebből mindenképpen
szarul fogok kijönni.
- Még, amikor panaszkodtál
aznap felkerestem Perriet, hogy kiderítsem mi van...
- Minek kell beleütnöd az
orrod? És képes voltál eltitkolni előlem, mintha nem tudnál
semmiről, amikor már vagy egy hónapja tudod? - förmedt rám.
Oh, miért is ne engem okolna!?
- Mit tehettem volna? Nézzem
karba tett kézzel, ahogy őrlődsz, mert nem tudod mi van
Perrievel? Hidd el, ha elmondtam volna, akkor is én lettem volna a
szar meg a szemét. De most is én vagyok, mert nem mondtam el.
Holott nem az én hibám, mert nem az én feladatom volt elmondani
neked! Nézd, most lehet, hogy utálsz, de ha bármi van, én itt
leszek.
- Ha tudtad, hogy te leszel a
szar, akkor minek avatkoztál bele?
- Oh, bocs már, hogy
segíteni akartam neked! Tényleg elnézést, hogy olyan baszottul
rendes vagyok!
És tessék! Én vagyok a hülye,
mert segíteni akartam. Oh, Zayn, a franc vigyen el, hogy neked
valahogy mindig sikerül a padlóra tenned. Vagy így, vagy úgy.
Dühösen indultam a konyha felé, amikor Zayn elkapta a kezemet és
visszahúzott. Annyi kép ugrált be, amikor régen mindig ezt
csinálta. Amikor mennem kellett visszarántott és megcsókolt,
amikor dühös voltam rá ugyanezt csinálta. Azon a félresikerült
reggelen is.
- Sajnálom. Nem akartam így
viselkedni. Csak... ez olyan szar érzés. Amikor hónapokat
pedálozol, hogy rendbe hozd, amit elcsesztél, hogy elfelejts
valakit, erre kiderül, hogy egész idő alatt átvágtak, hazudtak
neked és megcsaltak.
- Muszáj elenged őt, Zayn.
Te sem lennél boldog azzal a tudattal, hogy veled van, miközben
nem is szerelmes beléd.
- Tudom.
- Na gyere ide! - tártam
szét karjaimat.
Nem tétovázott, azonnal
visszaölelt. Nem tudom, hogy meddig álltunk szótlanul a konyha
közepén.
- Irány vissza Harryhez! -
engedd el, miközben rám parancsolt.
- Zayn, padlón vagy. Nem
foglak itt hagyni egyedül - ellenkeztem azonnal.
- Oh, dehogynem! Nyomás! -
utasított keményebben.
Gyerekesen kinyújtottam rá a
nyelvemet, aztán a szobámba mentem. Harry az ágyon ült, miközben
laptopozott.
Uristen, imdlak imadlak imadlak! Ket resz egy nap es meg PLL is.. Huuu mit is mondjak, nagyon jo resz lett, megint :D nagyon imadom a blogot, hihetetlenul sokszor fogom meg visszaolvasni. De ha mar Zaynnel nem lehet egyutt, beleegyeznek egy szomoru vegbe is. Nem tudom elfogadni, hogy nincsenek egyutt. A vege nagyon jo lett, ha ha milyen mas lett volna, ha zayn van benne?! :D
VálaszTörlésVartam, hogy most is igaz legyen, hogy Zayn visszahuzza es csok es minden jo dolog.. :( van ra esely hogy egyutt legyenek? Boldog vege lesz? Marmint a boldogot arra ertem hogy Harryvel lesz? Annyi kerdes kavarog bennem es tudom hogy a tortenet vege elott nem kapok ra valaszt :D :( hihetetlenul varom a kovetkezo reszt! Nagyon! :) xxx dori
Hihetetlenül imádlak! Az összes kommented vigyorogva olvasom és elképesztő, hogy mennyire boldoggá tud tenni pár kedves szó.:)
TörlésSajnálom, hogy csalódást kellett okoznom, mert Zayn nem csókolta meg.
Annyit elárulhatok, hogy boldog vége lesz. Talán kicsit túl boldog. Nem így terveztem, de így sikerült. Azt, hogy kivel lesz, vagy kivel nem, azt viszont sajnos ki kell várnod. De már csak három rész. Az féllábon állva is ki lehet bírni!:) xxx
Úúú imádom, ahogy az összes eddigi részt. Perriere nem mondok semmit, csak annyit, hogy nem komplett a csaj amiért átvágta Zaynt, de örülök hogy kiderült. Esetleg nem lehetne olyan opció, hogy felpakolod gyorsan azt a maradék pár részt, vagy még ma egyet? Annyira kíváncsi vagyok, mi lesz. :D
VálaszTörlésKöszönöm!:D
TörlésEsetleg egy olyan opciót feltudok ajánlani, hogy a következő részt felrakom most, aztán a többit pénteken.:D