22. fejezet - Újra otthon

Hali, ismét!:D
Újabb résszel érkeztem. Egyrészt, mert teljesen be vagyok zsongva, hogy mi a véleményetek a vége felé eső részekről, másrészt meg a kedves kommentelő kérésére!:)
Jó olvasást! xxx

Csodálkozva, mégis kicsattanó boldogsággal néztem az előttem álló fiúra.

- Hogy kerülsz ide?

- Én is örülök, hogy látlak – vigyorodott el. - Sajnálom, hogy olyan hülye voltam. Nem kellett volna féltékenykednem. Zayn észhez térített - vallotta be, miközben kínosan mosolygott.

Közelebb léptem és karjai közé bújtam.

- Örülök, hogy itt vagy - suttogtam a fülébe.

A hajamba puszilt, aztán egy kicsit eltolt magától. Éppen csak annyira, hogy megcsókolhasson.

Egy hetet töltöttünk el Párizsban, aztán tovább álltunk. Harry sajnos csak a párizsi hét alatt maradt velem. De őt is hívták a kötelességei, na meg nem is várhattam el tőle, hogy órákat unatkozzon, miközben a nap nagy részében nem is tartózkodtunk együtt. A turné vége lázasan közeledett, amit egy részem nagyon bánt, a másik viszont szinte sírva fakadt örömében. Ma este egy utolsó koncert és ezt letudtam. Büszke vagyok magamra. Minden fajta nyavalygás és más nélkül végig csináltam. Szörnyen izgultam. Ám, mikor végre a saját országomban tartózkodhattam ez megváltozott. Százszor jobban izgultam. Meg akartam mutatni, hogy igenis tehetséges vagyok, és büszkék lehetnek rám. Amikor ma este felléptem a színpadra láttam azt a csillogást az emberek szemében, ami arra ösztönzött, hogy a jónál is jobb legyek. Hogy tökéletes legyek. Az első kis turném befejező koncertje, a hazámban. Mindent bele kellett adnom. És bele is adtam. Valószínűleg nem mindenki önszántából jött, hiszen pár arcon láttam a döbbenetet, amikor elkezdtem az anyanyelvükön beszélni. Ilyenkor a mellettük álló hozzájuk fordult és elmagyarázta, hogy mi is van. Mosolyogva néztem végig a sok lányon, akik között néha megpillantottam egy-egy fiút is, akik minden bizonnyal kísérők lehettek. Aztán jött a csodálatos érzés, amikor a rajongóim velem együtt énekelték a dalaimat. És véget ért. Utólag visszagondolva erre az egy hónapomra. Csodálatos volt. Élményekben és találkozásokban gazdag.

*

Majdnem három órás út után öröm volt leszállni a vonatról. A délelőtti tömeg hatalmas volt, az idő pedig elég meleg. Farmerkabátomat a kezemben cipeltem, miközben nagy bőröndömet magam után húztam. Anyu felajánlotta, hogy eljön értem Pestre kocsival, de feleslegesnek éreztem. Soha nem volt kényes, így nem okozott gondot se a vonatozás, se a buszozás. Még csak azt se engedtem neki, hogy az állomásra lejöjjön értem. Minek? Van két lában, a bőröndöm gurulós, és ha ráérősen sétálgatok, akkor is otthon vagyok legfeljebb 45 perc alatt. Persze várhattam volna, hogy nem fog úgy cselekedni, ahogy én azt kértem. Ahogy leszálltam a vonatról már meg is láttam a vadul integető anyámat. Sietősebben vonszoltam magam után csomagomat, majd a karjaiba vetettem magam. Régen találkoztunk. Nyári látogatásomkor. Azóta nem jártam erre felé, csak telefonon, vagy esetenként Skypon beszéltünk.

- Istenem! Annyira büszke vagyok rád, és annyira hiányoztál - könnyes szemekkel motyogta, mire szorosabban öleltem.

- Te is hiányoztál nekem.

- Mindent mesélj el!

Nos, igen. Ha ő azt mondja, hogy mindent, akkor bizony töviről-hegyire az összes kis jelentéktelen dolgot is el kell mesélnem. És el is meséltem. Néha szörnyülködve, néha csillogó szemekkel hallgatta a beszámolómat. Legjobban talán mégis az „újra együtt vagyunk Harryvel” rész fogta meg.

Kocsival az egész út nem tellett 10 percbe se. Fáradtan estem be a lakásba, ahol nem kis meglepetés fogadott. Eleanor, Hanna, Abigail, Carol és az öt fiú mind ott volt. Ledöbbenve álltam, ezer wattos vigyorral az arcomon. Bőröndömet elengedve vetettem magam Harry nyakába. Egy rövid csókban részesített, hiszen társaságunk volt. Miután mindenkit végigölelgettem zavartan néztem, hogy hol van Perrie. Amikor pár napja beszéltünk még azt említette, hogy a hónap végéig szabadok, ráadásul egy szóval se mondta, hogy beszélt-e már Zaynnel. Úgy döntöttem majd később kifaggatom a lányokat, most csak örülök, hogy itt vannak. Hogy eljöttek miattam. Legalább heti egyszer beszéltem mindenkivel. Pontosabban Harryvel mindennap legalább kétszer, és Hannával is minimum két naponta beszéltünk. A nappaliban foglaltunk helyet, ahol igazából elég szűkösen fértünk csak el. Nekem már ülőhely se maradt, amit három óra vonatozás után annyira nem is bántam. Harry egy darabig nézte az ácsorgásomat, aztán egy egyszerű mozdulattal az ölébe húzott. Vigyorogva karoltam át a nyakát, miközben a többieket hallgattam.

- Annyira nem volt fair, hogy nem szóltatok, miért kellett még Párizsban vissza mennem a hotelba - forgattam a szemeimet.

- Meglepetést akartunk. Hát meglepődtél - vonta meg vállát Hanna, mire hozzávágtam az egyik díszpárnát, ami miatt anya szúrós szemekkel nézett rám.

Angyali vigyorral néztem rá, ő pedig csak legyintett és a szemét forgatta. Azt hiszem meg van, hogy kitől örököltem. Végignéztem a társaságon. A nagy kanapén Hanna és Niall egymás mellett ültek, kézen fogva, ahogy Liam és Car is. Mellettük, a fotelban Louis foglalt helyet, ölében Eleanorral. A másik két fotelban Harry ült, velem az ölébe, a velünk szembe lévőben pedig Abigail. A kis kanapén pedig Zayn terpeszkedett egymagában. Tekintete szomorúnak tűnt. Próbáltam elkapni a tekintetét hátha bármire is rájövök belőle, de ez nem sikerült. Egészen ebédig fel sem nézett, csupán csak maga elé meredve ücsörgött, hallgatagul. Furcsálltam a viselkedését. Zayn nem szokott ilyen lenni. Nem egy bőbeszédű srác, de olyan még soha nem fordult elő, hogy két órán keresztül csendbe maradjon és fel se nézzen a társaságra.

Dél után pár perccel anya szólt, hogy kész az ebéd, úgy hogy asztalhoz ültünk. Aha, meg ahogy azt elképzeltük. Öt ember gond nélkül elfért az asztalnál, na de mi tízen voltunk, még anyu nélkül is. Akkor jött a B terv. Mégpedig a hátsókerti pavilon, ahol vidáman elfértünk ennyien is. Az idő kellemes volt, igazi tavaszi. Miután mindenki megebédelt, idejét láttam elpakolni. Eleanor és Hanna segítségemre volt, a többiek kint maradtak a kertben és letelepedtek a hintaágyakra és a körülöttük lévő padokra. Gyorsan becipeltük a koszos edényeket. A konyhában csak ketten voltunk, mert anyunak dolgozni kellett mennie.

- Perrievel mi van?

- Oh, nem említette? Tegnap elég csúnyán összevesztek Zaynnel, ami egészen odáig fajult, hogy szakítottak. Eljegyzés felbontva. Bár azt senki sem tudja, hogy miért.

- Tehát elmondta Zaynnek...

- Tessék?

Ezek szerint hangosan gondolkodtam. Végül is, előbb utóbb úgyis megtudják. Eleanor meg teljesen megbízható, nem fog eljárnia szája, ha megkérem rá.

- A lényeg nagyjából annyi, hogy Perrie már egy jó ideje együtt van egy másik fiúval, akit egy barátnőjén keresztül ismert meg. Jóba lettek, szerelmesek lettek.

- Miért van az, hogy te mindig ilyen jól informált vagy? - nézett rám hitetlenkedve.

- Nos, ez igazából furcsa történet. Harryvel összevesztünk, Zayn apuhoz ment valamiért, aki nem volt otthon, de látta, hogy Harry elviharzott, ezért megnézte mi van velem. Megvigasztalt, aztán elpanaszolta, hogy Perrie az utóbbi időben mennyire más. Miután elment felhívtam Perriet, aki felajánlotta, hogy találkozzunk. Egy kávézó mellett döntöttünk, ahol megbeszéltük a dolgokat, és visszakaptam a barátságát. Elmesélte, hogy megismerkedett egy sráccal, akibe időközben beleszeretett és megpróbálták együtt, persze szigorúan titokban. Úgy látszik megfogadta a tanácsom és elmondta Zaynnek.

- Hát ez...

El szóhoz sem jutott. Amit nem csodálok. Perrien még az utolsó pár hónapban is a „totál szerelmes vagyok Zaynbe” érzés látszott. Ezek szerint a totál szerelmes stimmelt, csak a fiú nem. Mondjuk azt nem tartottam fairnek, hogy Perrie még csak most mondta el neki, de ő tudja. Legalább megtisztelte annyival, hogy elmondta, és nem máshonnan derült ki.

Egy nagy tálcát megpakoltam az otthon talált üdítőitalokkal és poharakkal aztán Eleanorral visszamentünk a hátsó kertbe, ahol Louis és Niall éppen szerencsétlen Harryt próbálták a jéghideg vizű medencébe dobni. A fiú persze össze-vissza kapálózott a két bolond szorításában, de sokra nem ment vele, csak annyira, hogy még inkább közel kerültek a medencéhez.

- Tegyétek le!

A barátomat szorongató két fiú egyből megtorpant és ijedten nézett felém. Valóban, az ordibálás messze áll tőlem, nem is szoktam, sőt még magam is meglepődtem. Niall és Louis egyből elengedték a srácot, aki persze így a földre zuhant és nyekkent egyet. Éppen fel akart kelni, amikor átfordult a jobb oldalára, egyenesen bele a medencébe. Mindenki vihogva a figyelte a jelentet, én pedig ég felé emeltem a tekintetemet és a fejemre csaptam.

- Te szerencsétlen! - indultam meg a medence felé, közbe fejbe vágtam a két veszettül vihogó jómadarat.

Harry vacogva, totál elázottan, testéhez tapadó ruhában mászott ki a medencéből. Félénken vigyorogva indult felém.

- Komolyan, nem találok rád szót. A szerencsétlen összes szinonimáját kimeríted - forgattam a szemem.

Gyorsabban kezdett közeledni felém, én pedig nem sejtettem jót. Akkor meg már végképp nem, amikor elkezdett felém futni. Hátraarcba vágtam magam és visszafutottam a házba. Szerencsémre, és barátom balszerencséjére az egész házban járólap van, amin szerencsésen eltaknyolt, már a második lépésnél. Vigyorogva álltam meg felette, aztán kinyújtottam rá a nyelvemet. Kezemet nyújtottam, hogy felsegítsem, mire megrántotta azt és egyenesen ráestem.

- Ugh, Styles! - két kezemmel feje felett támaszkodtam, miközben sunyin vigyorgott.

Lehajoltam és nyomtam egy puszit a szájára. Azonnal fordított a helyzetünkön, így most már ő támaszkodott felettem. Egy lágy csókban részesített és szinte szétfolytam alatta.

- Khm - köhécselt valaki mögöttünk, mire mindketten odakaptuk a fejünket.

Na most, anyu vagy nem dolgozni volt, vagy igencsak hamar lejárt a munkaideje, de ő állt mögöttünk.

- Um, szia anyu - vigyorogtam kínosan.

- Rony, vissza a kertbe, Harry átöltözni! - parancsolt ránk azonnal és mindketten két felé spuriztunk azonnal.

A többieknek elmesélve persze jól kiröhögtek, sőt még Zayn ajka is aprót rándult. Hát, ciki volt, de legalább ennyit elértem vele. Na meg azt, hogy egész nap azt vártam, hogy mindenki menjen a dolgára, és hadd legyek egy kicsit Harryvel, lehetőleg kettesben.

Négy óra felé járhatott, amikor Hanna felajánlotta, hogy menjünk be a városba. Semmi kedvem nem volt mászkálni, de a többiek szívesen követték. Szóval sikerült kettesben maradnom Harryvel. Ugyanis, mint később megtudtam anyu csak a kulcsáért ugrott haza, amit itthon hagyott. Persze a legjobbkor.

- Na és, mit csináljunk? - mosolyodtam el, miközben a konyhapultnak dőlve álltam.

- Nekem lenne egy-két ötletem - vigyorodott el kajánul.

- Azt rögtön gondoltam.

Harry elém állva lopott tőlem egy csókot, miközben kezeit a derekamon nyugtatta. Nyakánál átkaroltam és egyik kezemet a hajába vezetve húztam közelebb. Kezdeti lágy csókunk szenvedélyessé és méllyé váltott, miközben az előttem álló fiú egy egyszerű mozdulattal megszabadított pólómtól és felültettet a pultra.

- Harry... talán... talán nem itt kéne - motyogtam zilálva, mert teljesen szétcsúszottnak éreztem magam.

Vigyorogva segített a le a pultról és indult kifelé. A konyha ajtóban egy szomorkásan bambuló Zaynt láttunk. Ez nem lehet igaz! Ma már másodszorra kerülök egy érzelem dúsabb csók miatt kínos helyzetbe. Oké, ez nem a mi napunk.

- Zayn, baj van? - felülmúltam magamat, ennél értelmesebbet nem is kérdezhettem volna, miközben tudom, hogy baja van.

- Nem érdekes. Menjetek csak - állt félre, de nem mozdultam.

- Um, Harry, kimennél? - fordultam az említett felé, aki lazán bólintott és valamerre elment. - Nos, mi történt?

- Rony, menj Harryhez. Ő a pasid, hetek óta nem láttad. Én amúgy is elhanyagolható, eldobható és pótolható vagyok - oké, helyben vagyunk.

- Perrie miatt vagy így ki?

- Honnan tudod?

Na igen. Ebből mindenképpen szarul fogok kijönni.

- Még, amikor panaszkodtál aznap felkerestem Perriet, hogy kiderítsem mi van...

- Minek kell beleütnöd az orrod? És képes voltál eltitkolni előlem, mintha nem tudnál semmiről, amikor már vagy egy hónapja tudod? - förmedt rám.

Oh, miért is ne engem okolna!?

- Mit tehettem volna? Nézzem karba tett kézzel, ahogy őrlődsz, mert nem tudod mi van Perrievel? Hidd el, ha elmondtam volna, akkor is én lettem volna a szar meg a szemét. De most is én vagyok, mert nem mondtam el. Holott nem az én hibám, mert nem az én feladatom volt elmondani neked! Nézd, most lehet, hogy utálsz, de ha bármi van, én itt leszek.

- Ha tudtad, hogy te leszel a szar, akkor minek avatkoztál bele?

- Oh, bocs már, hogy segíteni akartam neked! Tényleg elnézést, hogy olyan baszottul rendes vagyok!

És tessék! Én vagyok a hülye, mert segíteni akartam. Oh, Zayn, a franc vigyen el, hogy neked valahogy mindig sikerül a padlóra tenned. Vagy így, vagy úgy. Dühösen indultam a konyha felé, amikor Zayn elkapta a kezemet és visszahúzott. Annyi kép ugrált be, amikor régen mindig ezt csinálta. Amikor mennem kellett visszarántott és megcsókolt, amikor dühös voltam rá ugyanezt csinálta. Azon a félresikerült reggelen is.

- Sajnálom. Nem akartam így viselkedni. Csak... ez olyan szar érzés. Amikor hónapokat pedálozol, hogy rendbe hozd, amit elcsesztél, hogy elfelejts valakit, erre kiderül, hogy egész idő alatt átvágtak, hazudtak neked és megcsaltak.

- Muszáj elenged őt, Zayn. Te sem lennél boldog azzal a tudattal, hogy veled van, miközben nem is szerelmes beléd.

- Tudom.

- Na gyere ide! - tártam szét karjaimat.

Nem tétovázott, azonnal visszaölelt. Nem tudom, hogy meddig álltunk szótlanul a konyha közepén.

- Irány vissza Harryhez! - engedd el, miközben rám parancsolt.

- Zayn, padlón vagy. Nem foglak itt hagyni egyedül - ellenkeztem azonnal.

- Oh, dehogynem! Nyomás! - utasított keményebben.

Gyerekesen kinyújtottam rá a nyelvemet, aztán a szobámba mentem. Harry az ágyon ült, miközben laptopozott.