1. fejezet - Pletykák

Sziasztok!:)

Meghoztam az új történet első részét. Remélem tetszeni fog. 

Hagyjatok jelet magatok után!:)

Jó olvasást! xx

Change Your Life

Eleanor Calder húgaként belekóstolhattam kicsit a népszerűségbe, holott semmit nem tettem le az asztalra, semmit nem értem még el az életemben. Az igazat megmondva ez soha nem zavart. Nem foglalkoztam vele. Élem egy 17 éves lány átlagos életét, miközben próbálom a maximumot nyújtani mindenből. Ez lennék én, Destiny Calder.

Ma este El Louisnál alszik és minden erejükkel azon vannak, hogy sikerüljön rávenniük, hogy tartsak velük. Nincs kedvem hozzá. Persze, imádom Louist, a többi fiú is aranyos, de szívesebben maradnék itthon most. Meg ahogy ezt elképzeltem. Eleanor azonnal előveszi a jól bevált aduászt, az idősebb nővér kártyát.

- Még kiskorú vagy, addig csinálod, amit én mondok - vigyorog negédesen.

Szemforgatást kap cserébe. Beletörődve veszem elő a táskámat, ami beleszuszakolok pár holmit, amit szükségesnek érzek. Nem ez lesz az első alkalom, hogy velük töltöm az estémet, de mindig kicsit izgulok. Így van ez most is.

- Indulhatunk? - kérdezi végül Louis, én pedig bólintok.

Az úton csak nővéremék beszélgetnek, én csak bámulok ki az ablakon és a fülhallgatómból üvöltő zenét hallgatom. 17 év után is lenyűgöz London csodálatos látványa, főleg este. Talán 10 perc telhetett el, és már meg is érkeztünk. A fülest nem veszem ki a fülemből, csupán lehalkítom, és így hallgatom az éppen felcsendülő Nirvana számot. Végig nézek ruházatomon. Szegecses, fekete bakancs, fekete szaggatott nadrág, Nirvana lógós, fekete póló, fekete bőrdzseki. Csak a szokásos.

Elbambultam, mert Eleanorék már a kinyitott ajtónál várnak. Sietősen szedem a lábamat utánuk, aztán már bent is vagyunk a lakásban. Beszélgetés, és talán tv hangja csapja meg a fülemet egyből, aztán megjelenik Niall, majd sorra utána a többiek is. Öleléssel üdvözlök mindenkit.

- Mit hallgatunk? - tépi ki a fülest a fülemből Harry vigyorogva.

- Te semmit - veszem el tőle azonnal, szintén vigyorogva. - És mi a program ma estére?

- Semmi különösebbet nem terveztünk. Jobb szeretem a spontán ötleteket - kacsint, mire Eleanorral egyszerre vonjuk fel a szemöldökünket.

A göndörke pedig jobbnak látja, ha inkább csendbe marad. Körünkből egyedül csak Liam hiányzik. Rá se kell sokáig várni, ugyanis, amint helyet foglalunk a nappaliban már meg is jelenik. Mosolyogva köszönt minket, majd helyet foglal a mellettem lévő üres helyen. Elég szűkösen vagyunk, így lábunk és oldalunk teljesen érintkezik, amitől bizsergés fut végig az egész testemen. Kellemes érzés, mosolygásra késztet, bár nem tudom, mi okozza. Valami bugyuta akció filmet bámulunk, aminek egyáltalán nem értem a sztoriját, ráadásul utálom is az ilyen filmeket. Eleanor, a fiúkkal együtt látszólag teljesen odáig van a filmért, ám én halálra unom magam. Csendben kelek fel a többiek mellől, hogy ne zavarjak senkit, aztán a konyhába megyek, hogy valami italt szerezzek. Majdnem szívinfarktust kapok, amikor valaki mellém lép. Liam az. Mosolyogva nézek rá, aztán megpróbálom elérni a poharat, ami a legfelső polcon van, természetesen. A fiú készségesen a segítségemre siet, és egy laza mozdulattal leemeli a poharat a helyéről. Megköszönöm aztán kiveszem a hűtőből a legszimpatikusabb üdítőt. Liam még mindig a konyhában áll és le sem veszi rólam a szemét, ami zavarba ejt. Elpirulok. Inkább az üdítőnek szentelem a figyelmem.

- Unod a filmet? - kérdezi végül.

Bólintok, ő pedig elneveti magát. Megszólal a telefonom. A legjobb barátnőm, Hope neve villog a kijelzőn.

- Mi újság? - szólok bele köszönés nélkül.

- Két napja nem hallottam rólad semmit. Gondoltam felhívlak, hogy élsz-e még.

- Már nem sokáig. Főleg ha továbbra is ilyen rémizgalmas akció filmeket fogunk bámulni a drága nővéremékkel - forgatom szemeimet, ő pedig felnevet a vonal túlsó végén.

Hosszasan beszélgetünk, majd annyiban maradunk, hogy holnap délután csajos napot tartunk.

- Lenne kedved sétálni? - kérdezi Liam, aki még mindig előttem áll.

- Bármit. Csak ne kelljen visszamennem ezt a valamit nézni.

Bólint, majd az ajtó felé indulunk. Felveszem a bakancsomat és a kabátomat, és Liam is ugyanúgy tesz. Alig pár percen belül már kint sétálunk, a kellemesen hűvös tavaszi estében. Ahogy több időt töltünk kint egyre jobban fázok, de nem akarok vissza menni. Élvezem a fiú társaságát.

- Nem fázol? - kérdezi látva, hogy kissé remegek.

- Talán egy kicsit - vallom be.

Leveszi kabátját és a hátamra teríti. Egy pulcsiban van.

- Meg fogsz fázni - mosolygom el magam, miközben érzem, hogy éppen fülig pirulok a gesztus miatt.

Vállat von. Tehát nem érdekli. Én viszont perceken keresztül sétálgatok kipirulva.

- Ahogy láttam nem nagyon volt kedved eljönni ma este.

- Valóban - helyeselek.

De most már nem bánom. Teszem hozzá gondolatban. Apró mosoly szökik a számra, de szinte észrevehetetlen. Hiába a sötét, és a késői órák, Liamet sok rajongó állítja meg fényképért, vagy aláírásért.

- A barátnőd? - néz rám szúrós szemekkel az egyik rajongó, a kép elkészítése után.

- Nem - rázza a fejét.

A lány még csevegne, de Liam úgy dönt, hogy ő inkább lelépne. Így is teszünk. Fél karjával magához húz és tovább sétálunk. Ahogy telik az idő, úgy a hőmérséklet is csökken. Idejét látjuk visszamenni a lakásba. El ideges arckifejezéssel fogad.

- D, már ezerszer megkértelek, hogy ha elmész, akkor szólj - ripakodik rám nyomban.

- Az én hibám volt - áll ki mellettem Liam.

Nővérem meglepődik. Most komolyan. Ketten nem tartózkodtunk csak a helységbe, miért csak az tűnt fel, hogy én nem vagyok ott!? El bólint, ezzel lerendezi a „problémát”. Még utoljára rám szegezi pillantását és azzal a tipikus „erről még beszélünk” nézéssel vizslat. A fiúk szó nélkül hagyják.

Később már elég álmosnak érzem magam. A zuhanyzás, majd alvás mellett döntök. Elköszönök mindenkitől, csak azután indulok az emelet felé, ahol a vendégszoba van. Gyors fürdőt veszek, aztán törölközőbe bugyolálom magam. Magam köré tekert törölközővel lépkedek vissza az ideiglenes szobám felé, amikor valakibe belemegyek. Egy bongyor hajkoronát veszek észre, amint felnézek, és a hajkorona vigyorgó gazdáját is megpillantom. Éppen megszólalni szándékozik, de Eleanor gyorsabb nála.

- El a húgom közeléből, Styles! - szól rá nyugodt hangnemben.

Először a szemem forgatom, majd felkuncogok Harry lehetetlen arckifejezésén. Mindig is utáltam, ha Eleanor túlságosan óvni próbál mindentől. Sokkal fiatalabbnak éreztem magam olyankor, mintha ovis, vagy alsós lennék. De ezt a szokását valószínűleg soha nem fogja kinőni.

Gyorsan lépkedek vissza a szobába. Amint beérek látom, hogy villog a telefonom. Twitter értesítés. Felvont szemöldökkel kattintok rá. Meglepetésként ér a 12 új követő. Egyiküket sem ismerem, de mindegyikük directioner. Sorra megnézem az adatlapjukat, de elég csak a másodikig megnéznem, mert ott már meg is találom az új követők okát. Egy kép rólam és Liamről, amikor éppen magához húzott. És már megy is a találgatás, hogy én mégis ki vagyok. A szemfülesebb rajongók azonnal rájönnek, hogy bizony Eleanor húga vagyok, a kérdés már csak az, hogy mi közöm Liamhez. A kedves directionerek egy csoportja ezúttal is bebizonyítja, hogy nem teljesen normális. Sok utálkozó tweet, aztán lassan már trend lett a kis sétálgatásunkból. Mindig is olyan lány voltam, akit szörnyen érdekelt mások véleménye. Aki igenis, hogy meg akar felelni az elvárásoknak. Ám tudom, hogy ez képtelenség. Ettől függetlenül bánt, hogy ilyeneket írnak. Nem tettem semmit. Csupán egy kis időt kettesben töltöttem Liammel. Akihez igazából semmi közöm. Alig pár perc múlva kopognak az ajtón. Az illető nem kér választ, ugyanis a kopogás után egyből nyílik az ajtó. Felnézek a telefonomból és a belépő fiúra nézek.

- Láttam a twitter. Ha ezért jöttél - mondom, mielőtt megszólalhatna.

- Oh, oké. Sajnálom. Nem gondoltam volna, hogy sétából ekkora patáliát csapnak - szabadkozik azonnal.

- Ugyan már. Eleanor húgaként már semmin nem lepődök meg. Bár kicsit zavar, hogy ismeretlenül utálnak, azért mert egyszer láttak veled - húzom a számat.

- Ilyen ez a popszakma - mosolyodik el.

Ezzel egy időben a telefonja csöngeni kezd. A képernyőn egy gyönyörű lány jelenik meg. Sophia név villog a kép alatt. Tudomásaim szerint a barátnője. Liam a szobában marad a telefon beszélgetés ideje alatt. Arckifejezése fájdalmas lesz, és az ágyon ülve hallom, ahogy a lány megemeli a hangját.

- Sophi, ő csak egy barát - bizonygatja Liam, hasztalanul. - Jó, majd megbeszéljük. Ez nem telefon téma. Szia - rakja le mérgesen.

Rám néz és kifújja a bent tartott levegőt.

- Minden rendben?

- Oh, nem. Nem egészen. Sophia féltékeny. A héten már másodjára játssza el a féltékenykedő barátnőt, és még csak szerda van! - neveti el magát kínosan.

- Gondold magad az ő helyébe. Neked milyen lenne, ha őt vennék körül fiúk a nap nagy részében és terjesztenének róla pletykákat? - kérdezem.

Hiszen ez számomra logikusnak tűnik. Teljesen megérhető egy bizonyos szinten, hogy a lány féltékeny.

- Én bízok benne - vágja rá egyből.

Nos, ez is igaz. A bizalom. Egy kis féltékenység még egészséges, egy nagyon kevés, de a túlzott már nem. Azzal bárkit az őrületbe lehet kergetni. Nem marad sokáig. Nem telik 5 percre és helyette újabb látogatóm érkezik, ezúttal El személyében.

- Jól vagy? - kérdezi aggódó tekintettel.

- Miért ne lennék?

- Nos, vak én sem vagyok. Láttam a twitter bejegyzéseket, és ismerlek annyira, hogy az összes negatív kritikát magadra veszed.

- Még nem ástam bele annyira magam, hogy végignézzem az összeset.

- És nem is fogod. Tanulj az én esetemből. Elolvastam az összes utálkozó üzenetet. Megpróbáltam megfelelni. Majdnem ráment Louisval a kapcsolatunk.

Sebesen bólogatok, hátha beéri ezzel és végre letudjuk ezt a részt, amit már ötezerszer elmondott.

- És mi van Liammel? - kérdezi vigyorogva.

- Mi lenne? Csak elmentünk sétálni, mivel majdnem belehaltam az unalomba.

- Ennyi? Nem történt semmi? - biggyeszti le ajkát csalódottan.

Nevetve rázom meg a fejemet. Kipaterolom a szobából, hogy végre aludhassak. Pontosabban ezzel az indokkal, de koránt sem ez a tervem. Alighogy kiteszi a lábát már nyúlok is a telefonomért. Tudom, hogy nem jó ötlet, de azért végig nézek a tweeteken. Sok olyat látok, amiben a nővéremmel együtt szidnak. Nos, két legyet egycsapásra. Azzal a különbséggel, hogy Elt már nem érdekli, megtanulta kezelni. Én viszont soha nem bírtam jól az utálkozást. 10 perce talán, hogy olvasgatom, de úgy gondolom, eleget láttam. Elindítok egy újabb Nirvana számot és úgy lépkedek le a lépcsőn, miközben a fülesből max hangerőn üvölt a zene. A lakásban sötét van, csupán Louis szobájából szűrődik ki viháncolás és kuncogás, amiről jobb ha nem tudom, hogy miért. Csendesen csoszogok a konyhába, ahol egy félig a hűtőbe bújó Niallt fedezek fel.

- Szép, jó estét! - köszönök vigyorogva, ő pedig belefejel az ajtóba. - Mit eszünk? - ülök le a pult elé.

- Szendvicset. Kérsz? - bólintok.

Az elkészült szendvicset elém tolja és együtt falatozunk, míg meg nem jelenik a harmadik éjjeli bagoly is, Harry személyében. Csendben ül le mellénk és vesz el Niall táljáról egy szendvicset. A szőkeség persze azonnal felháborodik, de Harryt ez egyáltalán nem érdekli, csak majszolja tovább az ellopott ételt.

- Láttam, híres lettél - intézi felém szavait.

Szememet forgatom, majd bólintok. Ezáltal könnyen leesik neki, hogy nem repesek ettől a hírtől. Megköszönöm Niallnek a kaját majd a szobámba veszem az irányt.