3. fejezet - Harry

Hali!:)
Először is hatalmas örömmel tölt el, hogy már van három feliratkozóm, ami tudom, hogy másoknak nem nagy szám, de én hihetetlenül örülök neki, és el nem hiszitek, hogy mennyire boldog vagyok emiatt. Másodszor nagyon szépen köszönöm az utolsó részhez a négy pipát és a kommentet. Remélem ez a rövidke rész is elnyeri a tetszéseteket! :) xx

Fejemet oldalra fordítva konstatáltam, hogy Harry az a valaki, aki mellettem fekszik. Most, hogy erre így rájöttem már csak az a kérdés, hogy mit csinálunk mi egy ágyban, ami ráadásul nem is az enyém. Úgy döntöttem az emlékezést kajálás és egy fájdalomcsillapító bevétele utánra hagyom, így megindultam a konyha felé, ahol csak Zayn volt.

- Nem tudod, hogy fájdalom csillapítót merre találok? - érdeklődtem, mire a velem szembe lévő fiókra mutatott, amiben meg is találtam a keresett gyógyszer.

Csendben készítettem a reggelimet, miközben Zayn valamit csinált mellettem, amikor kezdtek beugrani a tegnap este történései. Hogy Harryvel táncoltam az este hátralevő részében, hogy egy „kissé” összemelegedtünk, hogy majdnem megtörtént közöttünk, de aztán még sem. Nem tudom, hogy ezután milyen lesz a kapcsolatom Harryvel, hiszen mégis egy házban élünk, és egy ilyen után nehéz úgy nézni a másikra, mint eddig. Egy idő után morgásra lettem figyelmes, majd az előbb említett személy jelent meg a konyha ajtóban. Gyógyszert és egy pohár vizet nyújtottam neki, amit megköszönve vett el tőlem.

- Oh, itt a kis gerlepárunk. Na, jó volt az estétek? - lépett be Louis a konyhába.

- Belehalnál, ha egyszer nem szólnál bele valamibe? - néztem rá felhúzott szemöldökkel.

- Valószínűleg igen - gondolkozott el. - De most komolyan... vagy nagyon halkak vagytok, vagy nem csináltatok semmit - röhögött, mire csak a szememet forgattam.

- Semmi közöd hozzá - néztem rá mosolyogva, majd leültem enni.

A fiúk némaságát megunva inkább Hannával közös szobám felé vettem az irányt, de mivel láttam, hogy barátnőm még alszik, ezért letusoltam gyorsan, majd aznapi szettemet magamra kapva kiültem az erkélyre. Telefonomból szóló zenét énekelgettem, amikor valaki megköszörülte a torkát, jelezve ezáltal, hogy jelen van. Fejem egyből az ajtó irányába kaptam, ahol Harry állt az ajtó félfának dőlve, hatalmas mosollyal az arcán.

- Emlékszel, hogy mit mondtam neked tegnap este? Mert teljesen komolyan mondtam.

- Melyikre is gondolsz? Arra, hogy teljesen megőrjítelek? - húzogattam a szemöldököm, egy pimasz vigyorral az arcomon.

- Most pont nem arra gondoltam, de azt is teljesen komolyan mondtam azt is. Amire jelenleg gondoltam az az, hogy nem gondolkodtál még az énekes karrieren?

- Mint azt tegnap este említettem semmin nem gondolkodtam a „karrieremet” érintően. Elképzelésem sincs, hogy mi az, amit még 10 év múlva is szeretnék csinálni. Az éneklés is csak hobbi, soha nem gondoltam rá, hogy azzal foglalkozzak, és azzal szerezzem a pénzt.

- Pedig emberek milliói odalennének érted, na meg persze a hangodért is - mosolygott rám. - Énekelj valamit, kérlek.

- Rendben - sóhajtottam egy nagyot.

Kisebb gondolkozás után elkezdtem énekelni Nothing like us-t. Harry csak elképedve nézett, én pedig csak vállat rántottam. Soha nem éreztem magam különösen jónak az éneklésben, csak hobbi volt, ami segített kizökkenni a mindennapokból. Mivel miután befejeztem egyikőnk se szólt semmit, ezért rágyújtottam, de egyetlen kérdés motoszkált az agyamban reggeltől fogva, amire nem találok választ, vagy emléket.

- Miért nem feküdtünk le? - kérdeztem mindenféle kertelés nélkül, mire Harry csodálkozva nézett rám.

- Oké, egyetlen lányt se ismerek, aki egy szemrebbenés nélkül megtudta volna ezt kérdezni - nevetett. - Amúgy azért, mert nem akartam kihasználni, hogy részeg vagy.

- Milyen figyelmes vagy.

- Ilyen általában nem szokott előfordulni.

- Duplán megtisztelve érzem magam - húztam az agyát továbbra is. - És mi volt az ok? Hogy a menedzseretek lánya vagyok, vagy esetleg, hogy Zayn ex barátnője vagyok, vagy csak szimplán nem találsz elég jónak, hogy megfektess? - soroltam a lehetőségeket vigyorogva.

- Pár óra elég volt, hogy megkedveljelek annyira, hogy ne tegyem tönkre már első nap a kapcsolatunkat - adta a választ, amire egyáltalán nem számítottam.

- Értem. Hát köszönöm, asszem.

Harry csak vigyorogva átkarolta a vállamat, majd úgy folytattam a cigizést.

- Szereted még?

- Fogalmam sincs. Nem tudom, hogy szerelem-e még, amit érzek. Leginkább már csak arra tudok gondolni, hogy nem merem elengedni ezt a valamilyen érzést, mert akkor üresnek érezném magam belülről - magyaráztam, bár nem tudom, hogy megértette-e. - Próbáltam tovább lépni, bár nem igazán a megfelelő emberekkel.

- Igazából nem tudom, hogy a tegnap este a szórakozáson kívül mit jelentett neked, de arra gondoltam, ha van kedved meg ihatnánk egy kávét, vagy elmehetnénk kettesben bulizni - húzta aranyos mosolyra a száját.

- Um, rendben. Benne vagyok - mosolyogtam rá, mire mosolya még szélesebb lett. - Menjünk kávézni. Szerintem a buli egyikőnk számára se ismerkedésről szólna.

Kijelentésemre felnevetett.

- Mit szólnál, ha most elmennénk mondjuk egy Starbucksba?

- Menjünk. Csak veszek egy cipőt és indulhatunk is.

- Rendben, lent megvárlak.

Az ajtón belépve láttam, hogy barátnőm éppen a szobába oson vissza, amiből arra következtettem, hogy hallgatózott.

- Randizni mentek? - szegezte nekem a kérdést. Tehát hallgatózott.

- Valami olyasmi.

- És Zaynnel mi lesz?

- Mi lenne? - motyogtam, miközben a cipőmet kötöttem be. - Ott van a kis barátnője, ráadásul két éve már, hogy nem része az életemnek. Teljesen szabad vagyok, azt csinálok, amit csak akarok.

- Ezért játszadozol valakivel, aki reménykedik, hogy talán több is lehet, miközben te is tudod, hogy Harry alkalmi pajtinál soha nem lehetne neked több - mondta ki a könyörtelen igazságot Hanna.

- Én próbálkozok! - emeltem meg a hangom, majd fekete conversemmel a lábamon idegesen letrappoltam a földszintre, ahol Harry már mosolyogva várt.

Mosolya láttán az én arcomra is egy kisebb mosoly húzódott, majd elindultunk.

- Milyen Magyarország? - kérdezte Harry már a kávézóban ülve.

- Bár 15 éve ott élek még nem volt alkalmam nagyon utazgatni. Egy Keszthely nevű, kis városkában lakunk, ahol igazából semmi nincs. Pontosabban 15 évet lehúztam ott, tehát ismerem, mint a tenyeremet, na meg unom is. A fővárost, Budapestet viszont szeretem, már amennyit láttam belőle az alatt a pár alkalom alatt ahányszor ott voltam.

- Értem. És az ottani rajongók milyenek?

- Az ottani directionerek egyáltalán nem elmebetegek, vagy fanatikusak, mint más országokban élők. Egyszerűen csak imádnak és bálványoznak titeket. Mondjuk a barátnőket már kevésbé. Persze ebben is vannak kivételek. Van, aki az összes barátnőt szereti, bár a te barátnőidet kifejezetten utálták - nevettem el magam. - Nem vagyok rajongó, így csak az ismerőseimről tudok nyilatkozni a barátnő kedvelés ügyben. Perriet nem szeretik, Eleanorért és Danielleért viszont oda vannak meg vissza.

- Ahhoz képest, hogy nem vagy rajongó, egész jól informált vagy.

- Hannától napi minimum 12 órában ezt hallgattam, na meg a zenéteket, ami meg kell hagyni egyáltalán nem rossz. Meg persze egy időben folyamatosan azt lestem, hogy Zaynről mikor látok hírt, így akaratlanul is olvastam rólatok.

- És ki Hanna kedvence?

- Niall. El nem hiszed, hogy mennyire idegesítő egész nap azt hallgatni, hogy Niall mennyire cuki, meg édes, meg mennyire jó a hangja - utánoztam barátnőmet elvékonyított hangon, mire Harry felnevetett.

- Te annyira más vagy - komolyodott el. - Te nem támadsz le autogramért, vagy nem dőlsz egyből ágyba nekem - utolsó mondatára nevetnem kellett.

- Ami csak rajtad múlt, ezt hozzá tenném - mosolyogtam rá.

- Akkor pontosítok. Úgy érzem, hogy olyan lány vagy, aki nehezen esik szerelembe, szóval nála harcolni kell a szerelméért és bizalmáért.

Csak bólintottam, majd kicsit más irányba terelődött a beszélgetés. Sok lány odajött hozzánk, hiszen felismerték Harryt. Miközben édesen mosolyogtak Harryre, addig engem a tekintetükkel szinte megöltek, és éreztem, hogy holnap már tele lesz a net a közös képeinkkel.

Másnap reggel arra keltem, hogy Hanna rázogatja a vállamat, hogy ébredjek már fel.

- Aj, mi az, ami nem ért rá addig, amíg felkelek? - néztem rá nyűgösen.

- Tele van veled a net! Azt találgatják, hogy ki vagy, meg előkerült pár régebbi fénykép rólad és Zaynről. A rajongók bepipultak - vázolta fel a helyzetet, mire vállat rántottam, majd a másik oldalamra fordulva visszaaludtam.

Az édes nyugalmat most se sokáig élvezhettem, mert egy hatalmasat dörrent az ég, ami miatt szó szerint kiugrottam az ágyból és ahogy voltam a nappaliba futottam, egyenesen barátnőm ölébe.

- Te teleportáltál? Nincs fél perce, hogy dörgött és tudtommal aludtál – nézett rám csodálkozva Harry.

- Fél a vihartól - nevetett barátnőm. - Na szállj le rólam. Nem esz meg a vihar, nem tud bejönni a házba.

Épphogy felálltam már dörgött is még egy hatalmasat, mire összerezzentem. Leültem Harry mellé, aki szorosan magához húzott, mire fejemet a vállába fúrtam és próbáltam nem egy kisgyerekként viselkedni.

- Miért is félsz a vihartól? - nézett rám meglepődve Liam.

- Kiskoromban imádtam. Állandóan az erkélyen álltam és néztem a vihart. Miután anyámmal elköltöztünk még kicsi voltam, de egyedül maradtam, mert anyámnak éppen valami szörnyen fontos dolga volt. Egy ideig hét ágra sütött a nap, aztán elborult és esni kezdett. Éppen valami idióta mesét bambultam, amikor dörgött egy hatalmasat és elment az áram. Ősz lévén, nyolckor már sötét volt. Na most ötévesen mit csináljon az ember egyedül, ha nincs otthon senki? Hát semmit. Összekuporodtam a kanapén és álomba sírtam magam. Azóta félek a vihartól, mert az arra emlékeztet, hogy egyedül voltam, és még lehetek is.

A többiek csendben emésztették a történetemet, miközben Harry még szorosabban fogott és közbe a hátamat simogatta megnyugtatás képpen. Harry válla fölött felnézve tekintetem Zaynével találkozott. Szemében, mintha a féltékenység kis szikráját láttam volna, de inkább megráztam a fejemet elhessegetve ezzel a gondolataimat.

Negyedik fejezet: 2013. 08. 04.