2. fejezet - Ismerkedés

Hali!:)

Meg is jöttem a következő résszel. Egyszerűen nem bírtam várni vele még tovább. 

Mellesleg, láttátok a fiúk új klipjét!? Szinte végig nevettem, nagyon jó lett. Ráadásul ma vannak három éve együtt. Hihetetlenül büszke vagyok rájuk, és nagyon nagy köszönettel tartozom nekik, amiért megváltoztatták az életemet. 

Na nem is magyarázok tovább, itt a várva várt fejezet.

Jó olvasást, xoxo

Arcvonásaimat rendezve egy műmosolyt erőltettem arcomra.

- Rony, Hanna, ők itt Harry, Louis, Liam, Niall és Zayn – mutatta be sorba a fiúkat, bár felesleges volt, tudtam kik ők.
Intettem egyet általánosságban, majd barátnőm kezét megragadva húztam az emelet felé. Éreztem, hogy az évek óta rejtegetett könnyeim és fájdalmaim a felszínre fognak törni. Amint lehuppantam az erkélyen lévő fotelba már nem bírtam tovább. Kigördült egy könnycsepp és szokás szerint követte azt a többi is. Hanna szorosan magához ölelt, de nem mondott semmit. Nem is kellett. Ennyiből is tudtam, hogy mellettem van és mellettem is lesz történjék bármi. Nem tudom mennyi idő telhetett el, mire a sírásom kezdett alább hagyni és végre ki tudtam nyögni egy értelmes mondatot.
- Miért? Miért kellett újra találkoznom vele? Miért pont így? Miért vagyok ennyire szerencsétlen, hogy egész Londonig eljövök, hogy elfejtsem, erre pont apunál találkozok vele!?
- Talán így kell lennie.
- Hogy? Úgy, hogy előtörjön az összes régi emlékem arról a nyárról? Az összes közös emlékünk végig játszódott a fejemben. Mindegy - töröltem le a könnyeimet. - Menjünk le. Nem leszek gyenge, nem lehetek az. Előttem az élet, ha Zayn nélkül, akkor nélküle. Két évemet elvesztegettem arra várva hátha felhív, vagy legalább üzen, de semmi. Elég volt.
- Ez a beszéd! De ugye tudod, hogy előttem soha nem kell azt színlelned, hogy jól vagy, miközben belül darabokra hullasz?
- Tudom, és ezt soha nem fogom tudni neked meghálálni. Köszönöm, hogy vagy nekem! - öleltem meg szorosan.
Lefelé tartva megmostam az arcomat, hogy kevésbé látszódjon az előbbi kiborulásom, majd Hannába kapaszkodva visszamentünk a fiúkhoz és apuhoz.
- Rony, minden rendben? - aggodalmaskodott apu.
- Persze, jól vagyok - mosolyogtam rá, és mivel bólintott, ezért elég hihetőre sikerült a mosolyom.
- És... vannak terveid tovább tanulást illetően?
- Aha. Nem tanulok tovább - vontam meg a vállam.
- Akkor mihez fogsz kezdeni?
- Fogalmam sincs. Keresek valami tanfolyamot vagy bármi munkát, nem leszek ingyenélő.
- Ugyan, ne butáskodj. Ami az enyém, az a tiéd is - ölelt meg apu. Már hiányzott az ölelése. - Kincsem, szörnyen sajnálom, hogy megint alig egy napot tölthettünk együtt, de el kell utaznom. A fiúk itt lesznek, tehát társaságotok lesz, szinte egész nyáron, és én se maradok egy hétnél tovább.
- Apu, annyit fogunk utána találkozni, hogy meg is fogsz unni.
Nevetve összekócolta a hajamat, én pedig csak nevetve tűrtem. Apu volt az egyetlen a családból, aki számított. Ő bármikor feltudott vidítani egyetlen ölelésével. Körülöttünk mindenki mosolyogva figyelte a jelenetet, egészen addig, amíg apu elhagyta a szobát.
- Nos lányok, most, hogy így az egész nyarat együtt töltjük mi lenne ha tartanánk egy ismerkedős délutánt? - nézett rám, majd Hannára Niall.
- Én benne vagyok - szólalt meg barátnőm, én pedig csak bólintottam.
- Oké, akkor legyen úgy, hogy mind az öten kérdezünk egyenként.
- Rendben.
- Rony, hol ismerkedtél meg Hannával és mikor? - tette fel az első kérdést Liam.
- Miután apuék elváltak anyámmal Magyarországra költöztünk, ekkor lehettem három éves talán, és ott ismerkedtem meg Hannával, aki az első pillanattól fogva a legjobb barátnőm -  karoltam át bolond barátnőmet mosolyogva.
- Hány pasid volt eddig? - kíváncsiskodott Harry. Ki más?
- A komoly kapcsolataira vagy kíváncsi vagy azokra, amelyek egy esténél nem tartottak tovább? Mert szerintem ha a komoly kapcsolatait kérdezed, akkor hamarabb tehetitek fel a következő kérdést.
- Khm, kösz Hanna, állíts be egy züllött kurvának légy szíves - néztem unottan barátnőmre, bár teljesen jogos volt a kérdése. - Egyébként Harry, egy fiú volt, akivel komoly volt. Pontosabban én annak éreztem. Utána pedig nem számoltam a zűrös kapcsolataimat inkább - húztam a számat.
- Ejha, valaki igazán romlott. Tetszik - húzogatta a szemöldökét, mire csak a szememet forgattam.
- Mi történt azzal a fiúval? - kérdezte Niall érdeklődően.
- Vége lett. Egy szép nyári szerelem volt, de csak nyári.
- Miért csak nyári?
- Nem igazán vagyok híve a távkapcsolatoknak, már pedig ez az lett volna. Próbáltuk tartani a kapcsolatot, így vagy úgy, de aztán egyre kevesebb lett a hívások száma, majd szép lassan nem érkezett több hívás tőle. Pedig mennyire vártam... - mosolyodtam el szomorúan.
- Ki volt ez a fiú? - kérdezett rá Zayn, féloldalas mosollyal az arcán.
- Oké, hogy két év az hosszú idő, de az ilyet az ember nem felejti el, Malik.
- Sejtettem - válaszoltam még mindig azzal a lélegzetelállító mosollyal.
A többiek, Hannát kivéve értetlenül nézték a jelenetet.
- Ti ismeritek egymást? - kerekedtek el Niall szemei. - Vagyis, ti jártatok?
- Várj... - gondolkozott el Liam is. - Akkor te vagy az a titokzatos lány, aki akkoriban annyira elcsavarta Zayn fejét - húzodtak ajkai mosolyra.
Hallgattam, ahogy a négy fiú megbeszéli egymás között, hogy Zayn mennyire szerelmes volt akkor és milyen sokat mesélt egy titokzatos lányról, akinek a nevét egész eddig nem tudták. Társalgásukat megunva, inkább visszatereltem a figyelmet arra, hogy éppen ismerkedünk.
- Hanna, mesélj kicsit magadról - kérlelte Niall.
- Ezt ne kérd tőle, mindig azt mondja, hogy „jaj, hát nem izgalmas annyira az életem, hogy mesélni tudjak” - forgattam a szemeimet, mire barátnőm a vállamba bokszolt, de tudta, hogy igazam van. - Hanna egy őrült lány, velem ellentétben egy kicsit visszafogottabb, de imád flörtölni, bár a flörtön túl nem igazán megy, ahhoz igazán különlegesnek kell lennie a fiúnak. Nos, drága barátnőm dohányzik, az alkoholt sem veti meg, ennek ellenére a legjobb ember, akit ismerek.
- Most, hogy minden piszkos kis titkomat elárultad meg kell, hogy öljelek - vigyorgott rám. - De beérem annyival, hogy elmondom, drága és szeretett barátnőm egy dilis csaj, aki minden, de tényleg minden hülyeségben benne van. Híres a kalandjairól, hasonló képpen károsítja az egészségét és a megtévesztő édes kis pofijával könnyen az ujja köré csavar mindenkit, emellett hihetetlenül nagyszájú és mindig elmondja a véleményét. Nem az a tipikus csajos lány, de nem is mondanám pasisnak, a szoknya és converse lány viszont tökéletes megfelelő, de ennek ellenére nála jobb barátnőt sehol sem találnék. Ő az én fogadott nővérem.
- És a fogadott nővéred most ki fog nyírni! - ugrottam rá nevetve. - Képes voltál elmesélni a zűrös életemet? - kezdtem el csikizni.
Bár egyáltalán nem zavart, előbb vagy utóbb úgyis megtudták volna, és ez én vagyok, nem áll szándékomban se megváltozni, se letagadni azt, aki vagyok.
- Ne, könyörgöm, ne csikizz, csak azt ne - nézett rám kiskutya szemekkel.
- Rendben. Ezúttal megkönyörülök.
Hanna a haját igazítgatta, mikor észrevettem, hogy a srácok megrökönyödve néznek rám.
- Oké, az életstílusom egy utcasarkiéhoz megfelelő, de ezért még nem kéne úgy rám nézni, mintha szellemet láttatok volna.
- Nem, ne haragudj, nem gondolunk ribancnak és a társainak. Csak Paul által felvázolt lány belsőleg egyáltalán nem hasonlít hozzád, és első látásra ezt nem néztem volna ki belőled - kezdett el szabadkozni Liam.
- Apu szemében mindig is az aranyos, jó kislány maradok.
- Mert nem tud a pasi ügyeidről - kontrázott Hanna.
- És ez jobb is így. Amúgy is, már régóta nem volt semmi botrányos az életemben.
- Régóta? Édesem, az a régóta két hete volt, és talán azért, mert azóta nem voltál bulizni - mosolygott rám Hanna.
- Na, akkor itt az ideje bepótolni! - lelkesedtem be egyből. - Srácok, jöttök ti is bulizni?
- Naná - egyeztek bele egyből.
Szuper. Most van fél nyolc, akkor egy óra múlva itt találkozunk. Annyi talán Hannának is elég lesz.
Mindenki az éppen általa elfoglalt szoba felé vette az irányt készülődni a bulira. Bár ezt soha nem értettem, hogy minek kell ehhez 10 percnél több idő, egy fiúnak meg pláne. Bőröndjeimből kikutattam egy fekete összeállítást, amihez egy fekete converse párosult, majd ezeket magamra kapva késznek nyilvánítottam magam. Az egy órából mindössze öt perc telt el, így barátnőm még a ruha választással bajlódott. Mivel az öltözködési stílusunk ég és föld, meg se kérte, hogy segítség. A legutóbbi alkalommal, amikor ilyenre vetemedett - azaz nagyjából két éve - nemes egyszerűséggel csicsásnak neveztem a ruháit, azóta nem kér meg, hogy segítsek neki választani. Az ágyon ülve pár percig még barátnőm szerencsétlenkedését néztem, majd az megunva inkább lementem a konyhába keríteni valami nassolni valót.
- Hello Harry - köszöntem a konyhában álló fiúnak.
- Oh, szia - viszonozta köszönésem, miután végigmért.
Szememet forgatva kezdtem el kutakodni a konyhában, remélve, hogy valami édességet találok, de az utolsó szekrényt átkutatva feladtam.
- Ez nem lehet igaz! Ebben a házban nem tartanak édességet? - néztem körül hitetlenkedve.
- Kérdezd meg Niallt. Neki biztos van.
- Kösz - biccentettem és indultam is, amikor eszembe jutott valami. - Melyik Niall szobája?
- Az emeleten a második szoba jobbra.
- Köszi - vigyorodtam el, és ezúttal akadálymentesen indultam megkeresni Niallt.
Lépcsőn felfutva tartottam az említett szoba felé, majd bekopogtam. Niall egy szál alsógatyában nyitott ajtót. Érkezésem okát elmagyarázva vidáman távoztam a kezemben egy csomag gumicukorral és egy tábla csokival. Ismét a konyha felé vettem az irányát, hiszen szinte még mindenki készülődött.
- Hogy ismerkedtél meg Zaynnel? - kérdezte Harry, amikor a konyhában ülve vártuk a többieket.
- Hihetetlenül sablonosan találkoztunk, de az életem már csak ilyen. Mamánál töltöttem a nyarat Londonba, mint addig minden nyáron. Pár baráttal töltöttem a napot a parkba, de kezdett sötétedni és maminak mániája volt, hogy sötétedésre haza kell érnem. Szóval elindultam haza, de előtte vettem egy fagyit...
- Mi köze van a fagyinak a Zaynnel való találkozásodhoz? - szakított félbe.
- Ha engednéd, hogy befejezzem... - forgattam a szemeimet. - Tehát vettem egy fagyit és a fülembe üvöltő zenével együtt dudolászva indultam haza. Persze, amilyen szerencsétlen vagyok belementem valakibe, és a fagyim a fehér pólóján landolt.
- Kitalálom, ez volt Zayn - szakított félbe megint.
- Nem. Mint említettem a fehér pólóján landolt a CSAJNAK -  hangsúlyoztam ki a csajnak szót. - Tipikusan egy szőke elkényeztetett liba volt és elkezdett velem ordibálni, hogy mégis mit képzelek magamról. Aztán jött Zayn, a hős megmentő és elküldte a fenébe a csajt. Utána megismerkedtünk, találkozgattunk és bumm összejöttünk.
- Ez igazán romantikus. Mindjárt sírok - tettetett sírást Harry.
- Szörnyen humoros vagy - szóltam rá unottan.
- Jól van, bocsánat. De még mindig nem értem, Zayn tökre odáig volt érted, és ezek szerint te is érte, akkor miért nem próbáltátok meg a távkapcsolatot?
- Próbáltuk. Én nagyon is próbálkoztam, ő már nem annyira. Folyamatosan kerestem, de egy idő után már arra se méltatott, hogy lerázzon, egyszerűen csak nem vettem fel a telefont, vagy nem írt vissza az üzeneteimre.
- Utána pedig jött Perrie - húzta a száját Harry.
- Ahogy mondod. De már lényegtelen. Két éve történt. Amúgy is, bulizni megyünk, nem ronthatja el semmi a kedvemet - vigyorogtam rá.
- Mi ez a nagy vigyorgás fiatalok? - lépett be Louis közénk. - Mit csináltatok ti itt ketten? - húzogatta a szemöldökét.
- Semmi olyat, ami rád tartozik - adtam direkt félreérthető választ, angyali vigyorral.
Láttam, hogy a konyha ajtóból a többiek csak mosolyogva figyelik, az előbb lezajlott párbeszédet, de nem szóltak semmit.
- Na indulhatunk? - pattantam le a pultról.

Taxiból kiszállva szorítottam meg barátnőm kezét, hogy egymás mellett maradjunk. A fiúk hírnevének hála hamar bejutottunk, ami a sorba állóknak nem igazán tetszett, de nem foglalkoztam velük. Első célunk a bárpult volt, majd kellő mennyiségű ital elfogyasztása után Hannával táncolni indultunk. Elég sok számot végig táncoltunk már, maikor Harry jelent meg mellettünk.
- Elkérhetem Ronyt egy táncra? - nézett barátnőmre vigyorogva.
- Akár kettőre is - nevetett, majd rám nézett. - Csak okosan - mondta, annyira hangosan, hogy csak én halljam, mire bólintottam.
Harry kezeit a derekamra helyezte, majd közelebb húzott magához, én pedig kezeimet a nyaka köré fontam és úgy folytattuk a táncolást. A számok egybe folytak, Harry kezei pedig egyre lejjebb és lejjebb csúsztak, majd a fenekemnél állapodtak meg. Mosolyogva ráztam meg a fejemet, de nem szóltam semmit. Az éppen aktuális számot énekeltem magamról teljesen megfeledkezve, amikor megláttam Harry csodálkozó tekintetét és abbahagytam.
- Nem gondolkodtál énekes karrierről? - kérdezte még mindig csodálkozva.
- Az igazság, hogy még semmilyen karrierről nem gondolkodtam - adtam „értelmes” választ, bár az állapotomra való tekintettel ez nálam még értelmesnek is számított.
Harry rájött, hogy nem igazán vagyok komolyabb, jövőmet érintő társalgásra alkalmas, ezért nem is nyaggatott tovább, csak táncoltunk.
- Teljesen megőrjítesz - hajolt közelebb, hogy megértsem mit mond.
Egy jó ideje már nem szokásom az elpirulós, vagy a zavartan távolba nézős dolog, ezért csak egy pimasz vigyorral reagáltam le Harry kijelentését.

Iszonyatos fejfájással indítottam a reggelt, felkelni viszont nem volt erőm. Ami elsőnek feltűnt, hogy egy kar ölel át és valakinek a mellkasa nyomódik a hátamnak.  

Harmadik fejezet: 2013. 07. 30.