2015. július 31., péntek

4. fejezet

Zayn másnap, ígéretéhez híven elém jött, így már indulhattunk is a Harrods-ba, hogy vehessen drága barátosnémnek valami méregdrága ruhát, amit talán egyszer fog majd viselni. Bezzeg én egy pólót legalább kétszer hordok egy héten! Aztán persze konstatálom, hogy anyagiakban némi különbségbe ütközünk, hiszen ők világsztárként megengedhetik maguknak, hogy az egyszer felvett ruhákat ne a szennyesbe, hanem a kukába dobják. 
- Katie, figyelsz te rám egyáltalán? - kérdezi vigyorogva a jobbomon ülő srác.
- Persze, bocsi, csak kicsit elkalandoztam. Mit kérdeztél?
- Milyen ruhát gondoltál Perrie-nek? 
- Nem is igazán tudom. Ha feltűnő, kicsit elvont, mégis nőies, akkor nyert ügyünk van.
- Aha, és ilyet fogunk találni? - láttam rajta, hogy kezd kétségbeesni.
A világ lehető legaranyosabb dolgának tartom, hogy ennyire aggódik amiatt, hogy tökéletes ruhát vegyen kedvesének.
Szerencsénkre nem kapjuk el a csúcsforgalmat, így londoni viszonylatban gyorsan odaértünk a Harrods-hoz, és csak remélni tudtam, hogy gyorsan végzünk. Megkerestük az áruház exkluzív részlegét, mert a pár száz fontos ruhák nem lehetnek megfelelőek Perrie-nek. Persze, ezt nem mertem szóvá tenni Zayn-nek, hiszen a hangomból csak úgy csöpögött volna az irónia és a szarkazmus, ezért inkább csendbe maradtam. Zayn velem együtt válogatott, végül aztán én választottam ki a tökéletes ruhát barátnőm számára. Először eszembe ágában sem volt megengedni Zayn-nek, hogy megvegye, hiszen a címke nem más mutatott mint háromezer font valamennyit. Helyszínen sokkot kaptam, aztán rájöttem, hogy neki ez nem jelent semmit. Néha annyira utáltam, hogy az anyagiak az egyetlen szakadék a világunk között. Nem csak Zayn-nel, hanem Perrie-vel is. Ezért nem szerettem vele vásárolni. Mert, amíg én sajnáltam 10 fontot elkölteni egy ruhára, addig ő több száz font alatt meg sem állt. Így a vásárlási helyeink sem egyeztek. Én előnyben részesítettem a turkálókat, ahol szinte ugyanazokat vehetem meg, amiket ő hord, csak az én anyagi hátteremmel és stílusommal. 
- Gyere, üljünk be egy kávéra. Csak ne itt. Látom, hogy feszengesz.
Bólintottam, és megköszöntem neki, hogy nem akar tovább bent tartani. Zayn mindig is figyelmes volt velem is. Szinte már Perrie testvéreként kezelt, a kapcsolatunk is egész jó, csak sajnos nem az a fajta kapcsolat, amire én vágynék.
Egy egyszerű, eldugott kávézóban telepedünk le, hogy ne zavarjon minket senki. Nem ez az első alkalom, hogy Zaynnel kettesben vagyunk valahol, mégis minden alkalommal szokatlan, és furcsa. 
- Mi a helyzet Louis-val? - tér át egy másik témára, miután kiveséztük Perrie születésnapi meglepetés buliját.
- Váltottunk pár üzenetet, de semmi más. Kedves srác, jól érzem vele magam, de most lépett ki egy kapcsolatból, érthető, hogy nem akar rögtön beleugrani egy újba, és őszintén szólva, és egyáltalán nem akarok beleugrani semmilyen kapcsolatba. Se újba, se régibe - zavartan felnevetek, és nem értem, hogy miért is vagyok ennyire őszinte Zayn-hez. 
- Azért remélem mégiscsak kisül belőle valami jó. Azt hiszem Perrie sokadik sikertelen vakrandija után jó lenne végre valaki - mosolyától szinte elolvadok, és hacsak tudná, hogy milyen hatással van rám, akkor most nem ülne itt velem szembe. 
Talán igaza van. Én is megérdemlem a boldogságot, nem kéne folyton egymagamban üldögélnem otthon, arra várva, hogy Perrie végre mikor kap egy nap kimenőt, amikor nem a többi három lánnyal van, hanem eltölt egy kis időt velem is. Jó lenne végre érezni, hogy fontos vagyok valakinek. Hozzábújni esténként, megcsókolni ahol és amikor csak kedvem tartja, hallani, ahogy valaki azt mondja, hogy szeret, biztonságban érezni magam valakivel. Az az egyetlen gond, hogy mindeközben egyetlen ember fordul meg a fejemben, és az nem más, mint Zayn. Ilyen az én szerencsém. De azért magamban eldöntöttem, hogy felhívom Louist, és a kezembe veszem az irányítást. Egy kis szórakozás mindkettőnknek kijár. Neki azért, mert véget ért egy hosszú, és komoly kapcsolata, nekem meg azért, mert olyanom még nem is volt.
- Katie, ez aztán a meglepetés - szól bele a telefonba pár csörgés után.
Ténylegesen felhívtam, miután Zayn hazadobott. Magam is meglepődtem a hirtelen jött magabiztosságomon, de gondoltam, inkább megteszem most, minthogy később inamba szálljon a bátorság.
Végül megbeszéltük, hogy egy óra múlva összefutunk és megiszunk valamit valahol. Élvezem, hogy nincsen totálisan leegyeztetve, hogy hová megyünk, mit csinálunk. Csak beülünk valahová, a többi pedig majd spontán jön. Én ez a fajta lány vagyok. Utálom a kötöttségeket, a határidőket, és minden más dolgot, amely egy kicsit is korlátolhatja a szabadságomat. Így nem is szokásom kapcsolatokkal bajlódni. Nem mintha bárkinek is szándékában állt volna valaha is kapcsolatba keveredni velem.
Készülődni kezdtem, és önkéntelenül is próbáltam a legjobb formámat hozni. A lehető legcsinosabb, de mégis lezser ruhámat válogattam elő, így szettem nem a szokásos nadrág és póló kombinációból állt, hanem egy csinosabb pólóhoz egy A-vonalú szoknyát párosítottam az imádott fekete tornacipőmmel együtt. Sminkeléssel nem bajlódom, csupán annyit nézek meg, hogy a hajam nem áll-e összevissza. Ezután nekivágok az útnak, gyalog, kocsi híján.
- Csinos vagy - köszönt Louis a megbeszélt helyen.
-  Igyekeztem kicsípni magam, hiszen azért mégse láthatnak szakadt rongyokba melletted - villantom fel a leghihetőbb mosolyomat, amelyet viszonoz.
- Ugyan, kevés lány nézne ki jól még szakad ruhákban is, de te azon kevesek közé tartozol.
- Na, de Louis! Még a végén elpirulok - jegyeztem meg játékosan.
- Helyes, az volt a célom. Most pedig bemutatom neked a kedvenc helyemet.
Egy apró kávézóba térünk be, de nem feltétlenül azzal a szándékkal, hogy kávézzunk. Azonban azt elsőre megértem, hogy miért ez Louis kedvenc helye. Nyugodt, hangulatos kis épület, kellemes légkörrel.
- A legutóbbi randinkon, ha lehet azt annak nevezni, megígértem, hogy legközelebb nem iszunk, de azért egy pohárka alkoholos kávé nem árthat egyikünknek sem - somolyogva nézett rám, míg én rábólintottam. Nem árthat.
Egy pohár nem is ártott volna, sőt még három se, ha ezután nem pártolunk át máshová, és egyre töményebb italokra. Az óra már elüthette a kettőt is, amikor részegen, egymásba kapaszkodva elértünk a lakásom ajtajáig, ahol Louis-nak eszében sem volt elköszönni tőlem.


Visszatértem! 
Egy darabja gondolkozom rajta, hogy egyáltalán folytassam-e, hiszen Zayn távozása szinte minden rajongó szívében egy tátongó lyukat hagyott, de úgy döntöttem, hogy nem adom fel. Megírom. Ezért a történet minden egyes kis részletében elfog térni a valóságtól, hiszen Zayn a bandában marad. Nem mondom, hogy végig, de azt se, hogy nem. Majd meglátjuk. 
Egyenlőre itt a rész, ami unalmas lett, I know. De egy évi eltűnés után ez volt a legjobb, hogy újra belerázódjak. Szóval, drága olvasóim, ha vagytok még, akkor itt is lenne. Ezek után kicsit sűrűbben. Nem adok időpontot, úgysem tudnám betartani. De egyet megígérek: havonta minimum egy részt összeütök nektek. És a macskarúgjameg ha nem tartom be.  (aki ismer, az tudja, hogy csúszni fogok. de psszt.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése